Moszkvai jelentés
1938 június 6
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
6
Nyaralótelep a szovjetifjúság részére
Oroszország jövő fennállása szempontjából nagy jelentősége lesz a szovjetkormány által életrehívott és fenntartott ifjúsági szervezeteknek. Ezeket az Egyesült Államok fiú- és leánycserkészcsapataihoz lehetne hasonlítani. Hallomásom szerint ezek úgyszólván a kommunista párt kiképzőtelepei. Az „oktobristák” szervezete az első lépés az ifjúság megszervezésében, tagjai a 6—10 éves gyermekek. „Pionírok” a tíztől tizenöt-tizenhat évesek. Itt készítik elő a gyermekeket a Komszomol (kommunista ifjúság) tagságára, hogy később ezek sorából toborzódjék a kommunista párttagok nagy része.*
―――
* Egyik legfontosabb körülmény, melyet a Szovjetúnióban megfigyeltem, hogy miképpen és mennyire gondoskodnak, törődnek az ifjúsággal.*
Minden nagyobb városnak megvan a maga pionírháza. Egy Charkovba vezető tanulmányutam alkalmával, az elmúlt esztendőben, felkerestem az ottani pionír-házat (ez azok közé tartozik, amelyről az egész országban a legtöbbet beszélnek) és az 1937 március 12-én kelt 116. számú táviratom számol be az ott megfigyelt tevékenységről.
Az egész Szovjetúnióban vannak, hallom, pionír-táborok, amelyek hasonlítanak az Egyesült Államok szünidei táboraihoz. A legfontosabb és legnagyobb feltűnést keltett ifjúsági tábor Jalta mellett, Gurszufban van, a „Medvehegy” lábánál, a krimi partokon.
Május 29-én felhasználtam az alkalmat a tábor meglátogatására. Egy nagy, kb. 800 hektár (1900 hold) kiterjedésű birtokon épült, a sziklás part gyönyörű részén. A tábor négy részre oszlik, ebből kettő a dombvidéken, kettő pedig a strandon van. Mindegyik élén egy-egy „doktor” áll, de ezekkel szervezés szempontjából a központi igazgatóság rendelkezik. A tenger partján fekvő táborok csak nemrég épültek. Tiszták, csinosak, jól építettek, hívogatók. A dombon épült két tábor az egykori burzsoázia két szép villája körül csoportosul, egy nagyon nagy kiterjedésű, a táj képébe szépen beilleszkedő parkban. Mind a négy táborban vannak sport- és szabadtéri játszóterek és strandfürdők. Egyiknek 2500 személyt befogadó stadionja is van.
A négy táborban 900, mindkét nembeli 10—15 éves gyermeknek és ifjúnak van hely. A Szovjetúnió minden részéből gyűlnek össze és 40 napig maradnak. A tábor egész évben nyitva van; de a főidény május 15-től október 15-ig tart. Részvételi joga annak a gyermeknek van, aki tanulmányi versenyen csoportja legjobbjának bizonyul. A gyermekek a mi cserkészeinkéhez hasonló egyenruhát viselnek, matrózgallérral és piros kendővel nyakuk körül. Ezeket fémgyűrű tartja össze, rajta a pionírok jelszava: „Légy résen!”
A gyermekek, szórakoztatásunkra, minden táborban bemutatókat rendeztek, sok szellemmel és fantáziával: labdajátékokat, énekszámokat és szavalatokat.
