„Peking is” bővebben

"/>

Peking is

Tiltakozás – Peking újra megszólalt a háború kapcsán

Kisida Fumio japán, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Joe Biden amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár, Boris Johnson brit kormányfő, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök (b-j) csoportkép készítésén vesz részt a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 vezetőinek a csúcstalálkozóján Brüsszelben 2022. március 24-én. A hét vezető ipari hatalom és az Európai Unió vezetői az Oroszország elleni szankciókról és a védelmi képesség erősítéséről tárgyalnak majd. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.

Peking tiltakozott a G7-országok külügyminisztereinek nyilatkozata miatt, mert szerinte szándékosan rossz képet festenek Kínáról, és egyebek mellett az ukrán-orosz konfliktust ürügyként felhasználva próbálnak nyomást gyakorolni a kínai vezetésre – közölte sajtótájékoztatóján Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

A szóvivő a nyilatkozatot abszurdnak nevezte, hozzátéve, hogy az iparilag legfejlettebb hét országot tömörítő csoport külügyminiszterei figyelmen kívül hagyták mind Kína álláspontját, mind az objektív tényeket. Hangsúlyozta: a kínai fél Hongkonggal, Hszincsianggal, Tajvannal és a tengeri ügyekkel, csakúgy mint az ukrajnai válsággal kapcsolatban egységes és világos álláspontot képvisel.

Csao közölte még: Kína felszólítja a Heteket arra, hogy tartsák tiszteletben Kína szuverenitását, ne avatkozzanak be az ország belügyeibe, és ne terjesszenek hazugságokat Kínáról. A G7-nek ehelyett – tette hozzá -, a világ békéjét és fejlődését kellene a figyelme középpontjába állítania, és fel kellene hagynia a provokatív erőpolitikával, valamint a kettős mérce alkalmazásával. A szóvivő emellett ismételten a Kína elleni szankciók ellen emelt szót.

A hét ország (Németország, Kanada, az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Japán és Nagy-Britannia) háromnapos németországi találkozójának végén, szombaton adott ki nyilatkozatot, amelyben aggodalmukat fejezték ki Hongkonggal, Hszincsianggal, Tajvannal és Kínát is érintő, tengeri ügyekkel kapcsolatban. A nyilatkozatban a hét ország felszólította továbbá Kínát, hogy ne ássa alá ezeket a szankciókat, ne segítse Oroszországot az Ukrajna elleni agressziójában, ne is igazolja azt semmi módon, például az információk manipulálásával.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Peking is” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ezek csak ilyen nagy állatokat tudnak b.sztatni mint medve , sárkány ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com