Ma már 2026 július 2. – át írunk! És ráadásul ma már csütörtök van.
VÁLTOZOTT A HELYZETEM – márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! Ugyanis a ceglédi „Toldy Ferenc” Kórház sürgősségi betegfelvételi osztályán mára virradóan hajnali kettő óra körüli időpontban közölte velem – valamint az én tovább sorsom miatt a helyszínen aggódó-rettegő feleségemmel és a nevelt fiammal a számukra örvendetes, ám az én számomra kiábrándítóan rossz hírt az ügyeletes orvos, Dr. Biliczki Ferenc:
NEM VAGYOK SZÍVBETEG – aminek gyanújával BEVITETETT a kórházba a feleségem barátnője Dr.Mhály Erzsébet. A két bokám hihetetlen mérvű megdagdása az lehetéges a Pakinson-kóromra szedett gyógyszerek mellékhatása is. A Pakinson – kórba pedig nem szokás belehalni, legfeljebb valamelyik mellékhatásába. AZ ÁGYÉKSÉRVEMET pedig mihamarabb műttesem meg, azt követöen nem ártana egyfajta hízókúra sem! -mondta ki a werdichtet Dr. Biliczki, amely az ÉN SZÁMOMRA MÉLYSÉGES CSALÓDÁS! Hiszen jómagam MÁR – MÁR KEZDTEM REMÉNYKEDNI A HIRTELEN SZÍVHALÁLBAN! Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
| << | Július | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||
| 2026 | ||||||
…Rádásul immáron az idei esztendő 183. napját tapossuk!
(ÉS…MINEZEK TETEJÉBE – MÁR A HUSZONGYEDIK NAPJÁNÁL TART AZ IDEI ÉVRE ÖSSZERÖFFENTETT FUTBALL VB, AMI MÁR AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZÁBAN TART! (Amely már a 23. a sorban!) NEM KIS SZERENCSÉNKRE – NEKÜNK MAGYAROKNAK! – KEVÉS IZGALMAT OKOZ! (Mivelhogy a mi nemmzetthy 11 -ünk nincs jelen! Az oka ismert: EGYSZERŰEN NEM JUTOTTUNK KI!) PEDIG HÁÁÁT…-PÍZ AZ LETT BELEÖLVE! (Mármint a fociba!) NEM IS KEVÉS!
Egyszóval: rohan az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 182 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 182 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi EGYKORI Bölcs Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT!
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 182 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amelynek a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI!
MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY NAP TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI!
DE HÁÁÁT… – EZT MÉG MAJD MEGLÁSSUK!
Ráadásul ma ünnepli a névnapját minden:
Ottó + Jenő, Manyi, Marcián, Maréza, Mária, Mia, Miett, Mietta,
Odin, Ottokár, Sarolt, Várkony
VALAMENNYIÜKNEK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁN A balrad.hu
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket IS! Isten éltesse őket!
AZ ÜNNEPELTEKNEK ÉS A MAI JELES NAPRA A NYÁJAS OLVASÓINAK AZ ALÁBBI ZENÉS VIDEÓVAL KEDVESKEDIK A balrad.hu:
AZ ELŐADÓJA AZ URIAH HEEP EGYÜTTES. A SZÁM CÍME PEDIG: „JÚLIUSI REGGEL”
A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!
Amúgy pedig július 2. – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban.
(Bár az is igaz, hogy EZEK Magyarisztán mai történéseihez képest SZINTE SEMMIK!)
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Mi is volt? Hogyan is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAlius_2.
A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:
-
1995-ben ünnepelték először a Sportújságírók Napját, melyet a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 1924. július 2-i megalakulásának emlékére tartanak (magyar javaslatra).
-
Sarlós Boldogasszony ill. a vizitáció ünnepe, amelyet a 13. századtól július 2-án tartottak, egészen a II. vatikáni zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át. Azonban néhány országban – így Magyarországon – napjainkban is július 2-án ünneplik.
-
Legszentebb Istenszülő drága köntösének elhelyezése Vlachernében. Görög katolikus ünnep Szűz Mária köntösének 458. július 2-án, Vlachernében történt elhelyezésének emlékére, amelyet 860-ban ezen a napon rendelt el Szent Fótiosz pátriárka.
NEM MELLESLEG: Ha akad a balrad.hu Nyájas Olvasói között valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztánnak a területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/
Kérem, anyagilag támogass a a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!



Ne reménykedj , nem szabadulsz olyan könnyen !