Ezek a fiúk és lányok olyan rostálás alapján kerültek ide, amely a Szovjetúnió legszorgalmasabb, legelevenebb, legintelligensebb tanulóit választotta ki. A gyermekek megjelenésén és viselkedésén meglátszott, hogy a válogatás eredményes volt. Valamennyi rendkívül jó megjelenésű, testileg hibátlanul fejlett, arcvonásaik vonzók és jóérzésről és tiszta, világos fejről tanúskodók. Mindegyikük makkegészségesnek látszott. Az igazi oroszok többségben voltak ugyan, de megtalálható volt minden típus: fehérorosz, mongol, örmény, zsidó stb. Csupa igyekezet, csupa lelkesedés volt mindegyik és nagyon barátságosan közeledtek az „Amerikanszki”-khoz. A gyermekek érzelmeit jól példázza a következő kis élmény. Egyik tízéves gyermek megkérdezte, hogy honnan jövünk és mikor meghallotta: „az Egyesült Államokból”, már fel is tette a következő kérdést: „Miért nem engedik az Egyesült Állomok hogy a spanyol köztársasági kormánynak fegyvereket küldjenek a fasiszták ellen viselt nemes harcához?” Egy 12 éves kislány magaköltötte forradalmi verset adott elő.
Az apróság a verset a stadionban szavalta el, ott ültünk körben 200—300 gyerekkel és az igazgatósággal együtt. Kitűnő volt; tartózkodó és természetes és mégis szívvel és drámai erővel. Olyan jelenség, amelyet otthon „őstehetségnek” mondanánk.
A gyermekek közt volt spanyol menekült gyermekeknek egy 51 főnyi csoportja is, fiúk és lányok, egészségeseknek és boldogoknak látszottak és a szovjet-gyermekekkel szemmelláthatóan jól megbarátkoztak.
A szovjetkormány azt állítja, hogy e nyár folyamán 2,000.000 szovjet iskolásgyermeket fog az országszerte szétszórt táborokban elhelyezni. Ezenkívül nagyon sok gyermeket látnak el a szakszervezetek intézményei is. A népbiztosságok a folyó évre 203,300.000 rubelt engedélyeztek pionír-táborok és gyermekszanatóriumok céljaira. A teljes összegből 140,000.000 jut a táborok karbantartására, 20,000.000 a szervezésre és felszerelésre és 40,000.000 azon gyermekek ápolására, akik különleges kezelésre szorulnak. Ehhez a szakszervezetek még 30,000.000 rubellel járulnak hozzá, ebből fedezik a gyermekek táborban tartózkodásának költségeit. Érdekes azonban, hogy a moszkvai sajtóban, a hírek közt a következőt olvashatjuk:
Ha városi szülők gyermekeiket táborba akarják küldeni, tapasztalhatják, hogy a táborok száma egyre növekszik, a költségek viszont a szülők jövedelméhez, igazodnak.
Ha a mostani irányzat uralmon tud maradni és az utóbbi tíz év óriási tőkebefektetéseit új vagyonok teremtőjévé tudja tenni, és ha ez az irányzat továbbra is rányomja ezt a bélyegét a nevelésre és egyúttal csakugyan gondoskodik az ifjúságról, akkor nagyon érdekes helyzet fog kialakulni. Mert akkor az ország embergazdagságának még fel nem tárt, millióiból a tehetségnek és zseninek hallatlan tömege fog kiemelkedni. Ez olyan tényező, amelyben határtalan lehetőségek rejtőznek.
Kollektív farmok Ukrajnában
1938 június 2-án alkalmam nyílt arra, hogy meglátogassak egy kolchoszt (kollektív farmot) Kievtől, Ukrajna fővárosától mintegy 60 kilométerre. A szovjet hatóságok előkészületeket tettek, hogy éppen ezt a farmot látogathassam meg. Valószínű, hogy ez a környék mintafarmja.
A vidék, amelyen az autó velünk keresztülrobog, Ukrajna leggazdagabb és legtermékenyebb kerületének szívében fekszik: a Dnyeper völgyében. A vidék enyhén hullámos, fenyvesek és ringó búzamezők tárulnak az utazó elé, ameddig csak a szem ellát.
