„Közelít a baj!” bővebben

"/>

Közelít a baj!

Népszava: hatalmas a hiány, a választás után megszorítás jöhet

„Soha nem látott mértékű, 1585 milliárd forintos hiányt halmozott fel februrárban a kormány, ami a GDP közel 3 százalékának felel meg, és az egész idei évre tervezett hiány majdnem felét teszi ki. A képet egy hajszállal javítja, hogy januárban 151 milliárd forintos többlet keletkezett, így az első kéthavi hiány csak 1433 milliárd forint volt. Ez így is minden idők legrosszabb február végi egyenlege – derül ki a Pénzügyminisztérium költségvetési jelentéséből, amiről a Népszava írt cikket.

Ez alapján a Népszava cikke szerint érthető, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter már a hét elején arról beszélt: a választások után – ha maradnak kormányon – szükség lesz a költségvetés kiigazítására. A pénzügyminiszter az RTL-nek nyilatkozta azt, hogy a háború előtt az idei évre is jóval 5 százalék feletti gazdasági növekedésre számítottak, de most át kell írni a terveket, ezzel viszont már megvárnák a választást: utána az első és legfontosabb lépésnek nevezte, hogy a háború okozta gazdasági nehézségekhez és károkhoz igazítsák a magyar államháztartást.

Az ellenzék szerint a kormány egyenesen megszorításokra készül. Bárki is kerül azonban hatalomra áprilisban, nem tehet mást mint, hogy mérsékli a költségvetési kiadásokat és növeli a bevételeket. A kormány és a Pénzügyminisztérium bőszen hallgat április utáni terveiről. A tárca egy szót sem ejt az év végi várható hiány, illetve a szükséges költségvetési kiigazítás mértékéről – írja a Népszava.

Ráadásul az MNB inflációs előrejelzése szerint az infláció 7,5-9,8 százalék között alakulhat éves átlagban.                                                                                            (444)

Bal-Rad komm: Olvasói vélemény a balrad.ru Facebook profiljáról:

„A nyersanyagok, az üzemanyag ára az egekben lesz egy jó darabig. Nem erről akarok beszélni azonban. A világgazdaságban minden mindennel összefügg. A nemzetközi élelmiszerpiac gabona, étolaj ellátói Ukrajna és Oroszország voltak. Ukrajnában idén nincs vetés, mert a traktorok kilőtt tankokat visznek a bontóba, Oroszország pedig a szankciók miatt nehezen fogja piacra vinni az élelmiszereit.

Ennek a hosszútávú hatása, hogy nem lesz ősszel aratás, jövőre pedig vetőmag. Azok a közel-keleti és afrikai országok pedig, melyek egyrészt már most az éhinség torkába bámulnak, és amelyek évek óta élelmiszer importtól függenek összeomolhatnak. Élelmiszerlázadások törhetnek ki, és egy olyan migrációs hullám indulhat Európa felé, melyhez képest a 2015-ös gyerekmese volt. Több száz milliós országokról beszélünk, és arról, hogy nem lesz mit enni. Európa felé van szárazföldi átjáró.

Összefoglalva már most úgy fest a dolog, hogy ha májusig véget is érnének a harcok (szerintem nem fognak), akkor is olyan válsággal nézünk szembe, amire egyszerűen nem vagyunk felkészülve. Hogy inenntől kezdve minden évben katasztrófa, humanitárius krízis háború lesz. És nem valami távoli országban, amiről semmit sem tudunk.”

“Közelít a baj!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kohn elmegy a rabbihoz tanácsot kérni:
    – Rabbi, mit tegyek? Hiányzik a kasszából 1000 dollár!
    – Tedd vissza, fiam…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com