„FELELŐSSÉGET SEMMIÉRT VÁLLALNI NEM MERŐ GYÁVA PATKÁNYOK!” bővebben

"/>

FELELŐSSÉGET SEMMIÉRT VÁLLALNI NEM MERŐ GYÁVA PATKÁNYOK!

150 évig átlátható volt a kormányzás, Döbrögi szakított a hagyománnyal

orban99 kormanyules rogzites

Húsz éve, 1999-ben volt Orbán Viktor miniszterelnökségének első teljes éve. Ennek apropóján Orbán99 címmel indítottunk sorozatot, amelyben azokat a sztorikat elevenítjük fel, amelyek érdekesek napra pontosan két évtized távlatából is. Akár azért, mert jól rímelnek jelenlegi eseményekre, akár azért, mert támpontot adhatnak Orbán Viktor mostani döntéseiben és motivációiban, vagy szimplán azért, mert ha most történnének, még ma is simán az újságok címlapjára kerülnének. Korábbi cikkeink közül itt válogathat.

Az első Orbán-kormány egy huszáros vágással 150 év hagyományával szakított, amikor hatalomra jutása után eltörölte azt az előírást, hogy a kormányüléseket rögzítsék az utókornak.

A levéltárban a mindenkori kormányok (minisztertanácsok) ülésein elhangzottak lényegében 1848-tól hozzáférhetők és kutathatók. A rendszerváltás előtt a Németh-kormány magnós jegyzőkönyvezésbe kezdett, amit Antallék és Hornék is átvettek, Orbánék viszont egy 1998 júliusi kormányhatározattal, az 1090/1998-assal eltörölték a hangfelvételrögzítési kötelezettséget, és a jegyzőkönyvről átálltak a rövid emlékeztetőkre. Ezeket Müller György, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára (ma a Közszolgálati Egyetem tanára) állította össze a jegyzetei alapján. Az összefoglalókat a kormány titkosította, a Népszabadság korabeli információi szerint olykor 50 évre is.

Az ügy 1999 áprilisának végén lett forró téma, az adatvédelmi biztos ekkor lebegtette meg, hogy még abban a hónapban befejezi az erről szóló vizsgálatát. Végül ez augusztusra csúszott. Majtényi László

KIFOGÁSOLTA A GYAKORLATOT,

és felkért két minisztert, hogy találjanak ki valami jogi megoldást.

Majtényi nem a teljes átláthatóságot, azonnali hozzáférhetőséget követelte, lényegében ő is azon az állásponton volt, hogy az a kormány döntéshozatalát zavarná. De hogy utóbb se lehessen megismerni, mi zajlott, az szerinte alkotmány- és törvényellenes is. Azt is javasolta, hogy csak akkor legyenek titkosak az összefoglalók, ha a törvényi szabályozás is engedi ezt.

A kormány lesöpörte Majtényi javaslatát, azt válaszolták, hogy nem közérdekűek a kormányülésen elhangzottak, illetve jegyzőkönyvek nélkül is átlátható a kabinet működése. Majtényi ezt tudomásul vette.

A Nyilvánosság Klub viszont az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az kötelezze a parlamentet a megfelelő törvényi szabályozásra. A kormány a huzavonát megelégelve az állam- és szolgálati titokról szóló törvényt módosította 1999 decemberében úgy, hogy minden adat, amelynek nyilvánosságra kerülése az államszervezet működését zavarná, államtitokká nyilvánítható. A kormányülésekről készült összefoglalókat és emlékeztetőket legfeljebb ötven évig államtitokká lehet minősíteni az akkor elfogadott jogszabály szerint.

Az Alkotmánybíróság az eredeti beadványról 2006-ban döntött, és kimondta, hogy a jegyzőkönyv és hangfelvétel hiánya „közvetlenül és jelentősen korlátozza a közérdekű adatok megismerésének jogát”. Az AB szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy nem szabályozta törvényben a kormányülések tartalmi dokumentálásának rendjét.