Tudjuk, hogy Ukrajna a föld egyik leggazdagabb és legtermékenyebb vidéke. Területe több mint 443.000 négyzetkilométer, lakosainak száma 32,000.000. A farmokon üzemben levő traktorok és kombinált mezőgazdasági gépek 14 százaléka van a kievi kerületben. Ez a szám azért olyan alacsony, mert ezen a vidéken a mezőgazdasági termelés nagymértékben differenciálódott és különösen sok cukorrépát termelnek, viszont a síkságnak a gabona a főterménye. A kievi kerület adja a Szovjetúnió gabona-, termésének 3 százalékát és az ukrán köztársaság legnagyobb és legfontosabb mezőgazdasági területe. Az itt levő farmüzemek közül kb. 92-t művelnek kollektív módon és úgyszólván mindegyiknek van traktorállomása.
Az általunk meglátogatott kolchosz egy 1328 emberből álló közösség, amely 1800 hektár (kb. 4500 hold) területet művel meg. A lakók közül 675 a munkás, éspedig 375 nő és 300 férfi. Összesen 317 család él itt együtt.
A farmon sokféle növényt termelnek. Mintegy 300 holdon búzát, rozsot és árpát, 1800 hold legelő, 130 hold gyümölcsös, 125 holdon pedig főzelékféléket termeltek. A legutóbb említett részen melegházakat és gyeppel fedett, raktározásra és a termés megóvására szolgáló pincéket láttunk.
Egy nagyon célszerűen megépített istállóban 221 ló áll. Ez 1933-ban épült, 70 méter hosszú és kb. 18 méter széles. 120 lovat mezőgazdasági munkára használnak; a többi tenyészcélokat szolgál. Volt köztük néhány telivér, egyik pl. egy hidegvérű Percheron csődör. Ez a többitől elkülönítve állott az istállóban. Láttunk néhány jóalakú kancát is, ezeket részben a hadsereg részére nevelték.
Egy új, az előbbihez hasonló istállóban 85 tehén részére van hely. A teheneket kézzel fejik.
A fejőhelyiség tiszta volt, csak kissé kezdetleges. A tejet a farmon nem sterilizálják és nem is pasztőrözik.
Gépi erővel itt csak szántanak és általában a talajt művelik. A kolchoszt, 24 másikkal együtt, egy közeli traktorállomás szolgálja ki.
Noha látogatásunkat a szovjethatóságok előkészítették és azt mondták nekem, hogy a kolchosz vezetője fog bennünket fogadni, megérkezésünkkor mégis az derült ki, hogy az igazgató nincs ott, hanem „éppen elutazott”. Csak némi nehézséggel sikerült egy vagy két személytől, akiket aligazgatóknak mondtak, felvilágosításokat kapnunk. Végre megjelent a helyettes igazgató és kijelentette, hogy ő hivatott velünk beszélni. Mind a három szemmelláthatóan zavarban volt és látszott rajtuk, hogy szívesebben nem beszélgetnének velünk. A minket kísérő szovjet tisztviselő tiltakozása ellenére sem engedte meg a helyettes igazgató, hogy az épületekről fényképfelvételeket készítsünk. Huzamos időbe tellett és sok fáradságba, míg a végül mégis megkapott felvilágosításokat belőle kiszedtük. Ebből a szempontból látogatásunk nagymértékben ki nem elégítő volt, de más távlatból annál tanulságosabb. Bebizonyította, hogy a Kreml hatalma száz és száz mérföldre, mélyen a mezőgazdasági kerületekbe is elér. De az is lehet a magyarázat, hogy a kormány nemrégen sajtókampányt indított a kollektív farmok vezetői és igazgatói ellen. Azt írta ezekről a szovjetsajtó, hogy jelentős összegeket költöttek a feleslegekből igazgatási célokra és újításokra és így a munkásságot évi jövedelmében megrövidítették. Midőn a helyettes igazgató megkérdezte, hogy milyen kormányt képviselünk és a válaszból értesült, hogy az Egyesült Államokét, fagyossága látszólag kissé felengedett.
