(Idézet: Felszabadulás krónikája)
A megszegett fegyverszünet
Rövid kronológia:
Horthy, miután titkos nyugati puhatolódzásaira elutasító választ kapott, és megtudta, hogy fegyverszüneti feltételekért Moszkvához kell fordulnia, meglehetősen lassan, logikus érvekkel, indokokkal nem magyarázható várakozás után szeptember 28-án egy háromtagú küldöttséget bízott meg a moszkvai tárgyalásokkal. Faragho Gábor altábornagy, volt moszkvai katonai attasé, Teleki Géza gróf, az 1941. április 3-án hajnalban öngyilkossá lett Teleki Pál fia és Szentiványi Domokos, miniszterelnökségi tanácsos, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter a szovjet kormány különrepülőgépén október 1-én érkezett meg Moszkvába, és már a késő délutáni órákban sor került az első megbeszélésre.
A tárgyalások folyamán a gyors megegyezést hátráltatta, hogy a magyar delegáció előbb a politikai kérdéseket óhajtotta tisztázni, míg az antifasiszta koalíciót képviselő Molotov szovjet külügyminiszter ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy mindenfajta politikai kérdésről csak a fegyverszüneti feltételek pontos teljesítése után lehet tárgyalni.
A moszkvai előzetes fegyverszüneti feltételek
- október 9-én a magyar delegációtól a következő rejtjeles távirat érkezett Moszkvából:
„A külügyminiszter 8-án éjjel átadta előzetes feltételeket Brit Birodalom és Egyesült Államok nevében is … Ezen előzetes feltételek következők: Magyarországnak ki kell üríteni mindazon cseh, tót és román területeket, melyeket az 1937. december 31-i határokon túl elfoglalt. Összes csapatokat és köztisztviselőket ki kell vonni. Kiürítésnek azonnal meg kell kezdődnie, és be kell fejeződnie 10 napon belül. Kezdet attól a naptól számít, mikor a magyar kormány ezen jegyzéket kézhez vette. Kiürítés megfigyelése és ellenőrzése céljából három kormány orosz elnök alatt Magyarországra küldi a szövetségközi bizottságot. Magyar államnak Németországgal minden összeköttetést meg kell szakítania, és neki a háborút azonnal meg kell üzennie. Egyébként orosz kormány kész Magyarországnak segítséget nyújtani csapatai által.”
Horthy tudomásul vette a szövetségesek fegyverszüneti feltételeit, és október 11-én felhatalmazta a küldöttséget, hogy aláírja az előzetes fegyverszüneti egyezményt. 1944. október 11-én 21 óra 30 perckor a Faragho-delegáció táviratban közölte a budai királyi Várral:
„Ma 20 órakor aláírtuk előzetes feltételeket, kormányzó úr kérését teljesítették, és orosz erők előrenyomulását egy-két napra ma éjjel megállítják. Közölni fogják velem, az arcvonalon mely magyar parancsnoknak melyik orosz parancsnokhoz kell átmennie részletes megbeszélés céljából. Szövetségközi bizottságot mielőbb ki akarják küldeni. Nemes (Nemes József őrnagy. – Szerk.) határon még nem jött át, végleges fegyverszünethez írásbeli meghatalmazás fontos. Egyidejűleg kérjük azonnal távirati megadását is. Kérdezték, csapatok hűek lesznek-e kormányzóhoz. Meggyőződéssel igent mondtunk. Bizottság kiegészítésére szakértőket már most kérem biztonságba helyezni, esetleg Debrecenben. Kormány és kormányzó úr még Budapesten van? Összeköttetésről kérem gondoskodni, rádió-adatok maradnak.”
- október 12-én 22 órakor újabb sürgető távirat érkezett Moszkvából:
„14. számú táviratban kértem, hogy Kistelekről Szegedre idős vk. tiszt vagy tábornok menjen mint parlamenter, és tárgyaljon ottani harccsoportparancsnokkal. Szolnoktól délre a Tisza mentén levő orosz csapatok nem támadnak. Erről az arcvonalról minden csapatot azonnal elvihetünk Budapestre. Kérek sürgős választ végrehajtásról. Oroszok nem értik, miért nem történt még meg? Javaslatuk, hogy páncélos erőinket is vigyük el. Lajival (dálnoki Veress Lajossal – Szerk.) összeköttetést kérek, ha szükséges. 15. sz. távirat.”
