A kínai kommunista párt rövid története

A kínai kommunista párt rövid története – 21. rész
A Kínai Kommunista Párt a harmadik forradalmi polgárháború időszakában

(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)

A Népi Politikai Tanácskozó Testület összehívása. A Kínai Népköztársaság megalakulása. A kínai demokratikus forradalom győzelmének nemzetközi jelentősége
Mao Ce-tung „A nép demokratikus diktatúrájáról” című munkája, s még előbb a VII. pártkongresszuson választott Központi Bizottság 2. plénuma, előkészítette a Kínai Népköztársaság megalakulását. Az előkészítő munkák befejeződése után Pekingben megtartották a Népi Politikai Tanácskozó Testület plenáris ülésszakát, amely 1949. szeptember 21-től szeptember 30-ig folytatta munkáját. Az ülésszakon részt vettek az ország különböző nemzetiségeinek, valamennyi demokratikus pártnak és csoportnak, valamint a tömegszervezeteknek a képviselői, továbbá a különböző körzetek és katonai egységek küldöttei, az ülésszakra külön meghívott demokratikus politikusok stb. A részvevők száma összesen 662 volt. Az ülésszakon a küldöttek egyhangúlag jóváhagyták „A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület általános programját”, amelyet a VII. pártkongresszuson választott Központi Bizottság második plénumán hozott határozatoknak és Mao Ce-tung „A nép demokratikus diktatúrájáról” című munkájának szellemében dolgoztak ki. „A Kínai Népköztársaság Központi Népi Kormányának megalakításáról szóló törvény”-t, valamint „A Kínai Népi Tanácskozó Testület működési szabályzatát” is egyhangúlag hagyták jóvá. Az ülésszak megválasztotta a Központi Népi Kormányt és a Központi Népi Kormányzótanácsot, jóváhagyta a Kínai Népköztársaság állami zászlaját és himnuszát, s Pekinget az ország fővárosává nyilvánította. A Központi Népi Kormány elnökévé Mao Ce-tung elvtársat választották meg.

1949. október 1-én a pekingi Tienanmeng téren ünnepélyes külsőségek között kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.

A hatalom kérdésének — minden forradalom fő kérdésének — eldőlése, a Kínai Népköztársaság megalakulása, a forradalmi hatalom kiterjesztése az egész országra azt jelentette, hogy a kínai nép a kommunista párt vezetésével megdöntötte az imperializmus, a feudalizmus és a bürokratikus tőke félgyarmati, félfeudális, ellenforradalmi uralmát. Kínában a demokratikus forradalom lényegében véve győzelmet aratott, s az ország a szocialista forradalom útjára lépett. A Kínai Népköztársaság megalakulása és a kínai demokratikus forradalom győzelme nemcsak Kína történetében volt döntő, gyökeres fordulat, hanem az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom, és a második világháború éveiben a fasiszta erők szétzúzása után a világtörténelemnek is legfontosabb eseménye volt.

Először is, e győzelem nyomán egy hatalmas ország — amelynek lakossága az egész földkerekség népességének egynegyede — levált a kapitalizmus világrendszeréről, és a szocializmus útjára lépett. Ez jelentékenyen meggyengítette az Egyesült Államok vezette agresszív imperialista tábort, s óriási mértékben megerősítette a béke, a demokrácia és a szocializmus táborát, amelynek élén a Szovjetunió halad.

Másodszor, e forradalom győzelme révén a világ legnagyobb félgyarmati országa összetörte az imperialista rabság bilincseit, amelyek oly sokáig gúzsba kötötték. Emellett ez a hatalmas, a forradalom előtt félgyarmati ország Keleten fekszik, azon a földrészen, amelynek lakossága az egész emberiségnek majdnem a fele, s amely hosszú idő óta szenved az imperialisták elnyomásától. Ez a győzelem a lelkesedés hatalmas tüzét lobbantotta lángra a gyarmati és a félgyarmati országok népeiben, különösen a keleti népekben, elszántságot és új erőt öntött beléjük harcuk folytatásához, megszilárdította a győzelembe vetett hitüket, és megmutatta, milyen úton juthatnak el a felszabaduláshoz.

Harmadszor, a kínai forradalom győzelme újból cáfolhatatlanul bizonyította, hogy a marxizmus—leninizmus nemcsak a tőkésországok viszonyai között alkalmazható (az oroszországi Októberi Szocialista Forradalom győzelme már bebizonyította ennek a megállapításnak az igazságát), hanem a gyarmati és a félgyarmati országok viszonyai között is.

A kínai forradalom elmélete és politikai irányvonala, amelyet a Kínai Kommunista Párt Mao Ce-tung vezetésével dolgozott ki, annak eredménye, hogy a marxizmus—leninizmust egyesítették a gyarmati és a félgyarmati országok forradalmának gyakorlatával.

A Kínai Kommunista Párt „felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokra tett szert, s e tapasztalatok között a legfontosabb a következő három tényező:

a fegyelmezett, Marx, Engels, Lenin és Sztálin elméletével felvértezett párt, amely az önbírálat módszerét alkalmazza, és szoros kapcsolatban áll a tömegekkel;

az e párt vezetése alatt álló hadsereg;

a különböző forradalmi rétegeknek és csoportoknak e párt irányítása alatt álló egységfrontja.”^16
16 Mao Ce-tung. A nép demokratikus diktatúrájáról. Lásd. A kínai forradalom diadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai. 233 —234. old.

Ez a három fő tényező: ragyogó példa arra, hogyan kell a marxizmus—leninizmus egyetemes érvényű igazságát összekapcsolni a gyarmati, illetve félgyarmati országban folyó forradalom gyakorlatával. E példa és más megcáfolhatatlan tények következtében szükségszerűen növekedik a marxizmus—leninizmus tekintélye az egész világ népeinek szemében, s ugyanakkor a burzsoá ideológia különböző formáinak a befolyása jelentősen gyengül.

A Kínai Népköztársaság megalakulása Kínára és az egész világra egyaránt óriási hatással volt. „A kínai nép, amely az egész emberiség egynegyedét alkotja, saját kezébe vette sorsának intézését — mondotta Mao Ce-tung a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület első ülésszakán tartott megnyitó beszédében. — Elődeink több mint száz esztendőn keresztül rendíthetetlen és önfeláldozó harcot folytattak a külföldi és belföldi elnyomók ellen. Gondoljunk csak az 1911-es forradalomra, amelyet dr. Szun Jat-szen, a kínai forradalom nagyszerű viharmadara vezetett. Elődeink örökül hagyták ránk, hogy valósítsuk meg az ő legszebb álmaikat. Ezt most meg is tettük. Összefogtunk, s felszabadító népi háborúban és nagy népi forradalomban legyőztük a belföldi és külföldi elnyomókat. Most pedig kikiáltjuk a Kínai Népköztársaság megalakulását. Nemzetünk mostantól kezdve tagja lesz a világ békeszerető és szabadságszerető népei nagy családjának. A kínai nemzet önfeláldozóan és szorgalmasan fog dolgozni azért, hogy megteremtse saját civilizációját és boldog életét, s ugyanakkor harcol az egész világ békéjéért és szabadságáért. Soha többé nem leszünk meggyalázott nemzet; íme máris kiegyenesítettük a hátunkat. Forradalmunk az egész világon megnyerte a széles néptömegek rokonszenvét, és a világ minden részén vannak barátaink.”^17
17 Mao Ce-tung. A jelenlegi helyzet és feladataink. Lásd. A kínai forradalomdiadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai. 238—239. old.

SaLa