A legértékesebb felvilágosítások, melyeket az igazgatóhelyettesből kiszednünk sikerült, a kolchosz tagjainak keresetére vonatkozó adatok voltak, mert így képet alkothattunk havi jövedelmük és a városlakó gyárimunkásoknak jövedelme közt fennálló arányról. E kollektív üzem farmere nem fizet lakbért; a kormány fel nem mondható lakást és háromnegyed hektár földet bocsát rendelkezésére. Van továbbá 1—3 tehene és néhány gyümölcsfája. Fizetése akkordbér, jövedelme tehát teljesítményétől függ. Készpénzjövedelme átlag napi 1.43 rubel. Ehhez járulnak még természetben bizonyos mennyiségű gabona, széna, szalma és a kollektív gazdaság más terményei, és maga termeli főzelékféléit és gyümölcsét. A helyettes igazgató és munkatársai becslése szerint egy farmer átlag havonta 150—200 rubelt keres, a sztachanovisták 200—300 rubelt és ez valamivel elmarad a városi munkás átlagos havi keresete mögött.
Mellékelem a látogatás alkalmával diktáltakról Mr. Gordon gyorsírói feljegyzését és a további részletekre vonatkozóan erre utalok.
Midőn a nagyövet és útitársai a farmra érkeztek, bemutatták őket Primar úrnak, a mezőgazdasági munkák felügyelőjének. Ő végigkísért a farmon tett körutunkon és a nagykövet kérdéseire a következő felvilágosításokat adta:
Kérdés: Mikor rendezték be ezt a farmot?
Felelet: 1930-ban.
Kérdés: Hány hektár a területe?
Felelet: 1823 hektárt művelnek.
Kérdés: Mit termelnek rajta?
Felelet: Különfélét. Van rétgazdaság, van gabona és van főzelék és gyümölcskertészet.
Kérdés: Alma?
Felelet: Igen és körte. De lent is termelünk.
Kérdés: Búza és rozs?
Felelet: Inkább különlegességeket: lent, kelvirág különleges fajtáit, vetőmagvakat stb.; és sok melegágyi növényt.
Kérdés: Hány család él itt a kolchoszban?
Felelet: 317.
Kérdés: Hány munkás?
Felelet: 675. Összesen 1328 lakos.
Kérdés: Mennyi a nő és mennyi a férfi a munkások közt?
Felelet: 375 nő és kereken 300 férfi.
Kérdés: Mennyi a sztachanovista?
Felelet: 95 személy.
Kérdés: Mindenkit akkordban fizetnek?
Felelet: Igen, itt csak akkordfizetés van.
Kérdés: Gépeket is használnak?
Felelet: Nem, itt minden kézimunka.
Kérdés: Támogatja önöket a traktorállomás?
Felelet: Igen.
Kérdés: Milyen módon?
Felelet: Minden géppel végezhető munkát átvesz tőlünk; szántást, cséplést, stb., az évszak szerint. Az állomás 8 kilométerre van ide.
Kérdés: Az eredmény hány százalékát kapja a traktorállomás?
Felelet: 5—10%-át, végzett munkája szerint.
Kérdés: Hány százalékot kap az állam?
Felelet: 7—8%-ot, az aratástól függ.
Kérdés: Ez a lóistálló, amelyen éppen keresztülmegyünk 1933-ban épült?
Felelet: Igen, 1933-ban.
A nagykövet diktálja: 65—75 méter hosszú, 18 méter széles, boxok négyes sorokban elrendezve, részben nyitott, részben egyes állások; belül minden meszelt. Az egyes állásokban tenyészmének, köztük egy Picheron- és egy telivér csődör.
Kérdés: Hány tenyészménjük van itt?
Felelet: Mintegy 42.
Kérdés: Fajlovakat tenyésztenek?
Felelet: Igen, eladásra.
Kérdés: Hány tehenük van összesen?
Felelet: A kollektív farmnak 95 fejőstehene van. De minden farmernek megvan a maga tehene is, némelyiknek kettő vagy három.
Kérdés: És hány lovuk van?
Felelet: 221.
