„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Sajnos a balrad.ru tegnapi donbasszi összefoglalója valami „szolgáltatói hiba miatt” elveszett az éterben. Most csak egy gyors pótlásra telik.

Kijev mgából kikelve, habzó szájjal mutogatja az EBESZ drónfelvételét, mint bizonyítékát az orosz agressziónak. A videofelvétel FÖLIRATOZÁSA SZERINT a donbasszi – orosz zöldhatáron nagy az ellenőrizetlen teherautóforgalom. Teherautók jönnek – mennek. Leponyvázva. A ponyvák alatt pedig a platókon lévő rakomány minden bizonnyal – sőt Kijev szerint csakis – orosz fegyverek, hadianyagok, katonák.

Hogy aztán hol készült a felvétel? – az persze nem beazonosítható. A narráció és a felirat szerint KELET-DONBASSZ fölött. Ami ha igaz is, elmondható, hogy NEM MARADÉK-UKRAJNA fölött, hanem…! Márpedig a Kijevvel szembenálló – vagy éppen harcoló – FÜGGETLEN NÉPKÖZTÁRSASÁG BÁRMELYIKE A SAJÁT HATÁRSZAKASZÁN cselekedhet saját belátása szerint. Ha pedig a tudtukkal történik, hol itt az agresszió?

Donbassz nyugati határain már beszélhetünk KIJEVI AGRESSZIÓRÓL. Mondjuk a DNR délvidéki Kominternovo esetében. Ott legutóbb két helyi civil sebesült meg súlyosan. No nem kocsmai verekedésben, hanem Kijev latorhadának aknavetőzése miatt.

Gorlovka 10. számú iskolásainak nyári vakációjának meghosszabbítását is kiküzdötték Valcmanék martalócai. A renoválás nem kis időt vesz igénybe.

Gnutovo mellett egy elismert valcmanista ordas harapott fűbe. Az ukrán tengerészgyalogságnál whytézzkedő jeles martalóc éppen a fárasztó oroszirtás porát zuhanyozta le, amikor…

A latorfőnököt meg sem próbálták a segélycsapatok istápolni. Amit itt-ott találtak belőle, a nagyját egy zsákba összeszedték, miután a KÖZÖS ZUHANYOZÁSBAN résztvevő három sebesült latoramazont előbb stoppolásra Mariupolba küldték. Az eset tegnapelőtt történt.

AZ ANYAG A „KUNYERA” UTÁN FOLYTATÓDIK!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“Donbassz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Sajnos kezd rendszeressé válni a mozdulatlanság! Ezt arra értem, egyre több nap marad ki új hírek nélkül több napos híreket látva!
    Pedig ezért járok ide 2014 óta nem másért! Eddig ti etalonok voltatok szememben a hitelesség szempontjából Donbassz, és Szíria eseményeit követve! Lassan le kell mondanom erről….. Nem ajánlom ezek után már ismerőseimnek sem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com