Amerika feleszmél
1940 január 15 ― 1941 október 28.
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
FELJEGYZÉSEK
Washington, 1941 július 31.
A Fehér Ház hivatalos helyiségeiben] ma Filip I. Golikov tábornokkal találkoztam, a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének helyettesével, aki éppen az orosz frontról érkezett meg Londonon keresztül. Tipikus orosz. Nem magas, de nagy testi erő benyomását kelti; ha beszél, erős belső életteljességet érez az ember, amelyet egy bizonyos nyugodt tartózkodás csak megerősít. Nem beszól angolul. Azok után, amiket Umanszki nagykövettől hallottam, mindenekelőtt erősen hiszek az orosz védelem erejében. Hitler a legcsekélyebb előzetes figyelmeztetés nélkül támadott; a Vörös Hadsereg hírszolgálata azonban észrevette mozgósítását és minden eshetőségre készen állt. Hitlernek eleinte nagy stratégiai előnye volt, mert meglepő támadásával előre tudott ugrani. Becslés szerint Hitler kb. 30 ezer tankot indított el; de „a Vörös Hadsereg is nagyszámú tankkal rendelkezett”.
A szovjet vezérkar, hála franciaországi megfigyeléseinek, pontosan tisztában volt a gépesített páncélos támadás technikájával s úgy vélte, hogy helyes védekezésmódot készített elő ellene. A hadászati visszavonulásnál, melyet a Vörös Hadsereg a balti államokon át hajtott végre, ezt próbálták ki. Jelentékeny veszélyekkel járt, de ezeket, úgy gondolták, vállalni kell. Egyszerűen kifejezve annyit jelentett: meg kell engedni ezeket a gépesített „betöréseket” az orosz vonalba, s azután nyomban utánuk kell dobni az orosz erőket, végül a saját támadómódját kell alkalmazni a támadó ellen. Számoltak azzal, hogy a hadsereg nagyobb részét körülzárhatják, de arra számítottak, hogy keresztülvágja magát s bizonyos veszteségeket elkerülhetetlennek tartottak.
Minden ilyen esetben utolsó emberig harcoltak. A legfelsőbb parancsnokság tervei egy erős tartalék hadseregre épültek fel, s egy önmagát fenntartó gazdaságra a Volga mögött és az Uralban, az odahelyezett kormány támogatására arra az esetre, ha Hitler Ukrajna jelentékeny részét elfoglalná. A tábornok igazolta Umanszki nyilatkozatát, hogy az oroszok már lebontották gyáraikat a veszélyeztetett zónákban és keletre szállították gépeiket.
Megbecsülést tanúsított a reguláris német hadsereg iránt. Jól harcolt, de véleménye szerint nem olyan jól, mint az orosz legénység. A német tartalékok fiatalabb emberekből állanak, kevésbé jók s nem bírják a szuronytámadásokat.
NAPLÓ
Washington, 1941 szeptember 3.
Hosszú beszélgetés Umanszki nagykövettel. Kormánya elrendelte, hogy Moszkvába kísérje a delegációt és ott mint az orosz bizottság tagja teljesítsen szolgálatot.
Umanszki nem hiszi, hogy mint nagykövet visszatérjen az Egyesült Államokba. Úgy véli, aki frissen érkeznék ide, többet vihetne végbe. A legutóbb itt töltött időt is, amikor kormánya megkötötte Németországgal az egyezményt, igen kényesnek érzi. Ez a körülmény szükségképpen különösen megnehezíti, hogy annyit érhessen el, mint egy „új ember”. Nagyon személytelen s így egyénileg igen finom magatartást tanúsít a dologban.
Ezekben az utolsó hetekben Umanszki nagyot nőtt a szememben. Nehéz dolga volt az amerikai nyilvánossággal már Moszkvában is mint sajtócenzornak, és itt a „kedvetlenség” legutóbbi napjaiban. Őszintének találtam, nem voltak hátsó gondolatai és jól megértettük egymást. Magatartását tisztelnem kell, azt bizonyítja, hogy derék ember volt. Kifejeztem reményemet, hogy abban az esetben, ha Umanszki nem jönne vissza, Litvinov lesz az itteni nagykövet*
―――
* Tekintettel a tudósításra, hogy Umanszki nagykövet nem jön vissza, feljogosítva érzem magamat ezt a naplórészletet nyilvánosságra hozni.*
FELJEGYZÉSEK
Washington, 1941 szeptember 3.
