„Mi volt a bűne id. Győrkös Istvánnak?” bővebben

"/>

Mi volt a bűne id. Győrkös Istvánnak?

A bőnyi rendőrgyilkosság ügyében “eltűnt” egy lövésnyom. Győrkös szerint társai lőtték agyon a nyomozót

Igazságügyi szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken a Szombathelyi Törvényszéken a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István ügyének elsőfokú tárgyalása. Győrkös bejelentette, hogy vallomást akar tenni.

Az idős vádlott továbbra is fenntartotta, hogy ártatlan az emberölésben, a pénteki tárgyaláson is azt hangoztatta, éppen lehajolt, hogy lerakja a kezében tartott gépkarabélyt, amikor a rendőrök lövése eltalálta, ezután pedig szinte „önkívületi állapotba” került, és ekkor sülhetett el a fegyvere.

A rendőrök „célba lőttek” rá, amikor pedig meghallották a gépkarabély hangját, „elszaladtak” – állította. Azt nem tudja, hogy a vele szemben egyméternyire álló rendőr őrnagyot hogyan érte fejlövés – mondta, azzal védekezve, hogy az intézkedő rendőrök lőhették meg véletlenül a társukat.

A délelőtt meghallgatott fegyverszakértők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a 46 éves áldozat halálát a Győrkös István gépkarabélyából származó lövés okozta. Győrkös több lőfegyvert is engedély nélkül tartott, éppen ezek miatt akartak 2016. október 26-án a bőnyi házában házkutatást tartani a rendőrök.

Az idős hungarista és védői a fegyverszakértő a rendőrök által kilőtt nyolc lövést nem vizsgálta olyan részletességgel, mint a vádlott által sorozatlövéssel kilőtt három lövedék útját. Közölték: a nyomozati iratok szerint nem lehet pontosan tudni, hogy a rendőrök nyolc vagy kilenc lövést adtak le, mivel kilenc töltényhüvelyt szedtek össze, de csak nyolc lövésnyomot vizsgáltak, egy állítólag eltűnt. Ezt az állítást a fegyverszakértő sem cáfolta.

Fontos szerep jutott a pénteki tárgyaláson annak a baseballsapkának, amelyet az áldozat viselt, a szakértő szerint ugyanis a műanyag sildjén gellert kapott a lövedék. A védelem ezzel kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a sapka vizsgálatának módszeréről semmi sincs a szakértői véleményben, és teljesen új az az állítás, hogy a silddel ütközve a golyó elfordult volna.

Az igazságügyi orvos szakértő elmondta: a rendőr őrnagyot halántékán érte a lövés, azonnal orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni az életét.

A tárgyalást – újabb szakértők meghallgatása után – elnapolták.              (harcunk.info)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: Az igazat megvallva szándékomban állt a témával foglalkozni. Mint eddig is. Olvasói ösztönzésre lett a tudósítás egy a balrad.ru iránti barátsággal nem igazán vádolható portálról átvéve. Lehetett volna meríteni bőven, de…! Talán így szerencsésebb is!

Nem is foglalkoznék én mos a szagértői hülyeségekkel. Az egy méterről kilőtt, a „sapkasilten gellert kapó” 7,62 – es Kalasnyikov – lövedék HALÁNTÉKBA FÚRÓDÁSÁRÓL szóló hülyeségről, meg egyebekről. Aki volt katona, az tudja: egy méterről a Kalasnyikovnak a „szele” fejet tép…!

Én inkább az eset kapcsán egy régóta bennem lévő történet miatt inkább az „Öreg” személyével kapcsolatban fejteném ki egy gondolatomat.

Neki már – véleményem szerint – úgyis mindegy! Nekem is! Úgyhogy…

Gyanúm szerint a Bal-Rad létrejöttéhez neki is köze van. De ennek semmi jelentősége már nincs! (Különben is csak gyanú!)

Már működött a Bal-Rad – még igen szerény olvasottsággal – amikor észrevettem a kommentek között egy új fórumozót. Első ránézésre „megtért” kommentelőnek tűnt, aki SOKAKHOZ HASONLÓAN RÁJÖTT: „A KÁDÁR – RENDSZER VOLT A KISMAGYAROKNAK VALÓ JÓ RENDSZER!” KÁR VOLT A RENDSZERVÁLTÁSÉRT!

Természetesen elégedett voltam a kommentjeivel.

Id. Győrkös Istvánnal aztán volt szerencsém személyesen is megismerkedni.

Talán három – vagy négy alkalommal találkoztunk – társaságban – és beszélgettünk. Szerencsére ő jobban szeretett beszélni. Bennem pedig erősödött a gyanú: „EZ AZ EMBER ÉPPEN NEMZETI KOMMUNISTUL”! Aki éppen kiábrándult vén fejjel egy hamisságból. Alighanem a kiábrándulásának hevessége miatt aztán – az én hibámból – nem is mélyült el az ismeretségünk.

