Döbrögisztánban kell az egyik legtöbbet dolgozni a benzinért
Bár úgy tűnik, a tiltakozás hatására végleg elmarad a Franciaországban januártól tervezett újabb üzemanyagadó-emelés, vagyis a sárgamellényes mozgalomnak sikerült egyik fő célját elérnie, ugyanakkor érdemes megvizsgálni, hogyan alakulnak a franciaországi üzemanyagárak nemzetközi összevetésben. A franciaországi árak abszolút értékben jócskán meghaladják a magyarországiakat, de az átlagos jövedelmekhez viszonyítva az árakat már más kép rajzolódik ki: ilyen összevetésben a magyarországi üzemanyagköltségek a legmagasabbak közé tartoznak az EU-ban.
Az eredeti tervek szerint a párizsi kormány 2019 januárjától 6,5 eurócenttel emelte volna a gázolaj környezetvédelmi adóját, a benzin esetében 2,9 centtel nőtt volna az adótartalom. Ez valamivel több mint 20 forintos áremelkedést jelentett volna a dízel, és 10 forint körüli drágulást a benzin esetében. Ez ugyan nem tűnik nagyon nagy emelésnek, azonban a franciaországi üzemanyagárak már így is a magasabbak közé tartoznak Európában.
A gázolaj és a benzin kiskereskedelmi ára jelenleg átlagosan 1,44-1,45 euró körül alakul Franciaországban, ami forintra átszámítva 465-470 forint közötti literenkénti árat jelent. A francia benzinárak a 28 tagú unióban a 9. legmagasabbak, és az ár több olyan országban, például Olasz- és Görögországban is érdemben nagyobb, ahol az átlagjövedelmek elmaradnak a franciaországiaktól. Az unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb jelenleg a benzinár, több mint 100 forinttal elmaradva a franciától.

A franciaországi gázolajár csaknem megegyezik a benzinével, az ország ezzel jelenleg a 6. legmagasabb az unióban. Míg az ezt a listát is vezető Olaszországban több mint 30 forinttal drágább a benzin, ugyanakkor egyebek mellett Németországban, Hollandiában, Magyarországon és Spanyolországban is érezhetően olcsóbb a dízel, mint Franciaországban.

Az október eleji négyéves csúcsról az olajárak napjainkig úgy 30 százalékkal gyengültek, és bár a finomított termékek nemzetközi áraiban némileg eltérő tendenciák alakultak ki, összességében a franciaországi üzemanyagárak is csökkentek. Az elmúlt három hónapban az átlagos francia benzin- és dízelárak 7, illetve 1,6 százalékkal mérséklődtek, ami viszonylag jelentős árcsökkenésnek számít Európában. Ugyanezen időtartam alatt például a német üzemanyagárak 0,9, illetve 8 százalékkal nőttek, az Egyesült Királyságban 4,8 százalékos áresés (benzin), illetve 0,3 százalékos drágulás (dízel) volt, míg Olaszországban 1,2 százalékos csökkenést, illetve 2,1 százalékos drágulást tapasztalhattak az autósok a Global Petrol Prices szerint.
A franciaországi kiskereskedelmi üzemanyagárak adótartalma magasnak számít nemzetközi összevetésben az Európai Bizottság adatai alapján A francia benzinkúti üzemanyagárak több mint 60 százalékát az adók teszik ki, ami 1-2 százalékponttal meghaladja az EU 28 átlagát (59%), de akad ennél magasabb arány is a tagországok között, Hollandiában például több mint 65 százalékos az adók súlya a benzinárban. Magyarországon az üzemanyagok adótartalma 54-55 százalék körül (közel 200 forint) alakul jelenleg. A dízel adótartalma viszont az unión belül Franciaországban a legnagyobb; a kiskereskedelmi gázolajárnak közel 57 százaléka az adótartalom, és míg az EU-átlag valamivel több mint 52 százalék, Magyarországon ez jelenleg 48 százalék (közel 200 forint) körül alakul.
Bár a franciaországi árak abszolút értékben jócskán meghaladják a magyarországiakat, az átlagos jövedelemhez viszonyítva azokat viszont már más kép rajzolódik ki. A Bloombergnek a Nemzetközi Valutaalap, az ENSZ és a Világbank adatai alapján összeállított statisztikája alapján a francia átlagembernek valamivel nagyobb terhet jelent a benzinár kifizetése, mint egy britnek vagy németnek. Egy liter benzinért a francia napi nettó átlagbér valamivel több mint másfél százalékát kell kifizetni. Ez jóval több, mint az 1 százalék körüli ír, osztrák vagy dán adat, ugyanakkor az EU keleti feléről nézve még így is irigylésre méltó állapot, de a többi mediterrán ország nagy részében is többet kell dolgozni 1 liter benzinért, mint Franciaországban. Magyarországon a napi nettó jövedelem mintegy 3,5 százalékának, Görögországban pedig ennél is nagyobb részének felel meg 1 liter benzin kiskereskedelmi átlagára.

