Lépett a vajda! Megalakult a qrmány Védelmi Tanácsa

A Védelmi Tanács létrehozása ahhoz a strukturális változáshoz köthető, amely az ötödik Orbán-kormány hivatalba lépésével történt. Havasi Bertalan azt mondta: az elhúzódó ukrajnai háború és a nyomában járó európai gazdasági válság, valamint a fokozódó migrációs nyomás miatt a következő években különös figyelmet kell fordítani Magyarország biztonságának és szuverenitásának megvédésére.
A KORMÁNYON BELÜL MŰKÖDŐ VÉDELMI TANÁCSNAK EBBEN KIEMELKEDŐ SZEREPE LESZ.
Közölte azt is, hogy a Védelmi Tanács a kormányzati döntéshozatal különös hatáskörű politikai döntéshozó fórumaként fog működni, amelynek elnöke a miniszterelnök, titkára pedig a nemzetbiztonsági főtanácsadó lesz (az utóbbi tisztséget Kovács József nemzeti információs államtitkár tölti be Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodában).
A Védelmi Tanács tagja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter valamint a miniszterelnök által kijelölt tagként a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács ülésén állandó meghívottként részt vesz a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára.
A Védelmi Tanács szükség szerinti gyakorisággal ülésezik, de legalább kéthetente összeül. Ezen kívül, szükség esetén bármelyik tagja kezdeményezheti rendkívüli ülés összehívását.
Orbán Viktor posztolt az alakuló ülésről
Kedd délelőtt, egy Facebook-posztban a miniszterelnök is jelezte, hogy megalakult a Védelmi Tanács.
(index)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…A következő években ezért különös figyelmet fordítunk Magyarország megvédésére!”
A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN!
Hááát…- Drága Felejim! Ez bizony NEM SOK DERŰRE AD OKOT NEKÜNK MAGYAROKNAK!
Pedig hát a migráncsok elleni védelmünk az min. 100 százalékos! A NATO – latorszövetséggel a nyakunkon pedig CSAKIS A BELSŐ ELLENSÉGTŐL VÉDHETI HATALMÁT A QRMÁNY!
Legalábbis a Nagy Tiszteletű Testület hatásköreinek MOSTANI fölsorolása, miszerint: „…Ez a testület foglalkozik majd többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, a menekültüggyel, a katasztrófavédelemmel, a terrorelhárítással…”

Diktatúrában a vezér kínál védelmet, demokráciában a rendőrség garantálja.