A fehérterror

Frontok gyűrűjében

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

A külföldi intervenciótól szárnyakat kapott belső ellenforradalmi erők feléledtek, és újra aktív működésbe kezdtek. Az oroszországi tőkések és földbirtokosok úgy vélték, hogy ezúttal leszámolnak a forradalmi néppel.

1918 nyarán kuláklázadások hulláma söpört végig a Volga menti, az uráli, a szibériai falvakon, valamint egyes központi kormányzóságok, így a tulai, a rjazani, a szmolenszki és az orjoli kormányzóság területén. Leginkább azokon a helyeken tomboltak a kuláklázadások, ahol a csehszlovák hadtest egységei működtek. A lázadók gyilkos terrort alkalmazlak a kommunistákkal és a szovjethatalomhoz hű dolgozókkal szemben. A kulákok féktelenül gyűlölték a szovjethatalmat. Az antant-imperialisták számítottak rájuk, és nem is tévedtek. A kulákság szívesen bocsátkozott alkuba a külföldi tőkésekkel. Ez a réteg volt az ellenforradalom legfőbb támasza és a fehérgárdista seregek legfőbb emberanyagforrása.

A kuláklázadások közvetlen szervezői a mensevikek, az eszerek és az anarchisták voltak. Csalással és hazug ígérgetésekkel sikerült a középparasztság egy részét is bevonniuk a szovjethatalom elleni harcba. De azok a középparasztok, akik eleinte a szovjetellenes propaganda hálójába kerültek, később saját keserves tapasztalatuk árán győződtek meg arról, hogy a „szabadság” és a „demokrácia” eszer-mensevik prédikátorai mögött a tőkés és a földbirtokos áll. Minél jobban tombolt a fehérterror, annál jobban megismerték a középparasztok a kulákság eszer-mensevik ideológusainak igazi arcát, s annál inkább közeledtek a szovjethatalom felé.

A csehszlovák lázadás tetőfokán Moszkvában, Jaroszlavlban, Ribinszkben, Muromban és más helyeken ellenforradalmi akciók hulláma söpört végig. Ezeket az akciókat a „baloldali” eszerek pártja szervezte.

A moszkvai lázadás július 6-án Mirbach német nagykövet provokatív meggyilkolásával kezdődött. Az ellenforradalomnak e bűntettel az volt a célja, hogy felrúgja a breszti békét, és ismét egy Németország elleni háborúba sodorja a szovjetköztársaságot. A szovjetországot hajszál választotta el a háborútól.

A nagykövet meggyilkolása jeladás volt a „baloldali” eszerek fegyveres lázadására. Az akciót a Pokrovszki Kapu közelében elhelyezkedő osztaguk kezdte meg. A lázadók megpróbálták ágyúval lőni a Kremlt, és a város középpontja felé törtek. De elszámították magukat. A kommunista párt hívó szavára a főváros proletariátusa a szovjethatalom védelmére kelt. A Vörös Hadsereg alakulatai és a fegyveres munkás- és parasztosztagok együttes erőfeszítéssel véget vetettek a „baloldali” eszerek zendülésének. Július 7-én a szovjet kormány bejelentette a moszkvai lázadás teljes felszámolását.

Moszkvával egy időben Jaroszlavlban is megmozdultak az ellenforradalmi erők. Ezt a lázadást Borisz Szavinkov, az eszerpárt vezetője szervezte. Az akció megkezdésére vonatkozó utasításokat és az előkészítéshez szükséges eszközöket Szavinkov közvetlenül az antant képviselőitől kapta. Különösen nagy szerepük volt ebben az oroszországi francia diplomáciai képviselet tagjainak, élükön Noulens nagykövettel. Hat évvel később Szavinkov a következőket vallotta erről a szovjet bíróság előtt: „Eleinte a franciáktól kis összegek, 40—100 000-es tételek futottak be. De mihelyt napirendre került a felkelés, egyszeriben nagy összeget, ha nem tévedek, 2 milliót adtak.

… Szervezetünk kezdettől fogva szoros kapcsolatban állt a franciákkal, akik igen nagy figyelemmel kísérték a szervezet működését, és támogattak bennünket.”³⁹ A Borisz Szavinkov-per. Moszkva 1924. 57. és 61 old (oroszul).*

Milyen feltétellel adtak pénzt a külföldi intervenciósok a lázadás szervezőinek? Mit kértek cserébe? Erre a kérdésre Szavinkov így válaszolt: „Kijelentették, hogy szeretnék, ha ezeket a pénzösszegeket terrorisztikus harcra fordítanánk.”⁴⁰ Ugyanott.*

A jaroszlavli lázadásban az eszereken kívül a mensevikek is részt vettek. A lázadók harci erejét fehérgárdista tisztek alkották, akik titokban érkeztek a városba. Július 6-án az összeesküvők elfoglalták a fegyverraktárt, a postát és a távírdát. Sok kommunistát és szovjet funkcionáriust bestiális módon meggyilkoltak.

