„Megint feszíti a húrt a NATO az orosz határoknál” bővebben

"/>

Megint feszíti a húrt a NATO az orosz határoknál

New York, 2021. október 31. vasárnap (MB)

     Szibériából orosz haderőt csoportosítottak át az ország nyugati részébe válaszul arra, hogy a NATO fegyveres erőt és harci technikát telepít Ukrajnába, és a Fekete-tengerre vezényelte a hatodik amerikai flotta két hadihajóját. Moszkva tudatta, hogy megvédik a Donbaszban élő oroszokat, akik ellen az ukrán légierő újabban a tűzszüneti megállapodásban tiltott támadó drónokat is bevet – jelentette a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.

      A történtek arra utalnak, hogy az Egyesült Államok felvonulási tereppé akarja változtatni Ukrajnát Oroszország ellen, függetlenül attól, hogy bevonja-e Ukrajnát a NATO-ba, vagy sem. A haderő és a haditechnika telepítését „kiképzésnek” álcázzák.  Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter nemrég Kijevben járt, és Oroszországban jelölte meg a béke akadályát. Azt mondta, hogy egyetlen nemzetnek sincs joga megvétózni Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz.

      Szavait követően Moszkva tudatta, hogy a NATO-infrastruktúta kiterjesztését Ukrajnára „vörös vonalnak” tekinti. “Sohasem engedjük meg, hogy Oroszország ellen használják ki történelmi területeinket és a hozzánk közel álló embereket. Azt üzenem azoknak, akik ezzel próbálkoznak, hogy kísérletükkel saját országukat teszik tönkre” – jelentette ki az orosz elnök.

      „Az amerikai csapatok évek óta folytatják az ukrán erők kiképzését Nyugat-Ukrajnában. Ezt Washington és NATO-szövetségesei kezdeményezték azután, miután Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet. Az ukrán erők az Egyesült Államokkal és NATO-szövetségeseivel közös gyakorlatokon is részt vettek. Az Egyesült Államok ellátta Ukrajnát Javelin páncéltörő fegyverekkel, de nem vállalt aktív szerepet a harcokban” – írta a New York Times.

     A német és a francia külügyminisztérium aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Kijev támadó drónokat vetett be a Donbasz ellen. Válaszul Zelenszkij ukrán elnök közölte: „Amikor az ukrán hadsereg úgy érzi, hogy meg kell védenie földjét, megteszi. És továbbra is ennek az elvnek megfelelően fog cselekedni”.

     A Magyar Békekör tudósítója emlékeztet arra, hogy míg Oroszország saját területén hajt végre csapatmozgásokat, az Egyesült Államok határaitól 9 ezer kilométerre fejt ki katonai tevékenységet az orosz határok mentén.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Megint feszíti a húrt a NATO az orosz határoknál” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. https://novorosinform.org/zashitniki-donbassa-okruzhili-specnaz-vsu-v-staromarevke—istochnik-82138.html DONBASZ VÉDŐI BEKERITETTÉK AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK KÜLÖNLEGES ALAKULATAIT SZTAROMARYEVKÁBAN-forrás. Az ukrán fegyveres erők katonái Sztaromariyevkában kénytelenek elrelytőzni, nehogy géppuskák és tűzérség alá kerüljenek. Az”AviaPro” információs forrás forrásai szerint az ukrán különleges erők katonáinak egy csoportját elzárták a DonyeckiNépköztársaság területén a főerőktől. Ez azért történt meg, mert Donbasz védői megsemmisiteték az átkelőt,amelyet korában az ukránfegyveres erők katonái létesitetttek. A DPR (DNR) erői fel kivánják számolni a Sztaromaryevkában kialakult kazánt: Az ukrán fegyveres erők különleges erői azomban lakóépületek közé menekültek, és emberi pajzsként használják a helyi lakosságot. Sztaromariyevka lakói is némiapátiát tapasztalnak, és nem hajlandók elhinni mind az Ukrajnából,mind aDonbasszal rokonszenvezés információkból származó információkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com