Kérdés: Valamennyi ló a föld megmunkálására kell?
Felelet: 120 a munkaállat, a többi tenyésztésre van itt.
Kérdés: A hadsereg részére tenyésztik őket?
Felelet: Igen, 20—30 kancánk van.
Kérdés: Vannak itt a lótenyésztésben különlegesen képzett tudósaik is?
Felelet: Igen, van egy állatorvosunk, egy zoológusunk stb.
Kérdés: Mesterséges termékenyítéssel is tenyésztenek?
Felelet: Nem.
Kérdés: Szeretnék többet tudni a bevételek elosztásáról. 5—10%-ot kap a traktorállomás, 10%-ot az állam. Ez összesen 20%. Mi történik a fennmaradó 80%-kal?
Felelet: Erre nem válaszolhatok.
Kérdés: Hol tartják a teheneket?
Felelet: A szarvasmarhák részére külön istállónk van.
Kérdés: Milyen épületeket látok még ott?
Felelet: Javítóműhelyek, raktárak és hasonlók.
Kérdés: A kolchosz valamennyi lovát patkolják?
Felelet: Igen.
Kérdés: Hány kovácsuk van?
Felelet: 6.
Kérdés: És hány gépjavítójuk?
Felelet: Csak egy mechanikus. Közepes tudású ember.
Kérdés: Kapáláshoz lovakat vagy traktort használnak?
Felelet: Fogatokat.
Kérdés: A traktorokat főleg szántásra használják?
Felelet: Igen.
Kérdés: Hány hektárt vetettek be gabonával?
Felelet: 100 búza, 200—200 árpa és rozs, 40 zab, 783 takarmány; összesen az egész farmon 1823 hektárt művelünk.
Kérdés: Hány hektár gyümölcsös?
Felelet: 55.
Kérdés: Mennyi a konyhakert?
Felelet: 45 hektár.
Kérdés: A többi burgonya és zöldfőzelék?
Felelet: Igen.
Kérdés: Vannak új munkáslakóházaik?
Felelet: Nem, csak a régiek. A klubház és az iskola új.
Kérdés: Ott látok egy bekerített csinos házat. Ki lakik ott?
Felelet: Régebben egy kulák; most szanatórium lesz belőle.
Kérdés: Hány hektárja van egy-egy családnak magánhasználatra?
Felelet: Egyharmad hektár.
Kérdés: Hol van a kolchosz bazárja?
Felelet: Öt kilométerre innen. De terményeinket Kievben is árusítjuk.
Kérdés: Főzelékfélét szállítanak Kievbe?
Felelet: Igen.
Kérdés: Van a kollektív farmnak közös étkezőhelyisége, vagy minden család külön gondoskodik magáról?
Felelet: Nincs közös konyhánk.
Kérdés: Hány tanító tanít az iskolában?
Felelet: 15-en tanítanak 350 gyermeket és az iskolázás 10 évig, tart.
Kérdés: Van még olyasmi, amit mint különösen érdekeset meg óhajt mutatni?
(A helyettes igazgató a tehénistállóba vezet bennünket.)
Kérdés: Valamennyi tehenet kézzel fejik?
Felelet: Igen.
Kérdés: Hány kollektív farmot szolgál még ki az a traktorállomás, amely önöknek is dolgozik?
Felelet: Még 24-et. 43 traktora és 4 kombinált mezőgazdasági gépe van.
Kérdés: Hány alkalmazottat foglalkoztat a traktorállomás?
Felelet: Azt nem tudom.
Kérdés: Mi történik fejés után a tejjel?
Felelet: Valamelyes mennyiséget a kormánynak kell adnunk, a többi a bazárunkba kerül.
Kérdés: Sterilizálják a tejet?
Felelet: Nem, frissen küldjük szét.
Kérdés: A tejeskannákat hideg vagy meleg vízzel mossák?
Felelet: Forró vízzel.
Kérdés: Itt melegítik a vizet?
