Hív a szocialista haza!
(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)
2
- május 31-én a Népbiztosok Tanácsa felszólította a munkásságot és a parasztságot, Szovjet-Oroszország valamennyi dolgozóját, hogy harcoljon minden erejével az ellenforradalom és az éhínség ellen.
A szovjethatalom bevezette az állami gabona-monopóliumot, és szívós küzdelmet folytatott az élelmiszer-spekuláció ellen. 1918 tavaszán a kommunista párt tömegével küldte falura a legöntudatosabb munkásokat. Május 21-én Lenin — a párt nevében a petrográdi munkásokhoz fordulva — ezt írta:
„Munkás elvtársak! Gondoljatok arra, hogy a forradalom válságos helyzetben van. Gondoljatok arra, hogy a forradalmat csak ti menthetitek meg; senki más.
Tízezrével kellenek nekünk válogatott, élenjáró, a szocializmushoz hű munkások, akik megvesztegethetetlenek, akik képtelenek fosztogatásra, akik acélos erővel tudnak fellépni a kulákok, spekulánsok, feketézők, korrupt és bomlasztó elemek ellen.”5 Lenin Művei 27. köt. 393. old.*
Petrográd, Moszkva, Ivanovo és más városok munkásainak ezrei, a munkásosztály legjobbjai indultak el falura, hogy megszervezzék az ipari központok és a Vörös Hadsereg kenyérellátását. A párt a legtapasztaltabb szervezőket irányította a gabonafrontra, köztük Badajevet, Lunacsarszkijt, Szeredát, Sztálint, Slihtert stb.
A gabonáért és a szovjethatalom megszilárdításáért vívott harcban nagy szerepük volt falun a szegényparaszt-bizottságoknak. A szegényparaszt-bizottságok 1918 júniusában létesültek a szovjet kormány külön dekrétuma alapján, és a proletárdiktatúra támaszpontjai, a proletárbefolyás fontos közvetítői voltak falun. Egyesítették a parasztság forradalmi részét, s a szovjethatalom és a párt politikájának megvilágításával sokban hozzájárultak a falusi szegények politikai aktivitásának és öntudatának növeléséhez. A bizottságok határozottan, erős kézzel féken tartották a kulákságot, meghiúsították a gabona-spekulációt, elszigetelték a kulákot a dolgozó paraszti tömegektől. Nekik köszönhető, hogy a középparasztság megszabadult a kulákbefolyástól.
A szegényparaszt-bizottságok felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a falura küldött munkásbrigádoknak a gabonakészletek összeírásában, a kulákok élelmiszerfölöslegeinek elkobzásában. E bizottságok révén, az ő segítségükkel alakult meg 1918-ban a Vörös Hadsereg számos egysége.
A szegényparaszt-bizottságok erős csapást mértek a falusi burzsoáziára. Tevékenységük nyomán mintegy 50 millió hektár kulákföld került szegény- és középparasztok kezébe. A szegényparasztság megkapta a kulákgazdaságok kisajátított mezőgazdasági felszerelésének és állatállományának jelentős részét. A szegényparaszt-bizottságok kezdeményezésére több helyen megalakultak az első kollektív gazdaságok: mezőgazdasági kommunák, artyelek és a föld együttes megművelésére létesült társulások.
A gabonáért, a szegényparasztság tömörítéséért és a kulákság elnyomásáért folytatott harc 1918-ban elválaszthatatlan része volt annak a munkának, amelyet a kommunista párt a szovjethatalom megszilárdítása és a szocialista haza védelmének megszervezése céljából végzett. S ezzel párhuzamosan a párt megoldotta ennek az időszaknak másik igen fontos és halaszthatatlan feladatát: rövid idő alatt életre hívta az ellenség visszaverésére képes regurális Vörös Hadsereget. Ugyanis 1918 elején, amikor az intervenció kibontakozott és a belső ellenforradalom akciói fokozódtak, a szovjetországnak még nem volt regurális hadserege.
A hadseregszervezés a párt és a szovjethatalom egyik legnehezebb feladata volt. A történelem folyamán először alakult hadsereg proletárállamban. Milyen legyen ez a hadsereg? Hogyan szervezzék: önkéntesekből vagy a dolgozók hadkötelezettsége alapján? Milíciaként vagy reguláris hadseregként? Honnan vegyék a parancsnoki kádereket? Ezek a kérdések még nem voltak elméletben kidolgozva, s a pártnak és a szovjet kormánynak nyomban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a gyakorlatban mégis ki kellett építenie az ország védelmét.
A pártnak gazdag tapasztalatai voltak a forradalmi harcban és a harci erők szervezésében. E tapasztalatokra a cárizmus, a földbirtokosok és a tőkések elleni harc során tett szert. 1905—1907-ben létrejöttek a munkások harci osztagai; a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítésének időszakában megalakult a Vörös Gárda. De egy szocialista állam tömegméretű hadseregének megteremtésében a pártnak nem volt tapasztalata. Az új hadsereg kiépítésénél, csakúgy, mint az államépítés és a szocialista építőmunka más területein, járatlan utakon kellett haladnia.