Mielőtt ez a távirat Budára érkezett volna, Horthy megtette a maga részéről szükségesnek vélt intézkedéseket. Az első: október 10-én Budapest biztosítására a fővárosba rendelte az északkeleti arcvonalról a 10. könnyű hadosztályt. (Mint utólag Kéry Kálmán, az 1. magyar hadsereg vezérkari főnöke elmondotta, a parancs későn érkezett ahhoz, hogy 15-re a hadosztály elérje rendeltetési helyét. A kitűzött időpontban csak a hadosztály parancsnoka jelentkezett Horthynál, a hadosztály élei Hatvannál álltak …)
A második: eredeti elhatározását, hogy tudniillik kiutazik Husztra, és ott, az 1. magyar hadsereg védelme alatt jelenti be a fegyverszünetet, megváltoztatta. (Lakatos miniszterelnök ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a kapitány nem hagyja el a süllyedő hajót…)
A harmadik: 11-én a késő esti órákban Horthy fogadta Szakasits Árpádot és Tildy Zoltánt, az ellenállást szervező Magyar Front két vezetőjét, hogy egy esetleges fegyverszünet felé teendő lépésekről tárgyaljon velük. (Sok mindenről esett szó: a háborút követő földreformról, ahogyan az Horthynak tetszenék, ötödrangú személyi problémákról, homályos és megfoghatatlan formában az ellenállás erőinek felfegyverzéséről, de a kormányzó egyetlen szót sem ejtett arról, hogy távirati úton beleegyezett a moszkvai előzetes feltételek aláírásába …)
A negyedik: október 12-én a kormányzó utasította a kabinetiroda főnökét, hogy teljesítse az oroszok kérését az idős vezérkari tiszt Szegedre küldése ügyében. A feladatra Utassy Loránd vezérkari ezredest, a Honvédelmi Minisztérium hadifogoly osztályának (!) vezetőjét szemelték ki.
Utassy az október 12-e és 14-e között történtekről a következőket mondotta:
„Október 12-én délelőtt Vattay, a katonai iroda főnöke telefonált, hogy azonnal jelentkezzem nála. Fel is mentem, és közölte velem, hogy az oroszoktól kívánság érkezett, mely szerint egy magas rangú magyar tiszt utazzon Szegedre Malinovszkij marsallal való találkozás céljából. A választás rám esett. Kérdeztem, kinek a döntése volt ez? Kormányzó úré. Tudomásul vettem. Egyben Vattay közölte velem, hogy délután 6 órakor lesz az eligazításom, amelyen a vezérkari főnök és a honvédelmi miniszter is jelen lesznek. Ezen az eligazításon ott voltam, és Vörös János vezérkari főnök ismertette velem a honvédség helyzetét hadtestig bezárólag, valamint azokat az intézkedéseket, amelyeket a hadtestek és hadseregek mozgatására kiadott, s amelyeket Malinovszkij marsallal szembeni tárgyalásoknál tájékoztatásul felhasználhatok. Különös feladatot nem kaptam, ők azért küldtek át, hogy a szovjet katonai parancsnokság, illetve a szovjet kormány kívánságát átvegyem és azt a Várban megjelentsem.
12-én este a honvédelmi miniszter által rendelkezésemre bocsátott személyautón segédtisztemmel, Kadkiewitz főhadnaggyal indultam útra; Lajosmizsén, Kecskeméten keresztül jutottam Szeged-alsóközpont területére. Ott, a műút mentén, Dávidházi ezredesnek az arcvonalszakasza volt. Az ezredesnél jelentkeztem, felmutattam nyílt parancsomat, és ő aztán segédtisztjét mellém adva felvezetett a szeged-kecskeméti műútra, és azon indultam neki fehér zászló védelme alatt az orosz arcvonalnak. Pár száz lépést téve az útmenti nádasból kiugrott egy két főből álló járőr; segédtisztem, aki beszélt oroszul, megmondta, hogy mi járatban vagyunk. Tudomásul vették, hátunk mögé álltak, és ránkszegezett géppisztollyal kísértek az út mentén; talán két-háromszáz méterre egy bunkerben találtuk a zászlóalj parancsnokát. Ez már tudott érkezésünkről és küldetésünkről. Bajtársiasan fogadott, egy frontkatonának a szerény eszközeivel és lehetőségeivel ellátott bennünket. Fél óra várakozás után befutott egy fekete személygépkocsi, egy orosz tábornok szállt ki belőle; a nevére nem emlékszem, beosztása volt: Szeged városának akkor már kinevezett orosz katonai parancsnoka. Ez bevitt a kocsiján Szegedre, ott a MÁV üzletvezetőnek a hivatali helyiségét bocsátották rendelkezésemre, és ott töltöttem a délelőtti órákat. Ugyanakkor jelentkezett nálam Rurik ezredes, akit mint összekötő tisztet osztottak be mellém, valamint egy orosz katonaleány, aki angol nyelvtudása folytán a tolmács szerepét játszotta.