Tegnap este férfi-diné Will Caytonnál. Rendkívül tehetséges üzletember, finom közéleti érzékkel s egyike országunk kiváló férfiainak, kiket Jesse Jones a kritikus időben itteni hivatalos szervezetének szolgálatába állíthatott. A kiviteli kérdést dolgozta fel, melynek hitellel való támogatására Oroszország kötelezettséget vállalt, hogy fedezze közvetlen háborús vásárlásait. Rajtam kívül Harry Hopkins, Averell Harriman, Jesse Jones és Jim Forestall voltak az estélyre meghívva. Harriman éppen munkája magaslatán állt, vagyis utak és módok kidolgozásán fáradozott, hogy haladéktalanul szállítmányokat juttathasson Oroszországba. Egy hét múlva utazik el küldöttségével.
Az Amtorg szovjetügynökség csaknem kimerítette a rendelkezésére álló készpénzkészletet s azelőtt a választás előtt áll, eleget tegyen-e folyó kötelezettségeinek, vagy leépítse az amerikai árukért történő azonnali fizetések rég elért rekordját? Umanszki nagykövetnek sikerült hozzájutni némi előleghez, amelyeket az Oroszországból az Egyesült Államokba útban lévő aranyrakományokra nyújtottak. De ez nem volt elég. Harriman Jones titkárával és Claytonnal dolgozott együtt a problémák megoldásán. Harry Hopkinst egyéb ügyek kötötték le és nem segíthetett. Harriman jól kezében tartja az ügyet. Moszkvában jó eredményeket fog elérni. A Szovjet minden gyanakvása gyorsan el fog múlni „kapitalista múltja” miatt, ha, munkában fogják látni.
NAPLÓ
Washington, 1941 szeptember 10.
Ma délután koktél-partit adtam három híres orosz repülő tiszteletére, akik éppen most érkeztek Washingtonba. Negyven más repülőtől kísérve, saját gépeiken Alaszkába, onnan San Franciscóba repültek: Michael Gromov dandártábornok, Andrej Jumachev és Georg Baidukov ezredesek. Mid a hárman a Szovjetúnió legmagasabb kitüntetéseit viselték, — „a Szovjetúnió hősei”-nek rendjelét. Egyenesen az arcvonalról jöttek. Meghívtam a kormány vezető személyiségeit, a sajtót és számos urat a diplomáciai testületből, hogy megismerkedjenek ezekkel a kiváló repülőkkel. Nem beszéltek jól angolul, ezért megkérdeztem őket, nem kellemetlen-e nekik, ha a jelenlévők tapasztalataikról kérdéseket intéznének hozzájuk? Szeretetreméltóan tagadó választ adtak. Umanszki nagykövet volt a tolmács. Körülötte leheveredtünk a szabadban a gyepre, mintegy nyolcvanan s kérdéseink igen érdekes felvilágosításokat gyümölcsöztek. Mindnyájan nagyon jó megjelenésű férfiak. Gromov tábornok nemcsak kitűnő katona és repülő, hanem hivatásos tudós is. Ügyesen beszéltek, nyugodtan és szerényen. A kérdezők Barkley és Guffey szenátorok, Standley admirális, Davis, a Vörös Kereszt elnöke, Monroe Johnson és még sokan mások. Az ez alkalommal kapott legérdekesebb tájékoztatásokhoz tartozik a következő:
A Szovjetúnió új, éppen most gyártott harci repülőgépe a modern aviatika legutolsó vívmánya, csakugyan felülmúlja az angol Spitfire s német Messerschmidt-gépek teljesítményeit, tette hozzá szerényen a tábornok, mert éppen ebben a pillanatban készült el. A Szovjet új bombázógépét, mondta, páncéllapok védik s ennek folytán felülmúl minden német gépet. Felsőbbsége a sebesség, a csúcsmagasság és a páncélzat tekintetében oly nagy, hogy vadász- vagy harcirepülő kíséret nélkül is vállalkozhat repülésekre. Eddig ezt nem érte el senki. Úgy vélekedett, hogy a németek nem fognak ezekkel a repülőgépekkel légi harcba bocsátkozni, hacsak ezt elkerülhetik.
