15 ember kunyhóját és értéktárgyait semmisítette meg a Pilisi Parkerdő Zrt. Kispesten
A XIX. kerületben a Kőbánya-Kispest metrómegálló (a Ferihegyi kivezető melletti Kút-tó erdőről van szó) mentén lévő kiserdőben semmisítettek meg közel 8 kunyhót a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a hosszú hétvége folyamán. A megsemmisített kunyhókban odaveszett a hajléktalan emberek több ingósága is.
A hosszú hétvége után érkezett haza több kunyhóban élő hajléktalan ember a Határ út mentén lévő kiserdőbe, lakásaikhoz. Amikor hazaértek, megsemmisítve találták kunyhóikat.
A nap folyamán A Város Mindenkié aktivistái és Varga Attila a Párbeszéd helyi képviselője, a kispesti Szociális Bizottság elnöke is a helyszínen járt. Varga a Mércének elmondta, amikor kiértek, még ott találták a munkásokat, akik őket látva levonultak a telepről. A munkavezető Vargának azt mondta, lakhatásra alkalmas épületeket nem bontanak le majd.

Ennek ellentmondani látszik, hogy az elmúlt napokban a környéken 3 sátrat és 3 kunyhót is lebontottak a munkagépek a Pilisi Parkerdő Zrt. utasítására. A helyi hajléktalan emberek pedig azt mondták Vargának, nekik azt jelezték a két, még álló kunyhó is el lesz bontva.
Varga Attila azt is elmondta, szó volt már ezeknek a kunyhóknak az elbontásáról, amivel az önkormányzat szerinte nem nagyon kezdhet semmit, mivel ez a terület a Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonában áll. De korábban ellentétes információkat kapott az önkormányzat arról, hogy tavaszig elhalasztják ezeket a bontásokat. Viszont a hajléktalanellátásért a területen felelős Vöröskereszthez az az információ érkezett, hogy biztosan csak tavasszal lesz bontás. Ez azért probléma, mert így nem tudták előkészíteni a lakhatásukat elvesztő kunyhólakók intézményi elhelyezését.

Az elmúlt napokban egyébként 8 pár már elhagyta az erődben lévő szállását, a holnapi nap folyamán pedig a maradék 7 ember is elhagyja az erdőt.
Mint az a Város Mindenkié által készített videón is elhangzik, többségük éjszakai szállásra tud majd bemenni, ez azt jelenti, hogy aludni tudnak majd a szálláson, de napközben az utcára kényszerülnek. A videón azt is elmondják a lakók, azért mentek inkább az utcára eddig szálló helyett, mert nem akartak olyan helyen lakni, ahol bogarak másznak rajtuk.
https://www.facebook.com/AVarosMindenkie/videos/2155276594726783/
A kilakoltatás kapcsán például egy olyan kunyhót is megsemmisítettetek a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai, amiben a hajléktalan emberek a tárgyaikat tárolták. Mind a ruháik, mint edényeik, mind személyes tárgyaik, sőt volt, akinek még a gyógyszerei is el lettek pusztítva.

Udvarhelyi Tessza és Kovács Vera A Város Mindenkié aktivistái azt is elmondták a Mércének, illegálisnak tartják ezt a kunyhóbontást, mivel azt semmilyen hatósági eljárás nem előzte meg. Közölték, a megkárosított lakók az Utcajogász Egyesület segítségével kártérítési pert fognak indítani a Pilisi Parkerdő Zrt. ellen.
Varga Attila elmondta, a kispesti Vöröskereszt próbálja követni a most az otthonukat elvesztő lakókat, de ebben a formában ez a kunyhóbontás váratlanul érte az ellátórendszert, így ez a feladat, és az ellátás is megnehezedik. Szerencsére nem csupán a vöröskeresztesek, hanem maguk a lakók is szervezik azt, hogy éjszakára legyen fedél a fejük felett.
A Város Mindenkié egyébként petíciót indított, amelyben kérik a Pilis Parkerdő Zrt.-t a kunyhóbontások leállítására. (merce)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Végülis „AZ A KISERDŐ” MAGÁNTERÜLET! A Pilisi Parkerdő „tulajdona”. Döbrögisztánban MINDENNEK VAN GAZDÁJA! Csak nem mindenkinek van, nem mindenkinek LEHET tulajdona.
A Város Mindenkié petíciót indított. Derék dolog. Nagyszerű kezdeményezés ez a belvárosi (youdapesti) ifjaktól. A petíció elindult, elégedetten haza lehet menni és nyugovóra térni a polgárrhy lakásban. Petíciót indítottak a HAJLÉKTALANOK VÉDELMÉBEN! Ragasztottak egy kis ragtapaszt a fölfakadt, folydogáló, bűzös kelevény egy részére. Tegnap is csináltak tehát valami hasznosat.
