„Megrendeltek egy tanulmányt a döbrögista korrupcióról” bővebben

"/>

Megrendeltek egy tanulmányt a döbrögista korrupcióról

Akkora a döbrögista korrupció, hogy az EU támogatások száz százalékos felfüggesztését javasolják a jogászok.

Az EU támogatások száz százalékos felfüggesztését javasolja három külföldi jogászprofesszor egy német EP-képviselő által megrendelt tanulmányban.

Ahogyan az ólomcsövek beszennyezik a bennük folyó vizet, úgy piszkolják be az uniós pénzek elosztásáért, kezeléséért és elköltésük elszámoltathatóságáért felelős magyar közintézmények az összes támogatást, amelyet Magyarország az Európai Uniótól kap”.

Ezzel a hasonlattal mutatja be három nemzetközi hírű jogászprofesszor, hogy Brüsszelnek miért kellene megvonnia az összes közösségi forrást az országtól a jogállamisági eljárás keretében – írja a Népszava.

Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton Egyetem, R. Daniel Kelemen, az amerikai Rutgers Egyetem és John Morijn, a hollandiai Groningen Egyetem tanára friss tanulmányában azzal indokolja a javasolt súlyos szankciót, hogy a törvényalkotás kiszámíthatatlan, az EU-s pénzekkel való visszaélések hosszú múltra tekintenek vissza, az ellenőrzésükre hivatott intézmények nem függetlenek és a jogállamisági normasértések a közösség által finanszírozott valamennyi programot érintik.

A három professzor támpontokat kínál a döntéshozóknak a Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő által megrendelt jogi elemzésben.

Megállapításuk szerint

a folyamatot elindító rendelet hatálya alá tartozó jogállamisági normasértések annyira alapvetőek, gyakoriak és széleskörűek Magyarországon, hogy teljesen ellehetetlenítik a költségvetés végrehajtási és ellenőrzési rendszerének normális működését.

Ebben a helyzetben az egyetlen megfelelő és arányos válaszintézkedés az uniós források 100 százalékos felfüggesztése, csökkentése vagy megszakítása lehet.
(propeller)

Bal-Rad komm: „…az EU-s pénzekkel való visszaélések hosszú múltra tekintenek vissza…”

– Egészen pontosan addig nyúlnak vissza, amikortól az EU elkezdte a részére a „magyar” polythykay elyth által átjátszott Magyar Népköztársaságért, annak a vagyonáért és gazdaságáért, és a RABSZOLGÁIVÁ LETT MAGYAROKÉRT járó – polythykay bűnbandáinkkal kialkudott – júdáspénzek folyósításának kezdetéig!

BELE IS BUKOTT A „MŰSORBA” EL QRO ÉS BANDÁJA, MINT AZ ELSŐ A SORBAN! Az emiatt KAPOTT ELSŐ KÉTHARMADOS DIJADALJÁT ARATÓ Döbrögi pedig ELTÖKÉLTE, HOGY:

1. – a júdáspénzekre a jövőben CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG Ő ÉS HORDÁJA LEGYEN JOGOSULT


2. – ennek garantálására MEGCSINÁLTA A NER – T, AMIT TÁKOLMÁNOSÍTOTT!

Némi kalkulációs hibát azonban elkövetett! Nem vette kellő súllyal figyelembe, hogy a JÚDÁSPÉNZEKRE A POLYTHYKAY ELLENMAFFIÁK IS IGÉNYT TARTANAK! Amelyek aztán a döbrögisztáni ellehetetlenülésük után, Brüsszelben kezdtek ellene áskálódni! A DEMOKRÁCIA LÁTSZATÁNAK FENNTARTÁSÁRA VISZONT ROPPANTUL KÉNYES brüsszeli EU – fészek pedig nyitottnak bizonyult a döbrögisztáni vajda elleni – NEM IS ALAPTALAN – vádak befogadására, és emiatt megkezdődött a vajdamacera! Ami pedig már HOSSZÚ ÉVEK ÓTA TART, ÁM A JELEK SZERINT MÁR NEM SOKÁIG!

Merthogy amiről EDDIG nem sokat beszéltünk, az a brüsszeli vajdaellenes fegyvertár EGYIK LEGHATÉKONYABB ESZKÖZE, AZ INFLÁCIÓ GERJESZTÉSE ÉS FOKOZÁSA IS BEVETÉSRE KERÜLT!

