A belorusz Védelmi Minisztérium Stratégiai Parancsnoki Központjában tegnap tartott ülésen, Fehéroroszország elnöke Alekszandr Lukasenko elmondta, hogy Oroszország az első kérésre segítséget fog nyújtani a Belorusz Köztársaságnak a biztonsága garantálására, külső katonai fenyegetések esetén.
Lukasenko kijelentette, hogy ebben állapodott meg tegnap a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés során.
„Megállapodás született az Orosz Föderációval az esetleges katonai segítségnyújtásról az uniós állam és a CSTO keretében. A jelenlegi helyzet indokolja a megállapodás alapján való eljárást.
És megállapodtunk vele: első kérésünkre Oroszország átfogó segítséget fog nyújtani a Fehérorosz Köztársaságnak a biztonsága megőrzése érdekében” – idézi a BelTA Lukasenkot.
(Forrás: russian.rt)

HARMINC – EGYNÉHÁNY ESZTENDŐ KÉSÉSSEL A KREML VÉGRE ELŐSZÖR REAGÁL(T) KELLŐ HATÁROZOTTSÁGGAL AZ EGYÉRTELMŰEN ELLENE IRÁNYULÓ NYUGATI SZERVEZKEDÉSRE! (A részletek? Majd meglátjuk!)
Amikor már a vár előtti utolsó sánc lerombolásának kezdetét tapasztalja.
Ragozhatnánk a témát a végtelenségig, hogy mi lett volna, ha már az akció kezdetén ilyen határozottságot mutatott volna Moszkva! Erre a történelmietlen kérdésre választ úgysem kaphatunk!
A TÉNYEK VISZONT ELKESERÍTŐEK! TÖNKRETETT TÁRSADALMAK, KIFOSZTOTT – GYARMATI SORBA VETETT ORSZÁGOK! ÉS A NYUGAT ÁLTAL FÖL NEM ADOTT CÉL: OROSZORSZÁG MEGKAPARINTÁSA!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!



Rutin munka.
Gládio bemérése,kilovése
Kijevbol tanult az amator fsb,most már profibban kezeli a nato pancserokat.
Jaj de jo mikor STPetresrburgban
Szarrá verik az életben maradt gládiosokat.
Irigyeljuk azokat akik lepépelhetik a fejuket.
Egy ilyen vallatás maga a mámor
https://www.youtube.com/watch?v=h5tokMpxsKY
Valjátok be oszintén magatoknak.
Gyurcsányt ,vagy Lorincet melyikotok nem vallatná szivesen?
A cigányt nem,mert o bolond,bolondot nem szivesen bánt a vallatotiszt.
Orsossal kovet toretni kozben szotyizni az belefér
Téma:
A fehéroroszországi helyzet
https://www.vesti.ru/theme/11626
*
https://www.vesti.ru/article/2443042
https://cz.sputniknews.com/svet/2020081512368883-stab-tichanovske-zacal-vytvaret-radu-pro-predani-moci/ Szvetlana Tyihanovszka hatalom átvételre készül Belorusziában. Megalakitotta a koordinációs tanácsot. Készülődik a hatalom átvételre. Minszkben Lukasenko támogatói tüntetésre készülődnek az ellentábor ellen. Beloruszia polgárháboru szélélére sodródot ? !
„Minszkben Lukasenko támogatói tüntetésre készülődnek az ellentábor ellen. ”
Mondjuk ezt már hiányolom egy ideje .
Hm,hm ehnaton fórumtárs AZ EMBERI GYARLÓSÁG és egyéb nyalánkságok járultak hozzá az ŐN által felsoroltakhoz!!Ki kell ábrándítsam,az orosz ember megfogja védeni a hazáját, és ami vele járulékos, akkor is ha a nyugat elszarja az inát kínjában!!!A technológia önmagában semmit sem ér,ha nincs miért és főleg KIÉRT harcolni vele!!!
T. zls-179!
„A technológia önmagában semmit sem ér,ha nincs miért és főleg KIÉRT harcolni vele!!!”
Naiv gondolat, mert csak egy bizonyos szintig igaz. Mert, amikor a technikai fölény akkora, hogy a harc már már videó játékra hasonlít, akkor nem kiért és miért harcolnak az amcsi hősök, hanem szórakozásból tolják a Rambót!
Ez most nem fog tetszeni azon pár embernek, aki elolvassa, de nem baj. Szóval mi is történt?
„…Oroszország az első kérésre segítséget fog nyújtani a Belorusz Köztársaságnak a biztonsága garantálására, külső katonai fenyegetések esetén.”
Kár egy nagy, külső szervezkedésre gondolni, ami végre alkalmas embereket talált a fehéroroszok között, és most megpróbálja katonai erő felmutatásával, valamint felforgatással megkaparintani az országot a gonosz nyugati szövetség számára. Egy-egy adódó lehetőséget persze biztosan kihasználna bármelyik fél, ha a másik tartósan gyengeséget mutatna, és lehetnek kisebb külső hatások is, de itt alapvetően nem erről van szó. Ez csak egy mentőöv Lukasenkónak (Lukasenkának). Ha valaki legalább néha rápillantott az országból érkező hírekre, az tudja, hogy az elnök nem igazán volt tisztában azzal, mennyi feszültség halmozódott fel országa állampolgárainak egy részében, és a hivatalos kommunikációban egy ideig még képes volt az oroszokkal is játszadozni (akiktől egyébként a léte függ). Az egyszerű emberek számára kis ideig nem is volt világos, hogy akkor most gonosz oroszok, vagy éppen gaz nyugatiak fenekednek-e rájuk. A józan ész mára már döntött, és a rendszerre leselkedő nyílt nyugati fenyegetés képének kialakítása helyett – gazdasági érdekből is – az oroszok a jól bevált bizonytalan sejtetést karolták fel, mintha ez lenne minden baj forrása. Ez fogják lebegtetni, ez lesz a kommunikáció alapja, és Lukasenkó jobban teszi, ha ezentúl szintén ehhez tartja magát, így megmarad az arca. Az erőszakból is vissza kell vennie, de ez egyelőre még nem jelenti a rendszere feladását, bár Lukasenkónak erősen gondolkodnia kell azon, hogyan folytatja, ha már meghatározó állami vállalatok dolgozói is tiltakoznak. Ami a külső veszélyt illeti, természetesen nem nagyobb a katonai fenyegetés, mint bármikor korábban, amikor egy-egy nagyobb hadgyakorlat zajlott. Különben is, még tart a Defender Europe 20 meg a Saber Junction 20, amiknek egyébként nincs köze a mostani belorusz (belarusz) helyzethez. Ezekre a dolgokra viszont mindenképpen reagálni kellett orosz részről, az egyszerű emberek felé megfogalmazott egyszerű üzenettel, hogy megnyugodjanak és a világ a helyére kerüljön a lelkükben. A részleteket meg majd fantáziadús elmék kitalálják, az ellenséglista a kapitalista mákony által elbódított fehéroroszoktól kezdve az amerikaiakon, nyugat-európaiakon, izraelieken át egészen a gyíkemberekig terjedhet.
+1