„Gyalázat!” bővebben

"/>

Gyalázat!

Elkeserítő: Egyre több a nagycsaládos és a nyugdíjas az ételosztásokon

A hajléktalanok mellett egyre több a nagycsaládos és a nyugdíjas az ételosztásokon. Budapesten vasárnap több százan álltak sorba egy tál meleg ételért és tartós élelmiszercsomagért.

Már reggeltől sorban álltak a Népligetnél az ételosztáshoz. A Krisna-hívők Ételt az Életért Közhasznú Alapítványa évente négyszer szervez ilyen akciót. A mostanit szándékosan a húsvéti ünnep után időzítették.


„Tavaszi szünet után nagy terhet jelent a családoknak, egy ilyen ünnepi hétvége, amikor hónap végére már teljesen kifogynak a tartalékaik. Kiürülnek a zsebek, a pénztárcák.”

– nyilatkozta Szilaj Péterné, a Magyaroszági Krisna-tudatú Hívők Közösségének szóvivője az ATV Híradónak.

A tegnapi menü lencsefőzelék volt, amihez kenyér és tea is járt. A desszert pedig darapuding volt. Emellett egy tartós élelmiszerekből álló csomagot is összeállítottak.

„Igyekeztünk úgy összeválogatni a termékeket, hogy a nagycsaládosoknak, azok, akik egyébként nehéz helyzetben vannak, azoknak is tudjunk egy kicsit segíteni. Olyan élelmiszereket válogattunk, amiket a háztartásban fel tudnak használni.” – mondta kemránknak Váraljai Éva, az Ételt az életért Közhasznú Alapítvány irodavezetője.

„Ebben a csomagban van vaj, cukor, étolaj, és azt hiszem liszt” – Kertész Károly éppen azt mutatja, hogy milyen tartós élelmiszereket kaptak. Szinte valamennyi ételosztásra elmennek.

„Nyugdíjas vagyok, a feleségemmel együtt, de albérletben lakunk. Drága az albérlet, fizetni kell, és akkor kevés a pénz.” – tette hozzá Kertész Károly.

A tapasztalat szerint egyre több a nyugdíjas, akik az élelmiszeren próbálnak spórolni.


A Krisna-hívők csak tegnap 800 adag étet és segélycsomagot osztottak ki.

(atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hm! A Keresztény Hitvilág Legerősebb Bástyájában – Döbrögisztánban – a Krisna – hívők osztanak ételt!

A nagycsaládosoknak, meg a rászorulóknak! Akik NAGYON SOKAN vannak!

Dacára lovagina Novák Kotkoda óránkénti igehirdetéseinek a keresztényi döbrögista csodatételekről és jótéteményekről, amik nap – nap után zúdulnak a magyar családok nyakába.

A hit – és ügybuzgó állattitkár lovagina ilyesmikről nem diadalkotkodál! Az általa gardírozott nagycsaládok egylete vidám összejövetelein sem esik szó ilyesmikről!

Kész szerencse, hogy ezek a krisnások össze tudnak gyűjteni… – amit széjjeloszthatnak!

“Gyalázat!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Azóta van ez a fajta nyomor, amióta újra tombol a zsidó-keresztény eszmeiség.
    El kellene gondolkodni azon, honnan van a világban ez a fajta gyűlölet a kereszténység ellen?
    Mi a saját bőrünkön érezzük meg ezt a fajta áldást.
    Szegénység, adósság, ingyenkonyha, 1000 éves betegségek újra, nincstelenség, hajléktalanság, cél nélküli életek, sorstalan, magukra hagyott öregek és fiatalok, utcára tett kóbor jószágok.
    Az adóbehajtók híznak, 10 méteres autókkal járnak, a kurvák és stricik országa lettünk.
    És mindegy, hogy zsidó vagy keresztény, mert ugyanannak a botnak a két vége egyformán téged üt, ha még nem vetted volna észre!
    Van mit gyűlölni benne.

  2. Ledolgoztak 40+ évet, és a jól megérdemelt pihenő helyett az életben maradásért kell küzdeniük. Ezzel szemben a közpénz- és naplopó Tiborc-Orbán házaspár több tízmilliós terepjárókban, karórákban és ízléstelen luxusrucikban rajoskodnak.

    1. ..és mindezekkel szemben a naplopó oszkó-veres-gyurcsány-kóka-kuncze stb., másik oldali gengszter klán is a mai napig vígan sütkérezik a napon, és az őket vádolók szemébe röhögnek, hogy ne má’, haver, te is tudod, hogy ez a buli mindnyájunké!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com