Ám itt Brüsszel IS ELKALKULÁLTA MAGÁT egy kissé! Ők nem számoltak Döbrögi elszántságával! Ami pedig nemcsak a MOHÓSÁGBAN, HANEM A TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁJÁBAN IS DÖNTŐ SZEMPONT!

Azaz: Döbrögi TISZTÁBAN VAN AZZAL, HOGY A HATALMA ELVESZTÉSÉVEL A – SZÓ SZERINT ÉRTENDŐ – FIZIKAI LÉTE IS VESZÉLYBE KERÜL! Erre viszont garancia az ellenmaffiák KITARTÓ FENYEGETŐZÉSE EGY QRMÁNYVÁLTÁS UTÁNI FELELŐSSÉGRE VONÁSÁNAK A FOLYAMATOS ÍGÉRETE!

A vajda pedig tudja, hogy ez nem vicc! EZ EGY AZ Ő RÉSZÉRŐL HALÁLOSAN KOMOLYAN VEENDŐ FENYEGETÉS!

Innentől kezdve pedig beindul a spirál! A HATALOMVESZTÉSTŐL RETTEGŐ vajda még tovább szigorít, és még többet harácsolva, kétségbeesetten makkolja és próbálja bővíteni a táborát, amit viszont a polythykay ellenlábasai ár egyre nehezebben tűrnek, és egyre inkább Brüsszel segítségét követelik! Az pedig – a DOMOKRÁCIA LÁTSZATÁRA KÉNYESEN ÜGYELVE – ÚGY TŰNIK – RÁSZÁNTA MAGÁT DÖBRÖGI ELLEHETETLENÍTÉSÉRE!

AMIT A JELEK SZERINT A vajda FÖL IS FOGOTT! Csakhát a jelleme, és a VESZÉLYEZTETETTSÉGE OKÁN NEM HAJLANDÓ KIFAROLNI A HATALOMBÓL!

Ám a dolgok immáron sürgetővé lettek Brüsszelben is, és a Karmelitában egyaránt! A vajda „háborús retorikája” arra utal, hogy ő bizony VÉGLEG ELSZÁNTA MAGÁT ARRA, HOGY BÁRMI ÁRON MEGVÉDI A MAGYAROKAT MEGILLETŐ ÚNIÓS JÚDÁSPÉNZEKBŐL ÖSSZEHARÁCSOLT VAGYONÁT ÉS LÉTÉT!

Brüsszel pedig ARRA SZÁNTA EL MAGÁT, HOGY BÁRMI ÁRON – HA KELL A JÚDÁSPÉNZEK FOLYÓSÍTÁSÁNAK LEÁLLÍTÁSÁVAL! – IS, DE MEGTÖRI A vajda URALMÁT!

Úgyhogy egy RENDKÍVÜL LÁTVÁNYOS ÉS ESEMÉNYDÚS „ERŐS” FÉL – vagy talán EGY – ÉV ELÉ NÉZÜNK! Amiben mindenképpen komoly szerepe lesz majd az orosz – ukrán konfliktusnak, illtve annak a „végkimetelének”! Aminek bizony folyománya lehet a NATO – latorszövetség BÚJTATOTT, VAGY AKÁR LÁTVÁNYOS FÖLLÉPÉSE a vajda ELLEN! MINT BRÜSSZEL (A Gazda) ÉRDEKEINEK LEGFŐBB VÉDELMEZŐJEKÉNT ÉS GARANTÁLÓJAKÉNT!

ERRE TALÁLTA KI DÖBRÖGI AZ Ő „OROSZBARÁTSÁGÁT”, és Zelenszkij „ellenességét”! EZZEL VISZONT CSAK A DÖBRÖGISZTÁNI TÁMOGATOTTSÁGÁT TUDTA/TUDJA NÖVELNI, végső soron pedig a MAGYAR TÁRSADALMAT EGY TUDATHASADÁSOS ÁLLAPOTBA TASZÍTVA!

„AKI ŐELLENE, AZ BIZONY UNDORÍTÓ LIBENYÁK, NYUGATBARÁT ÉS OROSZELLENES NATO – RAJONGÓ, AKI PEDIG ŐVELE, AZ IGAZ MAGYAR, ÉS OROSZBARÁT NATO – ÉS NYUGATELLENES HAZAFI!”

