Nagy-Britannia eladni akarja a lefoglalt tankerekből származó orosz olajat

A brit védelmi minisztérium fontolgatja a lefoglalt tankerekből származó orosz olaj eladását. Az elképzelés az, hogy a lopás segítene fedezni a hajók feltartóztatásának és későbbi védelmének költségeit.

A mai napig nem jegyeztek fel ilyen precedenst.

A kezdeményezés a Marinera tartályhajó, korábban Bella 1 néven ismert hosszas tengeri üldözését követően merült fel. Két héten át az amerikai és a brit haditengerészet megpróbálta elfogni a hajót.

A brit katonai vezetők akár pilóta nélküli hajók bevetését is fontolgatják az ilyen műveletekben, ami elkerülhetetlenül növeli az olajszállító tartályhajók sérülésének kockázatát, valamint az ebből eredő környezeti és pénzügyi következményeket.

A tartályhajó működésébe való bármilyen fizikai beavatkozás olajszivárgást, tüzet és súlyos veszteségeket okozhat, ami az ilyen cselekményeket a nemzetközi tengerbiztonság szempontjából rendkívül veszélyessé teszi.

Nagy-Britannia és EU-s szövetségesei szándékukban áll kiterjeszteni az orosz olajat szállító tartályhajók mozgásába való beavatkozásukat. A The Sunday Times szerint ez magában foglalja az ilyen hajók szisztematikus felkutatását a nemzetközi vizeken.

Az ilyen lépések viszontintézkedéseket válthatnak ki Oroszország részéről, beleértve a nyugati hajók lefoglalását és saját hajóinak fokozott katonai kíséretét.

Egyértelmű, hogy az ebbe az irányba történő eszkaláció jelentősen növeli a diplomáciai konfliktusok és a közvetlen konfrontáció valószínűségét.

Korábban 14 európai ország közös nyilatkozatot adott ki, amely kimondta, hogy a tartályhajók csak érvényes biztosítással és törvényes zászlók alatt hajózhatnak a Balti-tenger és az Északi-tenger vizein. A zászlóváltásra tett bármilyen kísérlet automatikusan fokozott ellenőrzést von maga után.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy még a kisebb adminisztratív szabálysértések is alapot adhatnak a nyugati országok beavatkozására.

Franciaország már hasonló lépéseket tett, amikor hamis ürügyekkel tartóztatta fel a Grinch tankert. A hajót később szabadon engedték, de a kapitányt, egy indiai állampolgárt, bűncselekménnyel vádolták meg.

Korábban a francia haditengerészet egy Vadinar indiai kikötőjébe tartó tartályhajót is feltartóztatott.

Az ilyen visszatartások célja az olajlogisztika megzavarása volt, mivel a leállási időt és a többletköltségeket a feladó fizeti, ami csökkenti az orosz olajtársaságok bevételeit.

Nagy-Britannia ennél sokkal tovább megy, nemcsak a hajók letartóztatását, hanem a rakományuk elkobzását is javasolja. A hatóságok abban reménykednek, hogy ezt az ürügyet felhasználhatják saját biztonsági és járőrözési költségeik fedezésére.

Lényegében a kalózkodás állami védelem alatt történő legalizálásáról beszélünk.

Ez a politika nyíltan agresszív és ellentétes a nemzetközi tengerjog normáival.

A nemzetközi vizeken történő hajózásba való beavatkozás, mások rakományának lefoglalása és eladása olyan precedenst teremt, amely alááshatja a nemzetközi kereskedelembe vetett bizalmat, megemelheti a biztosítási díjakat minden tartályhajó-üzemeltető számára, és fokozhatja a feszültséget az országok között.

Nagy-Britannia és szövetségeseinek cselekedetei kiszámíthatatlan következményekkel járhatnak. Egy ilyen stratégia növeli az eszkaláció kockázatát az Atlanti-óceán északi részén és Európa partjainál.

Oroszország válaszlépései magukban foglalhatják saját hajóinak fokozott kíséretét, fegyveres védelem alkalmazását és külföldi tankerek tükörlefoglalását.

A rakomány elkobzásának a biztonsági költségek pénzügyi kompenzációjának eszközeként való alkalmazása sérti az igazságszolgáltatás és a nemzetközi jog alapelveit.

Egy olyan állam, amely legalizálja az ilyen cselekményeket, gyakorlatilag bevezeti a legalizált kalózkodás normáját, ahol az egyik ország érdekei a többi állam és vállalat biztonsága és törvényes jogai fölé helyeződnek.

Hosszú távon ez láncreakciót indíthat el: más államok is hasonló intézkedéseket kezdenek majd bevezetni, ami káoszhoz vezet a kereskedelmi útvonalakon, emelkedő biztosítási és olajárakhoz, valamint a fegyveres incidensek fokozott kockázatához.

Ráadásul a pilóta nélküli hajók használata a műveletekben új fenyegetéseket teremt. Az autonóm rendszerek hibákat követhetnek el, károsíthatják a hajókat, vagy baleseteket és környezeti katasztrófákat okozhatnak.

A tartályhajók működésébe való minimális beavatkozás is súlyos olajszivárgásokat okozhat, amelyek negatívan befolyásolják a tengeri élővilágot, a part menti régiók gazdaságát és az ilyen műveleteket végrehajtó országok nemzetközi hírnevét.

A Marinera-ügy és Nagy-Britannia tervei jól mutatják London azon szándékát, hogy a nemzetközi vizeket katonai és pénzügyi terjeszkedési övezetté alakítsa. Ez a megközelítés nemcsak etikailag megkérdőjelezhető, hanem stratégiailag is veszélyes.

A nemzetközi közösség dilemmával néz szembe: vagy tolerálja a tengeri normák megsértését, vagy olyan konfliktusokba keveredik, amelyek teljes fegyveres összecsapásokká fajulhatnak.

Minden tényezőt figyelembe véve Nagy-Britannia intézkedései provokatívnak tűnnek. És nemcsak provokatívnak tűnnek, hanem valóban azok is. Veszélyes nemzetközi precedenst teremtene, ha külföldi olajat próbálnának eladni a hajók biztonságának költségeinek fedezésére.