A Sztálin-vonalat és a „mélységből való védelmet” oly stratégiának írta le, mint amelyet a Szovjetúnió a Franciaországból szerzett tapasztalatokból tanult, válaszként Hitler páncélosainak gépesített támadásaira. A német hadifogságba került oroszok számára vonatkozó kérdésünkre azt felelték gondoljunk arra, hogy a németek egész falvakat ürítettek ki s ezek orosz lakosságát fogolyként Németországba hurcolták. Számadataikban ezek az emberek is szerepelnek. A régi gárda német harcosai, mondta a tábornok, elsőrendű katonák, de rám azt a benyomást tették, hogy fáradtak és kimerültek. A fiatalabb tartalékok nem ilyen jók s a szuronyharcokban nem állták meg a helyüket. Az orosz katonák nem adják meg magukat. Ha bekerítenék őket, keresztül vágnák magukat, vagy-elesnének ott helyben. Ezt a megjegyzést nyugodtan tette a tábornok, mint valami magától értetődő megállapítását. Ezek a finom, megjelenésükben szerfölött férfias jelenségek kétségkívül erős benyomást tettek a jelenlévőkre.
TÁVIRAT KONSTANTIN UMANSZKI
NAGYKÖVETNEK
Washington, 1941 szeptember 11.
Egy korábbi megbeszélés, sajnos, megakadályoz, hogy önnel együttlegyek és tiszteletemet fejezzem ki az elnök moszkvai bizottsága iránt, őszinte elégtételül szolgál, hogy ön, nagykövet úr, ezeket az urakat, mint szakterületeiken országunk vitathatatlan és kiváló vezetőférfiait bemutathatja kormányának. Harriman elnököt sok év óta úgy ismerem, mint az amerikai üzleti élet egyik nagy vezetőszemélyiségét, aki mindig a haladó szabadelvű eszmék embere volt és jelentékeny szervező teljesítményekkel tüntette ki magát. Bizonyos vagyok abban, hogy vezetése alatt ezen amerikai küldöttség minden egyes tagjának hozzájárulása a közös háborús fáradozáshoz, melyet ön az angol és a szovjet bizottságban tevékenykedő kiváló kollégáival tervez, rendkívül értékesnek fog bizonyulni, orosz férfiaik és asszonyaik bátorsága, vitézsége és idealizmusa ugyanazzal a csodálattal tölti el a világot, mint nagy vezetőjük előrelátása és a szovjet kormány rettenthetetlen és hatásos ellenállása egy áruló szomszéd támadásával szemben. Az egész világ szabadságszerető férfiai örülnek, hogy az önök nagy népe és kormánya szövetkezett a demokrata népekkel, hogy ellenálljon a támadó szellemnek, a becstelenségnek és a gonoszságnak, amely megkísérli a világközösség békeszerető nemzeteinek leigázását vagy megsemmisítését. Sok szerencsét kívánok önnek a küldöttség kíséretében való Moszkvába repüléshez.
FELJEGYZÉSEK
Washington, 1941 szeptember 20.
S ha most már Moszkvát kiürítenék, s a német csapatok megszállnák Ukrajna lényeges részét — ami nem lehetetlen — mi történnék akkor?
Ha Leningrádtól Rosztovig egy vonalat húzunk és elképzeljük, hogy ezt a területet a német csapatok megszállják s ha ez a megszállás egészen a Volgáig terjedne, úgy körülbelül 700.000 négyzetmérföld területet ölelne fel. Ezen a területen rendet tartani a lakosság ellenséges millióinak közepette, a gerilla-csapatok és fegyveres polgári alakulatok százai, ezrei között, amelyek a szabotázs és a barikádharc minden válfajában iskolázottak, gyakorlottak és ügyesek — ez szinte megoldhatatlan feladat lehet. Talán egymilliónyi főből álló hadsereg fenntartását követelné meg. Ezt a termékeny földet lovak nélkül, ellenséges érzületű lakosságtól vezetett gépekkel termelőképesen tartani, még hozzá a szabotázs minden lehetősége mellett, amelyre ilyen viszonyok között egy hazája megtámadása miatt felbőszült szláv nép könnyen kapható, — mindez mérhetetlenül megnövelné az ősi ellenségnek, a német hadseregnek a feladatát. Ami a nagy ipartelepeket illeti, úgy feltehető, hogy azok gépi felszerelését a németek megérkezése előtt messzire elszállíthatják. Elképesztő munka Hitler számára ennek a területnek rendes igazgatása. Idővel ez inkább teher lesz, mint haszon. Egy ilyen területnek már csak a megszállása is a csapatok és a gazdasági erők hatalmas igénybevételét jelenti. Nagy bátorság kellene ahhoz, hogy száz és száz mérföldnyi távolságra az otthoni bázistól, fenntartsák az összekötő- és hadtápvonalakat. Mikor a németek az első világháborúban megszállva tartották Ukrajnát, keserű tapasztalatokból tanulták meg, hogy az élelmiszer- és nyersanyagmennyiségnek, amelynek beszolgáltatását a hatóságok megígérték, csak csekély százalékát voltak képesek behajtani.
