„„Az uniós forrásokat meg kell szerezni”” bővebben

"/>

„Az uniós forrásokat meg kell szerezni”

Nagy Márton: Öveket becsatolni, jön a válság

MG 4059
Az új Orbán-kormány gazdaságfejlesztési minisztere, Nagy Márton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központjában ismertette céljait, illetve a kormány várakozásait. Nem sok jót prognosztizál a jövőt illetően.

Beszéde elején azonnal felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkezendő időszakban olyan dolgok várhatók a makrogazdaságban, ami a legfelkészültebb közgazdászok tudatását is próbára fogja tenni. Szerinte most

a kihívásokra komplett gazdasági és politikai megoldások kellenek.

A miniszter felhívta arra figyelmet, hogy sok válságot látott már, hiszen komoly tapasztalatra tett szert a jegybankban, de ezek mindig más természetűek, mindig egyediek, különlegesek, nem hasonlíthatók egymáshoz.

Készüljünk a recesszióra

Szerinte a most következő válság annyira más és annyira nehéz természetű lesz, hogy nagyon sokat kell „agyalni azon, hogyan tudunk majd ebből kijönni”. Úgy véli, hogy „jobban kell ma félni a recessziótól, mint az inflációtól”. Ötvenperces beszéde arra épült fel, hogy felhívja a figyelmet: nagyon nehéz gazdasági környezet jön. A miniszter úgy fogalmazott, hogy

biztos vagyok benne, hogy 2023-ban recesszió lesz, és ez akár eltarthat 2024 első félévéig.

Szerinte jelenleg most egy inflációs sokk rajzolódik ki a világ számos országában. Határozottan úgy látja, hogy ez az inflációtrend meg fog maradni. Úgy fogalmazott, hogy „az elmúlt egy hónapban, amióta Oroszország elkezdte lecsavarni a gázt, az árak felrobbantak”. Így a jelenlegi inflációs környezetet nem csak a világjárvány utáni gazdasági hatások okozzák. Valójában van egy magas infláció a nyersolajárak és a műtrágyaárak miatt, erre reagálnak a jegybankok, de a végén lényegében erősödik a dollár.

Ha pedig erősödik a dollár, akkor szerinte más devizák gyengülni kezdenek. A miniszter szerint így Amerika nyomja ki az inflációt a többi országba: „kérem szépen, a dollár erősödik”. Így egy megélhetési válság kezd kialakulni, mert egymást gerjesztő folyamatok indultak el, ezzel együtt folyamatosan csökken a fiskális mozgástér, amiből végül egy nagyon komoly válság alakul ki. Ez politikailag a miniszter szerint nehezen lesz kezelhető. Nincs egy jó megoldás Nagy Márton szerint, de Magyarország magát az inflációt kezelte az árstopokon keresztül.

„A magasabb infláció miatt önmagától is kialakulhat egy recesszió, de van egy olyan opció is, hogy mesterséges recesszió fog kialakulni. Ez egy tudatos gazdasági lépés lenne, hogy mindenképpen stabilizálódjon az infláció. De politikailag ez egy rémálom” – hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Recesszió és recesszió között van különbség

Amerika most egy nagyon agresszív kamatemelésben van. A piacokat lehűti, de az Európai Unió kapott egy plusz válságot is, ez pedig az élelmiszer- és energiafüggőség. A szankciós politika pedig további recesszióba tolja bele a gazdaságokat – véli Nagy Márton, aki szerint a piac most sokkal erősebb, mint a jegybankok. Majd a miniszter úgy fogalmazott, hogy az infláció leszorítása és a szankciós politika lényegében betolja Európa gazdaságát egy mesterséges recessziós környezetbe. Szerinte a gazdaság lassul – márpedig lassulni fog –, akkor maximum fél évvel követi a munkaerőpiac visszaesése is. Ez pedig azt eredményezi, hogy ha a munkaerőpiacokon válság fog kialakulni, és ebből végül politikai értelemben is probléma keletkezik.

Pénzügyi, gazdasági és politikai válság

Ennek a válságnak természete az, hogy volt egy világjárvány, ami után a miniszter szerint senki nem mondhatja, hogy utána rendbe jöttek az ellátási láncok. Ennek hatására kínálati sokkok jelentek meg.

A politikai hatást a miniszter abban látja, hogy ha az emberek a munkahelyüket elvesztik, akkor szembefordulnak a politikával. Szerinte így természetes: „a politika ebből a szempontból nagyon fontossá vált, és azt kell, hogy mondjam, a gazdasági hangulat és a munkaerőpiaci hangulat teljesen együtt mozog. Tehát, amikor a gazdasági hangulat elromlik, akkor a munkaerőpiaci hangulat is elromlik. Ez a sokk munkaerőpiacra is meg fog érkezni. Maximum fél év csúszás lehet a kettő között.”