A Vörös Hadsereg egységei és a helyi pártszervezetek által vezetett munkásosztagok harcba szálltak a szovjethatalom ellenségeivel. Segítségükre siettek a vologdai, a kosztromai és a ribinszki munkások. Július 21-re a lázadást leverték. Főkolomposai elmenekültek, zsebükben az állami bankból elrabolt pénzzel és értékekkel.

Az eszerek, a mensevikek és a fehérgárdisták az antant támogatásával Ribinszkben, Muromban és más városokban is megpróbáltak lázadást szítani. Ezeket a kísérleteket azonban a szovjethatalom csírájukban elfojtotta.

A legnagyobb veszélyt azok az ellenforradalmi összeesküvések és lázadások jelentették, amelyek a keleti front körzetében, a csehszlovák hadtest és a fehérgárdista seregek elleni harc színhelyén robbantak ki.

Az egyik lázadási kísérletre Szimbirszkben került sor a „baloldali” eszer Muravjovnak, a cári hadsereg volt ezredesének vezetésével. Ennek a kalandornak sikerült a szovjet katonai szervek bizalmába férkőznie és frontparancsnoki kinevezéshez jutnia a keleti fronton. De a harc egyik legsúlyosabb pillanatában, amikor az országban megkezdődtek az ellenforradalmi erők fegyveres akciói, Muravjov nyíltan szembefordult a szovjethatalommal. Mihelyt július 10-én Szimbirszkbe érkezett, fokozott agitációba kezdett, hogy bebizonyítsa: fel kell bontani a breszti békeszerződést, és hadat üzenni Németországnak. Sikerült is csalárd úton néhány alakulatot maga mellé állítania. A város legfontosabb pontjai és hírközlési eszközei a lázadók kezén voltak. Muravjov nyomban segítségért fordult a külföldi intervenciósokhoz és a fehérgárdistákhoz, s felszólította őket, hogy indítsanak együttes támadást Moszkva ellen. A „Muravjov-kaland” a szimbirszki kommunisták erőteljes forradalmi munkája következtében hamarosan kudarcba fulladt, a kommunisták mozgósították a munkásokat és a katonákat a lázadás elfojtására.

Ámde a szimbirszki események igen bonyolulttá tették a helyzetet a keleti fronton. A szovjet csapatok irányítása ideiglenesen megszakadt, egyes alakulatoknál szervezetlenség uralkodott. Muravjov árulása sok-sok munkás és paraszt életébe került.

A szovjethatalom ellenségei a továbbiakban is makacsul próbálták bomlasztani a keleti frontot. Az 1918 augusztusi, súlyos harcok idején lázadás tört ki az izsevszki és a votkinszki üzemekben. A mensevikeknek és az eszereknek provokációkkal és a szovjethatalomra szórt rágalmakkal sikerült a munkások egy részét maguk mellé állítaniuk. Ezekben az üzemekben még sok volt az olyan kulákcsemete, kereskedő és más kispolgár, aki az imperialista háború éveiben hadiüzembe lépett, hogy megmeneküljön a frontszolgálattól. Az ilyen osztályidegen elemek készségesen követték a mensevikeket és az eszereket. S az ellenségnek egyes elmaradott munkások fejében is sikerült zavart keltenie.

Izsevszkben a lázadás augusztus 8-án robbant ki, s hamarosan Votkinszkban is kibontakozott a harc. Az erőfölény az ellenforradalom oldalán volt. A helyi kommunisták túlnyomó többsége ebben az időben a fronton küzdött a csehszlovákok ellen. Nem volt elegendő erő ahhoz, hogy idejében megszervezzék a munkásokat az ellenforradalmi lázadás elfojtására. Izsevszkben és Votkinszkban elbukott a szovjethatalom. Megkezdődött a gyilkos terror a dolgozókkal és családtagjaikkal szemben. Az eszerek és a mensevikek, akik éjjel-nappal „demokráciáról” és „humanizmusról” szavaltak, megmutatták igazi arcukat: a dolgozó nép árulóinak és hóhérainak arcát.

Az antant-imperialisták, miközben ellenforradalmi lázadásokat szerveztek a szovjet hátországban, valóságos fehérgárdista hadseregeket alakítottak, főleg az ország határvidékein. Ilyen nagy fehérgárdista alakulat volt délen Gyenyikin tábornok „önkéntes hadserege”. A sereg katonai magvát volt cári tisztek alkották, akik az Októberi Forradalom után menekültek oda Oroszország minden tájáról. Augusztus közepén Gyenyikin csapatai a Don-vidék déli részéből kiindulva elfoglalták Tyihoreckaja, Jekatyerinodar (Krasznodar) és Novorosszijszk vasútállomásokat. Csatlakoztak hozzájuk Skuro ezredes fehérgárdista-kulák bandái és más alakulatok is. Az orenburgi sztyeppéken ismét kegyetlenkedtek Dutov atamán kozák századai. Ferganában felbukkantak az angolok által felfegyverzett baszmacs (közép-ázsiai nacionalista ellenforradalmi mozgalom) bandák.