Délután 3 óra körül Rurik ezredes közli velem, hogy megyünk tovább Deszkre, és ott lesz a találkozó Malinovszkij marsallal. Autón lementünk a Tisza partjára, itt kompátkelés volt, az orosz csapatok keltek át a balról a jobb partra; némi várakozás után sikerült Ruriknak egy szabad uszályt szereznie, egy kompot, és azon az autónkat és minket átvittek a balpartra és aztán tovább Deszkre. Itt a gyógyszerésznek a házában helyezkedtünk el, és itt történt az éjjeli órákban Malinovszkijjal való találkozásom.
A beszélgetés magyar és orosz nyelven folyt, jobbra tőlem orosz őrnagyi egyenruhában egy magyar születésű tiszt volt, legalábbis a kiejtése alapján magyarnak tartom, ő tolmácsolt. A marsall első ténykedése volt, hogy igazoló iratomat kérte, én felmutattam volt diplomata-útlevelemet, ő ezt elfogadta, érdeklődött a közelmúltban betöltött katonai szerepem után, jelenlegi beosztásomról, majd pediglen áttértünk az érdemi tárgyalásokra. Hét nemzet vezérkarával és hadserege tagjaival volt nexusom katonai pályám alatt, hosszabb-rövidebb ideig, ismertem az úgynevezett katonai nemzetközi udvariasságot; mondhatom, Malinovszkij marsallnak és környezetének viselkedése velem szemben, a legyőzött kis ország képviselőjével szemben, kifogástalan volt minden tekintetben. A tárgyalás rezüméje volt: az orosz kormány a kormányzótól egy határozott, az egész világ szeme előtt és füle hallatára megjelent nyilatkozatot kívánt, amely szerint Magyarország szakít a német náci szövetséggel. Felhatalmazásom nem volt, hogy ezt az ígéretet megtegyem, de közöltem a marsallal, hogy ezt Pesten fogom jelenteni, és ahogy a kormányzó elhatározottságát látom, minden kilátás meg is van arra, hogy egy ilyen nyilatkozat az ő részéről el is fog hangzani.
Ezen a tárgyaláson szóba került a szovjet-magyar katonai együttműködés kérdése is.
A marsall kérdezte, hogy körülbelül mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a magyar csapatok mint hadműveleti egységek az orosz erőbe besorolhatók lehessenek. Én erre két-három hónapot tartottam szükségesnek, a marsall előtt meg is indokoltam: időbe kerül, míg a magyar csapatokat a németektől leválasztjuk, azokat összpontosítjuk, a hadsereget felszereljük, valamint a vezérkarok között mind hadműveleti, mind anyagi vonalon a közös nyelvet megteremtjük. Malinovszkij a fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatosan közölte, hogy Magyarország kötelessége a bécsi döntések alapján nyert területeket kiüríteni. Válaszul közöltem, hogy ez román és jugoszláv vonatkozásban már lényegében be is fejeződött, amennyiben ezek a területek már a szovjet hadsereg birtokában vannak. Kérdéses itt még a volt csehszlovák területek sorsa, amelyeknek a kiürítését én feleslegesnek tartanám, mert ott egy vákuum keletkezne a magyar csapatok elvonulása folytán. A marsall még egyszer kérdezte erre vonatkozó véleményemet, és akkor térkép alapján kifejtettem előtte véleményemet; ő ezt elfogadta és megértette.
Deszkről Budapestre a rendelkezésemre bocsátott gépkocsin utaztam vissza. Itt egy érdekes momentum volt, ami a marsallnak egyéniségére fényt vet. A tárgyalások alatt egyszer nyílik az ajtó, és bejön a marsall parancsőrtisztje, és a marsall jobboldalán ülő orosz tábornoknak, akit a vezérkari főnöknek tartottam, valamit súg a fülébe; az továbbadja Malinovszkij marsallnak, aki rám néz, majd a tárgyalás folytatódik. A parancsőrtiszt kimegy a szobából. A tárgyalásnak vége van, Malinovszkij marsall közli velem, hogy most értesültek, mely szerint a németek tudomást szereztek az én itteni utamról, Budapest határában várnak, hogy lefogjanak. Visszatérésemet Budapestre aggályosnak tartja. Én a marsallal közöltem: nekem parancsom van a kormányzótól, hogy jöjjek le, a marsallal tárgyaljak, és a tárgyalás eredményét a kormányzónak megjelentsem; én ezt személyemre való tekintet nélkül végrehajtom, visszamegyek Budapestre, történjen, ami történni fog. Kérem azonban, hogy azon a rádión, amin az orosz kormány és Budapest kapcsolatot tart, az útnak az eredményét és az orosz kívánságot személyemtől függetlenül közöljék. A marsall ezt mint katonás magatartást tudomásul vette és elismerőleg jóváhagyta. Azonban egy kívánsága volt: személyemért és testi biztonságomért magát felelősnek érezve, kikötötte, hogy csak a hajnali