Hszi elnök történelmi elemzése
Peking, 2021. július 1. (MB)
Az emberi fejlődés új modelljének nevezte a gyorsan fejlődő szocialista piacgazdaságot Hszi Csi-ping, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának 100. évfordulója alkalmából a pekingi Tienanmen téren szerdán 70 ezer ember előtt elhangzott beszédében – ismertette a Magyar Békekör az ünnepi szónoklatot.
„A kínai nép talpra állt, örökre elmúlt az idő, amikor a kínai nemzetet mások zaklathatták és bántalmazhatták” – mondta az 1,445 milliárd lelket számláló, az idén is várhatóan 8,5 százalékkal növekvő Kína elnöke. Az első centenárium célja az abszolút szegénység felszámolása és egy közepesen virágzó társadalom felépítése volt, a most következőé pedig egy minden tekintetben modern szocialista ország felépítése lesz – jelentette ki azon a helyen, ahol 1949-ben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.
Hszi nagy nemzetnek nevezte az 5000 éves múltú kínait. Azt mondta, hogy kitörölhetetlenül hozzájárult az emberi civilizáció fejlődéséhez. Az 1840-es ópiumháború után Kína fokozatosan félgyarmati, félfeudális társadalommá vált, és minden eddiginél nagyobb pusztulást szenvedett el. Legfőbb álma a nemzeti talpra állás volt. Noha a kínai emberek bátor harcot vívtak nemzetük fennmaradásáért a Tajping Mennyei Királyság Mozgalomban, az 1898-as Reform Mozgalomban, a Jihetuan Mozgalomban és az 1911-es forradalomban, küzdelmük elbukott. Új erőre, új eszmére volt szükség ahhoz, hogy megmentsék a nemzetet, és összefogják a forradalmi erőket. Kína az új eszmét a marxizmus-leninizmusban találta meg, melyet az 1917. októberi orosz forradalom győzelemre vitt. Ezért alakult meg 1921. július 1-én a Kínai Kommunista Párt. A demokratikus forradalom győzelme felszámolta Kína félgyarmati, félfeudális állapotát, a belső széthúzást, a külföldről rá kényszerített egyenlőtlen szerződéseket, az imperialista hatalmak privilégiumait, és feltételeket teremtett a nemzeti megújhodáshoz. Az északi expedíció, az agrárforradalmi háború, a japán agresszióval szembeni ellenállás és a felszabadító háború után fegyverrel verték le a fegyveres ellenforradalmat, s döntötték meg az imperializmust, a feudalizmust és a bürokrata-kapitalizmust, létrehozva a Kínai Népköztársaságot – mutatta be a mába vezető történelmi utat a párt és az ország első embere.
Hszi a sajátos kínai szocializmusban jelölte meg eredményeik forrását. Ezzel vált lehetővé, hogy az erősen központosított tervgazdaság mára életerővel teli szocialista piacgazdasággá változzék, az elszigetelődött ország nyisson a külvilágra, az elmaradott termelőerőkkel rendelkező Kína történelmi ugrással a világ második legnagyobb gazdaságává váljék, és népe a mérsékelt jólét szintjére emelkedjék a puszta megélhetés szintjéről.
„Kína utolérte az időt” – mondta Hszi Csin-ping elnök
Az 1921-ben 13 fővel született, mára 95 millió tagot, köztük 12 millió 30 évnél fiatalabb tagot számláló KKP vezetője azt ajánlotta hallgatóságának figyelmébe, hogy vésse agyába: „Fenn kell tartanunk a párt határozott vezetését, egyesítenünk és vezetnünk kell a kínai embereket, hogy fáradhatatlanul dolgozzanak a jobb életért, továbbra is alkalmazni kell a marxizmust a kínai valóságra, fenn kell tartani és fejleszteni kell a szocializmust a maga kínai jellemzőivel, gyorsítani kell a nemzetvédelem és a fegyveres erők modernizálását, folytatnunk kell az emberiség közösségi jövőjének építésére irányuló munkát, erősítenünk kell a kínai nép egységét és a pártot, hogy megvalósítsuk társadalmi céljainkat”.
