„A 136.” bővebben

"/>

A 136.

Megvan a horda 136. mandátuma is

A Nemzeti Választási Iroda honlapján szerda este feltüntetett adatok szerint a Fidesznek már 136 mandátuma van, míg az ellenzéki összefogásnak már csak 55. Az újabb mandátum a határon túlról érkező levélszavazatokból jött össze.

 

Az eddig feldolgozott levélszavazatok több mint 90 százalékát a Fidesz kapta, a hatpárti ellenzéki összefogás pedig alig több mint 4 százalékot.

A szerda reggeli adatok szerint 316 754 levélszavazat érkezett be az NVI-hez, de ebből még csak alig több mint a felét számolták meg. Ezenkívül az átjelentkezők és külképviseleteken szavazók voksait szombaton keverik hozzá az eddig fel nem bontott urnák voksaihoz a 106 választókerületben.

Dán megfigyelők az erdélyi levélszavazásról: Sok esetben egynél több szavazólapot dobtak be, anélkül, hogy a tisztviselők megállították volna őket

A választások megfigyelésével foglalkozó Silba, egy dán civil szervezet két megfigyelőcsoportot is küldött Kolozsvárra, hogy az erdélyi magyarok levélszavazását monitorozzák a magyar parlamenti választásokon. A Hang azt írja, gyorsjelentésük lesújtó képet ad a folyamatról.

Jelentésük szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál nem hagyományos szavazóurnát, hanem egy kivágott kartondobozt használtak, a személyes adatokat tartalmazó nyomtatványokat bárki számára látható helyen tartották, a falvakból származó levélszavazatokat pedig a szavazóhelyiségben lévő hűtőszekrényen tartották lezáratlanul és bárki számára hozzáférhetően.

Megfigyelésük szerint a kolozsvári konzulátuson sem volt pecsét a szavazóurnán, de azt is problémásnak vélik, hogy a falvakból civil szervezetek gyűjtötték a szavazatokat, amiket aztán dobozokban, jegyzőkönyv nélkül vitték el a konzulátusra.

A jelentésükben az is szerepel, hogy láttak egy idős férfi a felesége nevében, egy nőt pedig a fia nevében szavazni, és olyat is láttak, hogy valaki egyszerre tíz szavazatot dobott be.

„A levélszavazáson rendelkezésre álló szavazólapok és borítékok száma majdnem kétszerese volt a konzulátuson regisztrált választópolgárok számának, ami potenciálisan elég problémás lehet a fel nem használt szavazólapokkal való visszaélés miatt” – áll a jelentésben.

„Sok esetben megfigyeltük, hogy az emberek egynél több szavazólapot dobtak be, anélkül, hogy a tisztviselők megállították volna őket. 10:29 és 11:31 között 7 szavazó dobott be egynél több szavazólapot, 11:52 és 12:38 között pedig 6 szavazó dobott be egynél több szavazólapot. (…) Miután a szavazatokat megszámolták és kartondobozokba rakták, nem vitték őket a széfbe, hanem a konzulátus folyosóján hagyták őket éjszakára tárolni. A folyosón kívül lévő helyiségben az összes biztonsági kamerát ruhadarabokkal takarták el.” 

(444)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Őszintén szólva, a döbrögista horda TELJES MÉRTÉKBEN MEGÉRDEMLI ezt a fényes dijadalt, AMIT ŐK MÁR SZINTE ELŐRE TUDTAK! Erre utal Lézerjani korábbi kijelentése, miszerint MZP a választások estéjén „politikai hulla” lesz!
A „közszolgálati” televíziós csatornáknak KÖZVETLENÜL az urnazárás után nyilatkozó hordapotentátok TÖBB MINT MAGABIZTOS kijelentéseik a vajdabanda várható magabiztos győzelméről, MINIMUM KÉRDÉSEKET VET(hetne) FEL!
De TELJESEN FÖLÖSLEGES DOLOG firtatni a dolgokat! 
EZ A VOLT(!) EGY(BE)SÜLT ELLENZÉK EGY TELJESEN IMPOTENS, A VALÓSÁGTÓL ELRUGASZKODOTT BAGÁZS!
A döbrögisták pedig összehoztak egy olyan arányú győzelmet, AMIHEZ MÁR CSAK A FELELŐSSÉGÜK  ARÁNYA MÉRHETŐ!
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com