A politika a jog és erkölcs viszonya

A polgári törvényhozás a kapitalisták totális politikai és gazdasági hatalmával a tőkések érdekében hozza a jogszabályokat. A kapitalista gazdasági modell működése a tőkések érdekében történik, ami a tőkések és a proletárok erkölcsét is meghatározza. A kapitalizmusban a tőkés vállalkozó érdeke az elsődlegesen meghatározó, ami a minél magasabb haszonért, a profitért való harcban realizálódik.

A tőkés vállalkozó, mint ember, alapvetően nem gonoszságból kizsákmányoló, hanem a minden értéket és az embert is pénzként mérő gazdasági modell, a pénzért és hatalomért kíméletlen harcban megvalósuló kényszer teszi erkölcstelenné. A tőkés vállalkozóknak muszáj kizsákmányolni és minél többet, az élősködés pedig a kizsákmányolásból adódó lehetőséget teremti meg.

A tőkések az államhatalommal és a törvényhozás monopóliumával, a politikai hatalommal érvényesítik érdekeiket, ebbe az alárendelt proletárok nem szólhatnak bele, mert nincs megfelelő anyagi és szervezeti képessége a dolgozóknak, a kapitalista törvényhozás és állam ezt garantálja hogy ne is legyen, a parlamenti választások a proletárok osztályellenségeik totális hatalmának birtokában történnek, ami így diktatúra.

A hatalom olyan viszony, amelynek keretében a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalmának alávetett személyeket arra bírja, hogy szándékainak megfelelően viselkedjenek, akár egyetértenek utóbbiak ezen szándékkal, akár nem. A politika célja egy, a politikai szereplőktől függő társadalmi-gazdasági berendezkedés létrehozása és irányítása. A politikai versengés az ehhez szükséges hatalom megszerzésére irányul.

A politikai hatalom lényege: érdek- és akaratérvényesítő képesség a döntések meghozatala és kikényszerítése révén.

***

(idézet: A Kommunista Erkölcs Alapjai című könyvből)

Politika, jog és erkölcs

Az erkölcs mint a társadalmi tudat formája és mint a felépítmény része, sokoldalú kapcsolatban van a társadalmi tudat többi formájával és a felépítmény többi részével, „A politikai, jogi, filozófiai, vallási, irodalmi, művészeti stb. fejlődés a gazdasági fejlődésen alapszik. De mindezek hatnak egymásra és a gazdasági alapra is”²¹.
²¹ Marx—Engels. Válogatott levelek. Szikra 1950. 546. old.

Az osztálytársadalomban az erkölcs kialakulására igen nagy hatással van az uralkodó osztály politikája.

A marxizmus—leninizmus elveti a burzsoá ideológusoknak azt a hazug állítását, hogy az erkölcs független a politikától. Ebből az állításból vagy a politikai amoralizmus cinikus felmagasztalása, vagy pedig az imperialista politikának az „örök”, „osztályfeletti”, „egyetemes” stb. erkölcs segítségével történő álszent elkendőzése és szentesítése következik.

A valóságban az erkölcs is, a politika is egy meghatározott gazdasági alapnak, egy meghatározott osztály anyagi létfeltételeinek terméke. Ezért az erkölcs és a politika szükségszerűen szoros kapcsolatban van egymással. Mindkettő — különböző formában — egy meghatározott osztály gazdasági érdekeit fejezi ki, egy meghatározott osztály céljait szolgálja.

A mai imperialista burzsoázia politikáját és erkölcsét nem érthetjük meg a jelenkori kapitalizmus gazdasági törvényeinek ismerete nélkül. Ugyanígy nem érthetjük meg a Kommunista Párt, a szovjet nép politikáját és erkölcsét sem, ha nem tanulmányozzuk a szocializmus gazdasági törvényeit.

A politika a felépítménynek ahhoz a részéhez tartozik, amely a legközvetlenebbül fejezi ki valamely osztály gazdasági érdekeit. „A politika a gazdaság koncentrált kifejezése”²² — mondja Lenin.
²² Lenin Művei. 32. köt. Szikra 1953. 74. old.

