“Bye – bye Bibi?” bővebben

"/>

Bye – bye Bibi?

Közel a vég Netanjahunak

A kormányalakítással megbízott Jair Lapidnak szerda éjfélig van ideje, hogy összehozza a Jaminát is magába foglaló, sokszínű koalíciót.

Tizenkét év után elveszítheti miniszterelnöki bársonyszékét Benjamin Netanjahu, miután a szélsőjobboldali Jamina élén álló Naftali Bennett elkötelezte magát a változást akaró erők mellett. A politikus szerint ez az egyetlen kiút a két éve tartó izraeli belpolitikai válságból. Netanjahut azonban árulónak, az évszázad csalójának kiáltotta ki egykori szövetségesét, amiért az összeáll a “veszélyes” baloldali pártokkal.

A kormányalakítással megbízott Jair Lapidnak szerda éjfélig van ideje, hogy összehozza a Jaminát is magába foglaló, sokszínű koalíció. Az eddigi tervek szerint a miniszterelnök rotációs elven először Bennett lesz, majd Lapid veszi át a posztot. A parlamenti többséget a Manszúr Abbász vezette iszlamista arab párt, a Raam négy képviselője biztosítaná, amely formálisan nem lenne része szövetségnek. Az mindenképpen kérdéses, hogy mennyire lesz életképes az együttműködés az egymásnak ellentmondó ideológiájú politikusok között, akiket csak a Netanjahu iránti ellenszenv köt össze.

Izraeli kommentárok arra figyelmeztetnek, hogy az ügyvezető kormányfőt sem szabad leírni. A három különböző ügyben is korrupcióval vádolt 71 éves veterán politikus vélhetően minden követ meg fog mozgatni azért, hogy szabotálja az összefogást.
(Népszava)

Bal-Rad komm: Hát nem túl rózsásak Bibi jövőbeni kilátásai! Még börtönpriccsre is lecserélheti a miniszterelnöki bársonyszéket! MINDÖSSZESEN HÁROM KORRUPCIÓS ÜGY végett.

Cudar kilátások!

De hát így van ez, ha nem tudott összehozni már az elején egy nyomorult kétharmadot!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Bye – bye Bibi?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az a baj az olyan vezetőkkel mint Netanyahu, Putyin vagy Orbán, hogy hiába jelentik a stabilitást, de megállítják az történelem időkerekét.

  2. Látok némi hasonlóságot (talán nem véletlenül!!!) a Mo-i és az izraeli pol.helyzet között. Jelige: “sokszínű koalíció”.
    A különbség talán csak annyi, hogy ovit nem fenyegeti börtönpriccs. Még…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com