FELJEGYZÉSEK
Washington, 1941 október 1.
„A felperzselt föld” fogalma a benyomulók elleni küzdelemben, nem új az orosz történelemben. Jellemző, hogy a katonaság már 1937-ben és 1938-ban — egyidejűleg azon fáradozásaival, hogy védelmi eszközöket helyezzen készenlétbe a légitámadások és gáztámadások ellen — szervezeteket létesített és segélyezett a polgári védelem kiépítésére. Már akkoriban mozgalmat indítottak, hogy különböző akciókra készítsék elő a vidéki munkásságot és az egyéb foglalkozású embereket, akik a hadsereg mellé állva invázió esetén elősegítették volna ennek műveleteit és ellenállás céljából nyilvános tömegmozgalmat hívhattak volna életre. Kétségkívül ezek a szervezetek működnek ma és teszik lehetővé Sztálin politikájának, „a felperzselt föld” harcmódjának a megvalósítását.
Június 23-án azt mondták az állítólag jól értesültek: a németek Moszkvában lesznek három napon, vagy legkésőbb három héten belül. A német villámháború 10 nap alatt tört magának utat Franciaországon keresztül az abbevillei tengerpartig, ami 185 mérföld. A német páncélos hadosztályok, támogatva a világ akkoriban leghatalmasabb légihaderejétől, tizennyolc nap alatt 65 mérföldnyire nyomták vissza Flandriába a vitéz belgákat, a pompás angol csapatokat és a francia hadsereget. Amikor ezeket írom, október 1-én, 14 hét mult el s az orosz hadsereg még mindig tartja állásait. A Vörös Hadsereg megmutatta, hogy nem könnyen és nem hosszú időre engedi át a németeknek a kezdeményezést, hanem szilárdan áll a lábán és újra meg újra támadásba lendül.
NAPLÓ
Newyork, 1941 október 3.
A rövidhullámú készülék mellett hallottam Hitler beszédét a Sportpalotából. Jelentős az a körülmény, hogy elismerte az orosz katonai előkészületek és a Vörös Hadsereg ereje lebecsülésének veszedelmes hibáját. Nyilvánvalóban szükségét érezte megmagyarázni népének: miért harcolnak még mindig az orosz hadseregek, miután ő, vagy legfelsőbb hadvezetősége az elmúlt 10 hét alatt folytonosan azt hangoztatta, hogy megsemmisültek.
Ez más Hitler volt, nem az, akit én négy év óta rövid hullámhosszon hallgatni szoktam. Sok német előtt „kolosszálisnak” fog tűnni, hogy a Führer, aki isteni sugallat alapján önmagát nevezte ki a német nép isteni gondviselésének, elismerje, hogy hibát követett el. Ez az első hasadás, amit Hitler hasonlíthatatlan önbizalmán észrevettem. Bizalom az erkölcs kvintesszenciája, akár katonai körökről, akár polgárokról legyen szó. Ha ez az erkölcs a csúcson, a vezetőkben meghasad, úgy az a veszély áll fenn, hogy ez a hasadás hamarosan terjedni fog lefelé. Hitler erkölcsének ez a hasadása nagyobbfokú német gyengeséget árul el, mint amilyet a szovjetek, mint ellenség, tulajdonítanak Németországnak. Hitler első súlyos katonai hibája az Oroszországba való betörés volt. A közeledő hideg tél küszöbén a Vörös Hadsereg még együtt van, s „tél tábornok” és „szétmorzsolódás tábornok” kéz a kézben fog dolgozni a szovjetek főparancsnokságával.
FELJEGYZÉSEK
Washington, 1941 október 15.