Ebből következik, hogy a politika rendkívül fontos fegyver abban a harcban, amelyet valamely osztály gazdasági érdekeiért folytat. Az osztályok politikai harccal, a politikai hatalom kivívása útján igyekeznek kielégíteni létfontosságú gazdasági érdekeiket. Az uralkodó osztály politikája, állami ténykedése az adott gazdasági rend megszilárdításának fő eszköze. Ez az oka annak, hogy a közös gazdasági alapon nyugvó politika és erkölcs kölcsönhatásának keretén belül az erkölcs kialakulására döntő befolyással van az adott osztály politikája. A burzsoázia az államhatalom tekintélyével támasztja alá erkölcsét, minden intézményét és a propaganda minden eszközét felhasználja, hogy elhomályosítsa az emberek tudatát, hogy a tömegeket politikájának engedelmes eszközévé tegye.

A burzsoá állam — állapította meg Lenin — azt az erkölcsöt vallja magáénak, amely a burzsoázia felső rétegeinek kedves. Ez az erkölcs szentnek és sérthetetlennek nyilvánítja a burzsoá tulajdont, igazolni igyekszik a bérrabszolgaság és a kizsákmányolás, a politikai és a nemzeti elnyomás létjogosultságát.

Ez az erkölcs napjainkban az „amerikai életformát” szentesíti, vagyis a monopóliumok hatalmát a társadalom felett, a gengszterizmust és a fajelméletet, a munkanélküliséget és a tömegek nyomorát, a „vörösök” elleni hajtóvadászatot és a dolgozók eszmei lezüllesztését. A világuralomra törő amerikai imperializmus politikájának, amely maradandóvá akarja tenni, erkölcsi példaképül akarja állítani és az egész világra rá akarja kényszeríteni az „amerikai életformát” — semmi köze sincs az emberi erkölcs legelemibb követelményeihez. Ez a politika ellentétben áll a dolgozó tömegek létérdekeivel. Éppen ezért az imperialista burzsoázia, hogy ezt a politikát megvalósíthassa, mind gyakrabban folyamodik nyílt terrorhoz a néppel szemben.

A társadalom erkölcsi újjászületésének legfőbb feltétele — amint azt a Szovjetunió tapasztalata megmutatta —, hogy a hatalom a munkásosztály kezébe kerüljön. A proletariátus csak a politikai hatalom birtokában teremtheti meg az új társadalmi rendet, csak így nevelheti önmagát és a dolgozók összességét az új társadalom építése során az új, a valóban emberi, a kommunista erkölcs szellemében. Az alapvető kérdést, a hatalom kérdését nem lehet csupán eszmei harccal megoldani. A tömegeknek a szocialista tudatosság szellemében, meghatározott erkölcsi elvek szellemében való nevelése, amint arra Lenin rámutatott, állandóan foglalkoztatja a marxistákat, és nem válhat valamiféle, a proletariátus politikai harcának halaszthatatlan feladatait helyettesítő külön jelszóvá. Éppen ezért megengedhetetlen az erkölcs és a politika azonosítása, összekeverése, a politikai harc feladatainak erkölcsi szólamokkal való helyettesítése. De a proletariátus diktatúrájáért folytatott politikai harc nem lehet független az eszmék, erkölcsi elvek stb. terén folyó harctól. A proletariátus politikai harca csak akkor járhat sikerrel, ha ezt a harcot a proletariátus politikai pártja vezeti, melynek erejét szervezettsége és tudatossága adja, s mely a tömegeket a kizsákmányolással és az elnyomás minden formájával szembeni kérlelhetetlenség szellemében neveli.

Éppen a marxista párt vezetésével folyó politikai harcban fejlődik a munkásosztály politikai öntudata, éppen e harc során alakulnak ki benne a kapitalizmus legyőzéséhez szükséges erkölcsi tulajdonságok. A tömegek kommunista szellemben való nevelését a munkásosztály harcának minden szakaszán a marxista párt politikája irányítja.