TUDÓSÍTOTTAK, ÉS IGYEKEZTEK/IGYEKEZNEK FÖLHÁBORÍTANI A KÖZT! A HAJLÉKTALANOK VÉDELMÉBEN!
Jó hogy vannak ezek a hajléktalanok! Legalább nem unatkoznak. Mármint a belvár ifjak.
Mert mi is lenne, ha nem lennének ezek a hajléktalanok? Dögunalom lenne az életük! MEG AKKOR ITT SZOCIALIZMUS LENNE! Abba meg nem fér bele a hajléktalanság!
De azért kíváncsiak lennénk a „tulajdonos” Pilisi Parkerdő melósainak véleményére is. Milyen érzés volt bennük, amikor…?
A balrad.ru villanypostája röppentette be a minap egy sok kommentelő által FÉREÉRTÉSBŐL nem kedvelt förumozó olvasónk e – mailjét. Ezúttal Maxim Gorkij néven küldte VÉLEMÉNYÉT.
„Maxim Gorkij <gorkijka@xxx…hu>
2018. okt. 24. 13:44 (2 napja)
címzett: én
Gyűlölet tombol az egész országban. A poloskák inváziójáról beszélnek, és politikai haszonszerzésre használják az ittlétüket.
Ezek a poloskák egy jobb élet reményében érkeztek Európába. Ez nem poloskainvázió, hanem egy lehetőség, hogy a szívünkbe fogadjuk ezeket a kedves lényeket.
Elszörnyülködve olvastam, hogy nem egy hírportál szúnyogháló építésére biztatja az olvasókat, hogy azzal tartsák kint a poloskákat.
Szerintem inkább hidakat kellene építeni, nem pedig falakat.
Az országba érkező poloskák nagyrészt kis ártatlan peték és nőstény poloskák, akinek menedékre van szükségük.
Azután, hogy hány ízeltlábút ütöttek agyon és tapostak el nagyszüleink, nem az lenne a minimum, hogy ezeknek a poloskáknak átadjuk az otthonunkat?
Nincs is invázió, csak pár ártatlan poloska tévedt hozzánk! A képek és videók a poloskarohamokról és arról, hogy tönkreteszik a növényeket, csak orosz hekkerek műve. Mert minden rossz mögött ők állnak, mert Putyin nagyon gonosz.
A poloskák által gazdagodhatna a kultúránk.
Az embereknek kellene alkalmazkodniuk a poloskákhoz, hogy ők itt jobban érezzék magukat. Emberi kultúra nem létezik. Minél több poloska van egy lakásban, az a lakás annál gazdagabb, színesebb.
Ha egy lakásban több a poloska, mint az ember, akkor egyértelműen nem erőltethetjük rájuk az életstílusunkat. Nekünk kell kitinpáncélt vennünk és zümmögnünk. Remélem véget ér a gyűlöletkampány és az emberek kitárják a szívüket, az ablakaikat és befogadják ezeket a hánytatott sorsú poloskákat.
Sokan azzal riogatnak, hogy ezek a poloskák pár éven belül tönkreteszik a termést, kitúrnak a saját lakásunkból, és az ország a poloskáké lesz, de kérdem én,
Ha polsokákkal lesz tele a ház… “na és akkor mi van?”
– Lehet hogy éppen szorosan nem vág a témához, de HÁTHA MÉGIS!

Szóba került a tulajdon.
Itt egy ajánlott cikk a valódi magánosított köztulajdonról, arról, hogyan lopta szét ez a bűnöző klán MINDNYÁJUNK pénzét. Amiből az egész Pilist meg lehetett volna venni, és minden hajléktalan Újbudán vehetne házat, és még észre sem venné a költségvetés, mert maradna pénz kórházakra, ellátásra, CT-re, orvosra, nővérre, pedagógusra és krétára, sőt, úgy általában rendben lenne mindent, ha az eu-s pénzek nem a fidesz nevű bűnszervezetnél landoltak volna.
Ismétlem: a fidesz egy magyarellenes szekta, amely likvidálja az országunkat, nem tudom, hányadszor írom le, de ez úgy általában senkit sem érdekel.
