Közeledik a megállapodás az uniós források ügyében

A portálnak összesen hat budapesti és brüsszeli forrás beszélt a tárgyalásról, ahol a helyreállítási alappal összefüggésben a jogállamisági eljárásról is szó lesz. Közülük ketten azt mondták: ha a tárgyalás jól alakul,
AKKOR AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG HAMAROSAN, MÉG A „NYÁRI SZÜNET” ELŐTT ELFOGADHATJA A 2021–2027-ES UNIÓS FORRÁSOKRA VONATKOZÓ PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁST.
Ezt követően később még az egyes fejlesztési programokat egyenként is jóvá kell hagyniuk, és az uniós pénzek még a legjobb esetben is csak jövő tavasszal érkezhetnek meg.
Kell a pénz, a magyar kormány megszelídült
A Portfolio szerint az előrelépés annak is köszönhető, hogy
A MAGYAR KORMÁNY A HÁTTÉRBEN NÉHÁNY ÚJ FELAJÁNLÁST TETT BRÜSSZELNEK AZÉRT, HOGY MIELŐBB HOZZÁJUSSANAK A HELYREÁLLÍTÁSI ALAPHOZ.
Ezek közt voltak olyanok is, amelyeket hivatalosan is bejelentettek a napokban (amivel a forint euróval szembeni további gyengülését is próbálták megakadályozni), de a pontos részletek sok esetben még nem ismertek.
Vannak továbbá olyan kérdések, amelyekről még mindig tárgyalnak a felek, többek közt a pedagógusok béremeléséről és a közoktatás átszervezéséről is. Az utóbbi témában az Európai Bizottság már évek óta felhívta a figyelmet bizonyos problémákra az országspecifikus ajánlásaiban. Magyar részről eddig kevésbé voltak nyitottak ezekre a javaslatokra, de most ebben is változás állt be.
Cél a jogállamisági eljárás megakadályozása is
A Portfolio szerint a magyar kormány célja nemcsak az, hogy az Európai Bizottsággal megegyezve hozzájussanak a helyreállítási pénzhez, hanem az is, hogy ezzel együtt bebiztosítsák magukat a jogállamisági eljárásban.
Hivatalosan a helyreállítási alap, valamint az eljárás kérdéseiben külön-külön zajlanak a megbeszélések, de a gyakorlatban – a tárgyalásokra rálátó források szerint – ezek összefüggenek egymással. Az eljárás végrehajtásának megakadályozására ugyanis szükség van ahhoz, hogy a helyreállítási alap és más források akadálytalanul megérkezhessenek Magyarországra.
Varga Judit is más hangnemet üt meg, mint eddig
Mindeközben vasárnap adott interjút Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, amiben érdekes fejleményekről számolt be. Az uniós tisztviselő a HVG360 szerint azt mondta: nemrég találkozott Varga Judittal,
AKI MOST ELŐSZÖR MUTATKOZOTT HAJLANDÓNAK ARRA, HOGY ÉRDEMBEN TÁRGYALJON A JOGÁLLAMISÁGI KÉRDÉSEKRŐL.
Reynders azt mondta, hogy pozitív fejleményeket láttak az utóbbi időben, és ez szerinte elsősorban annak köszönhető, hogy a magyar kormány mielőbb hozzá akar jutni a helyreállítási alaphoz.
2400 milliárd forint a tét
Korábban megjelent cikkünkben vendégszerzőnk írt a helyreállítási alap ügyének hátteréről és arról is, hogy a magyar kormánynak nagy szüksége lenne a körülbelül 2400 milliárd forintnak megfelelő uniós forrásra.
A Portfolio szerint a kérdés azért is sürgető, mert a bonyolult uniós jóváhagyási folyamat nagy részének még az idén végbe kell mennie. Kulcsfontosságú, hogy ennek részeként az Európai Tanács még az idei év végéig jóváhagyja a konkrét programokra irányuló támogatásokat,
MERT HA EZ NEM TÖRTÉNIK MEG, AKKOR MAGYARORSZÁG ELBUKJA A HELYREÁLLÍTÁSI ALAPBAN ADHATÓ TÁMOGATÁSI KERET 70 SZÁZALÉKÁT.
Ha sikerül időben tető alá hozni a megállapodást, akkor ez a veszély elhárul, és a magyar kormány végre tudja hajtani az idei és jövő évi költségvetésben előírt uniós kifizetéseket. Ellenkező esetben jelentősen vissza kell szorítani a költségvetést és le kell mondani számos beruházást azért, hogy ne legyen még nagyobb az államháztartási hiány. (index)
Bal-Rad komm: „Ezek” az uniós júdáspénzekért még az anyjukat is… Ami nem is csoda, hiszen ezek tartják lélegeztetőgépen az egész HAZAÁRULÓ RENDSZERT! És jelentik a MŰKÖDTETŐIK SZÁMÁRA A TÚLÉLÉST! No meg az újabb zsákmányszerzési lehetőségeket, amiket az uniós „forrásokból” megvalósuló csilli – villi, de amúgy teljesen értelmetlen „beruházásokból” tudnak a kivitelező „pályázók lecsípni”!
Most aztán meg a brüsszeli bürokraták ülepnyalása ezerrel! Judith asszony is féredobja amazoni büszkeségét és harci kedvét, és „feltartott kezekkel, ledobott bugyival, széjjelvetett lábakkal” borul el, a „bármit a júdáspénzekért!” – csábos nyögések közepette!
Az EU – pedig könnyekig hatódik az óriási vajdaodaadás láttán! Az összeszereldék állandóan profitéhségtől gyötört tuladonosai elégedetten dörzsölik tenyereiket! Hiszen ha minden jól megy, a vajdaság MÉG AZ EDDIGINÉL IS „VERSENYKÉPESEBB” LESZ! A feltételeiket ennek érdekében majd időben fogják közölni a NER – Ura vajdával!
MEGÁLLAPODNAK TEHÁT A BRÜSSZELI BÜROKRATÁK ÉS A VAJDA!
Minden a sínre kerül, és a NER – masinája zakatolhat tovább. Elnyomva az összeszereldék biorobotjainak a gyomra korgását az éhezéstől, és a fogai vacogását a hidegtől.
MEGÁLLAPONAK A FOLYTATÁSBAN! Aminek rendjét a NATO – latorszövertség GARANTÁLJA, ha esetleg a döbrögisztáni rendvédelmisek húzódoznának. A vajdasági JOGÁLLAMISÁG ÉS JOGREND betartatásától.

