„Ha eddig nem tudtátok, most megtudhatjátok! „ bővebben

"/>

Ha eddig nem tudtátok, most megtudhatjátok! 

Nem várt helyről kapott támadást a vajda és qrmánya, durván odaszúrt a cseh vasút

Napi.hu számolt be arról, hogy szélsebesen terjedt Csehországban a közösségi médiában az állami vasúttársaság hirdetése, amely úgy áll ki az LMBT kisebbségek mellett, hogy ezzel közben odaszúrt az Orbán-kormánynak is.

Radio Praha cikke szerint óriási sikert ért el a közösségi médiában a cseh államvasutak legújabb hirdetése annak köszönhetően, hogy bátran szakított a sablonokkal.

A reklámban megjelenik egy leszbikus pár, miközben az alkotók egy utalással jelzik, hogy egy állami cég – vagy akár egy magánvállalat – ilyen hirdetést Magyarországon nem készíttethetett volna. A cseh hírportál szerint az ottani rendszerben ez elképzelhetetlen

– írja a napi.hu.

A rövid reklámban egy család látható (papa, mama és a fiatal felnőtt lányuk), akik vonatra szállnak, hogy Budapestre utazzanak. A lány a közös utazáson készül bemutatni kedvesét a szüleinek, akik azt hiszik, hogy egy férfivel fognak találkozni, lányuk azonban egy másik nőt mutat be nekik.

A közösségi médiában semmi perc alatt több ezren nézték meg a hirdetést és sok százan osztották meg azt másokkal.

A kommentelők egy részének nem kerülte el a figyelmét, hogy a járat Magyarország felé vette az irányt, amelynek kormánya és parlamentje fasírtban van az EU-van az LMBT kisebbségekkel kapcsolatos – brüsszeli megítélés szerint kulturálatlan – jogalkotása miatt, írja a lap.


(propeller)

Bal-Rad komm: „…A kommentelők egy részének nem kerülte el a figyelmét, hogy a járat…” Döbrögisztán vajdaság „…felé vette az irányt, amelynek kormánya és parlamentje fasírtban van az EU-van az LMBT kisebbségekkel kapcsolatos – brüsszeli megítélés szerint kulturálatlan – jogalkotása miatt, írja a lap…”

Ha mi most rosszindulatúak akarnánk lenni a cseh kommentelők iránt, azt is modhatnánk nekik, hogy HÜLYÉK VAGYTOK TI!

Demert nem vagyunk rosszindulatúak, így csak azt mondjuk: NEM VAGYTOK TI TISZTÁBAN A DÖBRÖGISZTÁNI VALÓSÁGGAL!

Vajdaságunk qrmánya azért van fasírtban Brüsszellel, ami végett a ti egykori miniszterelnökötök is: A JÚDÁSPÉNZEK ELLOPÁSA – LENYÚLÁSA MIATT! A történetnek valójában – bár a mi Döbrögi vajdánk nagyon szeretné ezt a látszatot kelteni – SEMMI KÖZE NINCS – „…az LMBT kisebbségekkel kapcsolatos – brüsszeli megítélés szerint kulturálatlan – jogalkotása miatt…”

Eleven cáfolata ugyanis ennek az állításnak, hogy a döbrögisztáni hatalom garanciáját nyújtó NER alapját jelentő TÁKOLMÁNYUNKAT a vajdánk személyes megbízása alapján egy nemtelen drogos, egy Brüsszelbe

„magyar” képviselőként vezényelt „jogtudor” éklécelte össze! A Budapest – Brüsszel közti oda – vissza utazásainak UNALMAS ÓRÁIBAN!

Emellett Döbrögisztánban él és virágzik az „LMBT – mozgalom”! 

RTL.hu – Betiltaná a szivárványos zászlót a középületeken a Mi Hazánk

Karácsony elsőként fogja kitűzni a Pride-zászlót a városházára - PestiSrácok

Nyaranta IMMÁRON TÖBB HELYSZÍNEN IS tömeges vihározások  zajlanak, és a libsik uralta döbrögisztáni főváros jónéhány önqrmányzati épületének homlokzatát „ékítik” a szivárványos zászlók! 

Itthon: Karácsony Gergely kitűzte a szivárványos zászlót a Városházára |  hvg.hu

Ellopták a szivárványzászlót Zuglóban - Humen Online

Tudtátok ti ezeket? – ti rajtunk KÁRÖRÖMKÖDŐ cseh kommentelők!
Ha eddig nem tudtátok, most megtudhatjátok! 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

 

“Ha eddig nem tudtátok, most megtudhatjátok! ” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com