„Vajdai gondoskodás” bővebben

"/>

Vajdai gondoskodás

Rendeletet írt alá Orbán a Czeglédy-ügy kárrendezéséről

A kárrendezésre azért van szükség az államtitkár szerint, mert a baloldali politikus embereket károsított meg.

A kormány elfogadta a Czeglédy-ügy kárrendezéséhez szükséges rendeletet – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel.

Dömötör Csaba azt mondta: a Czeglédy-ügy kárrendezéséről szóló rendelet rövidesen megjelenik a Magyar Közlönyben.

Kiemelte: a kárrendezésre azért van szükség, mert Czeglédy Csaba baloldali politikus (az MSZP, a DK és az Együtt képviselője) rengeteg diákot és idős embert károsított meg egy – a gyanú szerint – bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás során. „A kormány fontosnak tartja, hogy a károsultak mielőbb megkapják azt a pénzt, amiért megdolgoztak” – szögezte le az államtitkár hozzátéve: az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet ezt a célt szolgálja.

Dömötör Csaba kitért arra is: botrányosnak tartják, hogy a kárrendezésben való közreműködés helyett a „baloldal politikusai mind a mai napig falaznak az előzetesben ülő Czeglédy Csabának” – áll az MTI tudósításában.

Korábban Czeglédy Csaba ügyvédje arról beszélt, hogy a hatóságok szándékosan azon a napon vették őrizetbe védencét, amikor általában a fizetéseket utalták, ám abban a hónapban erre néhány nappal korábban került sor, így szerinte nincs is több ezer károsult diák, csak néhány tucat, és legfeljebb egymillió forint körüli összeg ragadt bent.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Hozsánna a vajdának! Egy maszopos bandita kárvallottjait az Ő INTÉZKEDÉSÉRE kielégítik! Derék dolog. Elismerésre méltó dolog. Így is kell ezt csinálni! A’ zemberek nem károsodhatnak!

Tessék mondani! Akkor most a Quaestor – kárvalottjai is…? Meg a hitelcsapdába lököttek is…?

De jó!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com