Ma Mindenszentek napja van. Az esztendőnek ezen a napján – ha máskor nem is – kimegyünk „A” temetőbe. Virágot viszünk szeretteink sírjaira, gyertyát gyújtunk emlékükre. Mi – élők.
Ma csendben, könnyeinket morzsolgatva állunk halottaink sírja mellett. A gyertyák fényénél már-már feledésbe merülő, vagy még élénken éles arcok úsznak elő lelkünkben. Dédik, nagyszülők, szüleink, testvéreink, rokonaink, barátaink – vagy csak jó ismerőseink – arcai. Akik már régóta, vagy nem is oly régóta nincsenek közöttünk.
Ma ünnep van. Nem vidám, hanem nagyon szomorú ünnep. Mindannyiunknak vannak halottai. Ma az ő sírjaikat látogatjuk meg. Odahaza pedig szintén gyertyát gyújtunk. Azokért is, akik sírját nem tudtuk meglátogatni. Mert esetleg messze van. NAGYON MESSZE!
Ma emlékezünk. Ott, hol sírjaik domborulnak! Ott, ahol SÍRJAINK domborulnak.
Mert a haza ott van, ahol szeretteink sírjai domborulnak!