De…!

A néhányszori beszélgetésünk alapján bizton kijelenthetem: az „Öreg” elszánt „fajvédőként” – értsd: migránsellenes és magyarpártiként – bármikor kész lett volna FEGYVERT FOGNI, de hogy házkutatásra hozzá érkező rendőrökre rálőjön? – AZT ÉN KIZÁRTNAK TARTOM!

El fogják meszelni! Ez nyilvánvaló. Olyasmiért, amit SZERINTEM nem követett el!

Az eset óta motoszkál bennem a kérdés: VAJON MIÉRT? MI A VALÓDI OK?

Magát a dolgot – ha a forgalomból akarták volna kivonni – véráldozat nélkül el lehetett volna intézni. „Öreg, vén fasiszta” – bavarrják valami ürüggyel öt – hat évre. Ha szerencséje van, még életében szabadul, mindenki által elfelejtve! A rendőr meg ha valakiknek útban volt, kiiktatható lett volna KEMÉNY BŰNÖZŐKKEL VÍVOTT TÚZHARCBAN! (Persze ANNAK vannak kockázatai!)

– Szóval énbennem motoszkál a kérdés: MIÉRT TÖRTÉNT MINDEZ?

Bár jó lenne a választ megkapni, (néhány más gyanúmra is!) JÓ ESÉLYEM VAN ARRA, HOGY TUDATLANSÁGBAN HALOK MEG!

-admin-

“Mi volt a bűne id. Győrkös Istvánnak?” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Hát igen!Én is nemzeti kommunistának gondolom Őt.És persze van tapasztalatom,bőven a lőkiképzésben.Kizárt,hogyy Györkös lövedéke ölt volna.A silten gellert kapott AK lövedék meg.765 m/sec még a lőporutáúhatása alatt lévő lövedékről,meg mese.Alap tanúlsága az ügynek,legálisan nem lehet illegális tevékenységet csinálni.Ez egy másik szakma.

  2. Engem viszont csak annyi érdekelne hogyha Györkösnek illegális fegyverei voltak mért nem a TEK „hőseit” küldték oda????? vagy talán ehhez már nem volt vér a pucájukban, a kilakoltatásokon bezzeg nagyon kemények….

  3. faja sapka meg egy balasztikus raketat is elharit.
    jo cuccai vannak a magyar zsaruknak-

  4. Voltam katona, de nem hinném, hogy ezzel együtt tudnom kéne, hogy milyen távolságból tépi szét az ember fejét egy AK. Egy eset volt, amikor az egyik őrkatona sorozatra állított AMD csövét bekapta. Hármas sorozat volt. Neki szét ment a feje. Szerintem egy méterről, egy lövés AK-ból, halántékon pontosan 7,62mm lyukat üt, a másik oldalon egy kicsit nagyobbat.
    Viszont, ha valaki esetleg nálam nagyobb „szakértő”, hagyom magam meggyőzni.

    1. A Kalasnyikov lőszer javadalmazása nem azonos a pisztolyokéval, maroklőfegyverekével. Magyarán, miféle fegyver szakértő az olyan, aki nem mondja meg első blikkre, ezt a sebet pisztolyból kilőtt mag okozta , vagy egy annál lényegesen nagyobb átütő erejű gépfegyver! A z AMD, AKM hosszúkás- acélmagvas lőszerrel működött! Legalább is amikor még én voltam katona(1975) Igazat adok az Adminnak az okfejtését illetően. Sub Zéro írására válaszolva:- 1975-77 ben voltam katona.A Flottillánál szolgáltam le katona időmet a külső Váci úton. Mellettünk is volt egy laktanya az akkori METRO beruházáshoz rekrutált katonákkal. 3 műszakba dolgoztatták, majd pihenni sem hagyták őket4 állandó menetgyakorlatok, gyakorlatok láttam, hiszen voltam laktanya őrségben eleget. Szóval, basztatták őket, ha kellett, ha nem. Nos ez miatt írtam. 1976 nyarán, épp az akkori Olimpia idején történt, mikor mi a lőszerraktár őreiként a Rákospatak túloldalán lévő objektumot védtük 24h-s szolgálatban. Éjfél körül a 2. mozgási körletben járva(refi- kb 30 méterre, lövéseket hallottam. Rögtön a lámpához rohantam, azt forgatva átvilágítottam a szomszéd laktanyába. 30 másodperc múlva hangosbeszélőn átkiabáltak, hogy azonnal oltsam el a reflektort. Másnap, őrségváltáskor tudtuk meg, egy srác vetett véget életének íly módon! Lehet, ez volt az az eset?

