Munkás-egységfront
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)
[1923. május 1.]
A proletariátus egysége az első világháborúig a világ fontos országaiban még nem volt teljes. A II. Szocialista Internacionálé és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, reformista politikájával, az osztályok közötti együttműködést szorgalmazó taktikájával és nacionalista ideológiájával képtelen volt megteremteni az egységes munkásfrontot a kapitalizmussal szemben, sem az egyes országokban, sem nemzetközi méretekben.
E két nemzetközi proletárszervezet és a bennük részt vevő pártok és szakszervezetek legfőbb vezetői azután az imperialista háború megindulásakor és a háború alatt szégyenletes árulást követtek el az úgynevezett társadalmi béke meghirdetésével és támogatásával, vagyis azzal, hogy együtt haladtak országuk burzsoáziájával, és szervezeteiket a kapitalista haza szolgálatába állították. Ezzel végleg szétrombolták a munkástömegeknek azt a gyenge egységét is, amely addig kiformálódott.
A háború befejezése után pedig, az oroszországi proletárforradalom győzelme után, ahelyett, hogy gyorsan helyreállították volna a sokat szenvedett, forrongó munkástömegek egységfrontját, hogy biztosítsák a forradalom győzelmét egész Európában, az áruló szocialista vezérek és szakszervezeti bürokraták újra a nemzeti burzsoázia oldalára álltak, segítettek osztályuralmának megőrzésében és abban, hogy a háború során alapjaiban megingott és megrozzant kapitalizmust helyreállítsa, s még nagyobb mértékben kizsákmányolhassa és elnyomhassa a kimerült és legyengült proletariátust.
A reformisták és az amszterdami bürokraták már öt esztendő óta szövetségben állnak (ilyen vagy olyan formában) saját országuk burzsoáziájával. Az pedig abban a pillanatban, amint magához tér, mozgósítja erőit, és veszett harcot indít a munkanap meghosszabbításáért, a reálbérek csökkentéséért, az összes háború előtti munkásvívmányok eltörléséért, és újabb imperialista, háborús kalandokba bocsátkozik. Ezek a hősök, akik bombasztikus frázisokat pufogtatnak a kapitalizmus és a háború ellen, minden lehető módon támogatják a tőke előretörését, előkészítik a fasizmus útját, igazolják nemzeti imperializmusuk hódító tevékenységét, és akadályozzák a kapitalizmus és az imperializmus, a fasizmus és a háború elleni egységes munkásfront megteremtését.
Hangos tiltakozásokat és hosszú határozatokat szavaznak meg nemzetközi kongresszusaikon Rómában és Hágában a francia imperialisták ellen, akik meg akarják szállni Németország legfontosabb ipari területét (Ruhr), és azzal fenyegetőznek, hogy egy ilyen megszállás és háborús veszély esetén nemzetközi általános sztrájkot szerveznek. Az Amszterdami Szövetség vezetői viszont nemcsak hogy nem vesznek részt annak az első és elengedhetetlen feltételnek a megteremtésében, amely biztosítaná az ilyen komoly akció sikerét – ez a feltétel a munkás-egységfront -, hanem ellenkezőleg, előidézték az Általános Munkásszövetség szakadását Franciaországban és a Nemzetközi Általános Szakszervezeti Szövetség felbomlását Csehszlovákiában, és módszeresen előkészítik a Német Általános Szakszervezeti Szövetség széthullását is az ellenzéki elemek és szekciók üldözésével és kizárásával a szakszervezeti szövetségből.
Ugyanakkor makacsul elutasították a Vörös Szakszervezeti Internacionálé és a Kommunista Internacionálé minden javaslatát egy közös nemzetközi konferencia összehívására vagy egy nemzetközi munkáskongresszus megrendezésére minden munkáspárt és szakszervezet képviselőinek részvételével, a Ruhr-vidék megszállása elleni akció sikeres megszervezése érdekében, a tőke támadása ellen, a fasizmus és a világot fenyegető új imperialista háború ellen.