A Szovjetunió és a népi demokratikus államok politikája szigorúan őrzi azt az erkölcsöt, amely a társadalom gazdasági fejlődésének napirenden levő szükségleteit, a nép érdekeit, a népnek a szocializmus és a kommunizmus győzelmére, a népek közötti tartós béke megteremtésére irányuló akaratát fejezi ki.

A tőkés rend jellegéből, e rend gazdasági törvényeinek jellegéből következik, hogy a burzsoá állam nem irányította és nem is irányíthatta a gazdaságot, még fennállásának haladó korszakában sem, amikor tevékenysége még egybeesett a társadalom gazdasági fejlődésének irányával. A Kommunista Párt vezette szovjet szocialista állam viszont a legfőbb eszköze volt az új gazdaság, a szocialista gazdaság felépítésének. A szovjet állam az ország gazdaságának irányításával kapcsolatos bonyolult feladatok megoldása közben a társadalom gazdasági törvényeinek és a társadalmi fejlődés napirenden levő szükségleteinek pontos ismeretére támaszkodik, idejében feltárja és hozzáértéssel leküzdi a gazdasági fejlődés során keletkező ellentmondásokat. A szovjet szocialista állam védelmezi a nép érdekeit, s ugyanakkor biztosítja a néptömegek döntő részvételét az ország igazgatásában. Az állam és a nép egysége itt megbonthatatlan. A szovjet társadalomban tehát nincs és nem is lehet szakadék a nép érdekeit helyesen kifejező állam politikája és a tömegek erkölcsi tudata között. Erről tanúskodik a szovjet társadalom erkölcsi és politikai egysége. A szovjet állam politikája igen fontos tényező, amely meggyorsítja a kommunista erkölcs kialakulását. Ez a politika nagyszerű célokat tűz maga elé, életre hívja a népben szunnyadó hatalmas energiát, fokozza a népnek saját erejébe vetett hitét, és tántoríthatatlan győzni akarásra, kitartásra, önfeláldozásra, a nehézségek leküzdésére nevel.

A dolgozó emberek az egész világon azt szeretnék, ha nem lenne többé kizsákmányolás és nyomor, faji és nemzeti elnyomás, militarizmus és háború, azt szeretnék, ha szabadon és boldogan élhetnének. A Szovjetunió példát mutatott az emberiségnek. Olyan társadalmat teremtett, melyben az emberek nem ismerik az ínséget és a kizsákmányolást, nem ismerik a faji és a nemzeti elnyomást, szabadon, gondtalanul élik életüket, s az országban élő nemzeteket a barátság szálai fűzik egymáshoz. A párt és a szovjet állam belpolitikája a népgazdaság további fellendítésére és a népjólét növelésére, külpolitikája pedig a népek közötti tartós béke, a gazdasági és kulturális együttműködés megteremtésére és fenntartására irányul.

E politika egyik meggyőző bizonyítéka a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje által 1951 március 12-én elfogadott békevédelmi törvény, mely a háborús propagandát az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb bűncselekménynek minősíti.

A Szovjetunió és a népi demokratikus országok kül- és belpolitikája a tőkés világ dolgozó millióinak rokonszenvével találkozik. A világ dolgozói a győztes szocializmus országában a tőkés rabság és a hódító háborúk ellen küzdő emberiség reményeinek biztos támaszát, a gondtalan, boldog életbe vetett reményeik megvalósulását látják. Ez megsokszorozza energiájukat, kitartásukat, s arra buzdítja őket, hogy a kommunista pártok mögé felsorakozva harcba induljanak az új társadalmi rendért. Így segíti elő a helyes politika a kommunista erkölcs kialakulását.

***

A jog, éppen úgy mint az erkölcs, az emberi magatartás normáira és szabályaira vonatkozik; a jog felépítmény az osztálytársadalom gazdasági alapján. A jog az uralkodó osztály politikájának közvetlen befolyása alatt alakul ki, és e politika megvalósításának egyik eszköze.