Kellemes olvasást kívánok:
https://olkt.hu/simicska-ismet-a-kozeppontban-na-lehet-itt-az-atom-csak-eros-idegzetueknek/?fbclid=IwAR0hD2QTCHBdTv6ntWRUfdZPsy_PrEYxugC9LQ1UkrVaqkMRwKb_QUs8DMk
Ha levennétek végre a vöröscsillagos szemellenzőtöket megértenétek, hogy nem valami fidesz által ellopott pénzekről kellene sopánkodni, hanem annak a megoldásáról, hogyan rázhatná le végre a magyarság lassan 500 éves gyarmati sorsát.
Ja, persze ti internacionalisták vagytok (ezt hívják most globalizációnak) mit számít nektek a magyarság sorsa… Csak a pénzek, meg a mások által ellopott vagyonok…
Egy szoci munkásszálló semmiben sem különbözött egy mostani hajléktalan szállótól. Nagy részben lepukkant alkoholisták laktak ott is, és betegállományban töltötték a munkaidejüket…
legtöbb idöt az anyukaddal voltak a munkasszallon
Ennél okosabbat nem tudtál hozzászólni? Nagyon fájhat Kontroll igazsága.
TE BAROM SOK EMBERT ISMEREK AKIK MUNKASSZALLON LAKTAK ,CSALAD APAK ES NEM ALKISZOK
Kontroll!
A tőkések, ők az internacionalisták!
A szélsőjobb ezzel a szóval (is) butítja a magyar (bagaméri) parasztokat, miközben ők maguk MIND a NATO tankjai mögé bújnak előlünk, mert csak ott van biztonságban a pénzük!
Még egyszer, és remélem utoljára: KI ITT A GLOBALISTA b.zemg?
Ki itt a globalista?
Mindenki.
Pontosabban mindkét oldal.
Képtelenek vagytok kilépni ebből a fekete-fehér, jobboldal, baloldal szemléletből.
Csak azzal foglalkoztok, hogy szerintetek mi lenne a jó, a többi ember kivánságai nem érdekelnek.
Ez a diktatúra nem jó, mert a régi diktatúra sokkal jobb volt. Ezért legyen megint a régi diktatúra.
A régi diktatúrában is összefogdosták a rendőrök a „közveszélyes munkakerülőket” és egy börtönben munkára kényszerítették őket…
Mindig lesz diktatúra.
A diktatúra örök, egyidős az emberiség társadalmaival.
T. Kontroll!
Talán önnek kellene végre kiemelni a fejét a narancsléből, és körbenézni az országban.
Jó alaposan nézzen körbe, hátha megérez valamit az önt (is) körülvevő szomorú társadalmi valóságból. Ez esetben (talán?!) nem irkálna ilyen kapitális ostobaságokat (pl.: 500 éves gyarmati sors, meg a korábbi munkásszállók és a mostani hajléktalanszállók összevetése – elképesztő butaságok).
(Ja, és tegye meg, hogy a kettes villamos vonalán is túlmegy egy kicsit, „országnéző körútján”.)
Kontroll szerint:
2018-10-26 – 08:10
„Egy szoci munkásszálló semmiben sem különbözött egy mostani hajléktalan szállótól. Nagy részben lepukkant alkoholisták laktak ott is, és betegállományban töltötték a munkaidejüket…”
Jó sok időt eltölthettél ott ! Megint olyanról alkotsz véleményt amiről halovány fingod sincs !
Nekem ez a véleményem az orbáni rezsim hajléktalan rendeletéről:
„Emberiesség elleni bűncselekmény Btk. 143.
Közzétette: Vidákovics & Partners on szeptember 14, 2017
143. § (1) Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként
a) emberölést követ el,
b) a lakosságot vagy annak egy részét olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
c) a lakosságot vagy annak egy részét jogszerű tartózkodási helyéről kitelepíti,
d) emberkereskedelmet követ el, vagy kényszermunkát végeztet,
e) mást személyi szabadságától megfoszt, vagy fogva tartását jogellenesen tartja fenn,
f) mást szexuális erőszakra vagy annak eltűrésére, prostitúcióra, magzat kihordására vagy magzatelhajtásra kényszerít,
g) másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
h) politikai, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi vagy más ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját a csoporthoz tartozása miatt alapvető jogaitól megfoszt,
bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki emberiesség elleni bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) E § alkalmazásában polgári lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadásnak minősül minden olyan magatartás, amely magában foglalja az (1) bekezdésben írt cselekmények polgári lakosság elleni sorozatos elkövetését, egy állam vagy szervezet politikájának végrehajtása vagy elősegítése érdekében.”
Szép, szép csak mi köze ezeknek a tételeknek a hajléktalanokhoz? Egyáltalán melyiket tudnád ráerőszakolni a hajléktalan rendeletre?
Nagyon nagyfokú korlátoltság és/vagy elfogultság és/vagy döbrögiimádat kell ahhoz kedves Sub Zero, hogy ezt ne értse.
