„Egy lépésre a háborútól” bővebben

"/>

Egy lépésre a háborútól

Tegnap – állítólag – egy lépésre voltunk a háborútól!

A „Defender” az ukrajnai Odessza kikötőjéből futott ki Grúzia felé. A legrövidebb hajóút az oroszországi Krím partjainál vezet, ami a britek szerint ukrán felségvíz, ami – ugyancsak a britek vélekedése szerint – nemzetközileg elismert hajózási útvonal. Épp ezt akarták ők demonstrálni, ami pedig Oroszország szerint csak megsértése az ENSZ tengerjogi konvenciójának, és az orosz államhatárnak.

A „Defender” fedélzetén volt a BBC tudósítója Jonathan Beale is, amiből arra lehet következtetni, hogy a hajó útvonala tervezett provokáció volt, és hogy számítottak az orosz reakciókra. A tudósító pedig egyenesben közvetítette, hogy „folyamatosan zaklatják a’ zoroszok a Defendert”.

Szerinte a hajó legénysége fel volt készülve az összecsapásra, a hajó fegyverei mind töltve és élesítve voltak, miközben rádión folyamatosan érkeztek az orosz figyelmeztetések, hogy változtassanak irányt, különben tüzet nyitnak.

A krími helyszíntől „kissé távolabb”, de ugyancsak tegnap, szintén zajlott az élet.

„Az orosz Csendes – óceáni flotta hajóinak a Csendes – óceán középső részén végzett gyakorlása területén aktívan működtek külföldi harci repülőgépek” – közölte az orosz HM újságírókkal csütörtökön.

A NATO – latorszövetség a Kreml türelmét puhatolja. Meddig tart? A Nyugat mindenre kész, hogy Oroszországot hibáztassa az ellenségeskedések fokozódása miatt egy háború esetén.

Időközben Maradék – Ukrajna teljes körű előkészületeket hajt végre az Oroszországgal folytatott háborúhoz. Kiadnak hamarosan egy brossúrát – az interneten már elérhető – „Vészhelyzet vagy háború esetén” magatartási szabályokkal. A tájékoztató beharangozóján elhangzott, hogy nem egy képzeletbeli ellenségről van szó, hanem kifejezetten Oroszországról.

Kijev 100 000 példány kinyomtatását és terjesztését tervezi Ukrajna déli és keleti részén. A kiadványt orosz, krími tatár és angol nyelven fogják megjelentetni.