szürkület után, a biztos látási viszonyok mellett léphetem át az orosz vonalat, nehogy akár orosz, akár magyar részről egy eltévedt vagy rosszindulatú golyó bennem kárt tehessen. Ezt elfogadtam, visszatértem Rurik ezredessel Szegedre, és hajnali fél 4 órakor autóba szállva kihajtottunk a frontra. Elbúcsúztam az orosz bajtársaktól, és nekivágtam a magyar vonal felé. Elértük azt a vonalat, ahol tegnap reggel elindultam. A magyar csapatoknak hűlt helyük volt, mentünk tovább a műúton. Magyar csapatokkal nem találkozom, elérkezünk egy tanyacsoporthoz, ott közlik velünk, hogy a magyar csapatok az éjjel visszavonultak, és körülbelül 5 kilométer távolságban álltak meg. Körülbelül 10 kilométer gyaloglás után végre elértük az első magyar vonalat. Találtam egy motorkerékpárt oldalkocsival; vezetőjének parancsot adtam, hogy minket felvegyen, és hajtson visszafelé. A parancsot a motorkerékpáros teljesítette is, és aztán egy faluban, a templom mellett megtaláltam az autómat. Beszálltam, felhajtottam Pestre, a németek nem fogtak le. Mentem fel a Várba, a kormányzónak jelentést tenni. Mikor felérkeztem a Várba – ez körülbelül 11 órakor lehetett a kormányzónál Farkas Ferenc altábornagy volt bent. Vattay bement, jelentette, hogy megérkeztem. Farkas kijött, és a kormányzó rögtön fogadott engemet. Ez október 14-én délelőtt 11 órakor történt. A kormányzó részletesen kihallgatott az út körülményeiről, valamint az oroszok kívánságáról. Véleményt nem mondott, jelentésemet tudomásul vette. Az utat és a kiszállást is, a parancsteljesítést megköszönte és elbocsátott.”
Október 14-én 23 óra 45 perckor táviratozta a moszkvai magyar delegáció:
„18. számú távirat. Vk. főnöktől 14-én 20 órakor következő jegyzéket kaptuk: »Utassy ezredes teljesen tájékozatlan ember, és ezért tárgyalásokat fegyverszünet kérdéseiben nem tudta lefolytatni. A magyar állam kérte szovjet kormánytól Budapest irányában folytatott támadás megszüntetését, hogy saját erőnek részeit kivonva, Budapestre vigye. Szovjet a kérést teljesítette, azonban Magyarország nem vonta ki csapatait, de ahelyett Szolnok környékén erős aktivitást fejtett ki. Fentiek bizonyítják, hogy magyar kormány fegyverszüneti feltételeket valószínűleg nem akarja teljesíteni. Ezért szovjet főparancsnokság követeli, hogy Magyarország 48 órán belül teljesítse magára vállalt kötelezettségeket és különösen:
- szakítson meg minden viszonyt Németországgal, és kezdje meg ellene az aktív hadműveleteket;
- kezdje meg csapatok kivonását román, jugoszláv, csehszlovák területről;
- október 16-ikán 8 órára küldjön Szegedre az orosz parancsnoksághoz teljes adatokat a német és magyar erők helyzetéről és pontos tájékoztatást a fegyverszüneti feltételek teljesítésének állapotáról. Aláírás:Antonovhadseregtábornok.«
Kérem fentieket pontosan teljesíteni és engem részletesen tájékoztatni. Menjen Szegedre kiváló tábornok és Nádas ezredes. Ezen jegyzéket Utassy ezredes is megkapta.”
Időközben a semleges külföldön hírek terjedtek el a magyar fegyverszüneti kérelemről. Október 14-én 20 óra 30 perckor a Magyar Távirati Iroda rádiófigyelő szolgálata az ankarai rádió alábbi kommentárját rögzítette:
„Magyarország fegyverszüneti kérelméről szóló híreket Londonban még nem erősítették meg. Azt hiszik azonban, hogy a hír megfelel a valóságnak. Rámutatnak arra, hogy mivel az oroszok azok, akik elfoglalják Magyarország területét, kétségtelen, hogy az oroszoktól kell kérni fegyverszüneti feltételeket. Ezek szerint tehát a magyar fegyverszüneti kérelemről szóló hírek megerősítését Moszkvából kell várni és nem Londonból.
A Magyarországnak adandó fegyverszüneti feltételek, azt hiszik, hogy megfelelnek a Romániával és Bulgáriával kötött szerződéseknek. E feltételek pedig elfogadhatók.”
… Feltételezhető, hogy az ankarai rádiót a német hírszerzők is figyelték …
Koronatanács és proklamáció
Így készült október 15-re
Horthy és Lakatos valamint Veesenmayer és Winkelmann
Október 14-én Horthy fogadta kisbarnaki Farkas Ferenc tábornokot. Tájékoztatta a moszkvai előzetes feltételek aláírásáról (a németekkel való szakításról és szembefordulásról: „Ezt a pontot megpróbálom majd valahogy kijátszani.”). Farkas tábornok hajlandó lett volna vállalni a miniszterelnökséget, ha Lakatos esetleg visszarettenne az új kormány megalakításától.