A vajda pedig – nem hülye gyerek lévén ő – tudomásul veszi: Büsszel nem szereti a pávatáncot! Azt adja csak elő a magyaroknak! Különben is: „HÁBORÚ VAN!” Meg jön az újabb ragályhullám! Rikácsoljon EZEKRŐL!
Fogjuk is hallani a HÁBORÚról szóló vajdabölcseleteket SZÜNET NÉLKÜL!
MINDADDIG, AMÍG A HÁBORÚ VALÓBAN EL NEM ÉR BENNÜNKET IS! Legalább lélekben!
Ugyanakkor ERRE IS VAN KOMOLY ESÉLYÜNK! Merthogy a már dúló háború következményeiként a ránk szabott qrmányzati „nemmegszorítások” hatásai azért könnyen fölszíthatják a magyarok harci kedvét! Főképp pedig ha a HÁBORÚ HATÁSÁNAK TULAJDONÍTOTT GAZDASÁGI RECESSZIÓ IS eléri a legendásan „LEGVERSENYKÉPESEBB MAGYAR GAZDASÁGOT” IS!
NA AKKOR LESZ CSAK IGAZI FORDULAT ÉLŐHELYÜKÖN!
Csakhát ANNAK A LEHETSÉGES FORDULATNAK A BEKÖVETKEZTE ESETÉN, ELKERÜLHETETLENÜL FÖL KELL TENNÜNK MAGUNKNAK A KÍNZÓ KÉRDÉST:
MEGÉRTE EZ NEKÜNK KMAGYAROK?! EZT AKARTUK?!
Persze volna itt egy javaslat: A KÉRDÉST INKÁBB MÁR MOST TEGYÜK FEL! Még akkor is, ha már MOST TUDJUK RÁ AZ EGYETLEN LEHETSÉGES VÁLASZT!
NEM ÉRTE MEG! NEKÜNK – MAGYAROKNAK – LEGALÁBBIS NEM!
„Nekik” persze, a hazaáruló, mocskos jellemű, aljas politikai gonosztevőknek – NAGYON IS MEGÉRTE! EZÉRT IS EGYEZTEK/EGYEZNEK KI MOST A VILÁG EGYIK LEGSÖTÉTEBB BŰNSZÖVETSÉGÉVEL, AZ EURÓPAI UNIÓVAL! A „KÉZ KEZET MOS” MOCSKOS ELVE ALAPJÁN!
Illeti pedig ez a „hazaáruló, mocskos jellemű, aljas politkai gonosztevő” jelző MINDAZOKAT a politikusbűnözőket, akik részt vettek sorsunk ilyetén alakításában!



Ennyi pénzért nem az országot még az anyját is eladná .