A jog területe ugyancsak szoros kölcsönhatásban van az erkölccsel. Ennek a kölcsönhatásnak a különböző társadalmi-gazdasági alakulatokban más és más jellege van. Ezért amikor az erkölcs és a jog viszonyának kérdését vizsgáljuk, egy pillanatig sem téveszthetjük szem elől, hogy az erkölcsnek és a jognak az egyes alakulatokban különböző elvei vannak, és különbözőképpen hatnak egymásra.

Nézzük meg mindenekelőtt azokat a vonásokat, amelyek az erkölcsöt a jogtól megkülönböztetik.

A jog, mint az uralkodó osztály törvénybe foglalt akarata, feltételezi azt a mögötte álló kényszerítő erőt, melyet az állam, az uralkodó osztály politikai eszköze képvisel.

Az állam által felállított jogszabályok a törvényekben jutnak kifejezésre, és mindenkire kötelező érvényűek. Az uralkodó osztály kötelezővé teszi e szabályok betartását, s ennek alátámasztására latba veti az államapparátus egész hatalmát. A jog nem ér semmit, ha nem áll mögötte olyan apparátus, amely a jogszabályok betartására tudja kényszeríteni az embereket.

A szovjet jog alapvetően különbözik a burzsoá jogtól, mert nem egy maroknyi kizsákmányoló, hanem az egész nép, a kizsákmányolástól mentes életét építő nép érdekeit védelmezi.

Az erkölcsi normákat, a jogszabályoktól eltérően, a közvélemény ereje támasztja alá. Az ellenséges osztályokra tagozódott társadalomban az uralkodó osztály erkölcsét az uralkodó osztály közvéleményének ereje védelmezi.

Az erkölcsi normák területe (még akkor is, ha csak az uralkodó erkölcsre gondolunk) az osztálytársadalom történetének egyetlen szakaszában sem esett egybe a jogszabályok területével. Bár bizonyos történelmi időszakok folyamán a kizsákmányoló állam a lehető legnagyobb mértékben beavatkozik az állampolgárok magánéletébe, s igyekszik azt a legaprólékosabb előírásokkal szabályozni (például az egyház, a fasiszta állam), a jog még csak megközelítőleg sem foghatja át az emberek magatartásának egész területét. Azt a kérdést, hogy az emberek között fennálló különféle kapcsolatokat a jogi szabályozás területére vigyék-e át, mindig az uralkodó osztály érdekei döntötték el, az uralkodó osztálynak az a törekvése, hogy a törvényhozás segítségével erősítse uralmának gazdasági alapját. A házasság kérdései például, amióta csak állam létezik, mindig törvényhozás tárgyát képezték, mivel a házasság a család alapja, tehát összefügg a gyermekek helyzetét, a vagyon öröklését, a nevelést stb. illető kérdésekkel. „Ha a házasság nem volna a család alapja, akkor ugyanolyan kis mértékben képezné törvényhozás tárgyát, mint például a barátság”²³— írta Marx.
²³ Marx—Engels. Gesamtausgabe. 1. rész. 1, köt, 1. félköt. 318. old.

Másrészt a jognak minden korban rengeteg olyan szabálya van, amelyek önmagukban véve nincsenek közvetlen kapcsolatban az erkölccsel. Ilyenek például a magánjogi okiratok megszerkesztésére vonatkozó szabályok (közjegyzői ügyek), sok közigazgatási jogszabály stb. Ez is azt mutatja, hogy a jogszabályok nem esnek egybe az erkölcsi normákkal.