Ambrózy, a kormányzó kabinetirodájának főnöke délben ismertette Lakatossal a másnap kiadandó kormányzói proklamáció szövegét. Lakatos mindössze egyetlen mondatot kifogásolt: „Magyarország hadiállapotban levőnek tekinti magát Németországgal.” Ezt – Horthy hozzájárulásával – kihúzták …
Délután a „csonka” minisztertanács (a németek két „bizalmi” emberét, Jurcseket és Reményi-Schnellert nem hívták meg) megvitatta a kilátástalan hadihelyzetet, és helybenhagyta a kormányzó döntését, hogy fegyverszüneti kérelemmel fordult a szövetségesekhez (a moszkvai egyezmény aláírásáról nem esett szó …).
Vörös, a vezérkar főnöke az utolsó pillanatban, a késő délutáni órákban lemondta a Szatmárnémetibe összehívott hadseregparancsnoki megbeszélést, és Balatonfüredre utazott a hadiakadémia megszemlélésére. A szükséges tennivalókról sem az 1., sem a 2. hadsereg parancsnoka nem kapott rendelkezést, parancsot a Legfőbb Hadúrtól!
Október 11-én Veesenmayer közölte Szálasival, a Hungarista Mozgalom vezérével:
- A Führer szemében „Magyarország egyedül felelős személye” Szálasi Ferenc, a pártvezető; 2. Magyarország a német hadvezetés szempontjából nem átmeneti terület, ahol csupán időnyerésért folyik a harc, hanem bástya, amelyért Németország éppúgy harcol, mint Németország nyugati részéért vagy Kelet-Poroszországért.
Ottó Skorzeny SS ejtőernyős különítményparancsnok Hitler megbízásából a helyszínen titokban tervet készített a Vár megrohanására, ha ennek szükségessége felmerül.
Winkelmann, a magyarországi SS és rendőrségi magasabbegységek parancsnoka utasítást adott ki október 10-e körül: a megadott helyeken készenlétbe kell helyezni a fegyvereket a Kovarcz nyilasvezér parancsnoksága alatt álló nyilas terrorkülönítmények számára.
Október 14-én különrepülőgépen Budapestre érkezett Rudolf Rahn, a Mussolini-kormány mellé delegált nagykövet, hogy Veesenmayerral együttműködve megakadályozzák Horthy esetleges kiugrási kísérletét, ha lehet, diplomáciai eszközökkel.
Október 13-án és 14-én 50 Tigris páncélost irányítottak Budapest térségébe.
- október 15-én a német megszállóktól immár megszabadított Orosházán megjelenő „Népakarat” című lapban olvashatjuk a következő cikket:
„Berni, stockholmi, törökországi és más semleges államok fővárosából származó hírek szerint Magyarországon bizottság alakul, hogy fegyverszüneti tárgyalásokat kérjen a Szovjettől. Ezeket a híreket alátámasztja a magyar rádió izgatott hangja is. Budapestre egyre áramlanak minden oldalról a menekültek. Az egész városban pánikszerű hangulat uralkodik. A Magyarországra kimért ítélet jórészt attól függ, hogy mennyire fogják megkönnyíteni az előrenyomuló Vörös Hadsereg dolgát. A Szovjet tudja, hogy Magyarország német kényszer alatt áll, de egy pillanatra sem felejti a Horthy-rezsim bűneit, németbarát politikáját. Még mindig van alkalom, hogy Magyarország sorsán enyhítsenek. Magyarország kiválásával Németország határa védhetetlenné válik.”
Október 15-én reggel 8 óra 30 perckor Ottó Skorzeny SS-ejtőernyősei Budapesten, az Eskü téren elrabolták ifj. Horthy Miklóst, a kormányzó fiát.
10 óra 10 perckor a budapesti német katonai attasé átnyújtotta Vörös vezérkari főnöknek a német szárazföldi hadsereg vezérkari főnökének ultimátumát: Magyarország német hadászati terület, ahol csak a német főparancsnokságnak van joga parancsokat kiadni. Az ultimátum elfogadására vagy visszautasítására a német hadvezetőség tízórás határidőt adott.
Horthy 10 óra 15 perckor megnyitotta a koronatanácsot. Jelen volt a Lakatoskormány valamennyi minisztere, továbbá Vörös vezérkari főnök, Ambrózy, a kormányzó kabinetirodájának főnöke és Vattay, a kormányzó katonai irodájának főnöke.