Nem kérdés, hogy a Don-medence és Nyugat-Oroszország német megszállása nagy mértékben megfosztja a szovjetkormányt az ipari segédeszközöktől. Emellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Volgától keletre még egy nagyterjedelmű országrész és egy iparilag nagyon fejlett terület van. Jobban hasonlít a Mississippi völgyének messzi elnyúló, termékeny lapályaihoz, mint mondjuk Pennsylvániához. Ez a Volgától keletre eső térség gazdag vasércben, szénben és egyéb nyersanyagokban. Mondhatni, úgy viszonylik a Donyec- medencéhez, mint St. Louis, Gary és Detroit a clevelandi és pittsburgi iparvidékekhez, hogy saját országunkból vegyünk hasonlatot. Az oroszok maguk Magnitogorszk-ot csakugyan a Szovjetúnió Garyjának nevezik. Ez a város a nagybecsű mágneses vasércet tartalmazó bányától kapta a nevét, mely az ottani óriási vasműveket látja el. Ezeket a hatalmas gyártelepeket amerikai társaságok és mérnökök tervezték s szerelték fel a legmodernebb kohókkal, acél- és hengerművekkel. Tovább nyugatra fekszik — s Magnitogorszkkal vonat köti össze — a Kuzsnyec-medence, hol túlontúl gazdag kokszkészletek vannak. A „vetélő” két végén fekszenek a hatalmas acélművek; a vasércet az egyik irányba szállítják, a kokszot az acélipar részére, a másik irányba.
Az amerikai-orosz kereskedelmi kamara tudósítása szerint 1938-ban az ottani acélművek egy sor műhelyből álltak, amelyek az acélgyártás egész körforgását egyesítették, a nyersanyagtól a készáruig. Ezekhez járultak még a kiegészítő és szerelő gyártási műveletek műhelyei. A magnitogorszki hengermű a legújabb amerikai módszer szerint, futószalag-rendszerrel dolgozik. Az 1938-ik évben ezek a művek 1,800.000 tonna nyersvasat, egymillió hatszázezer tonna acélt és 1,260.000 tonna hengeracélból készült gyártmányt szolgáltattak.
Az Ural szívében fekszik Cseljabinszk városa, mintegy 100.000 lakossal. Az amerikai-orosz kereskedelmi kamara 1939. évi jelentése szerint traktorgyára kereken 15.000 traktort termel évente. A kormány lázas védelmi előkészületei folytán, az utóbbi három évben ez a mennyiség kétségtelenül tetemesen fokozódott. A százezer lakosú UFA-motorgyára, ugyane forrás szerint, 10.000 motort készített évente. Ugyanebben a kerületben, Permben, nagy gyárak vannak, melyek Wright szabadalma alapján Cyclon-motorokat állítanak elő. Itt már három évvel ezelőtt fennállt a lehetőség, hogy tízezer tankot gyártsanak évente. Nem lehet kétségbevonni, hogy ez az iparterület az utóbbi három év védelmi programjának keretein belül erősen kiépült.
Szverdlovszk, e kerület fővárosa, hatalmas gép- és fegyvergyárakkal rendelkezik. 1938-ban azzal dicsekedtek a szovjetmérnökök, hogy ezek a gyárak elérik a németországi híres Krupp-művek termelését, sőt meg is tudják azt duplázni. Ugyanebben a kerületben fekszenek Beresniki és Szolikoneszk rendkívül fejlett vegyipari művei.
NAPLÓ
Newyork, 1941 október 27.
„Bili” Batt éppen most ért vissza Oroszországból. A Szovjetunióba indított különleges elnöki küldöttség tagja volt miniszteri ranggal az anyag és a felszerelés ügyében. A termelésvezetőség (Office of Production Management — OPM) irodájában Batt az igazgató teendőit látja el, feladata: biztosítani a honvédelem részére szükséges készítmények és anyagok szolgáltatását. Ő, egyike az ország vezető nagyiparosainak, a honvédelem ügyére beállítva, erélyessége, személyisége és egészséges felfogásával erős benyomást keltett Washingtonban. Mint a küldöttség tagja, mindennel dolga akadt, ami a szovjeteknek szükséges anyagokhoz és felszerelésekhez tartozott. Megkérdeztem, lefestené-e nekem az orosz helyzetet, úgy, amint látja és megítéli, amit én aztán szívesen közölnék Oroszországról szóló könyvemben. Hozzátettem, hogy sok olvasó szeretné megismerni „keresztmetszetét”, amellyel kiegészítené a küldöttség más tagjainak nyilvánosságra hozott magyarázatait. A következőképpen nyilatkozott:
„Oroszországi látogatásunk alatt tanultunk egyet-mást, ami rendkívül fontos az amerikai nyilvánosság számára. Jelentősek ezek a dolgok, mert kapcsolatban állnak országunk kritikus kérdésének eldöntésével: menynyire menjünk a nemzetiszocialisták ellen védekező Oroszország megsegítésében? Rövid tartózkodásunk alatt számomra egy alapvető tény tökéletesen világossá vált: pontosan annyira kell mennünk, amennyire termelési lehetőségeink, s Nagybritanniával és Kínával szemben vállalt kötelezettségeink határain belül elmehetünk”.