Minden antagonisztikus osztálytársadalomban a jog a kizsákmányoló osztálynak előnyös és kedvező rendet támogatja, s a kizsákmányoló osztály fegyvere az elnyomott tömegek ellen folytatott harcában. Ebben a vonatkozásban a jog funkciói nem térnek el az uralkodó osztály erkölcsének funkcióitól. De egy és ugyanazon államban nem lehet két jogrendszer — egy olyan, amely az uralkodó osztály érdekeit van hivatva szolgálni, és egy másik, amelyik az elnyomott tömegek érdekeit képviseli. Más a helyzet az erkölccsel. Minden antagonisztikus osztálytársadalomban, a kizsákmányolok uralkodó erkölcse mellett létezik és fejlődik egy másik erkölcs is, az elnyomott tömegek erkölcse. Az a törvényesség, amely nem fejezi ki a dolgozó tömegek létérdekeit, a társadalom gazdasági fejlődésének szükségleteit, a nép szemében elveszti erkölcsi tekintélyét, s történelmileg halálra van ítélve. A törvény ilyen esetben a nép számára idegen erőként lép fel. Az emberek alávetik magukat a törvénynek, de nem tisztelik. Ezért a törvénynek nincs erkölcsi tekintélye. Ez a helyzet a mai tőkés államokban. A szocialista államban ezzel szemben a törvények általánosan elismert tekintélyre tesznek szert. A törvény rendkívül nagy segítséget nyújt a szovjet társadalom fejlesztésében, a kommunizmus építésében.

A jog, akárcsak az állam, nem örök kategória. Az állam és a jog ismeretlen fogalom volt az ősközösségi rendben, ahol az emberek magatartását az évszázadok során kialakult szokások szabályozták. A jog és az állam akkor jelent meg, amikor a társadalom osztályokra szakadt, és csak addig marad fenn, amíg osztályok lesznek. A kommunizmus világméretű győzelmét követően a szocialista állam és jog, miután elvégezte nagy feladatát az új társadalom megteremtése és az emberek kommunista nevelése terén, fokozatosan elhal, s átadja helyét a közigazgatási szerveknek, amelyek átveszik a szocialista állam gazdasági-szervező és kulturális-nevelő funkcióját.

Erkölcs — a jogtól eltérően — mindig volt és mindig is lesz, s a társadalom fejlődésével, a társadalom gazdasági alapjainak változásával együtt változik. A társadalom erkölcsi fejlődésének legmagasabb foka a kommunista erkölcs, amely a kommunista társadalomban éri el teljes virágzását. „Az osztályellentéteken és a rájuk való visszaemlékezésen felül álló, valóban emberi erkölcs a társadalomnak csak egy olyan fejlődési fokán lesz lehetséges, amely az osztályellentéteket nemcsak kiküszöbölte, hanem az élet gyakorlatában el is felejtette”²⁴.
²⁴ Engels. Anti-Dühring. 98. old.

Ezek a leglényegesebb különbségek az erkölcs és a jog között. Az erkölcs és a jog egymáshoz való viszonya, akárcsak lényegük, minden történelmi korszakban más és más, és attól a gazdasági alaptól függ, amely az erkölcsöt és a jogot szüli, s amelyet azok szolgálnak.

Lenin rámutatott arra, hogy az imperializmus korában, amikor a burzsoázia politikai felépítményében fordulat következik be a demokráciától a politikai reakció felé, a burzsoázia szakít azzal a törvényességgel, amelyet korábban maga teremtett meg. „A burzsoázia teremtette törvényesség kihasználásának korszakát felváltja a legnagyobb forradalmi ütközetek korszaka, s ezek az ütközetek lényegében az egész burzsoá törvényesség, az egész burzsoá rend lerombolásával lesznek egyértelműek, formájukat tekintve pedig óhatatlanul azzal fognak kezdődni (és kezdődnek is), hogy a burzsoázia fűhöz-fához kapkod, csak hogy megszabaduljon a saját maga teremtette, de számára már elviselhetetlenné vált törvényességtől!”^25
25 Lenin Művei. 16. köt. Szikra 1955. 321. old.