Mégsem emelik az üzemanyagadót
A francia kormány 2014 óta emeli progresszívan az üzemanyagok adóját. A Macron-kabinet 2018-ban a dízel kiskereskedelmi árának adóterhét 7,6 eurócenttel (25 forint), a benzinét pedig 3,9 centtel (13 forint) emelte hivatalosan egy, a szennyezőanyag-kibocsátást csökkenteni hivatott kampány részeként. (portfolio)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Azt már megállapíthatjuk, hogy Macron hülye. Rendőröket vezényel a nép ellen, ahelyett, hogy kommunikációs stábot alakítana. Mint Döbrögink!
Az meg nyomná döbrögista mód konzultációkon, meg óriásplakátokon, meg rádióban – televízióban – nyomtatott sajtóban – meg minden lehetséges módon, formában a Döbrögisztán Külbirtok viszonyait!
Ollallá! A gallok minimum kétharmaddal ÖRÖKÖS ELNÖKKÉ választanák, és kineveznék a Nemzet Jótevőjévé!
De Macron hülye! Nem is gondol arra, hogy a gyarmatok Igazgató Tanácsától IS lehet tanulni.
PEDIG LEHET! KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIÁT MINDENKÉPP!
Csupáncsak mindennek az ellenkezőjét kell állítani, és sulykolni. Mindig és mindenütt! Persze ahhoz előbb kell csinálni egy kétharmadot! Arra is van ötletünk, hiszen mi itt Döbrögisztánban láttunk már nem egyszer „karón varnyút!”
(A balrad.ru pedig kér némi jutalékot az ötletért Macrontól. Pay-Pal a jobb fölső sarokban! De kűdheti póstán is, vagy valakivee zacskóba! Nem vagyunk mink fínnyássak!)

Kedves bal-rad!
Még gondolatban sem kérdőjelezem meg tevékenységedet és meggyőzni se akarok senkit! Tudd megettem már a kenyerem javát – számomra ma már minden nap egy ajándék a teremtőtől! De mivel közelít az eltávozás, nem akarom vinni a síromba mind azt amit még le kell írnom, ezt egyesek írási kényszernek betegségnek állítják be…. meg olyan hosszan írom, hogy ha meglátja a nevemet, már bele se kezd írásom elolvasásában – ez nagy kár neki – mert így nem fogja megtudni amit leírok, és a kálváriát amit én végig jártam neki is végig kell járnia! Tudd és ne hidd, majd utána, hogy sem Hitler, sem Sztálin de még a királyság rendszerét nem kívánom vissza! Ez tényként közöltem, mert amelyikben benne van a bukás hiba kódja az nem életképes egy emberi közösség rendszerében! Tegnap amikor az interneten néztem egy videót, ugyan is mozgáskorlátozott vagyok – azért – rá döbbentem, hogy mély tudatlanságban vannak az emberek – az egyik oda ment a szómikrofonnal beszélőhöz, és azt mondja neki, mondhatom neked, hogy hülye vagy – mondjad csak – az mondja hülye vagy…. később magyarázza hülyeségét az illető – hogy – hogy érvénytelen , hisz ott voltam a választásoknál láttam megtapasztaltam – döbbenetes – nem érti – később kifogyva a szóból – van neked jólképzettséged – nincs – na akkor mit keresel itt kb. ezek voltak az elhangzottak!
Én levontam a következtetéseimet konzvenkciát – vagy prókátor ellenség tudatos ügyvéádje volt vagy az amit fent leírtam –
Soha nem az ideólógiákkal volt a baj, mert az érzésre appelálva közelítette meg az emebrt szívvbe markolon felvetve a társadalmi okot ami kiváltja mindig az általános ellégedetlenségi hullámot itt a föld államaiban!
Hasonlítsd össze a két himnuszt :
első:
Internacionálé
https://www.youtube.com/watch?v=4eTVaPyrH-I
Fel, fel, ti rabjai a földnek,
fel, fel, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
rabszolgahad indulj velünk!