A reformisták és az amszterdami vezetők minden vonalon és minden országban olyan buzgalommal dolgoznak, ami nemesebb célokhoz jobban illene. Támadják a proletariátus egységét, a munkás-egységfront megteremtését azzal a céllal, hogy biztosítsák kapcsolataikat és barátságos együttműködésüket a burzsoáziával.
A II., Szocialista Internacionálé és az Amszterdami Szövetség hősei készek egységes frontot alkotni Mussolinival és fasiszta bandájával Olaszországban, Poincaréval Franciaországban, Cuno-Stinnes kormányával Németországban, a burzsoá reakcióval Csehszlovákiában, a szerb egyeduralkodó burzsoáziával és rendőrségével Jugoszláviában, a gyárosok, bankárok és üzérek tömbjével Bulgáriában (egy és ugyanazokon a választási listákon a néppárti és a demokratikus fejesekkel, mint nemrégiben) és így tovább, de semmiképpen sem hajlandók elfogadni az egységfrontot a kommunista forradalmi proletariátussal, a kapitalizmus és a háború ellen, a béke érdekében.
S amikor a francia imperializmus hadserege betört a Ruhr-vidékre és Európát új háború fenyegette, amikor tehát valóra kellett volna váltani a nemzetközi általános sztrájkra hozott hangoskodó határozatokat, az amszterdamiak az antant oldaláról ténylegesen átálltak a francia megszállók és elnyomók oldalára, és az Amszterdami Szövetség titkára elcsukló hangon közölte a világgal : a Szövetségnek nincs ereje arra, hogy határozatait végrehajtsa. Felülmúlhatatlan cinizmussal emiatt a munkástömegeket vádolta, amelyek közömbösek, amelyeket elfoglalják saját önző, mindennapi gondjaik és nem kívánnak nagy feladatokért küzdeni.
Holott az egész világon a proletariátus legközelebbi érdekei: az önfenntartás és az önvédelem, a tőke veszett támadásának visszaverése, a kenyér, az otthon és a szabadság biztosítása, valamint alapvető osztályérdeke, a kapitalista kizsákmányolás láncaitól való végérvényes megszabadulás – mindez elkerülhetetlen szükségszerűséggel megköveteli az egységfront minél előbbi megteremtését a szakszervezeti és politikai harcban nemzeti és nemzetközi méretekben.
Minden ország és az egész világ proletariátusa elé a történelem azt a dilemmát állítja: vagy megteremti saját egységfrontját a tőke támadása elleni harcban, vagy ha nem képes ezt megtenni, teljesen védtelenül kiszolgáltatja magát a kapitalisták és az imperialisták őrült és megvadult bandáinak, és évtizedekre igavonó állattá válik.
S az utóbbi elkerülhetetlenül be is következett volna, ha nem él az egészséges osztályösztön a proletariátusban, ha a proletariátus képtelennek bizonyult volna levonni eddigi keserű és véres tapasztalatainak tanulságait, ha nem létezne a Kommunista és a Vörös Szakszervezeti Internacionálé, ha nem lennének a kommunista pártok és a forradalmi szakszervezetek, meg a reformista szakszervezetekben az ellenzéki áramlatok, amelyek olyan erőteljesen, odaadóan és makacsul dolgoznak a munkás-egységfront megteremtésén.
S valóban, meg kell állapítanunk, hogy ebben az irányban minden új nap új és jelentős eredményeket hoz.
Már a szociáldemokrata pártokban és a reformista szakszervezetekben is kialakulnak hatalmas munkásellenzéki irányzatok, amelyek határozottan az egységfront oldalán állnak. A tömegek lent testvéri kezet nyújtanak egymásnak, politikai irányra és szervezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, szövetkeznek a közös harcra Németországban és Franciaországban, Olaszországban és Csehszlovákiában és egy sor más országban a gyári munkástanácsokban.