A koronatanácson elhangzott fontosabb felszólalások: (A jegyzőkönyvet feljegyzései alapján bárcziházi Bárczi István állította össze, 1944. december 3-án.)
„A kormányzó úr: Magyarország történetének legnehezebb óráiban hívta egybe a minisztérium tagjait. Katonai helyzetünk igen súlyos. Németország közeli katonai összeomlása nem kétes, és ha ez bekövetkezik, a szövetséges hatalmak minket egyedül találnának mint szövetségest Németország mellett, úgy Magyarország esetleg megszűnne mint állam létezni. Ezért kénytelen fegyverszünetet kérni az ellenségtől. Olyan híreink vannak, hogy elfogadható feltételeket kapunk. Nekünk rokonok és barátok nélkül igen nehéz a helyzetünk Európában. Jelenleg négy nemzet bombatámadásainak vagyunk kitéve. Budapest még áll. Kár ma már minden egyes életért, amelyet feláldoznánk e kilátástalan harcban. Ki leszünk téve a németek brutalitásának. Szenvedni fogunk. Csapatainkat szétvághatják. De mindezen megpróbáltatásokkal szemben áll a másik eset, hogy ha folytatjuk a kilátástalan küzdelmet, hazánkat és fajtánkat kockára tesszük, és odadobjuk sorsát a pusztulásnak …
… A miniszterelnök úr előadja, hogy a legutolsó Legfelsőbb Honvédelmi Tanács ülésén feltárta hadihelyzetünket. Már akkor rámutatott arra, hogy az akkor megindult debreceni csata csak akkor lesz eredményes, ha a németek az oroszokat nemcsak feltartóztatják, hanem meg is verik. A másik veszedelmes pont pedig a Duna-Tisza köze, ahol az oroszok már Szegedet és Szabadkát elfoglalták. De tartani kell attól is, hogy Csongrádot és Szentest is elfoglalják. Ha pillanatnyilag veszélyt nem is jelent a debreceni csata, az orosz harapófogó összeszorulása mindinkább veszedelmes helyzetbe hozhatja hadseregeinket. Ha pedig az orosz Budapest alá érkeznék, úgy a további harcot kilátástalannak kell tartani.
A honvédvezérkar főnöke rámutat arra, hogy az orosz páncélos erők, ha akarják, két nap alatt Budapest alá érkezhetnek. Könnyen megkerülhetik védőalakulatainkat, a huszárhadosztályt pedig nem lehet páncélosokkal szemben bevetni, és azokat feltartóztatni…
… A kormányzó úr őfőméltósága kijelenteni méltóztatik azt, hogy a törvény a békekötés tényére vonatkozólag rendeli el azt, és nem a fegyverszünetre, hogy az országgyűlés elé terjesztendő. A mai képviselőház összetételénél fogva ma nem képviseli már a magyar közvéleményt … Különben is sok képviselő és felsőházi tag a németek által le van tartóztatva, és így nem is teljes az országgyűlés. Sok törvényhozó pedig a hadihelyzet következtében akadályozva van a megjelenésben. Különben is a német Gestapo terrorjával szembeni félelem következtében nemigen mernék ma a képviselők nyíltan kimondani véleményüket. Ez nem finn parlament. Mi egy megszállott ország vagyunk. A németek falvainkat kifosztják, visszavonulásaik alkalmából mindent, ami érték, elvisznek, épületeket levegőbe röpítenek. Mi voltunk a németek egyetlen hűséges, becsületes szövetségese. Mindent, amit tőlünk követeltek, úgyszólván ingyen adtuk oda. Amíg a románoknak arannyal fizettek, addig nekünk adósok maradtak. A most hozzánk intézett ultimátumuk olyan, hogy szövetségesnek nem lehet nevezni azt, aki egy ilyen hangnemben tartott és egy ország függetlenségét, állami szuverenitását semmibe vevő ultimátumot intéz hozzánk.”
A miniszterek közül csak Jurcsek földművelésügyi és Reményi-Schneller pénzügyminiszter próbált érveket felsorakoztatni a harc folytatása mellett – a hitleri Németország mellett.
„Jurcsek: Nézete szerint ha most sürgősen német katonai segítség érkeznék, s kellő fegyvereket kapnánk a rendelkezésre álló magyar honvédek felfegyverzésére, úgy a Budapest körül álló magyar és német erők még mindig garantálhatnák a Duna-Tisza közének megvédését…”
„A miniszterelnök úr ezután előadja, hogy a Parlamentben az országgyűlés mindkét házában tartott bemutatkozó beszédében annyira elkötelezte magát arra nézve, hogy amennyiben ilyen sorsdöntő elhatározás elé állíttatnék a kormány, úgy azt előzetesen az országgyűlés elé terjeszti, annak hozzájárulását fogja kérni, hogy ma, látván azt, hogy a kormányzó úr máris döntött a fegyverszüneti feltételek közlésének kérése tekintetében, indíttatva érzi magát arra nézve, hogy a kormány nevében a kormányzó úr őfőméltóságának felajánlja úgy a saját maga, mint a vezetése alatt 1944. évi augusztus hó 29-én megalakult kormány lemondását.
