„Közvetlen vonal…” bővebben

"/>

Közvetlen vonal…

Valamivel déli 12 óra után (moszkvai idő szerint) kezdődött Vlagyimir Putyin orosz államfő „kérdezzetek – felelek” betelefonálós televíziós műsora. Ez már a 18! Ezúttal három és háromnegyed órán keresztül tartott.

A téma pedig „minden szinten szinte minden”! Ragály, gazdaság, háború és béke kérdései, – meg köztük ezernyi más.

A balrad.ru olvasóit MOST talán leginkább izgató téma a NATO – latorszövetség Fekete – tengeri feszelgései.

Ezzel kapcsolatban is kapott kérdést. Az orosz államfő – kissé leegyszerűsített – válasza: nem eszik olyan forrón a kását. Részletesebben: „Még ha el is süllyesztettük volna ezt a hajót, akkor is nehezen tudnám elképzelni, hogy a harmadik világháború szélére kerültünk volna, mert azok, akik ezt csinálják, tudják, hogy nem tudnak győztesként kikerülni ebből a háborúból” – mondta.

Vlagyimir Putyin a Defender romboló esetét összetett provokációnak nevezte, mert a brit hadihajó múlt szerdai határsértését megelőzően az amerikaiak egy felderítőgépet küldtek a térségbe Krétáról.

A teljes „Prjamaja Linyija – Közvetlen vonal” adása ITT IS megtekinthető, írásos formátumban is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Közvetlen vonal…” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A kérdések gazdaságiak!!Ehnaton valahogy igen kificamodott vagy!Vagy csak russzofób!
    Minden bizonnyal igazad van egyes kérdésekben,de az okát ,esetleg nem nagyon tudod!Az,hogy csökkent az életszinvonal Oo.-ban azt elhiszem,ami egyébként sem volt valami magas!De!
    hogy tíz év alatt rendbeszedte az országot gazdaságilag,és katonailag az bizony pénzbe kerül,nem beszélve az indokolatlan szankciók ,és kereskedelmi embargókról.Az a katonai fejlesztés,amely miatt Putyin elmondhatja ,hogy nyugodt a határsértő provokációk miatt,az mutatja,hogy nem kis erőfeszítésbe került az a technikai szinvonal,ami ezt lehetővé teszi ma,a szankciók ellenére!Biztos vagyok benne,hogy nem csak egy darab MIG 35-ös van,ahogy te nemrégimen magyaráztad,nem beszélve egyéb szuperfegyverekről,amivel ellenfelei nem rendelkeznek.Önbizalmának még az is okot adhat,hogy fegyverzetileg,és katonailag az EU lepukkadt,a NATO-ígéret miatt,pedig jelenleg a NATO-nak csak szájkaratéra telik!Biztos,hogy katonai ereje ma is elég markáns,de a mérhetetlen eladósodottsággal küzdő USA Trump idején nem véletlenül harsogta,hogy minden tagállamnak fokozni kell a NATO-felé a katonai kiadásait!Ez azt jelenti,hogy nem minden arany arrafelé,ami réz!És valszeg sokat jelent a kínai szövetség,és még számos ország kelet felé húzó szimpátiája is.
    Ezek alapján nem hinném,hogy Putyin Sztálin hibájába esne ,ami a németek első sikereit idézték elő,és mérhetetlen elbizakodottságot is!Azt is mondhatom,hogy Oo. arra is felkészült technikailag,hogy bármely NATO-ország provokációja esetén az adott ország is csapást szenved,még az USA is!Van számos elképzelésem,hogy hogyan,de ez most talán maradjon az én elképzelésem,meg Oo.stratégiáké!

  2. Tisztelettel megkérdezném, a Geopolitikai, és fegyverzet szakértőnket, Mr ehnatont hogy hány ilyen, vagy hasonló kérdezz- felelek játékról tud ezen a sárgolyón???
    Hogy az aktuális vezér, meg mire válaszol azt meg inkább hagyjuk,gondolom ismeri a MI NAGYSZERŰ ÉS UTÁNOZHATATLAN, NEMZETI IKONUNK adott kijelentését!!!

  3. „… Ezuttal három és fél órán keresztül tartott.” Három és háromnegyed órán keresztül PRÓBÁLTÁK A HECKEREK LEHETETLENNÉ TENNI PUTYIN ELNÖK „PRIJAMAJA LÍNYIJA” VONALÁT megheckelni, lehetetlené tenni. Hál Istennek ezek szerint NEM SIKERÜLT !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com