Mindez megerősíti azt az információt, hogy Ukrajnát a NATO ugródeszkaként kívánja felhasználni egy Oroszország elleni háborúhoz.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Egy lépésre a háborútól” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. https://novorosinform.org/866399 ÉRDEKES RÉSZLETEK DERÜLTEK KI A BRIT ROMBOLÓRÓL ÉS ANNAK „TELEPORTÁLÁSÁRÓL” A FEKETE – TENGERI PROVOKÁCIÓ ELŐESTÉJÉN . A „Szövetségi hírügynökség” szerint a Krím partjainál nemrégiben történt baleset,amikor a brit hajó átlépte a az orosz határt, új részleteket és hajók titogzatos „teleportálásának” a részleteit szerzi meg a provokáció előestéjén. Emlékezünk arra, hogy a HMS Defender egyike a légvédelmi hajóknak, része a repülőgép-hordozó csapáscsoportjának ( AUG), amelynek élén a HMS Erzsébet repülőgép-hordozó áll. Junius közepén a Defender romboló és a holland haditengerészet, az Evertsen URO fregattja a Földközi tengerről Isztanbulba, majd Odesszába hajózott. Útközben a NATO hajóit szokásosan a Fekete tengeri Flotta (Fekete tengeri Flotta) hajói és repülőgépei kisérték. Figyelemre méltó, hogy a Defender és Evertsen éppen akkor érkeztek az ukrán kikötőbe, amikor a Fekete tengeri flotta legerőseb hajóját ( szerintem hajója), a Moszkva rakétacirkáló, ( saját megjegyzés: ez a cirkáló GRANIT RAKÉTÁKKAL VAN FELSZERELVE, modern kivitelezésüek ezek az „anyahajók gyilkosai”), amely a Földközi-tenger felé tartott. Érdekes esemény zajlott junius 18-19-én éjjel. A Marine Traffic. com összesitő szerint egy sötétség leple alatt álló brit romboló és egy holland fregatt valahogy „átköltözött” Odesszából a Szevasztopol- öbölbe! Ugyanakkor az ukrán webkamerák továbra is rögziteték a HMS Defender és a HNLMS Everton jelenlétét Odesszában. Az ezt követő vizsgálatok kimutatták, hogy a NATO-hajók elképesztő „teleportálása” az AIS automatikus azonositó rendszer vevőálomásának mondhatni rendellenes működése következtében következett be. Korábban a HMS Defender fedélzetén tartózkodó BBC ujságíró elmondta, hogy a brit romboló SZÁNDÉKOSAN LÉPETT BE A KRÍM FELSÉGVIZEIRE. Tehát tisztelt Admin NEM IGAZ, hogy a DEFENDER GRÚZIÁBA TARTOTT VOLNA. Ön viszont t echnaton téved, IGENIS „EGY LÉPÉSRE VOLTUNK A HÁBORUTÓL” Szándékosan mellé, elé csapódtak be a lövedékek. Lehet, hogy a legközelebbi nyugat SZÁNDÉKOS PROVOKÁCIÓJÁRA már másképpen fognak reagálni. Ugyanis az orosz Dumában JÓVÁHAGYTÁK .hogy felszólitások után tüzeljenek a szót nem fogadó provokátorokra. Először figyelmeztetően, ha az sem segit akkor a fenékre küldik. EZ NEM AZ OROSZ ÁLLAMFŐ PRÓBATÉTELE, az már megtörtént, akkor amikor az amcsik készültek hajókat küldeni a Krím félsziget közelébe/ re t. echnaton.

  2. Zelenski nem is tagadja,hogy őszig mindenképen „BÁRMIKOR” rátámadhat oroszországra .

    1. Zelenszkij akkor majd akkor majd akkor ha megteszi a háborús lépéseit akkor a saját HASMENÉSES SZARÁT FOGJA MEGENNI katonák előtt és akkor még jól jár az a sátánista fa.sszopó!!!!!!!!!!!!!!
      Ha nem is végzik ki, de leváltják és örülhet majd napi 1 liter víznek és 5 zsömlének az a barom!

      1. Barom állat ez a Zelenszkij! Illegitim f.sszopó! Egy féreg sz.rházi! Börtönben rohadhat majd amíg kegyelmet nem kap ha mindent „eldalol”……………… Ő csinálta magának a bajt, én nem sajnálom, de rengeteg civil LELKE SZÁRAD A LELKÉN!!!!!!!!!!!!! Én az oroszok helyében SOKKAL TÖKÖSEBB lennék!
        Terrorizálja a saját népét…….. Ez korrekt?????????? Ha megtehetném akkor nem írom le, hogy mit tennék vele mert akkor még valami jogi ügyem lenne amit nem kívánok……… De ha a jóslatom bejön akkor egy UKRÁN ember fogja likvidálni Zelenszkijt és az egész semmirekellő bagázsát!!!!!!! Csak rosszat tettek eddig, semmi jót nem ezek a náci férgek!!!!!!!!!!

  3. Túl kevés az információnk ahhoz, hogy határozottan mondjuk, „nem volt háborús helyzet….”

    Egyetértek, most úgy tűnik, „csak” egy szondázás volt.
    De azért elgondolkodtató: és ha az egyik figyelmeztetésként ledobott akármi „talál, és süllyed”, akkor mi van ? ?
    Én nem olvastam sehol, hogy visszafordult volna az angol (NATO) hajó…..
    Talán az oroszok megint nyeltek egyet, és köptek….
    Meddig mehet ez a játék ? ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com