Akkor válasszon ki egyet ezek közül és én megmondom, hogy miért nem emberiesség elleni bűntett.
Akkor nesze :
„(2) Aki emberiesség elleni bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Az összes bankárra és politikusra ráillik !
Mivel a Fuggerek nem haltak ki és Széchenyik sem születnek manapság, talán még igazad is lehet. De hol itt a hajléktalan törvényre vonatkozó rész?
Sub Zero szerint:
2018-10-27 – 14:48
Ha meg kell magyarázni akkor baj van a toronyban .
A hajléktalanok 90%-a nekik „köszönhető , vagy gondolod , hogy elment sátorozni és úgy maradt ?
T. Hun, több pontjában is megállja a helyét a vádak, gratulálok!
Na akkor sopánkodjunk kicsit konkrétabban a fidesz által TŐLÜNK, és TŐLETEK ellopott pénzek miatt!
Nem kevésről van szó, egy egész ellopott országról, és annak ellopott jövőjéről, mindenféle izmus nélkül!
Külön figyelmébe ajánlom Kontroll nevű szekta társuknak!
***********
Simicska ismét a középpontban – na lehet itt az atom! (Csak erős idegzetűeknek!)
“A 2010-es kormányváltás után az első év a politikai tisztogatással és a pénzbeszedési rendszer felépítésével telik el. Az EU pályázatok másfél évre leállnak, amíg az építőipart betörik és a pénzeket becsatornázzák. Nagyjából 2011 közepétől, inkább végétől kezd el nagy ütemben dőlni a pénz Orbán környezete felé.
Már 2012-ben is legalább 2 milliárd EUR lehet a központba beáramló pénz mennyisége, amit az első időben elég szervezetlenül kezelnek. Orbán paranoid, ezért próbálja nem külföldre vinni a pénzt. Egy saját bankjuk van: a Spéder kezében lévő FHB. Nem mellesleg Spéder könyékig benne van a Magyar Postában, ráadásul ambicionálja a Takarékszövetkezeti rendszer bekebelezését is. Ha az integrációt Spéder képes lenne végig vinni, ahogy Orbánnak megígérte, akkor akár az OTP ellenpontjaként is fellépni képes bankká hizlalhatja birodalmát, ami Orbánnak is fontos. Nemcsak azért, mert így Csányinak is odadörgölhet egyet, hanem egyszerűen lesz hol tartania a pénzét.
Spédert Orbán szorosan fogja, többek között a 2008-as bankválság miatt az FHB kimentésére adott állami segítségen keresztül, vagy a takarékszövetkezeti integráció garancia-alapjának feltöltésére adott állami százmilliárdon keresztül. Így az első időkben megvan a bizalom, a beáramló Orbán-pénzek végállomása nagy arányban az FHB, ami idővel kibővül egyes takarékokra is (például a Mészáros családot is finanszírozó B3-ra).
Alig másfél évvel a rendszer beindulása után a beáramló pénz mennyisége elképesztő, 2013-ra már elérik az évi 3-4 milliárd EUR-t, és még ekkor indulnak be újabb csatornák: elindulnak a letelepedési kötvényes off-shore cégek, beindul a MET, eszetlen tempóban pörögnek ki az EU-s pénzek, zavartalanul áfáznak a baráti cégek. A pénz mennyisége egyre zavaróbb, a kis FHB és érdekeltségei mérlegéből kilóg a lóláb, a bankfelügyelet szeme láttára nem lehet ennyi pénzt itthon tartani. Ráadásul, nyilván nem a Fidesz és Orbán Viktor nevén futnak a számlák, hanem gyaníthatóan félig, vagy teljesen fiktív neveken, lásd az örökbecsű Josip Tot és Kaya Ibrahim, csak magyar kiadásban. A fiktív emberek számláit viszont nagyon is valós emberekből álló meghatalmazott rendelkezők irányítják, akik a NER belső körébe tartozó emberek lehetnek. Emiatt lehet Kósának ilyen mesebeli meghatalmazása.
Az elképesztő összegek és a fiktív számlatulajdonosok miatt egyre fenyegetőbb a bankfelügyelet hatásköre, egyáltalán létezése. Ezért a felügyeleti okoskodások megelőzésére 2013 végén a PSZÁF-et begyűrik az MNB-be, Matolcsy alá, és létrehozzák a droidokból álló Pénzügyi Stabilitási Tanácsot.