      1. Az eset, amiről írtam edzőtársammal történt 1987-ben. Nem ismertem annyira a srácot, az arca még előttem van, a nevét viszont már elfelejtettem.
        Amikor én voltam katona, a „nagy pofám” miatt ott szívattak, ahol tudtak. Minden másnap őrség. Őrségben nem hagytak pihenni, a pihenőidőm alatt mindig kitaláltak valamit. Mivel pont beleestem abba az ötévenkénti állományba, amelyiket ki akarták vinni a SZU-ba éleslövészetre (Rakétás voltam.) Az őrség mellett mindig gyakorlatoztunk. Az első időszakomban, fél évig minden második éjjel tudtam csak aludni 8 órát. Nem őrkatona voltam, de 130 őrséget lenyomtam. (Kétváltásost.) Politikailag annyira megbízhatatlannak tartottak, hogy nem engedték azt az öregkatonát leszerelni, amelyik azon a gépen volt, mint én. Ki kellett volna jönnie velünk a SZU-ba a hadgyakorlatra. Szerencséjére a gyakorlat elmaradt. Amikor leszereltek az öreg katonák megváltozott a világ. A rendszerváltás is ott ért. Mikor bejöttek a kopaszok, az öregkatonákká vált korábbi gumik azt gondolták, hogy folytatniuk kell öregkatonáik „dicső” hagyományait a szívatás terén. Ez ellen határozottan felléptem. Mivel már ők sem igazán akartak tovább szivatgatni véget értek a felesleges basztatások.

  5. Ha egyértelmű lenne, melyik lövedék végzett szerencsétlen P. őrnaggyal, akkor már nem ezen menne a vita. Vagyis még nem az. Olybá is tűnhet, mintha a gyors lövések energiájától felfelé mozduló (valamelyik rendőri) maroklőfegyver egyik lövedéke az őrnagyot találta volna el először, aztán oldalt súlyosan roncsolva, majd a koponyáján irányt változtatva (és a sapkáján is nyomot hagyva) Gy. I. testébe fúródott volna. Így a nyoma sem lenne látható a falon. Ez sem kevésbé meredek, mint a másik változat.
    Később talán többet tudunk majd.

  6. ” Szerintem egy méterről, egy lövés AK-ból …”

    Nem látom jól,de a TEK videón az AK biztosított,vagy sorozat állásban van.
    Az pedig,hogy Zamecsnik az áldozat védője szintén erős túlzás véleményem szerint.

  7. Ha egy médiumnak sikerül majd felvenni a kapcsolatot az őrnaggyal,valószínű hogy azt a választ kapja hogy MEGGYILKOLTAK!De nem az akit vádolnak…hanem…A választ megfogjuk kapni még életünkben…

  8. Már mondtam mindig is az örnagy volt a célpont–györkös meg a balek áldozat lett volna de nem lett mert volt fegyvere s bérgyilkos rendörnö nem volt gyakorlott gyilkos igy hamar teli lett butyija szarral meg huggyal géppisztolyt hallva…aki ugy gondolja hogy egy méterröl géppisztoly tölténye süldröl gellert kapva csinál egy kanyart s oldalrol homlokba megy s csak kis lyukat üt—az nem jár lövészetre—

    1. Igazat kell adjak. István. Valamikor rendszeresen járőr versenyekre jártam, Lőttem pisztollyal, AMD-l. Tehát, nekem is ez volt az első gondolatom, mikor ez történt. A régi Bal Rad-n ezt le is írtam akkor! Kiemelve, az öregre fogják kenni az egészet! Ezért húzódott idáig az ügy. A mundér becsületét védve, mást letaposva!

  9. Szegény Pista bá,van szerencsém személyesrn ismerni őt,sokkal intelligensebb,műveltebb ember annál,semhogy rendőrtiszteket gyilkolásszon.Egyetlen „bűne” hogy Nemzetibolsevik!!

  10. Nyilván az őrnagy olyant tudott, ami miatt el kellett hallgattatni. Kizárt, hogy a nyomozó szakértők ennyire hülyék lennének, hogy ne tudnának megkülönböztetni akár ránézésre egy héthatvankettes nyomot egy kilencmilliméterestől. 500 Joule vs 2000 Joule torkolati energia.

  11. Szeretnénk elnézést kérni a magyar néptöl,hogy 20 évig hagytuk,hogy a bünözök kifosszák Magyarországot.

    Magyarország stratégiailag fontos helyen van.
    Moszkva nem engedheti meg a Bünözök teljessen leépitsék az államot.

    Ebböl az ügyböl is látszik a hétköznapi embereknek,hogy hazudnak a bünözök.

    Nemsokára Magyarország Nemzetközi ugyészség hatáskörébe kerül,
    a bünözöket speciális katonai rendészek begyüjtik.

    Megértjuk a bünözöket,hogy pánikolnak.
    Minden okuk megvan rá.

    Tisztelettel nyugati-hadtest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com