A föld fog sarkából kidőlni:
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
A közjó alkotói lettünk –
hát vesszen el, ki ellenáll!
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk.
A lángot szítsuk, rajta, rajta!
A vas meleg, hát ráverünk.
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
A gazdagoknak kedve-kénye
erőnkből szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért.
Kíndolás most a munka bére,
de már ebből elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét!
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtéken,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!
második:
SPARTAKUSSOK
13 perce
Műveletek
Marseillaise (Francia himnusz)
I. Előre ország népe, harcra, ma diadal vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma, vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját!
Halljátok? Már küldi a zsarnok vad, bősz ölni kész rab hadát,
Letörnek népet és hazát, bosszút állnak ifjon, s gyönge lányon!
R.: Hajrá, fegyverbe hát! Ma harcba hív hazád!
Csak jöjj! Csak jöjj! Öntözze hát, rút vérük a határt!
II.: Nem ül a zsarnok kénye rajtunk, pokolra mind, a hitszegőt!
Boldog országot vív a harcunk, boldog országban a jövőt,
Boldog országban a szebb jövőt!
És hogy ha kell, mind sorba állunk, bár hív a dicső, hős halál,
Lesz újra majd ki sorba áll, ellened zord önkény úgy csatázunk!
R.:
III.: Érintsd a kardunk, ősi szent láng ma győzni minden ellenen!
Szállj közénk drága szent szabadság, várva várt harci győzelem,
Várva várt harci nagy győzelem!
Csatákkal írd föl zászlainkra írd föl századunk jelszavát,
Hadd lebegjen a világon át: „Győz a lélek, s győz a hősi munka!”
R.:
https://www.youtube.com/watch?v=Kx1hhT5L5GU
Igen jó láttad a SPARTAKUSSOK tálalásában – és amikor hallom egy francia átlag polgár siralmát, amely tök egyforma egy magyar sirámmal, hogy milyen nehéz egyhavi fizetéséből kijönni – szárnyalni kezd a képzeletem és az írás kényszer, hogy ezt az utókornak lejegyezzem! Szóval és végül befejezve – igen SPRATAKUSSOKHOZ tartoznak a föld rabszolgáihoz… HA TUDSZ RÓLA HA NEM— akiket éhbért dolgoztatnak a pénzurai – na látod –ezt a RENDSZERT KELL MEGDÖNTENNIE A SPRTAKUSSOKNAK AKIHEZ MINDEN NEM MILLIÁRDOS MILLIÓMOS tartózik itt a föld nevű bolygón!
És arra a kérdésedre, jó – jó ha se ez se az akkor mi legyen a rémuralom után a válaszom idézem:
„….ANOMÁLIA
Görögszó magyarul= rendellenesség, eltérés a szabályszerűtől – visszáság, ferdeség, hiba – visszaélés…”)
Igen valami nem stimmel – annál aki tagadja – bele magyarázza, hogy visszatérés ahhoz ami elmúlt – Mind az ami történt a magyar történelemben része annak, hogy ma még magyarul beszélünk, igaz latin betűkkel írunk és arab számokkal számolunk – de itt vagyunk létezünk , tehát egy folyamat részesei vagyunk!
Természetesen, ha meg tudtuk volna őrizni teljes ősiségünket ma magyar betűkkel és számokkal ténykednénk, mint pld. Kína az írásával mi pedig a rovás vagy ékírásunkkal….
Fel kell tudni oldani ezt az anomáliát – egyszerűen, haladjunk tovább e folyamat útján, és ami jó volt azt folytatjuk, ami rossz volt az alkotmányainkban azt nem tesszük bele! Ha az ideiglenes alkotmány adta vissza írásilag a nép hatalmát, akkor éljünk vele – de nem papíron ahogy volt ha nem……valóságosan—– látod ez ilyen egyszerű – avagy minden egészséges felnőttnek kötelessége dolgozni – és a közösségnek ezt biztosítania –
aki nem dolgozik, azt büntetjük – ez volt a közveszélyes munkakerülés – vagy, ahogy alanyi jogon járt a gyógyítás, úgy a tanulás is…..kötelező általános iskola… és az öregségi nyugdíj ellátás is—
s-minden kivívott eredmény a 8-óra munkaidő, is melyet csökkenteni kell a gépesített robot…. világban először 4 – majd 2 órára….. bizony ez alap lesz a jövőben a jóléti jog- és létbiztonságban ….