A kormányzó úr őfőméltósága: Én a kormány lemondását ezennel elfogadom, és miután azt látom, hogy a kormány tagjai részéről nem hangzott el olyan felszólalás, hogy ellenzik azt, hogy az ellenségtől fegyverszüneti feltételek közlését kérjem, a kormány tagjait ezennel újból kinevezem. Felkérem azon miniszter urakat, hogy azok, akik ezen elhatározásom után nem hajlandók megmaradni, álljanak fel.”
(A kormány tagjai közül egyik sem áll fel.)
Déli 12 órakor Horthy eltávozott a koronatanács üléséről, hogy fogadja Veesenmayert, majd Rahnt. Közben, 1 óra tájban, a rádióban elhangzott a kormányzói proklamáció, amelyet – Ambrózy ügyetlensége és feledékenysége miatt – a koronatanácson előzőleg nem ismertettek a miniszterekkel.
Lakatos is, a miniszterek is szemrehányásokkal illették Ambrózyt.
Horthy fél 3-kor tért vissza a koronatanács üléstermébe, hogy tájékoztassa minisztereit a német diplomatákkal folytatott tárgyalásáról. A jegyzőkönyv szerint:
„A kormányzó úr Rahn nagykövet előtt is kifejtette azokat az okokat, amelyek őt arra bírták, hogy fegyverszüneti feltételek közlését kérje az ellenségtől. A kormányzó úr azt is megmondta Rahn nagykövetnek, hogy velünk nem lehet úgy beszélni, olyan hangnemben, ultimátumokat hozzánk intézni és egy szövetségessel szemben úgy viselkedni, mint azt Guderian vezérezredes a magyar vezérkar főnökéhez intézett ultimátumszerű jegyzékével elkövette.
Rahn különböző érveket hozott fel ezzel szemben, és próbálta őt elhatározásától eltéríteni, amire a kormányzó úr azt a választ adta neki, hogy jobb lett volna, ha egy nappal előbb érkezik Budapestre. Ma megsemmisítésünkről van szó, és az ország érdekében ő, mint államfő és legfőbb hadúr, másként nem cselekedhetett.
Rahn német nagykövet kérte a kormányzó úrtól, hogy délután nem jöhetnének-e még egyszer össze. Amire a kormányzó úr azt a választ adta, hogy a miniszterelnök urat kéri majd fel arra, hogy délután Rahn német nagykövettel találkozzék.”
Ha a miniszterek az izgatott, túlfűtött légkörben jól odafigyeltek, akkor ez utóbbi megjegyzésből azt a következtetést vonhatták le, hogy Horthy nem csapta be véglegesen az ajtót a németek előtt.
De a miniszterek, legalábbis a résztvevők utólagos visszaemlékezései szerint, a kormányzói válasznak erre az értelmére nem figyeltek fel.
Valójában az történt – és itt nemcsak a német Wehrmacht-főparancsnokság naplójára támaszkodhatunk, hanem a délutáni események és alkudozások is ezt bizonyítják -, hogy Horthy megpróbált visszakozni; állítólag Rahnnak azt mondta, hogy már megbánta a proklamáció kibocsátását, de nem tudja, mit tehetne …
A koronatanács üléséről felvett jegyzőkönyv utolsó része:
„A kormányzó úr őfőméltósága ezután a koronatanácson megjelent valamennyi úrral kezet fog és távozik. A miniszterelnök úr azzal vesz búcsút a koronatanácson megjelent miniszter uraktól, hogy egy ugrást csináltunk a sötétbe a mai elhatározással. Sajnálja, hogy a kormányzói proklamáció ilyen szövegezéssel lett a nyilvánosságnak átadva.
A kormány tagjait annyira meglepte és valósággal fejbevágta az a körülmény, hogy a kormány meghallgatása és hozzájárulása nélkül hangzott el a kormányzói proklamáció.
Mindezeknek a következményei kiszámíthatatlanok. A kormány addig, amíg bírja, igyekezni fog a jogrendet fenntartani, bár meggyőződése, hogy a németek erre a proklamációra és a fegyverszüneti feltételek közlésének kérésére azonnal fognak reagálni, és nem kétséges, hogy egy új kormány megalakítása iránt fognak erélyesen közbelépni, és az még a mai napon megalakul.
A kormány tagjai háromnegyed 3 óra után távoznak a királyi várpalotából.”
(Vladár igazságügyminiszter visszaemlékezései szerint a miniszterek hazamentek – ebédelni. . .)
