„ISMÉT a tudtunkra adták…!” bővebben

"/>

ISMÉT a tudtunkra adták…!

Döbrögi akkorát süketelt a Facebookon, hogy talán ő maga is

Fontosan érezte a miniszterelnök, hogy hétfő este még szórjon némi csámcsognivalót a hívei elé.

Orbán Viktor akkorát süketelt a Facebookon, hogy talán ő maga is unja már

Így hát megalkotta az alábbi Facebook-posztot:

Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első

– olvasható a fotón, amely szigorú tekintettel ábrázolja Orbán Viktort.

Közben a fideszes papagájkommandó is elharsogta sokadjára a miniszterelnök szavait. Ma Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt a soros, aki az MTI tudósítása szerint a Mathias Corvinus Collegiumban megtartott előadásán arról beszélt, hogy „az orosz-ukrán háború nyomán a kormány elsődleges céljává vált a biztonság garantálása”.

Ugyan a kormány világossá tette, hogy ez nem a mi háborúnk és Magyarország nem fog idegen érdekekért vérezni, de a megtámadott állam, vagyis Ukrajna oldalán kell állnunk

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Ebben a helyzetben fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést, amit elősegít, hogy sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson – tette hozzá a politikus.                          (propeller)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” utánKérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  „…Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első…” 

-AMIT – ÉS AKIKET – TERMÉSZETESEN MEG KELL VÉDENI! 

Márpedig a vajda ELSZÁNTA MAGÁT a megvédelmezésre! (Ha a helyzet úgy hozza, még a magyarok ellen is megvédi!) 

Ám hadügyére még ezt is képes volt überelni! „…sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson…” 

-De hát hol élt eddig ez a Szalay-Bobrovniczky Kristóf? Hiszen a NER létrejötte és tákolmányba foglalása óta folytat SZUVE(nír)RÉN, ÉS NEMMZETTHY POLYTHYKÁT Döbrögisztán vajdaság!

“ISMÉT a tudtunkra adták…!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. És ki ellen fejlesztjük extra gyorsasággal a haderőnket? -tán csak nem az oroszok ellen (nekem ez jött le a vajda pénteki igehirdetéséből). …mert, ha az oroszok ellen, az kb. sokkal feleslegesebb, mint az uki hadsereg fejlesztése az oroszok ellen…

  2. „Ebben a helyzetben fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést, amit elősegít, hogy sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson – tette hozzá a politikus. ”
    .
    Szóljon már nekik valaki , hogy rossz segget nyalnak .

Hozzászólás a(z) petymeg bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com