A vajda 650 ezer forinttal emelete a miniszterek fizetését
Jelentősen nőtt az új kormányban a miniszterek fizetése a kormány oldalára feltöltött dokumentumok szerint – írja az rtl.hu.
A kormány oldalára feltöltött dokumentumok szerint az új kormány megalakulását követően az eddigi 1,9 millió forint helyett már több mint 2,6 millió forintot keresnek a miniszterek.
Az rtl.hu azt írja,
Az RTL többször is kikérte ezeket az adatokat, eddig hiába. Gulyás Gergely egy kormányinfón az RTL Híradó vonatkozó kérdésére azt válaszolta, hogy Nagy Márton és Csák János havi ötmillió forintot kap a munkájáért, de „a többiek maradtak ott, ahol voltak”.
A kormány oldalára a napokban – visszadátumozva – feltöltött dokumentumok szerint ez nem így van – jegyzi meg a portál.
– írta az rtl.hu.
A héten a 24.hu észrevette, hogy az államtitkárok fizetését is megemelték, 1,75 milllió forintról 1,9 millióra.
„Ha megnézi az idei béremelkedéseket, az valahol 16 százalék körül van, ezért 8-9 százalékos államtitkári béremelést nem tartok ördögtől valónak” – mondta erről Gulyás Gergely.
Az RTL megkereste a kormányt és a miniszterelnök sajtófőnökét is, hogy mi indokolta a miniszterek jelentős béremelését, de egyelőre nem kaptak választ. (szmo)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Nekünk ettől még lehet válaszunk a kérdésre: A vajda KOMPENZÁLNI KÍVÁNJA A REZSIKÖLSÉGEK NÖVEKEDÉSÉT AZ ARRA ÉRDEMESEK KÖRÉBEN!

Megvásárolta a hűségüket, akárcsak a katonáknak és a rendőröknek, akiknek szintén emeli a fizetésüket. Az viszont meglepő, hogy a nyócelemis gyorstalpalón képzett határvadászok annyit fognak keresni, mint az érettségizett, magasabban képzett tiszthelyettes rendőrök.
Valószínűsítem, így lehetett vonzóvá tenni a napi szintű veszélyt.
Az, hogy a veszélyességi beépült a bérbe, nem biztos, hogy több, nem ismerem a számokat.
Mintha alapbér+ plusz juttatás lenne.
Egy biztos, a mai világban nem a semmiért fizetnek jól!
Így is biztosan magas lesz a fluktuáció, mert az egy dolog, hogy a jó pénzért,+harcolási vágyból bevállalja valaki, az meg egy másik opció, hogy mentálisan bírja-e az állandó életveszéllyel járó stresszt.
Azt gyanítom, hogy ezzel a korrekt (br. 400 ezer körüli) bérrel olyanokat szeretnének bevonzani, akik alkalmasak a rendkívül megterhelő és veszélyes szolgálatra. Itt sportos huszas-harmincas férfiakra célzok. Egy percig nem kétlem, hogy gyorsan felfogják tölteni a 2200 fős keretet, sőt ennyi pénzért többszörös túljelentkezés sem kizárt. Főleg Kelet-Magyarországon, ahol ez kifejezetten jó fizetésnek számít.
Csak nehogy ők is úgy járjanak mint a zsoldosok az ukiknál ; melegszik a helyzet =télak !