Itt a pofon: 350 milliárdos kiigazítást vár el az EU Döbrögisztántól
Emiatt kell spórolni, nem egy vizionált válság miatt.
Az uniós pénzügyminiszterek pénteki ülésükön határozatot fogadtak el, amelyben jelentős költségvetési korrekciót szorgalmaznak, hogy Magyarország folytassa a strukturális hiány kiigazítását.
A tanács határozatában megállapította, hogy a 2017-es adatok szerint a bevételi intézkedések és egyszeri tételek nélkül számított államháztartási kiadások növekedése jóval meghaladta a 2017-re elfogadott értéket, jelentős – a GDP 2,4 százalékának megfelelő mértékű – eltérést mutatva az előírt strukturális kiigazítástól.
A GDP 1,8 százalékának megfelelő 2016-os strukturális hiány 2017-ben a GDP 3,1 százalékára nőtt, ami jelentősen, 1,6 százalékponttal eltér a GDP 1,5 százalékában meghatározott középtávú költségvetési célkitűzéstől.
A tanács ajánlásai között szerepel az is, hogy az elsődleges államháztartási kiadások nettó nominális növekedése 2018-ban ne haladja meg a 2,8 százalékot. Ez a GDP 1 százalékának megfelelő, vagyis 350 milliárd forintos kiigazítást tesz szükségessé.
A tanács azt ajánlja továbbá, hogy Magyarország az összes rendkívüli bevételt a hiány csökkentésére használja fel. A költségvetési konszolidációs intézkedések révén növekedésbarát módon kell biztosítani az államháztartás strukturális egyenlegének tartós javulását – tették hozzá.
A határozat szerint Magyarországnak október 15-ig kell jelentésben beszámolnia az ajánlásokra válaszul hozott intézkedésekről.
Az Európai Bizottság által májusban javasolt kiigazítás lehet az egyik magyarázata annak, hogy a kormány, válságra hivatkozva megemelte a költségvetési tartalékot – éppen a határozatban is szereplő, 350 milliárd forint körüli összegre – és Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a tárcavezetők hiába kérnek pluszpénzt a jövő évre.

Az viszont sokatmondó, hogy a Pénzügyminisztérium a tanácsülésről szóló közleményében meg sem említette azt, hogy megszorításokra szólították fel az uniós pénzügyminiszterek a magyar kormányt. Varga Mihály az Európai Ügyészségről és a migrációról beszélt a tárca szerint. (Forrás: HVG)
Bal-Rad komm: A büdzsétervben az adótörvényekben már látszik a BELEBEGTETETT VÁLSÁG! A cafeteria megszüntetése, meg az egyéb MEGSÚGOTT qrmányzati tervek sok jót nem sejtetnek a KISEMBEREKKEL! Amikor már MEGLÓDULÓ INFLÁCIÓRÓL beszélnek, egyértelmű: pénzhiányban szenved a tolvajbanda. Amit BÁRMI ÁRON pótolni kell!
És itt még csak a Brüsszel ÁLTAL ELŐÍRT KÖVETELMÉNYRŐL van szó!
Ekkor még nem beszélünk a júdáspénzek visszatartásáról, és a büntetésekről. Amikhez képest a 350 milliárdos KÖVETELÉS szinte csak aprópénznek tűnik! Persze ezt a 350 milliárdot viszonylag könnyedén tudja teljesíteni a horda. Az ösztönző megvan. A miniszteri apanázs ötmillióra emelése kellő ösztöke a „szolgáknak” az elvárások kisajtolása. Korábban Döbrögi „…arról is beszélt, hogy a tárcavezetők hiába kérnek pluszpénzt a jövő évre…” – a területeiknek! Havi öt milla fixért tessék visszafogni az igényeket!
VISSZA LESZNEK FOGVA AZ IGÉNYEK!
Úgy vissza lesznek fogva,hogy a „szépemlékű” Bokros – csomag az túlélőkészlet lesz a magyarok többsége számára ahhoz képest, amit Döbrögi majd most fog a nép nyakába akasztani.
„AZT” CSAK-CSAK TÚLÉLTÜK!
„EZT” is túl fogja élni a nép egy része! (Ungár Petike – és még néhány hasonszőrű – viszonylag megrázkódtatások nélkül.)
Talán már nem is annyira csudálnivaló dolog, hogy FÖLPÖRGETIK A BUDAI VÁRNEGYED EDDIG ÍMMEL – ÁMMAL (ám kirívóan drága) VÉGZETT FÖLÚJÍTÁSÁT!
Tavasszal már költözik oda a teljes stáb! A BIZTOS MENEDÉKET NYÚJTÓ VÁRBA! Ami jólvédhető, zárt terület lészen!
Gondok esetén akár egy hónapig is biztos menedék! Egy hónap alatt meg csak – csak megérkeznek a NATO – fölmentők!
Bárakárhonnan is nézzük, gondok pedig lesznek! NEKÜNK!
De nem is ez a nagy gond itt Döbrögisztánban! Az igazi problémánk az, hogy NINCS ERŐ, AMELY KIMONDANÁ AZ IGAZSÁGOT, ÉS KIUTAT MUTATNA AZ ÁLLANDÓSULT VÁLSÁGBÓL!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Otthonvédőknek: a fidesz által elfogadtatott, mindenféle emberi jogot alapjaiban sértő szegényellenes törvények értelmében bűnözőként kezelik az életvitelszerűen utcán élőket.
Namármost, ha jogkövetők vagyunk (sárgapólósoknak!!!), akkor azok, akik kilakoltatnak a lakásból, és utcára teszik az embereket, az elkövetők minimum felbujtók, de legalább bűnrészesek, és ellenük eljárásokat kell indítani, a hatályos MAGYAR jogrendek szerint, és bűnpártolással kell megvádolni minden végrehajtót, és azok segítőit. Ha rendőri jelenlét van, az ő esetük egy bűnügyben való segédkezés külön súlyosbítandó cselekmény.
https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/teina200.html
Elmegy az EU Tanács a fenébe !
Az eurostat kimutatása nem mindenkire érvényes ? A statisztikát ők csinálták !
Magyarország -2%
Románia -2.9%
Konszolidációs intézkedést ajánl a két országnak ! Szóval előre tudják ,hogy növekedni fog a hiány ?
Spanyolország -3.1%
Franciaország -2,6%
Olaszország -2,3%
Portugália -3%
Nem számít ? Ebben a négy országban csökkenni fog a hiány !
„Tavasszal már költözik oda a teljes stáb! A BIZTOS MENEDÉKET NYÚJTÓ VÁRBA! Ami jólvédhető, zárt terület lészen!”
Bevették már egy párszor azt is!
Nem kell bevenni, minek.
Ha ő -oda- bemegy,akkor bent is marad.
Ketrecbe zárt állat 10-12 nap és bekattan.Saját magára zárja börtönét, csak helikopterre számíthat.Az egész „stábot” viszont nem mentik ki, és így öngól.
Volt már ilyen:
-Te is fiam, Brutus?!