A PSZÁF kicsinálva, már nem okoskodhat. Nem mellesleg Habonyék közben a világ minden sarkában cégeket és számlákat alapítanak és tartanak fenn. 2014 végéig alapvetően csend-rend van, bár egy balhé kibukik. Habonyék megzsaroltak egy rakás céget, a dilettánsok még amerikaikat is, akik persze jelentenek az otthoni nemzetbiztonság felé, emiatt beindul a kitiltási botrány, A NAV elnökének személyes érintettségével, emlékezetes jelenetekkel.
Színre lép a kirúgott NAV-os adóellenőr, Horváth András is, és híres dossziéját lobogtatva közli, hogy évi 1000 milliárdot lopnak el ÁFA csalók, állami segítséggel. A kitiltási botrányt kibekkelik, Horváth Andrást kicsinálják. A NER-pénzszivattyú működik tovább, a cégek nagy része fizet, a pénz őrült tempóban áramlik be.
Zárójelben: Orbán persze paranoid, Spéder mellett a kezdetektől kezdve futtatja Töröcskeit is, aki a Széchenyi bankot gründolta a semmiből. Mit ad isten, 2013-ban pár milliárdért az állam is beszáll a Széchenyi Bankba.Ekkor a banki különadók és üzengetések időszakát éljük, az állam sorban megzsarol több bankot is, hogy vagy eladják a hazai érdekeltségeiket, vagy az állam kicsinálja őket. Ekkor történik a Rejtő regénybe illő eset, hogy Töröcskei zugbankja 1 Eurós ajánlatot tesz a Raiffesisen megvásárlására.
De Töröcskei egy dilettáns bűnöző (ami megszokott dolog a NER-ben), és már 2014 végén belebukik a sok rokon és NER-huszár hitelezésébe. A bank pénzét szétlopták, de Töröcskei jó elvtárs volt, így ő megússza, sőt pár év múlva új pozíciókat kap.
És ekkor beüt a 2015-ös brókerbotrány. Sorban dőlnek be a brókerek, Questor, Buda-Cash, Hungária, DRB, stb. Talán még Orbánnak is lehetett némi pénze ezeknél, ami bebukott. Orbán kurva ideges lesz, megérzi, hogy a pénze akár el is veszhet az általa amúgy gyűlölt bankárok miatt, ráadásul a nép is hörög. Spéder teljesítményével is elégedetlen, ezért átrendezésbe kezd. Spédernek bejelenti, hogy kivonja a NER-pénzeket az FHB csoportból. Spéder azonnal tudja, hogy ez mit jelent. Milliárd eurós nagyságrendről van szó, tudja, hogy ezzel a forrásigényes tervei a Posta-Takszöv-FHB birodalomról ugrottak, sőt, ekkora forráskivonásra még az FHB is rámehet. Ezért minden eszközzel tiltakozik, ellenáll. Orbán berág, végrehajtják a forráskivonást és megtörténik Spéder kicsinálása. Spéder egy darabig próbál okoskodni, de amikor hetente indul ellene egy újabb nyomozás gazdasági bűncselekmények miatt, hamar ráébred, könnyen sitten töltheti a következő 10-20 évét. Ezért becsicskul, sorban elad mindent és eltakarodik. Az FHB mérlegfőösszege bezuhan, 200 milliárddal csökken 2015-ben.
Orbán a portfolió átrendezésével tölti egész 2015-öt. Folyton Svájcba járkál, vonattal, repülővel, tán még kisbuszával is kisunnyog stikában. Utólag a svájci utazásait idióta magyarázatokkal indokolja a kabinet, miszerint sportvezetőkkel találkozik, meg gyerekkórust hallgat meg. 2015 végére helyreáll a rend, a pénz kimentve Svájcba (azaz szanaszét a világba), Spéder kicsinálva, Csányival kibékülve, de saját bank az még mindig nincs. Orbán saját kezébe veszi az ügyet.
Régóta nyílt titok, hogy a bajorok szabadulnának az MKB-tól. Rárepülnek, és 2016 elejére egy rejtélyes konzorcium megveszi az MKB-t. Később kiderül, amit már ekkor is lehetett sejteni: a bank Mészáros-Szíjj-Matolcsy érdekeltségbe kerül, azaz röviden Orbáné. AZ MKB-t állami pénzből feltőkésítik, az adófizetők ~150 milliárdból kistafírozzák Orbán új szerzeményét.
Innentől nyugalom van: van saját bank, a bankfelügyelet Matolcsy alá betolva kussol, a pénz meg csak áramlik. Orbánnak mára szinte korlátlan pénze van, szerintem elérheti a 8-10 milliárd eurót a likvid pénze, plusz a jegybankkal és MFB-vel megtámogatott MKB hitelezési kapacitása. Mellényzsebből veszik meg a TIGÁZT, a fél Balatont, a komplett magyar szállodaipart, váll-rándítva tesznek ajánlatot a Telenorra, szó szerint ész nélkül, számolatlanul vásárolják a cégeket.
