Megfagyott egy idős ember Ferencvárosban, a József Attila lakótelepen tegnap éjjel.
Nem volt ugyan joga a padon ülni – életvitelszerűen közterületen élt – de ő mégis itt töltötte az éjszakát.
Viszonylag közel egy, az átlagnál jobb körülményeket nyújtó hajléktalanszállóhoz.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért nem mennek be ezek az emberek a szállókra, még nagy hidegben sem.
Talán amiért még a gyereknek is külön szobája van egy bizonyos kor fölött.
Talán mert az emberi lényeknek szükségük van privát térre, ahol maguk lehetnek, a tárgyaikkal, személyes dolgaikkal, gyengeségeikkel, betegségükkel, szerelmükkel.
Az embernek szüksége van valamire, ami csak az övé.
Kis kuckóra, ahová nem lát be senki.
Vagy legalább egy kutyára
2018-ban Magyarországon a könnyebbik végét fogtuk meg a dolgoknak.
Megtiltjuk és kész. Ami nem látszik, az nincs.
A kirakatban persze szánunk némi pénzt arra, hogy megpróbáljuk visszavezetni az ebbe a nyomorult helyzetbe került társainkat a normális életbe.
Filléreket.
Hogy a látszata a keresztény szellemiségnek azért megmaradjon.
Mégiscsak európai ország vagyunk, nemde?
De valójában ők nem tagjai ennek a társadalomnak, csak a baj van velük, semmi hasznot nem hajtanak.
A multiknak sem tudnak 7-ből 6 napot adni a munkahetükből, FB-on sem lájkolják Orbán Viktort.
Magasról tesznek a nemzeti büszkeségre, mert már rég elvesztették a sajátjukat.
A nemzeti konzultációs leveleket sem kapják meg sose – nincs címük, ahová küldeni lehetne – se a bevándorlókról (akiknél még ők is különbnek érezhetnék magukat), se a család fontosságáról.
És nem is szavaznak, nem kell nekik hízelegni
Nyugodjon békében!
(forrás: Fb.)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ez az ember bünözö a magyar alkotmány szerint.
Milyen jogon tartozkodott a köztéri padon életvitelszerüen?
A közpénzen náboboknak vásárolt Lady M Yachton állt volna jogában tartozlodni.
De ö valamiért megsértödött,és inkább a parkban aludt,igy megvalositva a büncselekményt.
Pedig megmondták neki az oligarhák,TILOS A PARKBAN ALUDNI .
Miért nem hallgatott Csányi Sándora?
Gyilkosok – kommunista ifjúsági szövetség KISZ titkárai és bandája – pusztuljatok!
Ő AZ ÁLDOZAT – MÁRTÍRJA A JELENLEGI MAFFIA BŰNÖZŐ TERROR RÉM ÁLLAPOTNAK!
Id. Kiss László Bázakerettyéről írom!
Én egoista esküdzöm,hogy csak magammal foglalkozom.
Örülök,hogy nem én fagytam meg.
Számomra olyan ,hogy mi nem létezik,az én világomban csak én létezik.
Az én problémám a világ problémája.
Mások problémája számomra érdektelen.
Egy igazi atomizált egoista kolegtiv tudatmentes biorobot vagyok.
Tisztelt egoista igy bármit megtehetnek veled is.
Pl 2019-töl ingyen kell Szombaton dolgoznod.
Velem nem dolgoztatnak ingyen szombatot,mert én kivétel vagyok.
Azért mert velem ezt nem csinálhatják meg.
Én rám ez nem vonatkozik,mert én egoista vagyok nem vagyok része az egésznek.
Beszélgettem sok agyhalott biorobottal.
Ök tényleg abban a tudatban vannak,hogy rájuk nem vonatkozik semmi.
Ök nem részesei az egésznek
Ök kivételek minden alol.
De csak ö rá nem vonatkoznak a törvények,és ezt megis magyarázzák,hogy miért.
A többieket meg nagy ivben leszarja, had szopjanak.
Mikor rátérek,hogy ö részese az egésznek,na akkor szoktak elküldeni engem a picsába.
Hogy képzelem én aztatata,hogy ö egyenrangü is bárkivel,és rá is érvényesek a törvények.
(Egyszerü operátorokrol beszélek Mátyás király öntudattal.)
T. Kommunista!
Pontosan ez a célja kisgömböcnek és udvartartásának, hogy sok ilyen kis “egoista” éljen
hazánkban, akik nagy ívben tesznek egymásra, a környezetükre, családjukra, szeretteikre, kollégáikra, sorstársaikra, honfitársaikra, embertársaikra, gyakorlatilag mindenkire.
