1
(idézet: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 – Berecz János)
AZ ÚJ FORRADALMI KÖZPONT
MEGALAKÍTÁSA
1956. november 4-én hajnali 5 órakor rádióadás útján ország-világ értesült arról, hogy megalakult és működni kezdett a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Az új kormány, katonai segítséget kérve a Szovjetunió kormányától, hozzálátott a fegyveres ellenforradalom felszámolásához, hogy megvédje, megszilárdítsa a néphatalmat, és megteremtse a szocializmus építése folytatásának a feltételeit. Ezt a magyar nép nemzeti sorsát alapvetően meghatározó lépést sok nehéz egyéni és kollektív döntés előzte meg. A nem könnyű döntések meghatározója, lényege a forradalmi szakítás volt.
Az október 23-át követő első napokban az események irányát nagyon nehéz volt pontosan felmérni. Egyidejűleg jelentkeztek ugyanis a Rákosi-Gerő-klikknek a szocializmus, a hazafiság eszméit megsértő politikai vonala elleni jogos felháborodás megnyilvánulásai, a párt- és államélet lenini normáinak helyreállítását célzó követelések, valamint a kapitalizmus, sőt a kizsákmányoló nagybirtokrendszer visszaállítására irányuló előbb burkolt, leplezett, majd mind nyíltabb törekvések. Az események egyre gyorsabban peregtek, és mind határozottabban domborodtak ki az ellenforradalom lényegi vonásai.
A tömegek között felmérhetetlen volt a zűrzavar. Százezrek hitték, hogy követeléseik, jogos igényeik kielégítéséért folyik a harc. Az ellenforradalmi erők kezdetben jól álcázták igazi céljaikat; jelszavaik a szocializmus megtisztításáról, szocialista felvirágzásról, a nemzeti szuverenitás, a szabadság és a demokrácia győzelméről szóltak. Mindezt hangzatos hazafias szóáradattal bővítették, nacionalista uszítással tűzdelték. A fehérterror megdöbbenést váltott ki ugyan, de az atrocitásokat a szükséges megtisztulás elkerülhetetlen megnyilvánulásaiként magyarázta a minden eszközzel és nagy hangerővel dübörgő propaganda.
A szocialista forradalom tudatos híveit, a helytállásra kész kommunisták tízezreit tehetetlenségre kárhoztatta ez a lehetetlen helyzet. Akik harcoltak és harcolni akartak a munkáshatalom védelméért, nem kaptak megfelelő útmutatást, nem volt irányító központjuk. Október 28-án a Nagy Imre-kormány forradalminak nyilvánította az eseményeket, s így azok váltak ellenforradalmárokká, akik a szocialista Magyarországért, illetőleg védelméért küzdöttek. A pártot feloszlatták, újjászervezéséről csak egy nyilatkozat szólt.
Nehezítette a tisztánlátást az is, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom és a szocialista országok első megnyilatkozásai sem voltak egyértelműek, miként maguk az események sem. Világos értékelésük csak október végén november első napjaiban született meg, de hazánkban akkor sem vált széles körben ismertté.
Október 30-án az ellenforradalmár csoportok heterogén összetételű, de központosított osztagai megostromolták a Magyar Dolgozók Pártja budapesti székházát a Köztársaság téren. A több órás tűzharc az ellenforradalmi fegyveres erők magasabb fokú szervezettségéről tanúskodott: a támadás irányított volt, és nehézfegyvereket is bevetettek. A székház elfoglalása után a védők közül 25 személyt kegyetlenül legyilkoltak, és halálosan megsebesítették a pártbizottság köztiszteletben álló, a szocialista gyakorlat tényleges megújításán fáradozó titkárát, Mező Imrét. Ez az ostrom jeladás volt. Ettől kezdve az ellenforradalmi fegyveres bandák a pártházak elfoglalását, a helytálló kommunisták üldözését, a szocializmus híveinek megfélemlítését tekintették fő feladatuknak.