És akkor jön a választási kampány, és jön Simicska. Akinek a fiókja tele van a hasonló papírokkal. Hogy mi lesz a sztori vége, azt egyelőre nehéz elképzelni. Korábban úgy gondoltam, Simicska nem mer komolyan borítani, mert ő is csak egy nagyarcú, de súlyosan zsarolható NER bűnöző. Hát majd most meglátjuk, bevállalja-e, vagy megmarad ezen a
“Semjén-bosszantó beszólogatás szinten.”
Nem tudjuk, de azt igen, hogy állítólag Simicska háttérbe vonult, de viszont a lakáskassza mutyi lehet őt is erősen érinti, amit nem hiszem, hogy simán lenyelne Orbánnak és bűnbandájának. Szóval akkor várjuk a dolgokat és a történéseket, mert rövidesen Simicska tényleg boríthatja a bilit! Nem is akárhogy.
olkt.hu
A hajléktalanság = rendszer bűn ! Amíg politikai akarattal megszüntetésre nem kerül, addig
csak púderozás az egész! ( a társadalmi méretű szegénységgel együtt.) A „belvárosi fiúk”
csupán csámcsognak a hajléktalansági csonton. Más, a szocializmusban a munkásszállások
népét csak „alfa-béták ” hasonlítják a hajléktalanokhoz. A munkásszállókon, sportélet, kultu-
rális élet,… közös főzések ,-mosások stb. közösségi élete folyt. …..A V.kutya által közölt
pénzügyi-gazdasági elemzés szakszerűen részletes. Nekünk SAJNÁLATOS HOGY ÍGY VAN.
Mi a teendő? Önként és dalolva a hatalomról SENKI NEM MOND LE , simicska-féle kitála-
lásnak nincs semmi esélye, mivel ő is nyakig benne van, sőt sokáig az ő csapata adta ovi-
nak az ötleteket. Viszonzásul – a tavaszi választások után – piaci ártól magasabb pénze-
kért adta el néhány vállalkozását ?! A vevőkör csak érintőlegesen ismert ! A fia az usá-
ban tanul, ovi fia vallásalapító képében hirdeti a megváltást. Apjukhoz hasonlóan egyikük
sem végez : értékteremtő munkát ! ….A nacionalista-soviniszta politika ( a főpapság teljes
támogatásával ) 2010 óta mindent überel, a határon túli magyaroknak adott INGYENES
állampolgárság és a temérdek pénz ( a belföldi vidék rovására ) az ovi vezette tőkéseket
bebetonozta a hatalomba. ( tudom, hogy ovin kívül is vannak magyar oligarchák) . Válasz-
tásokkal ( a testre szabott törvény miatt ) nincs esély a jó irányú változásokra ! Az EU-n
kívül – a gazdasági-pénzügyi kötelékek miatt- még nincs járható út, mivel a MAGYAR NÉP
többsége Európa párti! Így a jelenlegi járható út, csatlakozni kell az európai ügyészséghez,
akitől a törvényesség helyreállítását , a korrupció CSÖKKENTÉSÉT várjuk. Nem lehetnek
illúzióink, hiszen az FBI 1993 óta jelen van a magyar bűnüldözési politikában. A sikert a
napi valóság mutatja! Mert a magántulajdon szentségét hirdető tőkés diktatúra vérkerin-
gését , a korrupció mozgatja. Ez a mai magyar valóságban – sajnos – törvényesítve van!
Az eszmei-politikai -ideológiai harc , minden szinten folyik ( geopolitikai szinten is) a mili-
tarizmus a nyugat trónra emelt politikája, már nyíltan készülnek a keleti országok elleni
háborúra, követhetetlen nagyságrendű pénzeket fordítanak a FEGYVERKEZÉSRE. Emiatt nő
a szegénység s a véres háborúkban fogy az emberiség ! A fegyverkezés is rendszerbűn, a
kapitalista rendszer halálos bűne !!! ……
Jézus segíts ! Ennyi hülyeséget ne engedd hogy leírjanak.
