Újra lett tengeri kikötőnk – Döbrögisztán egy 300 méteres partszakaszt vett az olaszoktól 31 millió euróért
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Triesztben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az olasz parti őrség hajóján Trieszt kikötőjében 2019. július 5-én. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. MTI/KKM/Burger Zsolt
Szijjártó Péter Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta,
Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.
A vámszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente – ismertette a miniszter.
Kiemelte, hogy
a kikötőről aláírt megállapodás az elmúlt évek egyik legfontosabb szerződése, amely stratégiai fontosságú a magyar vállalatok és Magyarország számára.
A megállapodással új fejezet kezdődik a magyar-olasz kapcsolatokban, a két ország közötti együttműködés pedig még soha nem volt ilyen bíztató – fogalmazott Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Olaszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és egyben az ötödik legfontosabb beruházó Magyarországon, 700 olasz vállalat több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Zeno D’Agostino, a kikötő vezérigazgatója a trieszti kikötőben 2019. július 5-én.
Matteo Salvini azt hangsúlyozta, hogy a “fejlődés irányába nyitnak kikötőket”, és olyan együttműködési megállapodásról van szó, amely kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez.
A politikus elmondta, hogy Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásán beszéltek az energetikai területről, mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködésről, közös védelmi elgondolásokról. Hozzátette, hogy tárgyaltak nagy infrastruktúrális együttműködésről, amelynek keretében Magyarország együttműködik Olaszországgal. Energetikai útvonalakról is beszéltek, amelyek szintén független összeköttetést biztosítanak a két ország között. Salvini úgy vélekedett, hogy ezek gazdaságilag Trieszt városa számára is nagyon fontos lépések, Magyarország gazdasága pedig kibontakozóban van és “erős fejlődési útvonalon” halad.
Salvini elmondta, hogy péntek délelőtt felhívta Bostjan Poklukar szlovén és Davor Bozinovic horvát belügyminisztert, mert nyitott kikötőket szeretnének, nyitott határokat, amelyek a gazdagságot erősítik.
Salvini elmondta azt is, hogy Friuli-Venezia Giulia tartomány kormányzója, Massimiliano Fedriga szeptemberben ellátogat Magyarországra, ahova ő is igyekszik elkísérni a kormányzót. (MTI)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ez ám a nem semmi! Megkezdődött a Döbrögi által beígért “kifektetés”! SZIGORÚAN KÖZPÉNZBŐL! Így legalább a Jó Pénztáros Lőrinc Koma yachtja hazai kikötőbe is befuthat, méltányos használati díjat fizetve.
Szóval tengeri kikötőnk megint van. Még egy kis csinosítás – fejlesztés, oszt nekifoghatunk a haditengerészeti flotta létesítéséhez is. Trumpnak biztos akad jó pénzért néhány rozsdás eladó ladikja! Rezsiszili meg jó lesz flottaparancsnoknak.
Na lesz már Olasz kikötő mészáros luxus yachtjainak.
Mészárosnak nincs yachtja, csak Orbánnak van, amit 600 millióért vett a franciáktól. De ennek van saját kikötője Orbán saját szigetén.
Most megvettük, vagy csak béreljük 60 évre?
…mert, ha megvettük, akkor tessék azt a térképen is piros vonallal bekeríteni, hogy az Mo. része.
Szerintem utoljára pénzért Alaszkát adták el. Azóta csak bérelni lehet egy másik országtól területet.
Különben elég sok mindennel gyarapodott az ország és sok korábban eladott dolgot visszavásároltak. Terjeszkedik az OTP és Mol. Megvásárolták ezt a 60 éves kikötő használati jogot. Korszerűsítik a hadsereget a Leopárdokkal. Visszavásároltak stratégiai fontosságú “műveket”. Rengeteg ehhez hasonlóról hallani.
sub zeno. Te egy elmebeteg fideszes vagy. Szerintem ideje volna orvoshoz fordulnod, mielőtt teljesen agyadra megy a narancsköd.
Legalább valami szánalmas cáfolattal próbálkozhatnál a leírtakkal kapcsolatban. Úgy látom, hogy az ma nem megy, marad a pimaszkodás.
Egy olyan fideszes agyhalottal kapcsolatosan mint amilyen te vagy semmi esélyét nem látom annak, hogy józan ésszel és érvekkel bármire is mennék.
AntiC szerint:
2019-07-06 – 14:36
Ezzel meg én nem tudok mit kezdeni. Legfeljebb azt gondolhatom, hogy sem egyikkel sem másikkal nem rendelkezel.
Megvették, mert ez volt a parancs.
Ahhoz a magyar nemzetnek továbbra sincs semmi köze.
A “Magyarország” nevű, usában bejegyzett cég a cégtulajdonosoknak termeli a hasznot, nem az embereknek. A c.t.-k úgy döntöttek, hogy kell egy kikötő, a csicskák meg lerendezték. Ennyi.
Sub Zero szerint:
2019-07-05 – 22:57
Vannak hibák de az eredmények eltörpülnek mellettük !
Enyhén fogalmazva : ezek nem normálisak !
Volt nekünk tengerjáró flottánk .
Tisztelt petymeg!
Amennyiben a második mondat kérdés akkor a válaszom igen a DTRT üzemeltette a magyar kereskedelmi hajó flottát.
Ha kérdeztem volna akkor “?”de tudom mert az MHD-ban dolgoztam és ott készültek a duna-tenger járók !