A szovjet fegyveres erők szervezési elveinek kidolgozásában óriási érdemei vannak Leninnek.
Marx és Engels, akik a kapitalizmus nem monopolista korszakában éltek, amikor a kapitalizmus többé-kevésbé egyenletesen, felfelé haladó vonalon fejlődött, s az egyenlőtlen fejlődés törvénye még nem hathatott teljes erővel, úgy vélekedtek, hogy a forradalom csak egy általános támadás eredményeképpen győzhet, mégpedig egyszerre valamennyi civilizált országban, vagy legalábbis azok többségében. Éppen ezért Engels arra a következtetésre jutott, hogy a szocialista forradalom győzelme után az állam elhal, s vele együtt megszűnik az állandó hadsereg is — az erőszakszervezet egyik legfontosabb szerve.
Természetesen Engels akkor még nem láthatta előre, hogy a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődése folytán lehetséges a szocializmus győzelme kezdetben csak egy egymagában vett kapitalista országban is, mint ahogy az valóban bekövetkezett. Oroszország volt 1917-ben és a következő majdnem három évtizedben az egyetlen ország, ahol győzött a szocialista forradalom és egyedül állt szemtől szembe a leghatalmasabb imperialista országokkal.
Nem adott világos választ arra a kérdésre, hogy milyen legyen a hadsereg a szocializmusban, az OSZDMP II. kongresszusán elfogadott pártprogram sem, amely azt követelte, hogy „az állandó hadsereget a nép általános felfegyverzésével” kell helyettesíteni. A pártprogramnak ez a követelése azonban a burzsoá demokratikus köztársaságra vonatkozott, a burzsoá társadalom hadseregének demokratizálását, a hadsereg és a forradalmi nép közeledését tűzte ki célul, hogy ezzel is biztosítsa a szocialista forradalomba való átmenet feltételeit.
Lenin, aki alkotóan tovább fejlesztette a marxizmust, az imperializmus és a proletárforradalmak korának új, történelmi viszonyaira alkalmazta a marxizmus sarkalatos tételeit, kidolgozta a szocialista forradalom új elméletét, kifejtette elgondolásait a proletárdiktatúra államáról és fegyveres erőiről.
Lenin a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődésének általa felfedezett törvényéből indult ki, amely szerint a proletárforradalom különböző időben érik meg a különböző országokban, s arra a kétségbevonhatatlan következtetésre jutott, hogy a szocializmus győzhet egy, egymagában vett országban is, sőt, a szocialista forradalom nem győzhet egyidejűleg minden országban vagy a civilizált országok többségében. Lenin előre látta, hogy a megdöntött kizsákmányoló osztályok az imperialista országokkal szövetkezve elkerülhetetlenül megkísérlik majd a szocialista állam megsemmisítését. A proletárdiktatúra államának tehát ütőképes fegyveres erőkkel kell rendelkeznie, hogy visszaverje ezt a támadást.
Az „Állam és forradalom” című klasszikus művében hangsúlyozza, hogy a proletariátusnak meg kell törnie a burzsoázia elkerülhetetlen, kétségbeesett ellenállását. A proletárdiktatúrának tehát közvetlenül a tömegek fegyveres erejére kell támaszkodnia.
A szocialista haza védelmét az imperialista országok és a belső ellenforradalmi erők támadásával szemben csak erős hadsereg létrehozásával lehetett megvalósítani, amely képes arra, hogy megvédje a proletárforradalom nagy vívmányait, biztosítsa a szocializmust építő munkások és parasztok békés alkotó munkájának feltételeit. Lenin 1918 januárban ezt írta: Az új, szocialista hadseregnek az „a hivatása, hogy megoltalmazza a forradalom vívmányait, népi hatalmunkat, a katona-, munkás- és parasztküldöttek szovjetjeit, az egész új, igazán demokratikus rendet a nép valamennyi ellenségével szemben, akik most minden eszközt igénybe vesznek, hogy megássák a forradalom sírját”6. Lenin Művei. 26 köt. 436. old.*
Lenin szerint a szovjet társadalmi és államrendszer, a világ leghaladóbb rendszere, képes és köteles létrehozni a legkorszerűbb katonai szervezetet, amelynek felül kell múlnia a burzsoá társadalom katonai szervezetét.
„… Az uralkodó osztálynak, a proletariátusnak — mondotta Lenin —, ha valóban uralkodni akar és uralkodni fog, ezt katonai szervezetével is be kell bizonyítania.”7 Lenin Művei. 29. köt. 147. old.*
Lenin kidolgozta a Vörös Hadsereg — a munkásokból és parasztokból álló reguláris hadsereg — megszervezésének, a szovjet csapatok irányításának és vezetésének, a katonák politikai nevelésének elveit, a politikai szervek és a pártszervezetek szerepét és helyét a hadseregben. Lenin ismételten leszögezte, hogy a felszabadult munkások és parasztok hadseregét a proletariátusnak és élcsapatának, a kommunista pártnak kell irányítania. A hadsereggel szemben támasztott fő követelményeket a következőkben jelölte meg: katonai vasfegyelem, központosított vezetés, jól megszervezett pártpolitikai munka, a parancsnokok és a vöröskatonák politikai nevelésének rendszeres biztosítása.
