Döbrögi akkorát süketelt a Facebookon, hogy talán ő maga is
Fontosan érezte a miniszterelnök, hogy hétfő este még szórjon némi csámcsognivalót a hívei elé.

Így hát megalkotta az alábbi Facebook-posztot:
Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első
– olvasható a fotón, amely szigorú tekintettel ábrázolja Orbán Viktort.
Közben a fideszes papagájkommandó is elharsogta sokadjára a miniszterelnök szavait. Ma Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt a soros, aki az MTI tudósítása szerint a Mathias Corvinus Collegiumban megtartott előadásán arról beszélt, hogy „az orosz-ukrán háború nyomán a kormány elsődleges céljává vált a biztonság garantálása”.
Ugyan a kormány világossá tette, hogy ez nem a mi háborúnk és Magyarország nem fog idegen érdekekért vérezni, de a megtámadott állam, vagyis Ukrajna oldalán kell állnunk
– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Ebben a helyzetben fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést, amit elősegít, hogy sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson – tette hozzá a politikus. (propeller)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első…”
-AMIT – ÉS AKIKET – TERMÉSZETESEN MEG KELL VÉDENI!
Márpedig a vajda ELSZÁNTA MAGÁT a megvédelmezésre! (Ha a helyzet úgy hozza, még a magyarok ellen is megvédi!)
Ám hadügyére még ezt is képes volt überelni! „…sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson…”
-De hát hol élt eddig ez a Szalay-Bobrovniczky Kristóf? Hiszen a NER létrejötte és tákolmányba foglalása óta folytat SZUVE(nír)RÉN, ÉS NEMMZETTHY POLYTHYKÁT Döbrögisztán vajdaság!

És ki ellen fejlesztjük extra gyorsasággal a haderőnket? -tán csak nem az oroszok ellen (nekem ez jött le a vajda pénteki igehirdetéséből). …mert, ha az oroszok ellen, az kb. sokkal feleslegesebb, mint az uki hadsereg fejlesztése az oroszok ellen…
„Ebben a helyzetben fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést, amit elősegít, hogy sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson – tette hozzá a politikus. ”
.
Szóljon már nekik valaki , hogy rossz segget nyalnak .