„Amerika saját szövetségesei ellen is kémkedik” bővebben

"/>

Amerika saját szövetségesei ellen is kémkedik

Koppenhága, 2021. május 31. hétfő (MB)

     Az Egyesült Államok saját szövetségeseiben sem bízik meg, hanem kémkedik ellenük, sőt egyes szövetségeseivel is kémkedik más szövetségesei után – tűnik ki több nyugat-európai sajtóorgánum vasárnapi jelentéséből.

     A dán televízió beszámolója szerint az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) a dán katonai hírszerzés (FE) közreműködésével 2012-2015 között lehallgatta a német, a svéd, a norvég és a francia vezetők telefonbeszélgetéseit, internetes témakereséseit, chat, sms és messenger üzenetváltásait. A lehallgatottak között szerepelt Angela Merkel és Frank-Walter Steinmeier német kancellár és külügyminiszter, valamint Peer Steinbruck, az ellenzék vezetője is.

     A NATO európai vezetői után folytatott amerikai kémkedésre nyugat-európai sajtóhálózatok közös kutatása révén derült fény. A tényfeltárást a svéd SVT, a norvég NRK, a német NDR és WDR, valamint a Süddeutsche Zeitung és a Le Monde végezte. Kilenc szakmai forrásból, és egymástól független további forrásokból egybehangzóan megerősítették a tényeket.

     Az amerikai-dán titkosszolgálatok „Dunhammer” fedőnevű műveletéről maga a dán védelmi miniszter is csak 2020-ban értesült, jóllehet az FE még 2015-ben jelentést terjesztett a dán politikai vezetés elé. Trine Bramsen elfogadhatatlannak minősítette a folyamatos kémkedést.

     Megfigyelők óvnak az egyoldalúságtól. Állítják, hogy a tevékenység korántsem egyoldalú annak dacára sem, hogy méreteiben és kiterjedtségében az amerikai messze felülmúlja a többiekét. Feltűnőnek legfeljebb az számít, hogy az egymás elleni kémkedésbe a katonai hírszerzést is bevonták.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Amerika saját szövetségesei ellen is kémkedik” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com