A hajléktalanság nem volt mindig, mert a barlangba mindenki befért. De akkor is voltak akik nem akartak dolgozni, részt venni a közösség fenntartási munkáiban, csak részesülni a közösség vadászata utáni lakomában, stb. Ezeket akkor is elzavarták, de egyedül lévén, hamar őket ette meg a barlangi oroszlán. Így aztán a mai világban a munkakerülők rájuk adtak egy új szót: hajléktalan /mint ahogy a holokauszt kifejezés is csak a háború után született /
Oligarchák: Mostani tény, egy csoport ( 3 fő ) egy szoci oligarcha, + egy Orbánista oligarcha, és egy politikai kijáró személy az osztrák alpokban veszélybe került, az osztrák hatóságok intézkedtek kiszabadításukra.
Vagyis amit mindig is mondanak a tisztán látók, nincs szemben állás köztük, hiszen még több napos kirándulásra is együtt mennek, nem csak a zsinagógába.
Ezek nem egymás ellen vannak, hanem mind: ellenünk.
„Mindig lesz diktatúra.
A diktatúra örök, egyidős az emberiség társadalmaival.”
Óriásit tévedsz!
Ilyet nem szabadna írnia egy művelt embernek!
Az emberek együttélésére sokkal inkább az egyenrangúak közössége a jellemző, mint valami diktatúra.
Kontroll szerint:
2018-10-26 – 20:31
„Óriásit tévedsz!”
Rendben ! Írj egy társadalmi/szervezeti/ formát ami nem hierarchikus szerveződéssel müködik !
Kedves Petymeg!
A „hierarchia” görög szóösszetétel, azt jelenti: szent rend.
Ezeket a vezetőket mindig kiválasztja magából egy közösség.
Ha a választott vezető ténykedése ellentétes lesz a közösség érdekével, azt a vezetőt a közösség leváltja.
A diktátort viszont nem választják ki, az magának fegyveres erő támogatásával szerez hatalmat.
Magyarországot 1526 óta idegen hatalmak tartják megszállás alatt folyamatosan. Lakosai rabszolgák.
Nagyon itt van az ideje, hogy végre valaki VALÓDI MEGOLDÁST KÍNÁLJON.
Nem kell hozzá sem fegyver, sem utcai harcok, mert ezeket leverik. Ebben nem győzhetünk. Csak vidáman mosolyogva lehet átlépni az Igazi Szocializmusba, a Szerves Társadalomba.
Konkrétan arra kértelek , hogy írj egy létező vagy valaha létezett szerveződésről !
Viszont bátran kimerem jelenteni , hogy bármelyik politikus helyén megélnél !
Bocsánat, igazad van. Azt elfelejtettem odaírni, hogy minden ókori, vagy annál régebbi társadalmi rend hierarchikus. Tehát nem tudok olyanról, ami nem hierarchikus felépítésű.
Kontroll még soha, felszólításra sem mondta ki, hogy tulajdonképpen mi a szerves társ. létforma. Vagyis ilyen nincs is, csak hazudja, hogy el tudja a témát terelni, tehát fizetik tevékenységét.
Dehogyisnem.
Csak röviden, mert az alapelveket kellene megérteni.
Nincs pénzhasználat, nincs kereskedelem. Így megszűnik a bűnözés, és mindneki azonnal egyenrangú lesz.
Vissza kell térni a szokásjog-természetjog alkalmazásához. A római jogrendszer pénz nélkül amúgy sem tud működni.
Az emberek pedig nekilátnak az egyének-családok-lakóközösségek szükségleteit kielégíteni. Csak azt, és csak annyit termelni, amire szükség van.
Egy rendkívül bürokratizált világban élünk, és a hétköznapi embernek gyakorlatilag lehetetlen, hogy önállóan gondolkodjon. Ha az utcán az embereket megkérdezzük, hogy mit gondolnak a politikai anarchizmusról, észre fogjuk venni, hogy az elméjük teljesen képtelen elszórakozni a lehetőségével. Azt válaszolják, hogy az anarchia káosz, vér az utcákon, zavargások, tüzek, súlyos testi sértés, és a civilizáció teljes összeomlása.
Mint politikai filozófia az anarchia egészen eltérő attól, ami az emberek többségének eszébe jut róla. Ez egy olyan filozófia, amely az önkéntesség és az egyéni szabadság eszméire összpontosít, amely hihetetlen módon két olyan elképzelés, amelyet az egyetemek és az állami hivatalok folyosóit járó elit osztály és az értelmiségiek lenéznek.
Számukra az anarchia túl sok szabadságot jelent, és valami olyasmit, amelyet ha minden jelentős embercsoport számára megadnának, az a legalapvetőbb érzelmek és állati viselkedés legalacsonyabb szintjére süllyesztené őket.
Más szóval, az elfogadott nézet az, hogy az állam abszolút szükségszerű ahhoz, hogy az emberek civilizáltak maradjanak.
