Zelenszkij ma az öt esztendeje a „szeparatistáktól visszafoglalt” Kramatorszban és Szlavjanszkban nosztalgiázott a daliás időkről. Munkalátogatása kiváló hangulatban telt.
„Néhány” kilométerre délebbre ordashada is kiváló hangulatban ostromolta Donbasszt. Pervomajszk, Gorlovka, Jaszinovataja, Dokucsajevszk, stb. lakóinak kevésbé kiváló hangulatot csinálva.

A donyecki reptérnél nagyon kiéleződött a helyzet.
A MŰVELT NYUGAT EZENNEL A POLITIKAI TERRORIZMUS, A GENGSZTERIZMUS ÚTJÁRA LÉPETT. (Követve a kijevi védenceik által már öt éve járt utat.) Nem voltam biztos benne, hogy a tegnap olvasott hajmeresztő rémtörténet csakugyan megtörtént-e. Ám immár beigazolódott: az idős (alighanem már nyugdíjas) parancsnokot az ukrán titkosszolgálat elrabolta és Kijevbe vitte. A bíróság két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte (amit majd mindig hosszabbítgatni fognak – akár évekig is). Ami történt: igen súlyos.
A hollandok négy embert vádoltak meg azzal, hogy ők a kitervelői és végrehajtói a maláj utasszállító gép öt évvel ezelőtti lelövésének. Közöttük azt az Igor Sztrelkovot, aki 2014-ben, rövid ideig a Donyecki Népköztársaság honvédelmi minisztere volt. AMI TÖRTÉNT, PÉLDÁTLAN: EGY KONCEPCIÓS PER KISZEMELT VÁDLOTTJÁT EGYSZERŰEN ELRABOLJÁK. Üveggel fejbe csapva őt leütik, teletömik tudatmódosító és kábítószerekkel, és hamis papírokkal kicsempészik a határon. A szerencsétlen az ellenség fővárosában, annak is az egyik börtönében tér magához.
A maláj gép lelövésével kapcsolatban öt év alatt sem tudták rábizonyítani Oroszországra, hogy bűnös. Sőt, a koholt vád minden ízében recsegett-ropogott, a közeljövőben készült összeomlani teljesen. Ezért ezt az idős embert (akinek a neve nem szerepelt a négy, körözött ember listáján – de aki Sztrelkovval együtt harcolt Szlavjanszkban) most az ukrán gestapó vallatni, kínozni, drogokkal gyötörni fogja, hogy: 1. valljon társai ellen; 2. ha nem tud (vagy nem akar), akkor majd arra fogják kényszeríteni, hogy felmondja, felolvassa – vagy, legrosszabb esetben aláírja – az ukrán gestapó által számára összeállított „vallomást”. (Sorsa tehát megpecsételődött – hacsak valamiképpen ki nem sikerül őt szabadítani).
Mivel vádaskodásaikat nem tudják bizonyítani, ezért A „MŰVELT”, „DEMOKRATIKUS” stb. NYUGAT MERŐBEN ÚJ ESZKÖZHÖZ FOLYAMODOTT: HA A JOG ESZKÖZÉVEL GYŐZNI NEM TUDNAK – HÁT ELŐVESZIK AZ ÖKÖLJOGOT. Maga a koncepciós kirakatper – ráadásul egy de facto másik állam polgárának elhurcolásával – VALAMI EGÉSZEN ÚJ A NEMZETKÖZI JOGRENDBEN (jogrend mellett/helyett). EGY MEGKÍNOZANDÓ, DROGOKKAL GYÖTÖRENDŐ IDŐS EMBERBŐL KICSIKARANDÓ KÉNYSZERVALLOMÁS ALAPJÁN MAGÁT OROSZORSZÁGOT ÜLTETIK A VÁDLOTTAK PADJÁRA.
És bár minden objektív tény a vádakat cáfolja, A KONCEPCIÓS KIRAKATPERREL OROSZORSZÁGON MARAD A BÉLYEG, ÖRÖKRE RÁVETÜL MAJD A GYANÚ ÁRNYÉKA. Félelmetes propaganda győzelem! És bár az általuk majd kiadni követelt négy embert Oroszország, természetesen, nem fogja kiadni – Vlagyimir Cemah személyében azonban – meglehet – ELŐSZÖR VISZNEK MAJD OROSZT A HÁBORÚS BŰNÖSÖK HÁGAI BÖRTÖNÉBE. A Nyugatnak ezzel régtől való, hőn vágyott álma teljesül: egy orosz fogoly Hágában! Annak minden lélektani következményével együtt. Oroszországot – a „bűnös államot” – mostantól éppen úgy nemzetközi páriaként lehet (és lesz kötelező) majd kirekeszteni, mint ahogy azt tették Szerbiával is, a Nyugat akaratával dacoló, Milosevics elnökének idején.
CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT!
Azok jártak el így, kalózok, banditák – TERRORISTÁK – módjára, akik minket, napról napra, jogállamiságról, a jog uralmáról oktatnak ki. Azok, akik folyvást jogbiztonságról papolnak – de akikről most kiderült: TŐLÜK IMMÁR SENKI SEM ÉREZHETI BIZTONSÁGBAN MAGÁT. Senki olyan, aki nem hajlandó beállni az engedelmesen bégető birkafalkába, hanem mernek önálló gondolatai, cselekedetei lenni. Ez a liberálfasizmus – a gyakorlatban.
A képen:

Vlagyimir Cemah a feleségével. (Aki másnap értesült egy titokzatos levélből, hogy előző nap eltűnt férjét már egy ukrán börtönben tartják fogva. És, meglehet, többé már sosem látják egymást viszont.)
(Csikós Sándor https://vk.com/feed?section=notifications )

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
