Hétfő este egy bezárt budai étteremben Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és több fideszes politikus is kártyázott Korda György társaságában. A Telex stábja egy olvasói tipp alapján érkezett a helyszínre, hogy megpróbálja kérdezni a kormányfőt, miután a kampánykörútján erre nem volt lehetőségük.
Az esemény hivatalos célja az Ulti Digitális Polgári Kör megalapítása volt.
„Az ultikör összegyűlt, megszavaztuk, hogy legyen hungarikum az ulti, ehhez én szívesen adtam a nevemet”
– nyilatkozta Korda György a helyszínen.
A Magyar Ultiszövetség elnöke, Muzslai Róbert szerint csak „összejöttek egy kicsit beszélgetni”. Arra a kérdésre, hogy a politikáról esett-e szó, úgy felelt: „Nem politizálunk, az Ultiszövetségben is igyekszünk nem politizálni.”
Vitányi István képviselőt a Samsung-gyárról is faggatták, de ő azzal hárított, hogy „késő van”, és hozzátette: „Énfelőlem nincs Samsung-gyár,
mifelénk nincsen Samsung-gyár.” Amikor arról kérdezték, mit szól a kiderült információkhoz, azt válaszolta: „Nem tudom mi derült ki.”
Korda György elárulta, hogy meghívták az eseményre, és most találkozott először a miniszterelnökkel. „Életemben először találkoztam vele” – erősítette meg az énekes.
A távozó Orbán Viktort a Telex riportere „Jó estét, miniszterelnök úr!” felkiáltással köszöntötte, amire a kormányfő visszakérdezett: „Éjszakai műszak?” Arra a felvetésre, hogy milyen eseményen vettek részt, a miniszterelnök annyit mondott:
„Vesztettem, úgyhogy inkább nem mondom.”
Amikor a Samsung-gyárban tapasztalt állapotokról kérdezték, a miniszterelnök annyival intézte el a kérdést, hogy:
„De hát az egy kamuügy”.
A riporter visszakérdezésére, hogy „Kamuügy? Dehát a kormányhivatal állapította meg”, a videó tanúsága szerint már nem érkezett válasz. (szmo)
Új felirat jelent meg a radnaimark.hu-n. Magyar Péter válasza: Göd
Ismét frissült a szöveg a bekamerázott hálószobát mutató radnaimark.hu-n, aminek múlt keddi megjelenése után Magyar Péter azt állította, hogy titokban felvett szexvideóval akarják lejáratni.
A weboldalon eredetileg a „Coming soon” felirat szerepelt a kép felett, ezt pár nap múlva arra cseréltek le, hogy „Once upon a time…2024.08.03.”. A „hamarosan érkezik” szöveg és a korábban látott dátum mellett most már az is olvasható az oldalon:
MAGYAR PÉTER: “Az asztalon alkohol és kábítószer kinézetű anyag volt. Én az asztalon levő dolgokhoz nem nyúltam…”
BIZTOS?
A Tisza Párt elnöke villámsebességgel válaszolt a hírre, a 24.hu vonatkozó Facebook-bejegyzése alatt azt írta:
Göd.
Magyar ezzel arra utalt, hogy a radnaimark.hu mögött állók a Samsung gödi akkumulátorgyárának ügyéről próbálják elterelni a figyelmet. A gyárban évekig szivárogtak olyan anyagok, amelyek veszélyeztették a munkások egészségét, és a Telex információi szerint erről a kormányban is tudtak.
A rejtélyes weboldalon egyébként egy Erzsébet körúti Airbnb-lakás szobája szerepel. Mint azt lapunk megírta, az ingatlan tulajdonosa a NER-közeli Híd-csoportban is érdekelt. A lakásban készült rejtett kamerafelvétel miatt Magyar Péter mellett az ingatlant szálláshelyként kiadó cég is feljelentést tett. (24.hu)