aki nem végez értéktermelő munkát az büntetni fogjuk – nem a pénz lesz az úr ha nem a közösség alkotmánya melyet felügyel és biztosít … az alkotmányőrség és aki vigyázza – hogy soha többet bűnözők azt ki ne sajátítsák saját részükre – ahogy ma 2018-ban 2012.01.01.-tő kezdődően…. ez a jövő leírásának egy csepp részlete! (írásaimban mind egyikben találsz egy ilyen cseppet….) id. Kiss )
Igen Kiss László,igen!Ez mind igaz,de azok,akik ma a nyakunkon ülnek,azok 1989-ben éppen ezzel a szöveggel kábítottak bennünket,de már előtte bebizonyították aknamunkájukkal,hogy nem jó a szocializmus,elvették a belé vetett hitet(ez szándékos volt ám!!),és ma ,amikor a nyakunkra ültek ,és ott végzik kis,és nagy dolgaikat,akkor a hivatalos ellenzékben is azt vartyogják,hogy Sztálin,Lenin,Marx,és Kádár,meg a hasonló elveket vallók nem kellenek,sem elvek,jó lesz nekünk a rovásírás,meg a Nagy Magyarország elve!
A szocializmus elveit nem meghaladták,hanem elvetették,elárulták!
És ez a baj,és mi elhisszük,hogy meghaladtuk!És a kapitalizmus elveit nem haladtuk meg?!
És mégis 89-ben ezt rég népnyúzó elvet,a tőke hatalmát vettük a nyakunkba!Pedig ez javíthatatlan,és egyre pofátlanabb,kétségbeesettebb lesz!
Ha hagyjuk!
A parazita addig él, ameddig a gazdatest el (bele) nem pusztul, vagy a gazdatest le nem rázza magáról.Lehet választani.Vagy, vagy a lehetőség.Az utóbbi a túlélés záloga.
Ranger szerint:
2018-12-09 – 14:07
Ha valaki párhuzamot vél felfedezni a valósággal, az nem a véletlen műve…
https://www.youtube.com/watch?v=rjvISQodDwg
nem a véletlen műve, de nem ám !!!!
Tisztelt Kiss László ! Tehetségesen és őszintén ( SZÍVBŐL ) írsz. A verseid – még ha
Petőfi Sándor gondolataihoz hasonlítom is – MOZGÓSÍTÓAK ! Jó a mondat szerkesztésed,
a rímek a helyükön vannak ! Gondolom fiatal korodban írtál szerelmes verseket is ?!
Ne add fel a harcot, amíg az APÁK A FIAIKNAK át nem adják a fáklyát ! Szerintem is,
a szocializmus a jövő társadalma, mivel a kapitalizmust a magántulajdon ördöge gúzs-
ba kötve tartja! Ne tévesszen meg legalább bennünket az a” sok fos”, amely az ellenfelek
szájából folyik. ( Hofi után szabadon.) ” Ha majd a bőség kosarából, mindenki egyaránt ve-
het, Ha majd a jog asztalánál, mind egyformán foglal helyet, Ha majd a szellem napsugára
ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán!”
És addig ? …” ( Petőfi S. .. a lángoszlop.) Dolgozzék mindenki képességei szerint, s részesed-
jen a javakból munkája szerint ! Ez a SZOCIALIZMUS fő elosztási eszméje ! … Ezt a jelenle-
gi uralkodóink (1990-től ) kiforgatták , mivel ezek a termelő munka közelében sem jártak,
így fogalmuk sincs , mi az hogy : társadalmilag szükséges munka mennyiség ?! Persze a
genszterváltóknak megvoltak a ” belső árulói ” is, akik mint manapság is, kiszivárogtatják
s kiforgatják az igaz eszmék mondanivalóját !!! Ezek a farizeusok utódai, az ördögök ügy-
védjei, akik előtt nincs semmi szent, semmi magasztos, …?! Építeni nem tudnak, rombolni
viszont : gátlástalanul tudnak !! Mégis: az úton végig kell menni ! üdv.
Nagyon ki van hegyezve a történet a benzinárra, pedig van más oka is a tüntetéseknek. A Franciáknak elegük van a macroni erőltetett migrációs politikából!
A jelszavak között megjelent Trump éltetése, miután megjelent egy üzenet.
Trump üzenetében arra utalt, hogy a francia embereknek elegük lett abból, hogy környezetvédelmi magyarázattal a pénzüket a harmadik világra – másképpen: a migránsokra – költse Macron. Sorait így zárta: Love France.
Könnyen lehet, hogy Orbánt éltető transzparensekkel is fogunk találkozni.