A mai imperialista burzsoázia a haladó erőkkel való nyílt leszámolás útjára lépett, egyre gyakrabban folyamodik nyílt erőszakhoz, s még azzal sem törődik, hogy ezt az erőszakot jogilag leplezze. Hasonlóan jár el, mint Scsedrin önkényeskedő hivatalnoka, aki azt tartotta, hogy a legjobb, ha az ember „kedvére odasóz” és „fütyül a törvényre”. A mai reakciós burzsoázia állandóan megsérti saját jogrendjét, amikor antidemokratikus törvényeket hoz a munkások és a haladó szervezetek ellen (az Egyesült Államokban a Taft—Hartley-féle törvény -1947, a McCarran-törvény -1956, a Kommunista Párt betiltásáról szóló törvény stb.), amikor bíróság elé állíttatja a kommunistákat, a haladó politikusokat, a békeharcosokat.

Az a tény, hogy a burzsoázia szakított a saját maga teremtette törvényességgel, eszmeileg abban jut kifejezésre, hogy — mint már fentebb említettük — a burzsoá ideológusok igyekeznek úgy feltüntetni a dolgot, mintha a jog és az erkölcs független lenne a politikától.

A szovjet szocialista társadalomban, ahol nincsenek ellenséges osztályok, nincs talaja annak, hogy mesterséges válaszfalat emeljenek a politika, a jog és az erkölcs közé. A néptömegek létérdekeit kifejező politika a szovjet törvényhozásban ölt testet, amely a politika végrehajtásának egyik formája. A szovjet rend új, szocialista jogrendet, új, szocialista törvényességet hozott létre, s e törvényesség fő feladata a szovjet társadalom gazdasági alapjának — a szocialista tulajdonnak őrzése, erősítése és fejlesztése.

Az erkölcs és a jog területe a szovjet társadalomban sem esik egybe teljesen. Nem minden ütközik a szovjet törvényekbe, amit a kommunista erkölcs elítél. De mindazt, amit a törvény elítél, elmarasztalja a szovjet emberek erkölcse is. Ugyanakkor a törvényben nem jut kifejezésre mindaz, ami a szovjet emberek erkölcsi kötelessége. Ez utóbbi azonban, mint például a szocialista versenyben való részvétel, a különböző társadalmi intézkedések támogatása stb., nem áll ellentétben a törvénnyel, hanem ellenkezőleg, teljes mértékben megfelel a szovjet törvényhozás szellemének. Az állam nem írja elő például a szocialista versenyben való részvételt, de jelentősen befolyásolja a szocialista verseny fejlődését azzal, hogy kitünteti a legjobb dolgozókat, serkenti a legjobb üzemeket, kolhozokat stb.

A szovjet jog hatalmas erejének, tekintélyének az a forrása, hogy a jogi követelményeket az egész közvélemény támogatja, mégpedig azért, mert a szovjet jog és a szocialista erkölcs a legteljesebb összhangban van a néptömegek érdekeivel. Ez a magyarázata annak, hogy a jogszabályoknak a szovjet emberek döntő többsége önként és szívesen tesz eleget.

A szovjetországban a közvélemény a dolgozók ösztönzésének rendkívül fontos tényezője lett. És itt óriási különbséget látunk a kizsákmányoló osztályok erkölcse és a szovjet társadalom tagjainak kommunista erkölcse között. E különbség megvilágítása szorosan összefügg az erkölcs és a jog kölcsönhatásának kérdésével.

A kizsákmányolok belső ösztönzője a pénzszerzési, a gazdagodási vágy, a profit utáni hajsza. A kizsákmányoló osztály hivatalos erkölcsében, amely „mindenkire” érvényes és a közjóról prédikál, mindig döntő szerepet játszik az illető osztály közvéleménye által támogatott képmutatás. „A képmutatás olyan adó, melyet a bűn fizet az erénynek” — tartja a régi közmondás.

És ez az adó annál nagyobb, minél élesebben bírálják a forradalmi tömegek a kizsákmányoláson alapuló társadalmat.

Így keletkezik a szakadék a kizsákmányoló osztály közvéleménye által támogatott hivatalos erkölcsi tanítás és a valóságos magatartásbeli szabályok között, amelyek a burzsoázia belső ösztönzőjének, a termelőeszközök magántulajdonából eredő féktelen nyerészkedési vágyának a kifejezői.