A Vörös Hadseregnek, mutatott rá Lenin, szigorúan osztályjellegű hadseregnek kell lennie, mind összetételét, mindpedig azokat a célokat tekintve, amelyeket a szocialista forradalom tűzött ki számára. A szovjetállam fennállásának első éveiben hadseregünknek az volt a feladata, hogy megvédje a proletárdiktatúrát a külföldi imperialista országok és a megdöntött kizsákmányoló osztályok támadásával szemben. Éppen ezért a külföldi katonai intervenció és a polgárháború időszakában a hadsereget kizárólag munkásokból és dolgozó parasztokból, vagyis olyan emberekből kellett megszervezni, akik nem zsákmányolnak ki idegen munkát. Azt a megtisztelő kötelességet és jogot, hogy fegyveresen védjék meg a proletárdiktatúra államát az imperialista intervenciósok és segítőtársaik — a fehérgárdisták — ellen, csak a dolgozó tömegekre lehetett ráruházni, akiknek érdekükben állt államuk fennmaradása és megszilárdítása, szocialista vívmányaik megvédése.
A mensevikek és az eszerek nemegyszer próbálták meghiúsítani a szigorúan osztály jellegű munkás-paraszt hadsereg létrehozását, és „osztályokon kívüli”, úgynevezett „össznépi hadsereget” követeltek. Az „össznépi hadsereg” megteremtésének jelszavával a mensevikek és az eszerek azt a törekvésüket leplezték, hogy gyengítsék a fiatal Vörös Hadsereget, megfosszák a szovjetköztársaságot az osztályjellegű megbízható fegyveres erőktől, segítsenek a fehérgárdista tábornokoknak visszaállítani a régi hadsereget és annak közreműködésével megdönteni a szovjethatalmat. Az „osztálynélküliség” jelszavával alakultak meg a polgárháború időszakában a népellenes fehérgárdista hadseregek.
Lenin leleplezte a II. Internacionáléhoz csatlakozott orosz mensevikek és opportunisták aljas rágalmát: azzal vádolták a kommunista pártot, hogy elveti a régi programot, amely szerint az állandó hadsereget a nép általános felfegyverzésével kell helyettesíteni. Az új viszonyok között, amikor a külső és a belső ellenforradalom támadásával szemben kellett megvédeni a proletárállamot, a „népi” vagy „össznépi hadsereg” jelszava, akárcsak a demokratikus parlamentarizmus jelszava, a reakció fegyvere volt.
A katonai szervekben vezető tisztségeket betöltő katonai szakértők között is akadtak olyanok, akik ragaszkodtak az „osztályokon kívüli, össznépi hadsereg” létrehozásához. Ezek azt követelték, hogy az új hadsereget ne Vörös Hadseregnek, hanem néphadseregnek nevezzék el, mindenkit vegyenek be a hadseregbe vagyoni helyzetre és társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül. Követelték, hogy a hadsereg ne vegyen részt a belső frontokon dúló polgárháborúban, a belső ellenforradalom elfojtásában. Ezek a „katonai szakértők” a szovjethatalom ellen fegyveres harcot folytató, szétvert földbirtokosi és tőkésosztály érdekeit képviselték.
Trockij és hívei hol titokban, de néha nyíltan is támogatták a szigorúan osztály jellegű hadsereg megteremtése ellen berzenkedő „katonai szakértőket”. A Haditengerészeti Népbiztosság és a Forradalmi Katonai Tanács élén álló Trockij kesztyűs kézzel bánt ezekkel az összoroszországi vezérkarban és helyi hadügyi népbiztosságokban ülő „katonai szakértőkkel”, akik semmibe vették a szovjet kormány katonai vonatkozású dekrétumait, s osztályidegen elemekkel, a városi burzsoázia és a kulákság képviselőivel tűzdelték meg a Vörös Hadsereget.
A Buharin vezette „baloldali kommunisták” is ellenezték az osztályjellegű munkás-paraszt hadsereg megteremtését. Azt követelték, hogy a munkásokon és a dolgozó parasztokon kívül a kizsákmányoló osztályok tagjait is vegyék be a Vörös Hadseregbe.
A kommunista párt határozottan szembefordult a mensevikekkel, eszerekkel, trockistákkal és buharinistákkal, s megalkuvás nélkül valósította meg azt a lenini politikát, amely a felszabadult munkásokból és parasztokból álló, szigorúan osztály jellegű hadsereg megszervezésére irányult.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!