A Magyar Békekör az alábbiakban szó szerint idézi Hszinek a marxizmusról és a sajátos kínai szocializmusról megfogalmazott gondolatait:
- „A Kínai Kommunista Párt megerősíti a marxizmus alaptételeit és azt az elvet, hogy az igazság a tényekben rejlik. Kína valóságából kiindulva betekintést nyertünk a mindennapok lényegébe, a történelem menetébe, és kezdeményezően léptünk fel, fáradságos felfedezéseket tettünk. Így képesek voltunk folyamatosan alkalmazni a marxizmust a kínai valóságra, korunk igényeihez, és irányítani a kínai embereket nagy társadalmi forradalmunk előmozdításáért. Alapjában véve pártunk képessége és a sajátos kínai szocializmus ereje annak tulajdonítható, hogy a marxizmus működik. A marxizmust arra fogjuk használni, hogy megfigyeljük, megértsük és irányítsuk korunk tendenciáit, és folytassuk a kortárs Kína és a XXI. század marxizmusának fejlesztését”.
- „A saját utunkat kell járnunk! Ez az alap, amelyre pártunk elméletét és gyakorlatát építi. Erre a történelmi következtetésre jutott pártunk az elmúlt évszázad küzdelmeiből. A sajátos kínai szocializmus a párt és az emberek számtalan nehézség közepette és nagy áldozatokkal született alapvető vívmánya, a helyes út a nemzeti megújulás felé. A sajátos kínai szocializmus fenntartása és fejlesztése közepette összehangolt haladást értünk el anyagi, politikai, kulturális-etikai, társadalmi és ökológiai téren, úttörő szerepet játszottunk a modernizáció új és egyedülálló kínai útján, és létrehoztuk az emberi fejlődés új modelljét.”
Az elnök azt is elmondta, hogy noha a kínai nemzet csodálatos civilizációt hozott létre történelmének több mint 5000 éve alatt, a párt tanult fennállásának 100, és kormányzásának 70 évéből, és kész mohón tanulni más kultúrák vívmányaiból is, szívesen vesz segítőkész javaslatokat és konstruktív bírálatokat. „Amit nem fogadunk el, azok a szentbeszédek, és a kioktató előadások, melyekre egyesek jogot formálnak. A kínai párt és a kínai nép továbbra is magabiztosan halad előre a magunk választotta úton, és gondoskodunk arról, hogy Kína fejlődése és sorsa a saját kezünkben maradjon” – fűzte hozzá.
Kína nemzetközi törekvéseit Hszi a kölcsönös előnyökön nyugvó békés együttműködésben jelölte meg. „Dolgozni fogunk az új típusú nemzetközi kapcsolatok és egy közösségi emberi jövő építésén, közös erőfeszítésekkel elősegítjük az Öv és Út Kezdeményezés (Új Selyemút) magas színvonalú fejlesztését, és Kína fejlesztési eredményeit felhasználva új lehetőségeket kínálunk a világnak. A párt továbbra is együttműködik minden békeszerető országgal és néppel a béke, a fejlődés, a tisztesség, az igazságosság, a demokrácia és a szabadság közös emberi értékeinek előmozdításáért”. Az elnök kooperációban jelölte meg a követendő utat a konfrontáció helyett. „Ellenezzük a hegemóniát és a hatalmi politikát, és arra törekszünk, hogy a történelem kerekei fényes horizontok felé gördüljenek” – mondta.
Hongkongról és Macauról szólva tudatta, hogy Peking tartja magát az „egy ország, két rendszer”- megállapodáshoz. Értésre adta, hogy a megállapodás értelmében mindkettő Kína része, és a rendszerek közti különbözőség nem vezethet Kínától való különválásukhoz.
