Stummer: „Kubatov Gábor kösse meg a kutyáit, ezt a provokációt nem Kijevből, hanem a Fidesz pártigazgatóságáról szervezték”
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke szerint a pénteken, a dunaújvárosi Dunaferrnél (képünkön a cég nagyolvasztója – illusztráció) történtek komoly nemzetbiztonsági kockázatokat vetnek fel.
hiszen a Dunai Vasmű termelési profilja egyedülálló az országban, ezért különös jelentőségű a magyar nemzetgazdaság jövője szempontjából, továbbá sok ezer embernek ad munkát. Jelezte, hogy mind az elhárítástól, mind a hírszerzéstől soron kívüli tájékoztatást fog kérni, illetve a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén az ügy napirendre kerül.
Kérdésre közölte: a bizottság az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőit is be fogja hívni, az ülést még nem hívták össze, de már egyeztetnek róla.
Kiemelte: a rendelkezésére álló információk alapján nem kétséges, ezt a provokációt nem Kijevből, hanem a Fidesz pártigazgatóságáról szervezték, hiszen többségében ugyanazok az emberek és kör vett részt abban, mint akik korábban a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál az odaérkezőket vegzálták és a ligetes atrocitásban is személyesen részt vettek.
Kálló Gergely (Jobbik) a térség országgyűlési képviselője szerint
Hangsúlyozta, hogy „Dunaújváros nem Ukrajna, itt nem erőszakkal rendezik a vitákat”.
A képviselő arra kérte a kormányt, vesse be diplomáciai kapcsolatait, használja ki a jó kapcsolatot Magyarország és Oroszország között, és segítsék elő a Dunaferr kilábalását a csődközeli helyzetből, valamint a békés tulajdonosváltást.
Pénteken este rendőri intézkedésre volt szükség Dunaújvárosban a Dunaferr tulajdonosai között kialakult konfliktus miatt.
A Dunaferr cégcsoport hivatalos honlapján tájékoztatott az esetről, amelyet úgy jellemzett, hogy a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának nevében egy „zsoldos csapat” az elmúlt hónapok „verbális és jogi agressziója után fizikai agresszióra készült”.
– írta a cég.
KAPCSOLÓDÓ
A cégvezetés információi szerint a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében pénteken „Mikó István toborzott zsoldos csapattal készült elfoglalni a vasművet”.
Az ISD Dunaferr Zrt. irányításáért lassan egy éve folyik a harc az orosz többségi tulajdonos és az ukrán kisebbségi tulajdonos között, ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legnagyobb kohászati vállalata válságban van. (szmo)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A Dunai Vasmű – DUNAFERR – már régóta nem magyar tulajdon! Nemzetgazdasági jelentősége tehát NINCS! Jó ideje már csupán mint költségvetési tényező!
DE LEHET MÉG AZ ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG EGYIK IPARI BÁSTYÁJA!
Ebben a tekintetben viszont nagy jelentőséggel bír!
És még valamiben…
Anélkül, hogy „ideológiai” állásfoglalást „követnénk el”, nem árt megjegyezni: Döbrögi „tyituskái” egy magyar földön zajló ukrán – orosz összecsapás harci kutyái, egy OROSZ ÁLLAMI TULAJDONÚ CÉG ELLEN!
De van itt még valami!
A napnál is világosabb, hogy Döbrögi egy jól szervezett, dúsan makkolt MAGÁNBANDÁT MŰKÖDTET, nyilvánvalóan A HATALMA BÁRMI ÁRON VALÓ MEGVÉDÉSE érdekében!
Tyituskijai CSAK edzettek! Formába hozás történt Dunaújvárosban?
Minden esetre Zseléagyúnk EZT IS kimagyarázni lesz kénytelen Moszkvánál! (LÁTSZÓLAG TALÁN sikerül…!)
Moszkva TALÁN el is fogadja! DE MI? MAGYAROK!

Kubatov ?
Jo akkor utána nézunk.
Probléma megoldva.
Baszakodsz az oroszokkal kobatov?.
Ne legyen igaZ AMIT IRNAK AZ ÉRDEKEDBEN.
https://www.youtube.com/watch?v=zwZ1yWkhh_s
„A napnál is világosabb, hogy Döbrögi egy jól szervezett, dúsan makkolt MAGÁNBANDÁT MŰKÖDTET, nyilvánvalóan A HATALMA BÁRMI ÁRON VALÓ MEGVÉDÉSE érdekében!”
Gyurcsány is megmondta, hogy ha esetleg az ellenzék legyőzi a Fideszt a köv. választáson, akkor a 2006-os események semmi lesz ahhoz képest ami várható. Én inkább úgy fogalmaztam volna, ha kétharmaddal győznék le, mert anélkül a NER érinthetetlen.
A mi valamire való vajdánk szépsége és fiatalsága már a múlté,a hatalma úgyszintén!Addig van tapsolód és imádód míg bírod etetni, és ruházni őket és millió egyéb dologgal ellátni az alantasokat!!! illetve nem is te hanem a mögötted állók!!!
A vezér addig vezér, míg áll mögötte tömeg!!!A manipulációk sokaságát most épp hagyjuk!!!
A lepusztított manupalítív tömeg viszont egyre fogy,szinte napról-napra!!!
„használja ki a jó kapcsolatot Magyarország és Oroszország között,”
.
Ez jó .
Szerintem a Cár csak azért nem köpte le mert jól nevelt.
csődbe juttatni a dunafert a csődeljárás végén bagóért megveszi jó lőrincbarát és mindenki mehet a pi….ba