A miniszter beszédében kiemelte, hogy az EU munkaerőpiaca erős, nagyon feszes, mert a migrációs hullám megszűnt a járvány következtében, és teljesen leállt a külföldi munkaerő-beáramlás.

Magyar kontextus

Nagy Márton a beszédében többször kitért a Magyar Nemzeti Bank héten megjelent inflációs jelentésére, miszerint az eddigieknél magasabb inflációt vár a jegybank, szintén azt jelzi, hogy a külföldi válságok és a nemzetközi recesszió következményei „begyűrűzhetnek” hazánkba, szerinte a „brutális kamatemelés” az infláció miatt indokolt.

 Az uniós forrásokat meg kell szerezni. Ezért az EU forrásokat be kell húzni, és az EU-val meg kell egyezni

– hangsúlyozta a miniszter, és többször kitért arra, hogy a családokat és a munkát meg kell védeni.                                                                                                            (index)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” utánKérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…hogy ha az emberek a munkahelyüket elvesztik, akkor szembefordulnak a politikával…Az uniós forrásokat meg kell szerezni. Ezért az EU forrásokat be kell húzni, és az EU-val meg kell egyezni…”

-EZT A KÉT MONDATOT TARTHATJUK ÉRDEMESNEK KIEMELI DÖBRÖGISZTÁN QRMÁNYÁNAK VÁLSÁGKEZELÉSRE FELKÉSZÜLŐ PROGRAMJÁBÓL”!

Hozzátéve, hogy a „vészhelyzeti qrmányzás” rendszere MÁR MOST MŰXIK!

Hogy ez a két ÖNKÉNYESEN KIRAGADOTT MONDAT mit jelent(het)?

JOBBIK esetben azt, hogy mire a magyarok szembefordulnak a NER – rel, addigra az uniós júdáspénzek már a zsebben lesznek, a polythykay elyth pedig árkon – bokron túl lesz! A zsákmánnyal! 

SAJNOS AZONBAN ELKÉPZELHETŐ EGY ROSSZABBIK ESET IS! 

 

 

“„Az uniós forrásokat meg kell szerezni”” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. „Úgy fogalmazott, hogy „az elmúlt egy hónapban, amióta Oroszország elkezdte lecsavarni a gázt, az árak felrobbantak”. Így a jelenlegi inflációs környezetet nem csak a világjárvány utáni gazdasági hatások okozzák. Valójában van egy magas infláció a nyersolajárak és a műtrágyaárak miatt, erre reagálnak a jegybankok, de a végén lényegében erősödik a dollár.”
    .
    Ez ugyan az a nyilas duma mint amit a főnöke lejtett .
    Még véletlenül sem azért csökken gáz vásárlás mert az agyament népellenes banda szankciókkal megtiltotta a vásárlást !
    Csodálom , hogy még a halandó mezei polgárok nem ébredtek fel és nem koncolták fel a vezetőiket akik a saját érdekeik miatt képesek romlásba dönteni a „nemzeteket”.
    Kiváncsi leszek amikor a sok bevándorló a 16-18 fokban fog dideregni egy szelet kenyér mellett , hogy fog állni szája .
    Ami viszont nem értek ; állítólag gabona nagyhatalom vagyunk mire föl emelkedik az egekbe a liszt és a kenyér no meg az étolaj ára .

  2. Igen magabiztosan látja a gazdasági veszélyt „ez Márton gyerek” , annál inkább elkerülte a figyelmét : Mi a teendő ? Mi az ő feladata ezen veszélyes gazdasági-pénzügyi – társadalmi válság elmélyülésének megelőzésében !!? … Amikor a „saját borítékjuk „vastagságát megállapították,
    már akkor érzékeltem a veszélyt ! na meg a közgazdasági tanulmányaim és tapasztalatom is ezt
    erősítette. … Mit ? Ha nincs magyar nemzetgazdaság, akkor csak d u m a van ! ..Ha a tulaj-
    donosi „ökör-körök” azt csinálnak ebben az országban amit akarnak , akkor a baj még nagyobb!
    Ha a korrupció olyan szinten törvényesített, ahogyan tapasztaljuk, akkor v e s z é l y e s
    területre vezettek – vezették- a többséget !!! Még valamit : lassan már a GDP felpumpálása miatt, nettó befizetők leszünk/vagyunk , ami azt jelenti : ha nem kapták volna meg az ” urak”
    az EU-s kiutalásokat, akkor – paritásos alapon- nem fizették volna be a TAGDÍJAT , amely immár közelít a 9.000 Mrd forinthoz. …. Bemelegítésnek ennyi .

  3. A Davosban összegyűlt multivezérek szerint nem kell tartani egy újabb válságtól. A magyar kormány rottyon van, ez nem vitás. De a vállalkozások beruházásai nem csökkentek, ráadásul továbbra is a munkaerőhiány az ami miatt fáj a fejük. Persze egy álproblémával is lehet foglalkozni, ahelyett, hogy az inflációval vennék fel a harcot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com