Az események valódi jellegét változatlanul palástolta, hogy az ország élén kommunisták vezette kormány állott. Nagy Imréről, a sűrűn, két-három naponként változó kormány elnökéről köztudott volt, hogy négy évtizede harcosa a magyar kommunista mozgalomnak, és részt vett a Komintern munkájában is. Joviális fellépése, szép magyaros beszédstílusa, a személyi kultusz káros következményei elleni korábbi fellépései nagy tekintélyt kölcsönöztek személyének. Ő pedig október 30-án kezet nyújtott a budapesti pártház ostromát irányító Dudás József ellenforradalmi vezérnek. Az új helyzetnek azzal kívánt nemzetközi biztosítékokat szerezni, hogy október 31-én bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, és kinyilvánította az ország örökös semlegességét. A feltételek biztosításáért a tőkés nagyhatalmakhoz fordult. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy vele tovább haladni nem más, mint a szocializmus eszméinek elárulása, hozzájárulás a munkáshatalom felszámolásához.
Az ellenforradalmi veszélyt Nagy Imre környezetében is egyre többen kezdték felismerni. A vele együtt haladó, tekintélyes régi harcos, Szántó Zoltán november 2-án azzal a kéréssel fordult a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság akkori budapesti nagykövetéhez, D. Soldatichoz, hogy veszély esetén kaphatnak-e menedékjogot a nagykövetség épületében „a pogromokat rendező ellenforradalmárok elől, akiknek akciói ebben az időben dühöngtek”. November 3-án meg is kapta az igenlő választ.* D. Soldatic visszaemlékezései. Vjesnik, 1977. XI. 28. * Nagy Imre közvetlen munkatársa, a személyi kultusz időszakában meghurcolt Losonczy Géza államminiszter november 3-án sajtóértekezletet tartott a Parlamentben. Ezen az összejövetelen kijelentette: „A kormány véleménye szerint az országban meglehetősen elevenek az ellenforradalmi erők. A magyar kormány ezért szükségesnek látja teljes egészében kijelenteni, hogy az elmúlt tizenkét esztendő olyan eredményeiből, mint a földreform, az államosítás és a szociális vívmányok, semmit sem kíván feladni. … nem fogja tűrni a kapitalizmus restaurációját Magyarországon.”** Egyetemi Ifjúság, 1956. XI. 4. *
Az ilyen beismerések és fogadkozások csak tovább ködösítették a helyzetet, mert a kormány intézkedései éppen az ellenforradalom következményeit stabilizálták és nemzetközi védelmét szolgálták. Nem tettek tényleges lépéseket az ellenforradalommal szemben. Ezzel a politikával és magatartással szakítani kellett, mert ez az árulás útja volt. Ugyanakkor az ellenforradalommal szemben a személyi kultusz időszakának a politikája nem lehetett alternatíva, és személyi garnitúrája sem lehetett az új forradalmi központ kezdeményezője.
1956. november 1-én Kádár János és Münnich Ferenc megállapodott abban, hogy az új forradalmi központ megszervezése létkérdés. Az esti órákban elhagyták Budapestet, és hozzáláttak a forradalmi ellentámadás előkészítéséhez. November 2-án, Nógrádi Sándor altábornagy szervezésében, Marosán György, Apró Antal, Kiss Károly és más elvtársak is követték Kádár Jánost.
A szakítás és az ellenforradalommal való szembefordulás rendkívül nehéz körülmények és feltételek közepette ment végbe. A Magyar Dolgozók Pártja két ismert vezető gárdájának bukását jelezték az események, de a csőd ekkor még kevesek előtt volt nyilvánvaló. A „baloldali” gárda, a Rákosi-klikk a válság előidézője volt a törvénytelenségek elkövetésével, helytelen intézkedésekkel, hiú féltékenységével és a saját pozícióikhoz való vak ragaszkodással. Személyi hatalmukat a szocializmus előfeltételének tekintették, és éppen ezzel ásták alá annak alapjait. Az MDP-nek ez a régi vezetése nem lehetett új központ, mert elvesztette a párttagság és a dolgozó tömegek bizalmát, saját maga is felelős volt a kialakult helyzetért, és képtelen volt programot adni a kivezető útra.