„Hogyan jöttem erre az elhatározásra, s miért gondolom, hogy ez az eljárás a legközelebbi és a legbiztosabb, amit a mostani időpontban követhetünk? Mert az orosz kormány vezetőit, a tiszteket és nemkevésbé a népet teljesítőképesnek, bizakodónak és harcrakésznek találtam. Ez a nép elhatározta, hogy kitart és megveti még a gondolatát is a Németországgal kötendő különbékének. Mert mindazok után, amit láttam és tapasztaltam, az orosz katonai felszerelés általában kitűnő és az adott kereteken belül előnyösen használják fel. Mert jól vezetett, bámulatos nagyságú orosz gyárakat láttam, amelyekben intelligens művezetők és ügyes munkások tevékenykedtek. Mert azzal az erős érzéssel hagytam el az országot, ha mi oly keményen és gyorsan dolgozunk, amint csak bírunk, úgy hathatósan támogatni tudjuk majd Oroszországot, még mielőtt a nemzetiszocialista felszerelés tisztán számbeli túlerejének nehéz súlya azok javára billentené a mérleget.”
„Ha Oroszország fizikai erejének és derekasságának e tényeit és benyomásait világosan szemügyre vesszük úgy más problémák másodrendűvé vagy jelentéktelenné válnak mögöttük. Az a tény, hogy az ő kormányzati rendszerük és a miénk alapjában véve különbözik egymástól, ne tévesszen meg bennünket. Az a körülmény, hogy saját országunk felszerelésének megerősítésére használni tudnánk azokat a felszerelési cikkeket, melyeknek Oroszországba való küldését elvállaltuk, rövidlátó indokolása volna az azonnali segítség megtagadásának”.
„Bizonyos körülmények összefüggő és kényszerítő sora áll előttem, mint amit egyedül érdemes figyelemre méltatni: az oroszok vitézül és jól harcolnak, jól fel tudják használni az általunk nekik ígért anyagokat és felszerelési tárgyakat, s ameddig harcolnak, minden időkre távol fogják tartani a háborút partjainktól. Ezért azt mondom, szállítsunk nekik árut, szállítsunk nekik azonnal, s szállítsunk nekik, bármily áldozatokba kerüljön is s bármily eszközöket vegyen igénybe a szállítás. Megítélésem szerint az Amerikai Egyesült Államok jól felfogott érdekében ez a döntés okos, előrelátó és praktikus lenne”.
NAPLÓ
Newyork, 1941 október 28.
A „Dutch Treat Club” meghívására ma villásreggelin nemhivatalosan felszólaltam tegnapi előadásommal kapcsolatosan, amelyet a Madison Square Gardenben tartottam Oroszország segélyezésének javára. Clarence Buddington Kelland elnökölt s én mintegy húsz perc hosszat tényeket tártam a jelenlévők elé Szovjetoroszországról és a kommunizmusról. Ezután kérdések következtek.
„Végig ki tud-e tartani Oroszország?”
„Van-e vallásszabadság Oroszországban?”
„Különbékét fog-e kötni Sztálin Németországgal?”
E legutóbbi kérdés ujjmutatás volt számomra, mily tökéletesen tévesen látják idehaza az orosz helyzetet. A döntő jelentőségű mai kérdés inkább így hangzik: „Kényszeríteni fogjuk-e mi Sztálint, hogy még egyszer békét kössön Hitlerrel?” Mi, helyesebben az európai demokráciák 1939 augusztusában Hitler karjaiba kergették Sztálint. Mi, azaz ezúttal Anglia és Amerika megint Hitler karjaiba kergethetik Sztálint, ha azt kell gondolnia, hogy cserbenhagyjuk, a szovjethadsereget csak az ismert gesztenye miatt használjuk ki és bolonddá tartjuk, mint ezt Chamberlain és Daladier tették München előtt és után s a mostani Armageddon előestjéig.
