„VITA indult…” bővebben

"/>

VITA indult…

Ezoterikus szertartás is volt a polgárőrök gyerektáborában

Érdekes programelemmel egészültek ki az önvédelmi edzések és a szakmai felkészítések.

Gyenesdiáson tartotta hagyományos ifjúsági táborát augusztusban az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), hogy a résztvevőknek ízelítőt adjanak a polgárőrök tevékenységéből. A táboroztatás több mint egy évtizede zajlik.

A 14-18 éves fiataloknak szervezett, egyébként a Belügyminisztérium pénzügyi támogatásából finanszírozott idei rendezvény is az önvédelmi edzésekre és a szakmai felkészítésre helyezte a hangsúlyt, de a szervezők más programmal is készültek.

24.hu szerint

a Krisztus Esszénus Templomának Rendje nevű vallási csoport mutatott be Nagy Atlantiszi Angyalrituálét a tábor résztvevőinek.

Horváth Róbert, az OPSZ ifjúsági, sport és karitatív alelnöke ugyanis nemcsak a polgárőrségben tölt be magas pozíciókat, hanem az esszénus rendben is. A rend honlapján le is írják, hogy az esszénusok Atlantiszról származtatják a rituálét, „ahol az emberek még együtt éltek az angyalokkal, és a Mennyei Atyával”. A szertartás során a csoport tagjai többek között az angyalokat, a földanyát és a mennyei atyát idézik, és közben kézrátételes gyógyítószeánszokat rendeznek.

Az érintett gyerekek szülei levélben kértek magyarázatot a polgárőrségtől, miként kerülhetett bele egy vallási csoport szertartása az idei programok közé, hiszen arról előzetesen senki nem tájékoztatta őket, és beleegyezést sem kértek hozzá. A lap úgy tudja, a reklamáló levelek a Belügyminisztériumhoz is eljutottak, az OPSZ felügyelőbizottsága pedig belső vitát indított az ügyben.

Horváth a lap kérdésére elismerte, hogy megtartották az istentiszteletet, de azt állította, az a szülők tudtával és beleegyezésével zajlott.                         (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…A szertartás során a csoport tagjai többek között az angyalokat, a földanyát és a mennyei atyát idézik, és közben kézrátételes gyógyítószeánszokat rendeznek…”

– Akkor ez inkább valami rehabilitációs tábor lehetett! Viszont hiányoljuk Kásler és Döbrögi Gazsi föllépését! BELSŐ VITA indult a dolog miatt az OPSZ – ben. Értjük ugye? Nem vizsgálat! VITA!

Már csak az a kérdés, hogy MIRŐL vitáznak? Aligha a szülői reklamációról. Azt viszont el tudjuk képzelni, hogy a vita ekörül lehet: „…ahol az emberek még együtt éltek az angyalokkal, és a Mennyei Atyával…”

– Azaz: KI LEHET A MENNYEI ATYA?

A kérdés eldöntése szakavatott, HITBEN JÁRTAS személyre tartozik. ITT LÉPHET KÉPBE Döbrögi Gazsi! Hites is, gyógyítani is tud.

Azt pedig döntse el ki – ki maga, hogy röhög az alaptörténeten – vagy sír!

“VITA indult…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Érdeklődőknek egy jó pályázó Atlantiszra:
    http://costadelsolmagazin.com/content/ujabb-elmelet-atlantisz-del-spanyolorszagban-volt
    http://gen.lib.rus.ec/search.php?req=tartessos&lg_topic=libgen&open=0&view=simple&res=25&phrase=1&column=def
    Többet tanul az ember ezekből, mint Eckard „mester” ezoterikus-gnosztikus New Age katyvaszából (aki egyébként szellemlátó, múltba látó, harcművész, keleti gyógyító, sámán, Reiki-mester, hipnotizőr, túlélő stb.).
    Ez is az „esszénusokhoz” kapcsolódik:
    http://www.rai.hu/
    Kell a pénz, ugyebár. A behálózás az első lépés, aztán építhető tovább a piramis.

  2. Fergeteg.
    Látom kicsit beleástad magadat a témába.
    Én is „Gyors-talpaltam ” Pár energetikai rendszert.
    Muszáj volt, mert a belsőm vitt.,de azt mindig is utáltam hogy megmondták , mit hogyan kell csinálni. Egyébiránt minden rendszer amibe teszi magát valaki.
    Akkor nem tett mást mint kötötte a lelkét .
    Amiről pedig beszélnek Pl A Reiki, vagy bármely ezós egylet.
    Abban 90% körítés van .
    Az egésznek a lényegét 15 perc alatt ellehet mondani.
    Ehhez pedig nem szükséges semmilyen vallás , egylet, vagy fűnyíró.
    Az energiák működnek. Mondjuk, ha kézzel akarnál gyógyítani és kapnál a feleségedtől egy nagy maflást,
    Akkor tudd, hogy rossz helyre tetted a gyógyító kezeidet.
    Sosem értettem , hogy miért öltöznek be különböző hacukába. (Az egyik képen úgy néznek ki mint a kuk lusz kán tagjai. )
    Nem baj egyébként , mert tapasztalnak . És ha mázlijuk van akkor talán ebben az életükben rájönnek,
    hogy a ló azért nyerít , mert nem béka.
    A világon a legbátrabb „Ember” aki meg meri kérdezni önmagától, hogy vajon ki is vagyok én .
    Aztán kezdődhet a buli.
    Ha pedig beleássa magát a saját kérdésébe, akkor úgy fog lelkileg TÖBBSZÖR össze esni, mint egy rosszul sütött piskóta.
    De hát sok sikert mindenkinek önmagához.
    Ahogyan Jézus mondaná.
    Ha hátba szúrnak egy vasvillával, akkor kiáltsd azt , hogy cascót akarok. cascót akarok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com