„Pechünk van!” bővebben

"/>

Pechünk van!

A drágulásnak még közel sincs vége

Már elképesztő drágulási ütemről számolt be a KSH, de elemzők szerint ez még nem a vége, mert a nyers élelmiszerek (hús, tojás, zöldség, gyümölcs) áremelkedése meghaladja a feldolgozottakét. Az Azénpénzem.hu megnézte, mennyivel fizet többet egy peches vevő a tavalyinál.

Nem túl bíztató a magyar háztartások jelenlegi helyzete. A fogyasztói árak áprilisban a hivatalos statisztika szerint 9,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, egy felmérés szerint pedig az elsöprő többség fizetése nem követi az infláció növekedési ütemét. Emelkedett a megtakarítással nem rendelkezők aránya, a zacik pedig mintha előre dörzsölnék a kezüket, hogy a bajba kerültek kénytelenek lesznek hozzájuk fordulni.

A helyzet pedig egyhamar aligha javul majd. Sőt. Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a KSH tegnap megismert számai alapján rossz hír, hogy az élelmiszer drágulás nem áll meg itt, mert a nyers élelmiszerek (hús, tojás, zöldség, gyümölcs) áremelkedése meghaladja a feldolgozottakét, és ez a következő hónapokban az utóbbi kategóriában is éreztetni fogja a hatását. Ennek eredményeként már májusban kétszámjegyűvé válik az infláció.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője hangsúlyozta: az inflációs nyomást okozó folyamatok továbbra is fennállnak, vagyis az ellátási láncokban kialakult problémák, magas nyers- és energiaárak, illetve az Ukrajnában zajló háború a jövőben is felfelé húzzák az árakat. A szakember szerint az idén 9,5 százalékos éves átlagos inflációra lehet számítani.

Az árstop sem segít

Az árstopok fenntartása mellett is könnyen kétszámjegyű lehet az éves átlagos fogyasztói árindex – állítja Nagy János, Erste makrogazdasági elemzője. A bank becslése szerint ezek nélkül 15 százalék körül lehetett az áprilisi mutató, ami meghaladja a szintén tegnap közölt cseh adatot (14,2 százalék). A kilátások bizonytalanok: kérdéses az árlimitek sorsa, melyek meghosszabbítása a megemelkedett inflációs periódus elnyújtását eredményezi.

Áprilisi kosárunk*  
 Megnevezés 2020. 2021. 2022.
Bontott csirke 705 746 1020
Csirkeszárny 604 659 945
Étolaj 1 l 504 651 722
Gyümölcsjoghurt 2 db 246 288 330
Kenyér 1 kg 345 393 538
Margarin 250 g 287 311 437
Mirelit zöldborsó 1 kg 752 851 869
Rizs 1 kg 374 428 518
Sajt Trappista 20 dkg 374 394 540
Spagetti 4 tojásos 500 g 370 406 533
Szárazkolbász 20 dkg 766 828 900
Tojás 10 db 434 457 588
ÖSSZESEN 5761 6412 7940
Drágulás % 11,3  37,8**
* a KSH által közölt árak alapján minden év áprilisában
** az idén áprilisban a 2020 áprilisihoz képest (egy év alatt ebben a kosában az árak közel 24 százalékkal mentek fel
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés és számítás

A várakozások – hívta fel a figyelmet az elemző – nem enyhültek az elmúlt időszakban, a felmérések szerint a megkérdezett gazdasági szereplők kétharmada még tervez átárazást az elkövetkezendő hónapokban. Az árdinamika rövid távú megfékezéséhez szerinte elengedhetetlen lenne a forint erősítése, mivel az idei év első harmadában az áremelkedés döntő többsége importáltan érkezett hozzánk, és ez a továbbiakban is így lehet.

A családok saját kosarára a hivatalos adatoktól jócskán eltérve hathat az infláció. Az előző években rendre megvizsgáltuk, miként alakulnak az áprilisi árak. A fenti táblázatból jól látszik, hogy ebben a kosárban két év alatt már majdnem 40 százalékkal ugrottak meg az árak.