Sztálin realista. Ő épp úgy ismeri a teutonok ősi négyszázéves harcát a szlávok ellen, mint az orosz nép, s tudják, milyen sors jutott Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Lengyelországban szláv testvéreiknek Hitler nemzetiszocialistáinak kezei között osztályrészül. Mint a tegnapi gyülekezet előtt mondtam, meg vagyok győződve, hogy az oroszok „inkább mint szlávok halnak meg, semhogy mint rabszolgák éljenek Hitler alatt”. Se Sztálin, se az orosz nép, amely most az áldozatkészség szellemében, az orosz nacionalizmustól feltüzelve a hazáért és „Oroszország Anyácskáért” kétségbeesetten harcol a nemzetiszocialista betörés ellen, nem tűrne meg semmiféle „csillapító politikát” a Kremlben.
Csak egyetlen egy lehetséges megfontolás tudná Sztálint vagy egy más okos embert a jelen körülmények között arra indítani, hogy békét kössön Hitlerrel. Az a feltevés, hogy a további ellenállás reménytelen, mert az Egyesült Államok és Nagybritannia nem küldi vagy nem akarja küldeni azokat az árucikkeket, amelyek a harc folytatását lehetővé tennék és ezáltal céltalan lenne a védekezés folytatása. Ilyen feltevés mellett a létfenntartási ösztön megtalálhatná a kétségbeesett kiutat: békét kötni, abban a reményben, hogy később folytathatják a harcot.
Ha ki akarjuk kapcsolni egy új orosz-német szerződés, vagy orosz-német különbéke minden lehetőségét, akkor nézetem szerint ezt kell tennünk: lábhoz a fegyvert és szállítani az árukat. Nem számolhatunk tovább azzal, hogy más nemzetek felbátorodnak és követni fogják meggyőződéseinket. Biztosítanunk kell a Szovjetúniót, hogy gyakoroljuk is, amit a nemzetek önrendelkezési jogáról prédikálunk. Ez azt jelenti, hogy a háború alatt és azután is az orosz népnek odaítéljük a jogot, hogy maga válassza meg azt a kormányformát, melyet kíván. Ha ezt tesszük, akkor megtartjuk és megérdemeljük bizalmát. Ezzel megvilágíthatjuk hitünket, hogy az amerikai és az orosz nép egy oly világban, amely a béke felé fordul, barátokként tudnak majd élni.
NAPLÓ
Washington 1941 október 28.
Az előző oldalakon megpróbáltam becsületesen és tárgyilagosan leírni azt, amit Oroszországban átéltem. De az az érzésem, hogy az olvasó az elébe tálalt „Hivatalos tudósítások” kiegészítéseképpen tudni szeretné, mik az én személyes, általános következtetéseim. Röviden. így hangzanak:
Lenin ás Trockij Oroszországa — a bolsevista forradalom Oroszországa — már nem létezik. A fejlődés lassú, szigorú és gyakran kegyetlen irányításával a kormányzat megteremtette a jelenlegi államszocializmus rendszerét, amely részben kapitalista elveket követ és mindinkább jobboldali irányban halad.
A kísérlet életképessége végett engedményeket kellett tenni az emberi természetnek. A mostani kormányzat elméletileg a demokráciához tartozónak vallja magát. Mind gyakorlati, mind eszmei okokból, erről meg vagyok győződve, őszintén a békének hódol. Ezenkívül a mostani kormányzat állítja és hirdeti a polgári és vallásszabadság alkotmányos védelmét. Az ilyen alkotmányos védelem hatásai nem minden területen nyilvánulnak meg tökéletesen és pedig politikai és személyes természetű okok miatt nem, mint ezt saját országunkban szerzett tapasztalatokból is tudjuk. Meggyőződésem szerint az orosz nép olyan, mint az orosz kormány, s a szovjetvezetők végeredményben altruista szándékoktól vannak áthatva. Eltökélték, hogy előmozdítják a testvériséget az emberek között és megjavítják az egyszerű emberek sorsát. Olyan társadalmat szeretnének teremteni, amelyben egyenlő jogú, erkölcsi eszményektől vezetett emberek élnek. Óhajtják a békét. Nagy áldozatokat hoztak e szellemi törekvések megvalósítása érdekében. Most a mi harcunkat harcolják a hitlerizmus ellen, s meg kell kapniok minden lehető segítséget, gyorsan és a baráti együttműködés szellemében.