Minél inkább atomizált a társadalom, annál inkább meg lehet vele tenni mindent. Ma az a lényeg, hogy nem ő fagyott meg, holnap már ő fagyhat meg, de mindig lesz olyan, akit nem érdekel, hogy ő megfagyott. Ugye ismerős?
A rendszerváltó elitnek (benne kifejezetten kisgömböcnek és bandájának) legfőbb célja volt kezdettől fogva a társadalmi szolidaritás, a társadalmi kohézió porig rombolása, az “atomizált biorobotok” létrehozása. Nézze meg, hova vezetett ez, nézze meg milyen állapotban van jelenleg ez a társadalom!
Szörnyű, hogy hova süllyedtünk szűk 3 évtized rombolásának “eredményeképpen”.
előtte sem volt jobb a helyzet. Mindenek van előzménye, van oka. A jelen helyzet előzménye a Kádár kor. Minden oligarcha, politikus, áruló, mind onnan jött.
Ha valaha még egyszer bármely pártra szavazhatok (már, ha Isten is úgy akarja), akkor csakis arra fogok szavazni, amelyik a programjában rögzíti a hajléktalanság teljes megszüntetését, a lakhatási jogot (más egyéb, ma is létezi európai emberi jogok mellett), és úgy általában céljának tekinti a szegénység teljes felszámolását!
Ez a mai tőkés pártoknak nem érdeke, sőt, épp ebben érdekeltek, hogy legyen egy nyomásgyakorló eszköz a kezükben, hogy lám, ez lesz a sorsod, ha nem jössz be szombaton!
Na ez a fideszes kisgecik igazi arca, nem pedig az ádventi áhitatosság!
(többen reklamálták a stílusomat, nekik mondom most, elnézést és kérhetnék a jelzőért, ha az én saját kreálmányom lenne, köztudott, hogy volt egyszer egy G-nap, ahol egy veterán, kőkemény keresztény-polgári-liberális-kiszes haver ezzel tisztelte meg korábbi elvtársát, én csak tőle vettem át, de itt szokás ugyebár a copy-paste).
“Ha valaha még egyszer bármely pártra szavazhatok (már, ha Isten is úgy akarja), akkor csakis arra fogok szavazni, amelyik a programjában rögzíti a hajléktalanság teljes megszüntetését, a lakhatási jogot (más egyéb, ma is létezi európai emberi jogok mellett), és úgy általában céljának tekinti a szegénység teljes felszámolását!”
T. V.kutya!
Ezek között a parlamenti pártok között ilyen programokat ne keressen, nem fog találni.
Egyébként is: nem meghirdetni kell, meg programban rögzíteni, meg ordítani, hogy mi majd megvalósítjuk.
Nem!
Meg kell valósítani a hajléktalanság megszüntetését, a szegénység felszámolását, a lakhatáshoz való jogot. Volt ebben az országban olyan kor, amelyik ezt megtette, mégsem kukorékolta világgá (mint kisgömböc kiskakasai, meg novák kotkodája a nagy semmit), mert magától értetődőnek tartotta az a rendszer, hogy nincs hajléktalanság, nincs szegénység, és jogunk van a lakhatáshoz.
Tudja, nem véletlen, hogy a mai parlamenti pártok hirtelen egységbe forrnak, amikor azt a rendszert kell szidniuk. Pontosan tudják, hogy az a rendszer megvalósította azt, amit ők közel 3 évtizede ígérgetnek, de valójában eszük ágában sincs megtenni. Éppen ellenkezőleg: mindent lerombolnak, amit ez az ország elért a modernizációban.
A Kádár kor egy tükröt állít valójában eléjük, amibe ha belenéznek szembesülnek azzal a sz.r világgal, amit itt teremtettek. Közel 3 évtizeddel a “rendszerváltásnak” nevezett kollektív népbecsapás után már iszonyatosan kellemetlen lehet nekik (értsd: a rendszerváltó elit) ezzel szembesülni. Többségüket ez nem is érdekli. Miért? Az ok egyszerű: nincs lelkiismeretük. Amint ez minden “tisztességes” pszichopata és szociopata ember esetében így van.
v.kutya
pártra nem is szabad szavazni. Csakis mozgalomra. Én nem akarom a hajléktalanok támogatását, az én adó forintjaimból ne olyanok kapjanak akik saját magukért sem tesznek meg semmit. (bibilia: segíts magadon és isten is megsegít). Tiszta célok, tiszta megoldások, tiszta eredmény. És esély egyenlőség !
1970 és V. kutya ! Értelmesen fogalmaztok. Nem a társadalmi felszínről hanem a mély
összefüggéseket találtátok meg.
Üdv.
+1