Tajvannal kapcsolatban kijelentette: „Fenntartjuk az egy Kína elvét, az 1992-es konszenzust, és előmozdítjuk a békés nemzeti újraegyesítést”.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Már látszik is a békés együttműködés,a kölcsönös előnyök szerepe az Európai Únió mostani határozatai alapján!Megszünteti az únió az aliexpress eddigi gyakorlatát,és ezután áfát,és vámot követel a Kínából rendelőktől egy nagyon bonyolult oda-vissza kérelem-postaköltség-elszámolási rendszerbe,,és ahogy kiszámoltuk egy 2 dolláros áru rendelése a bonyolult rendszer miatt kb.18 euróba fog kerülni,tehát akölcsönös együttműködés ilyen lesz.Ráadásul a kína
vakcinát,amellyel eredményesen felszámolták a kovidot azt az Únióban használhatatlannak minősítették,és betiltják!
Nagyszerű,szép új világ!
Az únió mindn országában egyre nagyobb lesz a drágaság,és mán nehogy hozzáférj a kínai olcsó,de azért használható cikkekhez,amelyek az únió országaiban olyan drágák,hogy nem érhetők el a mostani anyagi viszonyok mellett!
Köszönjük,únió fasza gyerekek vagytok!
stefimrich
2021-07-02 – 08:24
Nem eszik olyan forrón a kását… Majd Kína épít egy akkora raktárat az unió valamelyik országában, hogy nem látszik a vége, és innen fogja ellátni az eu-s vevőket. Egyébként már most is van ilyen.
Tisztelt mindenki!Az EMBERI gondolkodást, a tudatot már ne is említsem, mégis mely vakcinával vagy épp aktuális technológia eszközzel számolták fel-föl?
Média és reklám .
A kérdés nem az, hogy melyik vakcinával számolták fel, hanem hogy mivel és honnan indították el?
Kína a világ ragálya minden értelemben.
Még hogy emberi fejlődés, ha-ha! Mégis, hová lehet fejlődni 3 légköbméter-per-fő életmóddal?
A kínai marxizmus lényege épp az, amit a marxizmus kritikusai elrettentésül megjósoltak, és féltek hogy megvalósul, és lásd most itt van előttünk, és letarolja a civilizált világot. Rosszabb, mint a németek és hollandok nácizmusa az EU-ban.
Kína az Embert többé nem tekinti önálló fajnak, hanem egy nagy gőzös eszményképet szolgáló biorobotnak. Rátok és gyermekeitekre is ez vár, ha hagyjátok, hogy az országunkat olyan emberek irányítják, akik ezt eltűrik!
Gondolkodjatok el azon az opción, hogy Kínának már nincs is szüksége olyasmire, mint anno a németeknek volt szüksége 70 éve, amikor világuralomra tört. Kína már megette, és tulajdonképpen nincs senki és semmi, ami megállíthatná őket, ha bármit is döntenek amit tenni akarnak a világgal. Ez veszélyesebb helyzet, mint Hitlerék idejében volt, mert az elkövetkező valóság teljességgel megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan.
zls!
Jó kérdés!
Ehnaton!
Biztos,hogy minden igaz abból,amit valahonnan előkotortál!?Én is olvastam sokat arról,hogy az 5G,meg a totális megfigyelés,minden ember tudatának az ellenőrzése,és valahogy az volt az érzésem,meg ma is az,hogy a totális megfigyelésre törekvő USA,meg a vele felsőbbrendű viszonyban lévő háttérhatalom erőteljes törekvése volt ez,és ma is az,de ebben az volt a furcsa,még Fulfordnál is,hogy egyre inkább Kínára vetítették ki ezt a szándékot,az 5G bevezetésével, az arcfelismerő technológiával kapcsolatosan,és úgy tesznek,mintha a covid a wuhani intézményből keveredett volna ki,és Kína szándékosan fertőzte volna meg a világot!De egyes alternatív oldalak azt is elmondták,hogy a wuhani intézmény erőteljesen amerikai érdekeltek tulajdonában van,és ezzel támasztottak egy olyan homályt,amellyel mind a mai napig nem tudunk mit kezdeni!