A külföldi intervenciósok védőszárnyai és a csehszlovák lázadók szuronyainak oltalma alatt gomba módra szaporodtak a Csajkovszkij „északi kormányához” hasonló bábkormányok. Szamárában (a mai Kujbisevben) az alkotmányozó gyűlés volt eszer tagjai alkotmányozó gyűlési tagok bizottsága (Komucs) címmel összetákoltak egy népellenes kormányt. E torzszülött szerv működésében jelentős szerepe volt Williamsnek, az Egyesült Államok szamárái alkonzuljának. A nép megvetően „szamárái alkotmányosdinak” nevezte az eszer-kormány tevékenységét. Az antant-megbízottak és a cseh ellenforradalmi erők jóvoltából Jekatyerinburgban megalakult a kadet-mensevik-eszer „uráli területi kormány”. Ugyanerre a mintára szabtak még egy „kormányt”: a szibériait, amely székhelyéül Omszkot választotta. E „kormány” legfőbb követelése az volt, hogy Szibéria szakadjon el a szovjetköztársaságtól, és alakuljon burzsoá állammá az amerikai, az angol és a francia imperialisták gyámsága alatt.

Minden ilyen „kormány” arra számított, hogy idővel egész Oroszország kormánya lesz.

Természetesen nem az egész belső ellenforradalom orientálódott az antant felé. Erőinek egy része Németországhoz húzott. Az osztrák—német csapatok által megszállt területeken is alakítottak a kizsákmányoló osztályok népellenes „kormányok”-at. Ukrajnában a német hódítók Szkoropadszkij hetman ukrajnai nagybirtokost, II. Miklós cár volt udvaroncát állították a burzsoá-földesúri diktatúrát megvalósító kormány élére. A német és a török megszállók támogatásával Grúziában, Örményországban és Azerbajdzsánban is burzsoá nacionalista kormány alakult; ezekben a mensevik, a dasnak, illetve a muszavatista párté volt a fő szerep. A burzsoázia és pártjai ugyancsak tevékenyen együttműködtek a német megszállókkal Belorusszijában és a Baltikumban.

A Don mentén a német imperialisták segítségével nagy fehérgárdista hadsereg alakult; magvát az ellenforradalmi érzelmű kozák felső réteg és a tisztikar alkotta. Ennek a hadseregnek az élén Krasznov cári tábornok állt, aki már kirobbantott egy lázadást a szovjethatalom fennállásának első hónapjaiban. Krasznov fehérkozák seregénél jelentős befolyása volt Mamontov ezredesnek. 1918 nyarán Krasznov nagy területet foglalt el a Don mentén, és gazdáinak, a német imperialistáknak utasítása szerint Caricin (Volgográd) felé nyomult előre, hogy birtokba vegye ezt a fontos stratégiai pontot. A tábornok remélte, hogy egyesítheti erőit az Ukrajnában és az asztrahanyi kormányzóságban működő ellenforradalmi kozák csapatokkal.

Krasznov ugyan a német imperializmus segítségére támaszkodott, de azért megteremtette az együttműködést Gyenyikinnel is, akit az antant támogatott. A fehérgárdista főkolomposokat nem zavarta, hogy imperialista gazdáik háborúskodnak egymással. Miként uraikat, úgy őket is egyesítette a szocialista forradalom iránti gyűlölet, az a törekvés, hogy mindenáron végezzenek a szovjethatalommal.

Így fogtak össze 1918 első felében a szocializmus belső és külső ellenségei. Az oroszországi burzsoáziának és földbirtokos osztálynak voltak katonai káderei és volt emberanyaga: a régi hadsereg szovjetellenes tisztikara, a kulákság, a jómódú kozákság stb. De elvették tőlük vagyonukat, a gyárakat és a fegyvert. A külföldi imperialistáiknak bőségesen volt fegyverük és pénzük, de hadseregeiket lekötötték a világháború frontjai, tehát csak viszonylag kevés katonát tudtak az intervencióra felhasználni. E két erő külön-külön nem harcolhatott volna sokáig a szovjethatalom ellen, amely a nép többségének támogatását élvezte.

A külföldi intervencióra támaszkodó belső ellenforradalom erőt gyűjtött, a szovjet nép elleni hosszú és szívós harcra. Szamárában, Jekatyerinburgban, Orenburgban, Omszkban, a Don és a Kubany mentén összesereglett mindenki, akinek a szovjethatalom gyűlöletes volt: földbirtokosok, tőkések, burzsoá értelmiségiek, kulákok, volt tisztek, tábornokok, csendőrök, rendőrök. A volt kizsákmányolok szentül hitték, hogy a polgárháború tomboló tüze nem őket fogja elemészteni, hanem a szovjethatalmat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!