Felelet: Igen, három bolierünk van erre a célra.
Kérdés: A melegházak itt még a forradalom előtt épültek?
Felelet: Nem, 1930-ban, a kollektív rendszerre való áttéréskor.
Kérdés: Mennyi volt az elmúlt évben egy közönséges munkás fizetése?
Felelet: Munkanaponként 1.43 rubel készpénzben. Ehhez jött még 2.6 kg gabona, 8 kg burgonya, 1.5 kg széna. és 1.5 kg szalma. Azonkívül mindegyik termel magának főzelékféléket és gyümölcsöt. De amije nem terem, azt mindenkor megkaphatja a farmon.
Kérdés: Mennyit jelent mindez együtt, ha az ipari munkássággal akarjuk összehasonlítani?
Felelet: A gyárimunkás többet keres, mint a kolchosz mezőgazdasági munkása.
Kérdés: Körülbelül mennyit kap itt a kollektívfarm közönséges munkása egy hónapban?
Felelet: 150—200 rubelt, az itteni árakon számítva.
Kérdés: És a sztachanovisták?
Felelet: 200—300 rubelt.
Kérdés: Az ipari munkáshoz képes tehát a kolchosz munkása 100—300 rubelt keres?
Felelet: Igen.
Kérdés: A kolchosz munkásai fizetnek lakbért?
Felelet: Nem, a lakást díjtalanul kapják a kormánytól és nem lehet nekik felmondani.
Kérdés: A jövedelem becslésénél beszámította a munkás saját tehene tejének az értékét is?
Felelet: Nem, mindaz, ami a saját területén terem, külön számít.
Kérdés: Ezek itt milyen vetemények?
Felelet: A melegágyak részére valók.
Kérdés: Uborkákat láttunk, sok sorban, 1½ m szélességben és 10—12 m hosszban ültetve, üveg alatt. Hány ilyen üvegházuk van itt?
Felelet: 1030.
A nagykövet diktálja: 12 egy sorban, összesen 100 sor. Vannak itt 3 méteres földdel fedett pincék is, 18 m hosszú és 10—11 m széles mindegyik. A termés raktározására valók. Itt fekszik egy halom tégla is, ebből majd további melegházak épülnek.
Kérdés: Mekkorák lesznek a tervezett melegházak?
Felelet: Hosszuk 23.6 m, szélességük 6.9 m lesz. Ebben az évben még kettőt akarunk felépíteni.
Kérdés: Milyen gyümölcsök teremnek itt a gyümölcsöskertben?
Felelet: Alma, körte, cseresznye stb.
Kérdés: A fák között minden évben felszántják és felássák a földet?
Felelet: Igen, de idén ez még nem történt meg.
Kérdés: Permetezni szokták a fákat?
Felelet: Igen, kétszer egy évben.
Kérdés: Amott méhkasokat látok. Mennyi a mézhozam évente?
Felelet: 32 kg kasonként. 180 méhcsaládunk van.
Kérdés: Kik vezetik a kolchoszt az igazgatón kívül?
Felelet: Hárman vagyunk: az igazgató, a helyettese és a mezei munkák felügyelője.
Kérdés: Ha már minden kiadásra van fedezet és a szükséges javítások is megtörténtek, akkor a többletet kiosztják a munkások közt?
Felelet: Ha a traktorállomásnak és a kormánynak járó részt kiadtuk, akkor a végzett munka arányában osztozunk.
Kérdés: Ki határoz, hogy mi történjék a fennmaradt pénzzel?
Felelet: A kolchosz tagjainak közgyűlése határoz.
Kérdés: Ez határoz az akkordmunka egységárairól is? Vagy más?
Felelet: A vezetőség.
Kérdés: És azután a többletből mindenki munkája arányában részesedik?
Felelet: Igen.
Kérdés: Így a jobb munkás viszonylag nagyobb részt kap, mint a többi?
Felelet: Igen, teljesítőképességük arányában.
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