Egy igazi peches kosár (Ft)*
Megnevezés 2021. április 2022. április
Csirkecomb 1 kg 677 1 010
Csirkeszárny1 kg 659 945
Tejföl 20%, 140–175 g 172 227
Margarin tejes 200–250 g 311 437
Rétesliszt 1 kg 223 338
Kenyér 1 kg 393 538
Spagetti 4 tojásos 406 533
Paradicsom 0,5 kg 480 695
Trappista sajt 10 dkg 197 270
Őrölt kávé 200–250 g 721 917
ÖSSZESEN 4 239 5 910
Változás 39,4
* a KSH által közölt árak alapján
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés és számítás

Egy másik általunk összeállított kosár viszont egyetlen év alatt összehozhatta a közel 40 százalékos drágulást. Nem titkoljuk, hogy ezt a listát a változásokra is figyelve állítottunk össze, hogy megnézzük: a „szerencsétlenül” élelmiszert vásárlókat a hivatalos 15,6 (ami önmagában is rettentő magas) százalékkal szemben mekkora áremelkedés sújthatja. Megjegyezzük – mint az a mellékelt táblázatból is megítélhető – ez a kosár meglehetősen alapvető élelmiszerekből áll, az így kialakított mix cseppet sem életszerűtlen. Nem árt tudni, hogy mindez a hivatalos árakat tükrözi, szerencsétlen esetben valójában még ennél is nagyobb lehet a családok plusz terhe.

Megugrott a tartalékkal nem rendelkezők aránya

2022. május 10. A megtakarítással nem rendelkezdők aránya egy év alatt 9 százalékponttal emelkedett, és elérte a 40 százalékot – állapította meg a BÁV Zálog áprilisi országos reprezentatív kutatása. Úgy vélik, most igazán előtérbe kerültek a könnyen pénzzé tehető értéktárgyak.

A BÁV Zálog áprilisi országos reprezentatív kutatása szerint 70 százalék érzi úgy, hogy az áremelkedések jelentősen rontják anyagi helyzetüket (a fogyasztói árak áprilisban a hivatalos statisztika szerint 9,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit). Tízből 8 válaszadó fizetése nem követi az infláció növekedési ütemét.

A megtakarítással nem rendelkezdők aránya – derült ki a felmérésből – egy év alatt 9 százalékponttal emelkedett, és elérte a 40 százalékot. Az sem mehet sokra vele, akinek van félretett pénze, a válaszadók többségének ugyanis a megtakarítása csupán néhány hónapra elegendő.

Míg tavaly például a válaszadók 15 százaléka tervezett gépjárművásárlást, addig idén ez az arány már csupán 5 százalék volt – mutattak rá. Hozzátették, hogy 2022-ben sokan inkább újratervezik a költéseiket, és elhalasztják a nem létfontosságú kiadásaikat, például a nyaralást.

A zálogpiaci társaság felhívta a figyelmet arra, hogy az értéktárgyak rendkívül népszerűek; a válaszadók 19 százaléka rendelkezik pénzzé tehető ékszerrel, nagy értékű karórával, műtárggyal vagy például az egyre népszerűbb befektetési célú aranytömbbel. Dandé Imre, a BÁV Zálog üzletág-igazgatója a közleményben elmondta: az 500 ezer forint alatti kölcsön felvételét tervezők 28 százaléka zálogkölcsön felvételében is gondolkodik.                                                                                                                                  (azenpenzem.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Az árdinamika rövid távú megfékezéséhez  elengedhetetlen lenne a forint erősítése…”

-Csakhogy van itt egy „aprócska” probléma! Egy ország nemzeti fizetőeszközének értékét DÖNTŐEN AZ ADOTT ORSZÁG GAZDASÁGÁNAK TELJESÍTMÉNYE HATÁROZZA MEG! (Kivétel ez alól az USA, ahol a banjegynyomdai kapacitás a mérvadó.)

Döbrögisztán esetében viszont SEM ORSZÁGRÓL, SEM PEDIG SAJÁT GAZDASÁGRÓL NEM BESZÉLHETÜNK! A magyarok élőhelyeként nyilvántartott nyugati BEFEKTETÉSI TÉRSÉG csupán az itt munkával ellátott bérrabszolgák NAPI MUNKAKÉPESSÉGÉNEK A FENNTARTÁSÁRA ÉS MEGÚJÍTÁSÁRA épphogycsak elegendő fizetését terhelő ÁFA – bevételek, és az uniós júdáspénzek édeskevesek a forint stabilizálására, az erősítésére pedig végképp kevés!

Hogyan hat az életünkre a hazug infláció? - Pénzügyi Fitnesz

A minden körülmények között jelen lévő infláció pedig a nemzetközi gazdasági körülmények romlása és egyéb nem kívánatos történések hatására a saját gazdasággal rendelkező országokban is neki szokott lódulni. Ami pedig a „gazdaságtalanított” Döbrögisztán esetében VÁGTATNI KEZD!

Pechünkre!

Ám a helyzetért MI MAGUNK VAGYUNK A FELELŐSEK!     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com