Az akkori szocialista többségű parlament törvényt alkotott, hogy a kormányülésekről hangfelvétel készüljön, ám 2010-ben egy kormányrendelettel a második Orbán-kormány megint kiszedte a hangfelvételi kötelezettséget a szabályozásból. A rendelet miatt az akkori adatvédelmi biztos, Jóri András 2011-ben az Alkotmánybírósághoz fordult. Az ombudsman indítványát az AB a működésére vonatkozó jogszabály változása miatt sosem bírálhatta el.

Tavaly aztán Orbánék törvényt is módosítottak, hogy ne kelljen felvenni a kormányülést: a2010. évi XLIII. törvény 17. §-a mondta ki, hogy az ülésekről hangfelvétel készül. Ez a passzus egy Semjén Zsolt-féle módosítóval simán hatályát veszítette.                                                                   (index)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Tulajdonképpen egy szervezett bűnelkövetői kör nyomeltüntetési akciója ez! Ez egy KORMÁNY estében bűncselekmény. Egy QRMÁNYZÓ rablóhorda estében természetes védelmi reakció!

Nincs itt semmi csodálkozni való! Ez szükségesa parasztvakításhoz. Nem szeretnének börtönbe kerülni! (FELELŐSSÉGET SEMMIÉRT VÁLLALNI NEM MERŐ GYÁVA PATKÁNYOK!)

BÖRTÖNBE CSAK VIZSGÁLATI FOGSÁGUK IDEJÉRE FOGNAK KERÜLNI!

A NÉPBÍRÓSÁG ÍTÉLETHIRDETÉSE UTÁN PEDIG… – IRÁNY CSUKOTKA!

“FELELŐSSÉGET SEMMIÉRT VÁLLALNI NEM MERŐ GYÁVA PATKÁNYOK!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. – Nem akarja még egyszer átnézni az előterjesztését, Pelikán NER-társ?
    – Nem, annyit gyakoroltuk a NER-társnővel, nem akarom!
    – Egy kis frissítés sosem árt, jó pap holtig tanul. Tudja, ki mondta ezt, Pelikán?
    – Tudom. Tessék ide adni!
    – Mi egy nagyon szép javaslatot várunk Öntől, Pelikán NER-társ!
    – Elnézést, Orbán NER-társ, ez a kormánydöntés…
    – Hínnye! Az álmatlan éjszakák… A lónak is négy lába van, mégis ellopják…
    – Ez igaz.
    https://www.youtube.com/watch?v=BHrwveyy4II

