„Abe Shinzo már egy kiló sót megevett Vlagyimir Putyinnal” bővebben

"/>

Abe Shinzo már egy kiló sót megevett Vlagyimir Putyinnal

Az orosz Távol – Kelet Primorszkij Kraj (Tengermelléki határkerület) fővárosában, Vlagyivosztokban tegnap kezdődött, és holnap (szeptember 6 – án) ér véget a Keleti Gazdasági Fórum.

A plenáris ülésen kívül értelemszerűen rengeteg kétoldalú, csúcsszintű találkozó is bonyolódik.

Így lesz megbeszélés Vlagyimir Putyin orosz államfő, és Abe Shinzo japán miniszterelnök között is.

Hírek szerint Abe azzal kérkedett irigyei előtt, hogy ő már 27 alkalommal találkozott az orosz elnökkel. „Én már legalább egy kiló sót megettem vele” – hencegett a plenáris értekezlet előtt a japán kormányfő, így cukkolva a randira vágyókat. „Most lesz a 28.!” – dölyfölt tovább, tetézve azzal, hogy ő már negyedszer résztvevője a Fórumnak.

Azt is lmondta. hogy Japán készen áll az Oroszországgal kötendő békeszerződés közös kidolgozására. Azt már korábban kijelentette, hogy hivatali idejének legfontosabb tennivalójának tartja a Kurili – szigetek problémájának rendezését Oroszországgal. Erre 2021 – ig van ideje.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Abe Shinzo már egy kiló sót megevett Vlagyimir Putyinnal” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az Ujvilágrend elkezdödik.

    Holnap azt is megirjuk kik fogják uralni az Ujvilágrendet és miért.

    1. Csak jelzem: Abe Shinzo pont a jelenlegi/eddigi világrend kiszolgálója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com