Ez év márciusában Frankfurtban (Németország) a proletariátus egységes nemzetközi akciójának megszervezésére nemzetközi munkáskonferenciát hívtak egybe a Ruhr-vidék megszállása ellen, a fasizmus ellen és az új imperialista háború előkészítése ellen. Ezt a konferenciát a II. Internacionálé és az Amszterdami Szövetség vezérkara ismét bojkottálta, de a Kommunista Internacionálé, a Vörös Szakszervezeti Internacionálé és a különböző országok kommunista pártjai és forradalmi szakszervezetei mellett részt vettek rajta Németország, Franciaország, Anglia és más országok gyári munkástanácsainak képviselői is, közöttük számos szociáldemokrata és az Amszterdami Szövetséghez tartozó szakszervezeti tag is. Igen szemléletesen megmutatta ez, milyen nagy sikert ért el már a munkás-egységfront eszméje.
A szociáldemokrata párt és a szászországi burzsoázia koalíciójának felbomlása és egy szocialista kormány megalakulása a kommunisták támogatásával és munkásprogrammal, amelyet a szászországi gyári munkástanácsok dolgoztak ki, szintén azt bizonyította, hogy a munkás-egységfront jelszóból egyre inkább valóságos ténnyé vált, és alapvető tényezője lett Németország politikai fejlődésének. E fejlődés gyorsan halad a szociáldemokrácia és a burzsoá pártok közötti szövetség végleges széttörése és egy munkás-kormány létrehozása felé, amely egyedül lenne képes leküzdeni a szörnyű válságot, amelybe a burzsoázia és a reformista vezetők bűne következtében került a német nép, miután a Ruhr-vidéket a francia imperializmus hadserege megszállta.
Ma már bátran mondhatjuk, hogy a nemzetközi proletariátus körében nincs más eszme, amely népszerűbb lenne az egységfront eszméjénél, mert a munkástömegek egyre világosabban felismerik, hogy minden probléma – a kenyér, a béke, a szabadság és a dolgozó emberiség jövőjének problémája – megoldásának kulcsa éppen a proletariátus munkás-egységfrontjának megvalósításában rejlik Európa minden egyes országában és az egész világon.
Munkás-egységfront nélkül, a városok és a falvak minden proletárjának és dolgozójának a kapitalizmus ellen vívott közös harca nélkül nem lehetséges sem a tőke arcátlan támadásának visszaverése, sem a vadállati fasizmus megsemmisítése, sem az új imperialista háború elhárítása, sem pedig, végül, a felszabadító proletárforradalom diadala.
Ezért az idei május elsejei felvonulás első nagy és történelmi jelszava minden országban a munkás-egységfront lesz.
A bolgár proletariátus, amely a kommunista párt és az Általános Munkás Szakszervezeti Szövetség vezetésével bátran és következetesen alkalmazza a munkás-egységfront taktikáját harcának minden területén, és amely megteremti mindennapi törhetetlen szövetségét a többi falusi és városi dolgozókkal, május elsején ismét megvetéssel utasítja el az eszmeileg és politikailag csődbe jutott burzsoázia minden bomlasztási kísérletét, a felbőszült parasztpárti demagógok és zsarolók, a teljes egészében a burzsoáziát kiszolgáló tágelvű szocialista kalandorok és a maroknyi megzavarodott anarchista elem kísérletét, és erőteljesen kifejezésre juttatja kemény és hajthatatlan akaratát, hogy egységes, erős és tartós szövetséget kössön a falusi és a városi kisemberek tömegével a városi és falusi burzsoázia elleni harcban, az önfenntartás, az önvédelem és a munkás-paraszt kormány megteremtése érdekében, Bulgária dolgozó népének igazi hatalmáért.
Aláírás: G. Dimitrov.
Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
3. köt. 10-18. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!