„Teljes mértékben osztom Joe Biden elnök azon törekvését, hogy párbeszédet kezdeményezzünk Oroszországgal. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy Putyinnak világossá tegyék a nyugati szövetségesek, ha nem vagyunk egy hullámhosszon” – hetykéldett imigyen Macron gall prezi CBS „Face The Nation” című műsorában.
Szerinte „túl puha az euroatlanti tengely Oroszországgal szemben, és ennek káros hatásai már látszanak. Azt hiszem, ami néhány évvel ezelőtt történt, amikor Ukrajnát megszállták, az nem a diplomácia kudarca, hanem a kollektív hitelességünk kudarca volt Oroszországgal szemben” – hőbörgött a magát Új Napoleonnak képzelő mitugrálsz, arra akarván utalni, „hogy a nemzetközi közösség” (értsd a NATO – latorszövetség B-R) nem tudta érvényesíteni az akaratát.” Mini Mano szerint kevesek a nyugati szankciók! „Vörös vonalakat kell kijelölni, amiket Putyin nem léphet át, és erélyesen meg is kell védeni ezeket.
„Csak így lehetünk hitelesek. Úgy gondolom, hogy a szankciók önmagukban nem elegendők, de a szankciók CSAK a csomag részét képezik. Én a konstruktív párbeszédet részesítem előnyben, de a konstruktív és hatékony párbeszédhez hitelességre van szükség” – nyekeregte Macron. HITE szerint erősebb eszközökre van szükségük a nyugati latorszövetségnek. Támogatja is, hogy Biden amerikai főbohóc tárgyaljon az orosz államfővel.

Jajongott még egy sort amiatt, hogy Ukrajna határai közelében – OROSZORSZÁG TERÜLETÉN! – több mint 30 ezer orosz katona gyűlt össze, „ami aggodalmakat kelt, hogy Oroszország esetleg megszállja” Maradék – Ukrajnát. Ezért aztán ő is osztja Biden bohóc riadalmát, miszerint az orosz hadsereg vonulgatása SAJÁT ORSZÁGÁNAK HATÁRAIN BELÜL elfogadhatatlan feszültségkeltés és agresszió.
Egyébiránt pedig az Új Napoleon a közeljövőben tárgyalásokat kíván folytatni Vlagyimir Putyinnal. Erről a RIA Novosty számolt be az Elysée – palota sajtószolgálatára hivatkozva.
„A Francia Köztársaság elnöke hamarosan tárgyalásokat folytat Putyin elnökkel” – olvasható a közleményben, amelyet a gall prezi Zelenszkij kijevi főbolonddal lezajlott találkozója után adtak ki.

Ezen Macron arról győzködte Zé bohócot, hogy Kijevnek is be kell tartania a minszki megállapodásokat, és kifejezte azon meggyőződését, hogy „így lehetne tartós politikai megoldást találni a donbasszi konfliktusra.”
Előző nap egyébként a Macron – Merkel összetételű gall – germán ravaszdipáros, feldúsulva Zelenszkij kijevi főbolonddal, felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait Maradék – Ukrajna határainak még a közeléből is!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

KÉZDODJÉK MÁR.
Azért megkérdezném Macron elnök bábot, ha volna egy tiszta pillanata,hogy milyen fájdalom-drog hipnózisnak vetik alá adott időközönként, hogy ilyeneket kimond!!!Gyanítom a kérdést se értené nemhogy választ adjon( A) kérdésre!!!
„felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza csapatait Maradék – Ukrajna határainak még a közeléből is!”
.
Jó lenne ha ezek az ütödöttek kijelölnék , hogy hol helyezzék el a csapatokat.
Pl. Ural,Szibéria közepe,stb. .
https://novorosinform.org/856552 Az FSB tisztjei őrizetbe vették Fehéroroszország fejének gyilkossági kisérletének résztvevőit.
TERMIN8ATOR
2021-04-18 – 20:29
Csak kérdezem, hogy az FSB-nek mi köze van a beloruszok belügyeihez…?
Második kérdésem: Ha már van közük hozzá, akkor miért nem előbb aktivizálták magukat ebben? „Jobb helyeken” ez úgy történik, hogy még hír sem lesz belőle… kivéve, ha az a cél, hogy hír legyen belőle…
https://tass.ru/mezhdunarodnaya-panorama/11178829 Ez a Lukasenko és gyerekei sikertelen meggyilkolási kisérletének a folytatása .
https://tass.ru/mezhdunarodnaya-panorama/11178787 Továbi folytatás. Mellesleg Belorussziában katonai puccs volt készülőben. A katonai puccsot május 9-én a Minszkben lezajló győzelmi parádára időzitették-volna. A puccs inditó jelszava : „csend,” lett volna.
Április 21.
Az anyósom születésnapja ! Te, jó fekete égbolt…..
Csak olvasgatom Macron agymenését, és Albert Einstein mondása jut erről eszembe: ” A hülyeség és világegyetem határtalan! Bááááár! Az utóbbiban nem vagyok egészen biztos.”
Minden szinten … ezerrel megy a néphülyítés ! … nekünk itt, csak a lényeges összefüggésekre
kell figyelnünk . Melyek ezek ? … a, Hol és milyen katonai átcsoportosítások történnek. b, Milyen
pénzügyi akciókat hajtanak végre , keleten és nyugaton . c, Hol és milyen üzleti megállapodások
történnek . d, Kik haltak meg, mikor ? hol ? és miért ! e, Hol és kik kötöttek a fegyvergyártásokra
ilyen-olyan szerződéseket ? f, Mennyi egy uncia arany ára ? … és évek óta miért emelkedik ?!
g, Milyen összefüggésekben folyik a civid-dal kapcsolatos hamisítatlan?… propaganda ?! ….
…Az nem vitás : nincs értelmes program a kapitalizmus – IMPERIALIZMUS – viszonylag ember-
hez méltó folytatására !!! … Hogyan tovább emberiség ? … ez itt a kérdés ?? Hol fogják adni az
értelmes válaszokat ? Mert eddig , a nyugati vezetők: ” sötét szobában, fekete macskát keresnek,
világítás nélkül !!!”
hábé
2021-04-19 – 19:41
Egyetértek annyiban, hogy vannak sarkalatos infók, amelyeket nehezen lehet félresöpörni, vagy komolytalannak tekinteni. Ilyen pl. hogy „Kik haltak meg, mikor ? hol ? és miért !” Ugye, a halálnál kevés őszintébb dolog van…
Viszont, mivel az arany árát is említetted, az elemzésedhez hozzá kell tennem, hogy jó, jó, hogy vannak kályhának minősülő tájékozódási pontok, de azok egyenkénti vizsgálata sehova sem vezet. A tájékozódási pontokat is csak együtt, lehet vizsgálni, mert ha kiemelsz közülük egyet, az már hamis eredményt fog adni önmagában. Az arany is. Mert ugyan régóta emelkedik, de nem stabilan, és rövid távon egyáltalán nem tutira. Vagyis abban is benne van az esés lehetősége. És, hogy miért emelkedik? -azért, mert még az aranynál nincs fixebb értékmérő. A papírpénz romlik, ergo, az arany ára emelkedik papírpénzben kifejezve. (Bár, ha jobban meggondolom, akkor, ha van egy geci, aki elég hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy az ingatlanpiacot befolyásolni tudja, akkor lehet, hogy a z ingatlan értékállóbb, mint az arany. Csak nehéz kiszállni belőle…)
https://goldprice.org/