A szocialista társadalomban, ahol a termelőeszközök nincsenek magántulajdonban, nem lehet az erkölcsöt „színlelt” és „tényleges” erkölcsre osztani, így tehát nem lehet szakadék a közvélemény és a belső, egyéni ösztönzés között sem. Az öntudatos szovjet embert nem a pénzsóvárság, nem a nyerészkedési vágy hajtja (ez csupán a társadalom elmaradott tagjainál fordul elő, akiknek tudatában és magatartásában még fellelhetők a kapitalizmus csökevényei). A szovjetországban az emberek belső, egyéni ösztönzője a közérdek és az egyéni érdek, amelyek azonban nem zárják ki, hanem kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást. Az alapvető és az elsőrendű mindig a közérdek. A szovjet államhatalom és a közvélemény kényszerítő erőként lép fel a nép ellenségeivel, valamint azokkal a szovjet polgárokkal szemben, akik szembeállítják egyéni érdekeiket a társadalom érdekeivel, akik megsértik a szovjet törvényeket és a kommunista erkölcs szabályait. Ezáltal az állam és a közvélemény neveli a dolgozó tömegeket, ráneveli őket arra, hogy betartsák a jogszabályokat és a kommunista erkölcs követelményeit. A szovjet emberek milliói természetes dolognak tartják e szabályok és követelmények betartását, mert mélységes meggyőződésük, hogy azokra az egész társadalom és minden egyes ember érdekében szükség van.

Ebből azonban természetesen egyáltalán nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy mi a szovjet társadalomban már megszüntethetjük a jogot és helyébe az erkölcsöt állíthatjuk. Az állam, következésképpen a jog is — tanítja a marxizmus — csak a kommunizmus világméretű győzelme után hal el. A jog elhalásához csak úgy juthatunk el, ha erősítjük a szovjet törvényességet — a szocialista tulajdon védelmének, a szocialista fegyelem erősítésének eszközét, a nép ellenségei ellen vívott harc fegyverét. E feladatok megoldása során a kommunista erkölcs és a szovjet jog kölcsönösen kiegészítik egymást. A kommunista erkölcs elősegíti a szovjet jogrendszer megszilárdulását, a szovjet jog viszont elősegíti a kommunista erkölcs megszilárdulását, s a kommunista erkölcs kialakításában is fontos szerepet játszik.

A szovjet jog társadalmi kötelességtudatra, az elnyomás, a kizsákmányolás, a faji és nemzeti megkülönböztetés gyűlöletére neveli a szovjet embereket, elmélyíti az igazi emberi kapcsolatokat. A társadalom legkiválóbb dolgozóinak tapasztalatai alapján kifejlődött erkölcsi normákat a szocialista törvény lerögzítheti és jogszabályokká teheti. Lenin hangsúlyozta, hogy a kiváló, példásan teljesített munkának erkölcsi példaképből mindenkire kötelező, követendő példává kell válnia.

Ugyanakkor azok a törvények, melyek a népvagyon és az állampolgárok személyi tulajdonának fosztogatói ellen, a harácsolok, a munkakerülők, a csavargók stb. ellen irányulnak, teljes támogatásra találnak a dolgozó tömegek, a közvélemény részéről.

Míg az imperialista tábor országai lépten-nyomon megsértik a népek közötti kapcsolatok terén általánosan elfogadott jogi és erkölcsi szabályokat, a Szovjetunió következetesen harcol a nemzetközi jog és erkölcs szabályainak betartásáért. Harcol azért, hogy teljes egészében megvalósuljon az az ENSZ Alapokmányában lefektetett magasrendű erkölcsi-jogi elv, amely kimondja, hogy „A nemzetek között a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatokat fejleszteni kell”²⁶.
²⁶ Gonczöl György. A békeharc és az Egyesült Nemzetek Szervezete. Nemzetközi kérdések. 55. sz. Szikra 1961. 54. old.

***

SaLa