De mi a helyzet a korrupcióval? Az intézményi korrupció vajon civilizált ügy? Aligha.
Tehát a kérdés az, hogy a közösség szintjén élő egyének és csoportok képesek-e szervezett politikai testület hiányában civilizáltan élni? Vajon a világuk rájuk omlik, vagy talán lehet békében és harmóniában élni a kormány és erőszakszervezetei nélkül?
Sokak számára ez biztosan meglepő, de létezik erre mai élő példa. Michoacán államban, Mexikóban található Cherán kisvárosa, melynek körülbelül 30 ezer fős a népessége, és ahol kormány, rendőrség és bűnöző kartellek nélkül működik az élet már 7 éve.
Az anarchia élő példája egy mexikói város, ahol nincsenek politikusok, rendőrség, bandák és bűnözés
Az anarchia élő példája egy mexikói város, ahol nincsenek politikusok, rendőrség, bandák és bűnözés
Kezdőlapújvideó
Az anarchia élő példája egy mexikói város, ahol nincsenek politikusok, rendőrség, bandák és bűnözés
0
Egy rendkívül bürokratizált világban élünk, és a hétköznapi embernek gyakorlatilag lehetetlen, hogy önállóan gondolkodjon. Ha az utcán az…
Ebben a kaotikus világban már csak egy Megváltó segíthet rajtunk?
Háború a nemzet ellen – Az elrabolt nemzeti vagyon
Önként menetelünk a szakadék felé, miközben újra elkövetjük korábbi hibáinkat

Félreértés ne essék, Mexikóban polgárháború van, és a politikai rendszer nagy része veszélybe került a drogkartellek és a gyilkosságok, valamint a korrupció miatt. Egy ilyen ellenséges környezetben nem bíznak a kormányban, hogy az emberek érdekeit szolgálja, és a rendőrség túl gyakran bűnrészessé válik az emberek ellen elkövetett bűncselekményekben.
2011-ben Cherán bennszülött emberei összegyűltek és felkelést indítottak a kormányzattal, a rendőrséggel és a kartellekkel szemben, akik a gyilkosságokat, az emberrablásokat, a zsarolást, valamint az ezzel járó stresszt és szenvedést okozták. A konfliktus eredetileg egy nők által vezetett felkelés formájában indult a fegyveres, kartellek irányította illegális favágók ellen, és azzal ért véget, hogy a város lakói kiszorították a politikai pártokat, politikusokat, a rendőrséget és az ismert gengsztereket és bűnözőket.

„Mexikóban a szervezett bűnözés mindenhová eljut, még a legkisebb faluba is, kivéve Michoacán állam kisvárosát. A helyi nők vezetésével Cherán emberei felálltak, hogy megvédjék erdőiket a fegyveres fakitermelőktől, és ezzel együtt kirúgták a rendőröket és a politikusokat.”
Más szóval, a közösség összefogott, hogy megvédjék magukat a bűnözők ellen. Így kell működnie egy közösségnek. Egy bürokratikus társadalomban a kormány az erőszakszervezetek monopóliumával lép fel, és bárki, aki nem hajlandó megfelelni a kormány igényeinek, súlyosan megbüntetik.

Az alábbi videóból megtudhatjuk, hogyan is működik az új rendszer Cherán városában.
A várost jelenleg egy 12 tagú tanács vezeti, melynek tagjait a közösség három évente választja ki. A politikai pártok nem hirdethetnek, és a rendőrség helyett szervezett közösségi biztonsági erők vannak, akik ellenőrzik a városba érkező összes forgalmat, és megakadályozzák, hogy a nem kívánatos egyének belépjenek.
Ez a valódi önkormányzat működés közben. Itt gyakorlatilag az anarchia szó „hatalom nélküliséget” jelent, egy olyan koncepciót, amely megrémíti a bürokráciát, de egy olyan országban, mint Mexikó, sokan örömmel látják, hogy egy közösség önrendelkezése ezen hatalmak nélkül is megvalósulhat.
Egy közelmúltban készített rövid dokumentumfilmben Luke Rudkowski és Jeff Berwick egy csapattal utazott Cheránba, Mexikóba, hogy megértse, milyen ott az élet. Kiderül, hogy a rendszer jól működik a város lakosai számára, ami az erőszakos bűncselekmények drasztikus csökkenését eredményezte, valamint lehetőséget ad a lakosok számára a felemelkedésre, és megadja a szabadság és a büszkeség érzését, amelyet a világ nagy része alig képes elképzelni.
Na, ezt jól elcsesztem 😀
Kitörölné valaki?
Majd újból beillesztem rendesen….
Szerintem ne fáraszd magad !