“Teszteli Oroszország védelmi képességét a NATO – Kreml” bővebben

"/>

Teszteli Oroszország védelmi képességét a NATO – Kreml

Moszkva, Hága, 2021. június 30. szerda (MB)

     A Defender nevű brit hadihajó orosz felségvizeken tett kalandja után egy holland fregatt is irányt vett a Krím-félsziget felé, de orosz harci gépek jobb belátásra térítették, és visszahajózott a Fekete-tengeren gyakorlatozó a NATO-flotta egységei közé – jelentette szerdán a Magyar Békekör tudósítója.

     Az eset a Kercsi-szoros térségében történt június 24-én, egy nappal a brit hadihajó próbálkozása után. Az Evertsen fregatt kivált a NATO-hajók kötelékéből, és a Kercsi-szoros felé vett irányt. Az orosz védelem Szuhoj 30 vadászgépeket és Szuhoj 24 bombázókat küldött a helyszínre, hogy megakadályozza a tengeri határ átlépését. A holland védelmi minisztérium szerint az orosz gépek több hullámban mélyrepülést hajtottak végre hajójuk fölött és mellett, és megbénították az Evertsen elektronikai rendszerét. A holland vezérkari főnök szerint az orosz gépek „veszélyesen közel repültek” a holland hajóhoz, és „nem biztonságos helyzetet” idéztek elő. Nem közölte, mit keres a holland hadihajó Oroszország Fekete-tengeri határvizeinél. A történtek hatására az Evertsen visszafordult, és visszament a „Tengeri szellő-2021” fedőnéven Krímnél gyakorlatozó NATO-rajba.

     Az orosz hadvezetés szerint a NATO-hadihajók ismétlődő provokációja arra utal, hogy a nyugati szövetségesek ki akarják puhatolni Oroszország védelmi képességét egy jövőbeli potenciális támadás esetére. Az orosz tengeri határ elleni provokációkat előre megtervelten hajtották végre. Az orosz védelmi minisztérium egységes eljárást dolgoz ki az orosz légierő számára az államhatárt megsértő hadihajókkal szemben. Valószínűnek tartják, hogy a jövőben gyakoribbá válnak a határsértési esetek, tekintettel arra, hogy a NATO nem ismeri el a Krím Ukrajnától Oroszországhoz történt visszacsatolását, következésképpen úgy tekinti a Krím-félsziget körüli vizeket, mintha Ukrajnához tartoznának.

     „Hogy minek tekintik és minek nem, az ő problémájuk. De egy dologban biztosak lehetnek, meg fogjuk védeni a határainkat” – mondta a Kreml szóvivője kedden. Dmitrij Peszkov hozzátette: nem foglalkoznak háborús forgatókönyvvel, nem festik az ördögöt a falra, mert még megjelenik”.

     A Békekör tudósítója felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb NATO-hadgyakorlatán, a Defender Europe 2021 fedőnevű átfogó NATO-hadgyakorlaton Ukrajna is részt vesz. A NATO-nak az a célja vele, hogy standardjainak megfelelő szintre fejlessze az ukrán flottát, légierőt és hadsereget. A július 10-ig tartó hadgyakorlaton 24 ország, köztük nem NATO-tagállamok is részt vesznek, így Izrael, Marokkó, Japán, Dél-Korea, Ausztrália. Viszont a korábbiaktól eltérően Németország nem vesz részt rajta.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Teszteli Oroszország védelmi képességét a NATO – Kreml” bejegyzéshez 6 hozzászólás

    1. Az a holland fregatt az Evertsen, egyzerre érkezett a brit Defender-rel Odessa kikötőjébe. Az orosz harci gépek mélyrepülése közben ugyanaz a pánik uralkodott a hajón,mint anno a Donald Cookon. Egy hozzászóló felvetette a hozzászólásában, amikor a Defendert hessegeték az orosz felségvizekről, aztatt,hogy “hol volt az a híres chibini amivel megbénitották a D. Cook romboló egész elektronikus rendszerét” Hát most megkapta a MB -től a választ is. Ott volt az akkor is amikor bombákkal terelték el az agresszort. De lehet hogy az oroszoknak van a chibini-n kivül hatásosab és korszerübb bénitó eszközük is a chibinin kívül. Külömben a britek NAGYON KIVÁNCSIAK VOLTAK a “Moszkva” nevü orosz hadihajóra, amely korszerüsitett Granit rakétákkal van felszerelve és álig más korszerü fegyverzettel is.

  1. Ja és még valamit ! Az Orosz haditengerészet kiküldött egy búvárhajót amely atomfegyverekkel van felszerelve a Fekete tenger azon részébe, közvetlen közelébe, ahol a “hadgyakolat” zajlik, megfigyelési céllal.

    1. Terminátor? Ha megbénították, akkor hogyan tudott azonnal távozni? Vagy ez olyan, mint a fék az autóban, lenyomom és feleresztem?

  2. Nem bénítottak meg senkit, a provokációkra ők is hasonlóan válaszoltak a mélyrepülésekkel !
    A nyugati hadihajókon sem uralkodott el pánik, nagyon felkészültek voltak:
    a Defender legénysége a határsértés idején már harci – tűzálló – ruházatban volt !
    Senki sem akar komoly eseményeket, ez az idegek harca ! Közben persze a nyugati hajók – is – porszívózzák az orosz adatokat – radar hullámhosszak,beszélgetések, magatartás, döntési idők stb.

    Ezeket hívják nyomásgyakorlásnak !

  3. A Kreml honlapján közzétett rendeletben Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte az orosz hadsereg számára, hogy blokkolja a Krím-i védett létesítmények körüli területeket és vizeket az illegális beszivárgási kísérletek ellen és katonailag teljes szélességében blokkolja a Kerch-szorost.
    A dokumentum magyarázata szerint az Orosz Nemzeti Gárda védi a Kercs-szoros vizeit, a rajta lévő hidat és az orosz villamosenergia-hálózat Krím-félsziget körüli vízterületét.
    https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/russia-decrees-military-can-block-kerch-strait
    https://www.telegraph.co.uk/politics/2021/06/24/exclusive-dominic-raab-warned-mod-royal-navys-crimea-plans/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com