Mesterterv lenne ez a javából, de kihagyta belőle azokat a a még szép számmal föllelhető magyarokat, akik a RENSZERVÁLTÁS KÁRVALLOTTJAIKÉNT, MAGYAROKNAK, RENDSZERELLENESKNEK, OROSZBARÁTNAK ÉS NATO – MEG EU – ELLENESEKNEK TARTJÁK MAGUKAT, EGYARÁNT ÚTÁLVA A DÖBRÖGIZMUST ÉS A NERT -T ÉPPÚGY, MINT A MAGÁT UGYANCSAK „MAGYAR” ELLENZÉKNEK MONDÓ ILYEN – OLYAN IHLETETTSÉGŰ POLITIKAI MAFFIÓZÓBANDÁKAT!

Ám a vajda mindezzekkel együtt is LÁTVÁNYOSAN ELKEZDETT DÖRGÖLŐZNI A NATO – latorszövetséghez! Valószínűleg már elkésve! A Washington – Brüszel tengely a jelek szerint ELSZÁNTA MAGÁT AZ OROSZORSZÁGGAL VALÓ VÉGLEGES LESZÁMOLÁSRA, ANIHEZ PEDIG A vajdánk IS CSATLAKOZOTT! Amit pedig – bár tudomásunk szerint Moszkva SOHASEM HITT DÖBRÖGI „OROSZBARÁTSÁGÁNAK” rejtett reklámozásával!- SEM A KREML, SEM PEDIG PEKING NEM FOG NEKI ELFELEJTENI, MEGBOCSÁJTANI PEDIG VÉGKÉPP NEM! Márpedig NAGYON KOMOLY AZ ESÉLYE A NYUGAT OROSZELLENES VÉGLEGES LESZÁMOLÁSI TERVÉNEK A KUDARCÁRA! Magyarán: a Nyugat bukásának esélye kb. KÉTHARMAD AZ EGYHARMADHOZ!

Döbrögi esélye viszont a NER – és a saját túlélésére SZINTE A NULLÁVAL EGYENLŐ! Ő CSAKIS A HATVANPUSZTAI „földalatti portásfülke” által nyújtott IDŐLEGES BIZONSÁGÁRA SZÁMÍTHAT!

Ami max. egy hét! Az pedig semmi! Kiváltképp abban az esetben, ha AKCIÓRA SZÁNNÁ MAGÁT!

Merthogy Brüsszel – az ottani bürökraták – MEGLÉPIK AZT, HOGY TELJESEN ELZÁRJÁK DÖBRÖGISZTÁN FELÉ A JÚDÁSPÉNZEKET IDEÁRAMOLTATÓ ÓLOMCSÖVEK CSAPJAIT! Az inflációt pedig mégtovább gerjesztik, az euró árának további fölsrófolásával! No meg egy kis gazdasági recesszióval ha ezt meg tudják spékelni, MÁRIS KÉSZEN ÁLL EGY JÓ KIS ROBBANÁSVESZÉLYES TÁRSADALMI HANGULAT DÖBRÖGISZTÁNBAN! AMI AKÁR KÍSÉRTETIESEN HASONLÍTHAT EGY 2014 – ES KIJEVI MAJDAN YOUDAPESTI MEGISAMÉTLÉSÉHEZ!

De persze ahogyan a 2014 – es kijevi eseményeknek, úgy egy Döbrögisztánban lehetséges letükröződésének IS AZ EGYÉRTELMŰ VESZTESEI A KISEMBEREK TÖMEGEI LESZNEK!

Ezeknek a kárvallott tömegeknek pedig egyáltalán nem jelent majd vigaszt, hogy a katasztrófa előidézésében élenjáró néhány gazember rajtaveszt!

Merthogy arról is őszintén kell szólnunk, hogy a KÁRVALLOTT MAGYAR KISEMBEREK TÖMEGEI – SAJNOS – REALITÁSSÁ FOGNAK VÁLNI!

És akkor már végképp nem tudunk mást tenni, mint hogy káromkodunk csk: „Rohaggyonmeg Gorbacsov és Jelcin!”

A balrad.ru kommentje a „kunyera” utánKérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Megrendeltek egy tanulmányt a döbrögista korrupcióról” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Így összefoglalva még szarabbul hangzik a valóság.
    Meg a jövő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com