Biztosan van valami háttere a dolgoknak,de azt senki ne mondja,hogy Kína a nagy gazdasági előretöésével egyidőben ilyen dolgokkal foglalkozik.Ez gondolom,csak egy olyan fikció,hogy minden bajáért az USA,meg az Únió Kínát hibáztathatja,és onnan eredeztet minden bajt,amit a saját hülyesége idézett elő mindkét formátumban!Az únió szinte minden baromságot átvesz,amit a Biden adminisztráció közvetít feléje,és minden embertelen intézkedésre ,amit az USA sugall ugrik,mint gyöngytyúk a langyos takonyra!
Nem lehet tudni,hogy kinek higyjen az ember,nagyon nehéz megállni a józanság talaján!Nehogy azt hidd,hogy indenki kínai akar lenni,de azért az,amit az első bejegyzésemben írtam,kicsit közelít a valósághoz!A kínai cuccok viszonylag olcsók,és azt is elhiheted,hogy jók is,míg az eu-ban egyre drágul minden,a járványt az emberek kirablására használják,de egy lépést nem tettek azért,hogy a járvány kisembereket érintő hatását könnyebbé tegyék!Megengedték az építőanyagok 400%-os emelését,üzemanyag,élelmiszer határtalan emelését,miközben 3-4 %-os inflációról pofáznak,miközben újabb ,IV hullámos járványról beszélnek,lezárásokról,újabb oltásokról,munkahelyek megszüntéről!Akkor miért is teszi jól az az áldott Únió,hogy a kínai áruk behozatalát korlátozza,megvámolja! Teszi ezt akkor,mikor a saját szaros gatyáját nem tudja tisztántartani,,,de arra képes,hogy prominens küldöttjei befolyásolják a kormányok, a segédsereghajtók idióta intézkedéseit a lakossággal szemben!
stefimrich : 2021-07-02 – 18:57
.
5*
Kína nyilvános követelése az USA-nak: „-Kína arra figyelmezteti az USA-t, hogy „szakítson meg minden katonai kapcsolatot” Tajvannal, vagy nézzen szembe a „háborúval” -figyelmeztette Szerdán Ren Guoqiang, a kínai védelmi minisztérium szóvivője az USA Vállalatot
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/breaking-news-china-warns-us-to-sever-all-military-ties-with-taiwan-or-face-war
„A kínai vakcinát 10, a modernát 27, az astra – zenecát 41, a pfizer vakcinát 61 országban használják. Na, akkor melyikkel számolták fel a covidot ?”
.
Szerintem kinában nemigen használtak más oltóanyagot mint a sajátjuk.
ehnaton
2021-07-02 – 19:20
Elöljáróban csak annyit, hogy nem csak Te ismered azt a Júdea népe által állandóan alkalmazott „ősi” kommunikációs technikát, hogy több hiteles infó után bedobunk valami dezinformációt. Ne strapáld magad, átlátok a szitán…
Vagyis: Az építőanyag árak növekedését nem Oo. indította el azzal, hogy visszaütött Kínának, hanem (Mo. tekintetében) O1G a bűnös a CSOK, meg egyéb hitelfelpörgető marhaságok bevezetésével. És ezzel nem csak az építőanyag piac lett tönkretéve, hanem az ingatlanpiac is.
Mo-on is alacsony a kamat, jelenleg 0,9%. Az, hogy ebből hogyan lesz 10-20-30%, azt tessék megkérdezni a kereskedelmi bankoktól, akiket nyugodtan lehetne minden probléma nélkül mellőzni. Mo-on is „iszonyúan sokan” kezdtek építkezni, köszönhetően a hitelek orbáni felpörgetésének. Azt viszont látni kell, hogy nincs ingyen hitel. A kamattámogatásokat, vissza nem térítendő hiteleket valakiknek meg kell fizetniük. Ezek a valakik, a magyar adófizető polgárok, meg a nyugdíjasok is, mert az utóbbiak ugyan nem fizetnek, meg sem kapják a rájuk eső idevonatkozó részt.
Borítékolom, hogy itt nagyobb bebukás lesz a hiteleseknek, min 2008 után volt. Az lesz az igazság pillanata, de ezt persze majd mindenki a baloldal számlájára fogja írni (ha választásokat nyernek). A fidesz meg, majd elballag a csonttal, köszönhetően a sok buta magyar embernek…