  2. Realista!
    Most jó,amit írsz,de ez sem mozgat meg senkit sem!Mégpedig azért,mert a jelenlegi társadalom több rétegű ugyan,de mind azonos nótát fúj!A régmúlt szocializmusba senki visszanyúlni nem akar,illetve nem mer.Az pedig nagyon kis rész,akit nem érdekel,csak az a bökkenő,hogy az országot
    hármas eszmei csapdába csalták,ami aztán a mai ,szinte teljes meghasonlásba vezetett.Először is a komcsizás!
    Nézzük csak a rendszerváltásban való részvételüket!Valójában mindenki változást akart akkor,mert az akkori nyugati politika megnyerte a hazugság-versenyt,és fel kellett volna adni a korábbi politikai,és gazdasági elveket.Azt már kitárgyaltuk,hogy az árulás nagyban ment,meg a nép hülyítése is,valamint az adósság-csapdába csalás is.
    A lényeg ebben az,hogy vagy reformok,vagy rendszerváltás!A valódi kommunisták reformokat akartak,de ez nem volt azonos a „reformkommunisták” handabandázó,feladást akaró szándékával!
    Győzött a „reformkommunista” eszme,megindult a rendszerváltás!Egyben a koncon való marakodás is!Érdekes azonban,hogy olyan „reformereknek”mint Pozsgay,,vagy Szűrös,csak a fidesz felé volt lehetőségük „vonzódni,a vagyon elorzásábó lvalami oknál fogva nem részesültek, vagyonhoz az többnyire az ismeretlenből előóvakodó másodvonalbeliek jutottak,pl.Gyurcsány,és mások,eleinte azzal a jelszóval,hogy ha már el kell osztani a vagyont,akkor a baloldal járjon jól,hiszen így -vagy úgy ,az ő kezük volt benne annak felhalmozásában,legalábbis elvileg!Persze ,ez csak egyik réteg,a nagyon sok közül,akik aztán jócskán marakodtak is a koncon,kinek mi jár alapon,a fidesz szerint a kommunistáknak az jár,mint a hármas ikrek közül a harmadiknak,tehát ment,az adok kapok!
    Aztán szép lassan(persze,gyors volt ám az!!) tulajdonképpen egy platformra kerültek,amolyan mai kormány ,és laza ellenzéke alapon!
    Ezt azért mondom,hogy aztán a baloldal is,a volt kommunisták is,szép lassan tökéletes burzsujjá váltak,mégpedig a legrosszabb fajtából,és már szó nincs baloldali eszmékről náluk sem,sem alapvető emberi jogokról,csak a hatalomhoz,vagy annak árnyékához való ragaszkodás,és a baloldali ideológiával való szakítás,illetve az azzal való teljes szembefordulás a jellemző!
    Ma csak azt hallani,hogy a kommunisták tették tönkre az országot,arról senki nem beszél,hogy akkor ma miért szarabb,mint akkor,és miért érte az országot anyagilag háromszor akkora kár,mint a II.VH.alatt,hova tünt az akkori állami vagyon 85-90 %-a!?
    Azzal viszont igencsak foglalkoznak,hogy Milyen mocsok volt Lenin,Sztálin,Rákosi,Tito,és hogy a szocializmust is meg a fasiszmust is a deep state finanszírozta,és a szoc rosszabb volt ,mint a fasizmus.
    Ennek igazolására meg kell hallgatni pl.Drábik János,vagy Kun Miklós történészt,akik ugyan mondanak némi igazságot,de abban benne van a baloldaliság teljes elvetése,és ugyanazt a tápérték nélküli avas szénát forgatják vissza,ami sehova sem vezet,és tkp.a háttérhatalom emberei,annak az elképzeléseit valósítják meg,annak ellenére,hogy nagy hangon szidják a háttérhatalmat!De azt rendre hangoztatják ,hogy 280 milliárd dollárt loptak ki az országból,és ki más ,mint a kommunisták!Más a médiában sincs,még az alternatívnak mondott buddha alternatív újságja is ezt szajkózza!
    Vastagon elítélik a mai rabló kapitalizmust,de helyette nem képzelnek el semmit,csak valami zagyvaságot tárnak az emberek elé,valami olyasformán,hogy kaparj kurta ,neked is lesz,amiből általában semmi sem szokott megvalósulni!
    Képviselőink,akár parlamenti,akár ep képviselőkről van szó,csak a saját anyagi érdekeit képviselik,a népről,népjólétről szót sem ejtenek,és ha igen,akkor olyan módon,hogy inkább ártanak,mint használnak,és,szerintem,emögül nem hiányzik a jónépnek szóló harsány ,gúnyos röhej sem!
    Ez a kép természetesen csak a jéghegy csúcsa,nagyon sokszorosan még ki lehetne egészíteni,de ez is elég ahhoz,hogy a dolgozó,akit hülyére vesznek,és kirabolnak a végtelenségig,ne fontolgasson semmiféle rendszerváltást,országépítést,mert azt már egyszer megtettük,és most ugyanazoknak,vagy éppen elvtelen utódaiknak jutott az újjáépített ország vagyona,akik azt tönkre tették,és,szerintem,senki nem akar még egy országot keservesen felépíteni orbánoknak,mészárosoknak,gyurcsányoknak,és úgy általában kíméletlen maffiózóknak!
    Az egész világra kiterjedő fordulat!?Lehet reménykedni benne,de ahogy pl.Fulford fordulatait,egymást ütő eszmefuttatásait elnézem,az akkor lesz,mikor a Szaharában jéghegyeken szánkázunk!
    És hogy hogyan lehet felrázni az embereket,saját érdekükben? Ma már egy fecske nem csinál nyarat,forradalmat sem,nincs a láthatáron olyan szervezet sem,aki azt mondaná,hogy na,most!
    Ha valaki,vagy valami erre vetemedne,,a most-ra szarná össze magát a világ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com