„Hagyományteremtők!” bővebben

"/>

Hagyományteremtők!

Körzetének női polgármesterei körbetáncolták a zalai fideszes képviselőt

Körzetének női polgármesterei körbetáncolták a zalai fideszes képviselőt

A „hagyományteremtő” egyeztetést egyedi táncelőadás zárta le.

Nehéz vitatkozni a Zalaegerszegi TV helyzetértékelésével, amely szerint „rendhagyó találkozót” tartottak a kevesebb mint ötvenfős Lendvajakabfán, ahová Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hívta össze a Zala 1-es körzet női polgármestereit, hogy egyeztessenek.

A témák között szerepelt a közösségek vezetése, a településfejlesztések és a pályázatok is, de nem is ettől volt meglepő az esemény, hanem a megbeszélés után előadott „meglepetés” táncos produkció miatt. A hírblokkban elhangzottak szerint „a hölgyek elsajátítottak pár tánclépést, majd a képviselővel közösen adtak elő egy koreográfiát”. Ez a helyi tévé felvételén – amelyet az Ugytudjuk.hu szúrt ki – jól látszik, hogy a gyakorlatban azt jelentette: a nők körbetáncolták a képviselőt.


(HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: A „művésznők” beszámolnak számtalan csudás tetteikről, amket UNIÓS PÁLYÁZATOKON NYERT PÉNZEKBŐL VALÓSÍTOTTAK MEG! (Vélhetőleg a gépviselő úr hathatós közreműködésének IS köszönhetően!) 

Ám arról, hogy azegyszerű – ott élő – emberek sorsa jobbra fordult volna a „beruházások” eredményeként, hááát…- arról egyik megszólaló sem regélt. 

Ám azon elgondolkohat a videózó, hogy a hölgyek a bokros teendőik közepette is tudtak szánni drága idejükből a „hagyományteremtő gépviselői körbetáncolás” betanulására egy keveset. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com