Délután 4 órakor a Rádió Sándor utcai főépületét, amelyet egyetlen fegyveres őrzött, egy német Tigris-tank fedezete mellett két tucat felfegyverzett nyilas elfoglalta;
a kormányzói proklamáció ismétlése helyett német katonaindulókat közvetített a stúdió;
a Zugligetben, a Pasaréten, a Hűvösvölgyben az előkészített fegyvereket osztogatták;
megkezdődött a nyilasok hatalomátvétele . . .
Az orosházi „Népakarat” két nappal később „Haláltánc” címmel közölt vezércikket:
„Horthy Miklós folyó hó 15-én hadparancsban, valamint a polgársághoz intézett kiáltványában bejelentette, hogy fegyverszüneti kérelemmel fordult a Vörös Hadsereghez. »Hazánk szívében dúló, pusztító harctól – az erőket számba véve – immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek« – mondja Horthy hadparancsa. Kiáltványában szövetségi hűség megszegésével vádolja a németeket, akik a legsúlyosabb háborúk közepette cserbenhagyták a maroknyi magyar haderőt, s reménytelen utóvédharcok színterévé tették földünket.
A fegyverszünet híre futótűzként terjedt el. A levegőben már-már a béke üdítő szele érzett. Az ország lakossága mélyet lélegzett és kinyújtózkodott, mint aki érzi, hogy takarója az eddiginél tovább ér. – Azonban a lejtőn nincs megállás: a nemzet sírásói teljesen be akarják fejezni gyászos munkájukat. A magyar fasiszták, nyilasok mindenre elszánt, lelkiismeretlen hordája a német Gestapót hívta segítségül. Mialatt a budapesti rádió Horthy hadparancsát közölte, puccsot hajtottak végre. Megszállották a rádióleadót, a hadsereget újabb kiáltványban további ellenállásra szólították fel, teljes fejetlenséget idézve elő akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna a nemzet fegyelmezettségére. Azután Szálasi lett a miniszterelnök.”
Végül három visszaemlékezés az 1944. október 15-e körüli napokról.
Az első Tekeres Lajosé, Veszprém város helyettes polgármesteréé. Tekeres október15-re emlékezik:
„Éppen akkor, amikor bemondta a rádió, hogy rövidesen közölnek egy fontos szózatot, ott volt Veszprémben a városházán a Szegedről áttelepült német városparancsnok, hogy részére szállást biztosítsunk, illetve a német állomásparancsnokságnak. Mi aztán meg is hallgattuk a fegyverszünet bejelentését, és az őrnaggyal rögtön közöltük, hogy mi a helyzet. Ők maguk is zavarba jöttek, egy pár tiszt volt a kíséretében, és a szálláscsinálási tárgyalások akkor abba is maradtak, mondván, hogy újabb parancsokat várnak, és majd később fognak visszatérni. Az ő visszatérésük aztán egy nappal vagy két nappal, nem emlékszem pontosan, később volt, amikor hát természetesen a helyzet már fordult, és a szálláscsinálás a német városparancsnokság részére újból időszerű volt.”
Kovács Sándor, az 1. lovashadosztály katonája azokban a napokban Kecskeméten volt. Ő így beszélt a Szálasi-kormányra teendő eskü körülményeiről:
„Esküt kellett volna tenni azon a bizonyos napon, illetve az utána való napon, és nem volt kinek az esküt letenni. Mindenki bújt, menekült, még maguk a tisztek egy része is. Tehát az egész nagy kaszárnyaudvar szinte üresen tátongott. Így sehogysem tettük le az esküt Szálasiékra. De felfelé jelentették, hogy letettük az esküt. Hatalmas nagy vacsora volt. A vacsorát viszont megettük jó étvággyal. Ez tény. A tisztek között is hatalmas zűrzavar volt, mert egy részük úgy gondolta, már a Tiszánál vannak az oroszok, s a tiszti kar egy része már odaátról való volt. Tehát szerettek volna hazamenni; más részük, akiknek viszont itt voltak a szülei, azok még kitartottak, és szerettek volna itt tovább harcolni, hogy hát valameddig elvigyék ők is.”
A hódmezővásárhelyi Oláh Mihály visszaemlékezése:
„Általános beszéd tárgyát képezte, hogyha Horthy az általa elmondott dolgot és amire kérték, teljesíti, akkor Magyarországon hamarosan bekövetkezik, hogy mi a szovjet csapathoz csatlakozhatunk, és Magyarország területén megszűnnek így a harcok. Ezt azonban a Szálasi közbejötte, [mert erről] hamarosan értesült a lakosság, természetesen meggátolta. A nép túlságosan nem politizálta ki, csak éppen az a réteg, amelyik szakszervezeti, illetve mozgalmi dolgokkal foglalkozott, inkább azok értékelték ezeket a jelenségeket.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!