Meghalt Kerényi Imre

A vajda udvari celebránsa 74 éves volt.
A vajdahivatal Sajtóirodája közleményben tudatta szombaton kora délután, hogy hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében, családja körében elhunyt Kerényi Imre udvari hoppmester, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész.
Mint írták, Kerényi Imrét, aki mindvégig aktívan bohóckodott, a vajda hivatala saját halottjának tekinti.
Kerényi 2011-től irdatlan összegű közpénzt elpocsékolva fényezte Döbrögit.
A gyászhírben azt írják herdálásairól, hogy „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízottként” tevékenykedett.
Legutóbbi agymenése egy „keresztény szellemiségű elit gyermektábor” volt a NER – kiválóságok gyerekeinek és unokáinak Gizella-tábor néven, amely azonban csak jövőre indult volna el.
Ez a kultúrsarlatán a rendszerváltás előtt tagja volt az MSZMP-nek.
Beigazolódott Kádár Jáns kesergője: „mert sajnos nem minden kommunista párttag, és NEM MINDEN PÁRTTAG KOMMUNISTA.”
Elmondható hát, hogy Kerényi egész élete során egy kisszerű haszonleső volt.
Kivirágzása pedig a NER kiteljesedése idejére esett.
Ám az elmúlástól még a NER sem volt képes megvédeni.
De legalább tudtunk röhögni a baromságain.
Hogy most mi lesz velünk? Nélküle… Pont most! Amikor beindult a Nagy Kultúrharc!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Az új alaptörvény nagy rajongója.
Halottról jót,de inkább semmit.