Az általunk ismert civilizáció állandó engedmények eredménye az egyéni jogok terhére és egy központi hatalom javára a közjólét érdekében. Az ú. n. haladás ugyanolyan iramot tartott, amilyen mértékben ez a helyzet szerkezetileg kialakult. Országunk, s általában a demokratikus világ megérte, hogy egyre több magánvállalkozás lesz közérdekű jelentőségű, miért is az állam hatalmába keríti és ellenőrzi azokat. A háborús szükség hajtóereje sietteti most ezt az irányzatot, s a kormány ma többször veszi át a magánvállalkozás irányítását, mint bármikor ezelőtt. Ez után a háború után fel fog merülni a probléma, hogy az individualizmus értelmében annyi magántulajdont és egyénileg vezetett termelést őrizzünk meg, vagy állítsunk ismét helyre, amennyi az észszerű fejlődéssel összeegyeztethető. Ez lesz próbakövünk. Saját nemzedékünk és az utánunk következő nemzedéknek szembe kell néznie ezzel a problémával, ha nem akarja, hogy a hajó a rakományával együtt elvesszen.
Az eltolódás balra élesen érezhető lesz ez után a háború után és valóban fenn fog állni a veszély, hogy túl gyors s túl heves lesz. De nem lepne meg, ha a tapasztalat, mely eredménye volt az orosz forradalmi kísérletnek, lefékezné ezt a törekvést. Az orosz „laboratóriumnak” meg kell érlelnie minden becsületes és intelligens emberben, aki a gyökeres megoldás felé hajlik, a megértést, hogy biztos haladás csak lassú fejlődés útján jöhet létre. Öröklött, az ideg- és a mirigyrendszeren alapuló reakciókat nem lehet egy nemzedéken belül megszüntetni. Túlgyorsan alkalmazott gyógyszerek nagyobb bajokat okozhatnak, mint azok, melyeket meg kellett volna szüntetniök.
A brit birodalom, a két Amerika, Oroszország és vele együtt Kína a nagy, egymást kiegészítő hatalmai a világnak. Érdekeik, kormányeszméik és céljaik nem állnak ellentétben egymással. Sőt több ennél: egyesített természetes segélyforrásaik, emberanyag, szárazföldi és tengeri haderő, hadászati nyersanyag, ipari termelés és összegyűjtött vagyontartalék tekintetében uralkodnak a nemzetközi helyzet fölött. Ezek az országok természetes tengelyt alkotnak, amely elég erős ahhoz, hogy a fasiszta hatalmakkal dacolni tudjon. Közös akarattal és szándékkal nemcsak legyőzheti a fasiszta hatalmakat, de segíthetne a legyőzött népeken is saját kormányaik átalakításában, hogy minden ember tisztességes világban élhessen, amelynek polgárai civilizált emberek.
Ebben a „zárószó”-ban ugyanazt szeretném mondani, mint az előszóban. Azok után is, amiket Oroszországban láttam, hálás vagyok saját kormányformánkért. Az élet és vagyonbiztonság lehető legmagasabb mértékét juttatja minden egyes embernek, még magával az állammal szembeni is. A polgári és vallásszabadság maximumát biztosítja. Minden férfinak és nőnek egyforma gazdasági lehetőséget és munkabért nyújt, mindenkinek teljesítménye és tehetsége szerint, az emberi gondolkodás és cselekvés minden területén. A keresztény vallás alapfogalmain nyugszik. Végső fokon a kormányzat nem ura, hanem szolgája a népnek. A Konfuciustól Krisztusig terjedő erkölcsi rendszerek azon épültek fel, amelyek a mi civilizációnkat teremtették meg. Ez a kormányforma a legvégső és legfőbb reménye a személyes és politikai szabadságnak egy fenyegetett világban.
Bízom benne, hogy minden állampolgárunk abban a törekvésben egyesül, hogy megőrzi és megvédi ezt a kormányformát.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!