A „jobboldali” gárda, Nagy Imre központja megmámorosodott a változásoktól és a hatalom megragadásától. Miközben az utcákon az ellenforradalmi terror dühöngött és az intézményekben a szocialista-ellenes erők vették át a hatalmat, miközben üldözték a szocialista hazafiakat, ők rohantak az események után, és közben azt képzelték, hogy irányítják azokat. Mindenben kielégítették az ellenforradalom politikai igényeit, és úgy tettek, mintha – a néphatalom felszámolásának időszakában – valamiféle ünnepélyesen kinyilvánított és abszolutizált nemzeti szuverenitás volna a legfontosabb. Az eltávolításukat tervező ellenforradalmárok mögéjük felzárkózva és segítségükkel jutottak be a hatalom, a kormányzás sáncaiba, és így a törvényesség látszatával takaróztak. Fordulatot végrehajtani már nem tudtak, és nem is akartak.
Igen nehéz helyzetben voltak azok, akik a forradalmi szakítást kezdeményezték és végrehajtották. Mindvégig betartották a párt szervezeti szabályzatának előírásait: megelőzően nem szervezkedtek, nem alakítottak csoportot vagy frakciót. Tudtak egymásról, de szervezeti kötelékek nem voltak közöttük. Kádár János elvtárs mondotta az Országgyűlés 1957. május 11-i ülésén: „Meg kell őszintén mondanom, hogy a vezetésnek ez a része azokban a nehéz napokban súlyos zavarban volt. Legalábbis én, a magam nevében mondhatom, hogy az események sodrában nem volt egyszerű dolog megérteni, hogy mi történt. És a következő lépés, hogy mit kell tenni, még nehezebb volt. Tehát nehéz volt felismerni, hogy mi történik, és nehéz volt meglátni, hogy mit kell tenni. Ezért bizonytalanság volt a vezetés jobbik és tisztességes részéről.”* Kádár János: Szilárd népi hatalom: független Magyarország. Kossuth Könyvkiadó 1962. 134. old. *
Tovább növelte az új forradalmi központ megszervezésének és fellépésének nehézségeit, bonyolultságát a dolgozó tömegek hangulata és politikai szétszórtsága. A nagy tömegek megmámorosodtak jogos követeléseik beteljesedésének reményétől, de cselekvőképességüket zavarodottság és félelem bénította. A Kádár János vezetésével megalakult forradalmi központ nehéz választás előtt állt. Mit tegyen először: ismerje el a munkásosztály jogos követeléseit és fokozatosan vegye fel a harcot az ellenforradalommal, vagy az ellenforradalom leverésére összpontosítsa először erejét, még ha kezdeti értetlenséggel, a félrevezetett emberek meg nem értésével találkozik, és utána, konszolidált körülmények között lásson hozzá a munkások jogos követeléseinek teljesítéséhez? A Magyarországon kialakult, a szocializmust alapjaiban veszélyeztető helyzetből kiindulva, és figyelembe véve a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatait, olyan döntés született, hogy először az ellenforradalmat kell leverni, mert enélkül a munkásosztály és a dolgozók semmilyen jogos óhaját és követelését sem lehet teljesíteni.
Az akkori eseményeknek és döntéseknek van egy elvi jelentőségű tanulsága. A marxista-leninista élcsapatnak mindig a munkások, a dolgozó tömegek alapvető érdekeiből kell kiindulnia, figyelembe kell vennie a néptömegek helyzetét, felkészültségét, tettrekészségét, szervezettségét, politikai hangulatát stb. A helyzet akkor válik igazán nehézzé, ha ellentmondás keletkezik a dolgozó tömegek hosszú távú érdekei és pillanatnyi hangulata között. 1956 október-novemberében az ellenforradalom nacionalista uszítása és a revizionizmus demagógiája által felkorbácsolt tömeghangulat ellentmondott az ország, a dolgozók tartós érdekeinek. A Kádár János vezette forradalmi központ történelmi érdeme, hogy felismerte ezt a helyzetet, és volt bátorsága szembeszállni az ellenséges hangulatkeltéssel; fellépésével a dolgozó magyar nép tartósan érvényesülő, alapvető nemzeti és osztályérdekeit szolgálta. Az új forradalmi központ bízott abban, hogy a szocializmus építésének nagy eredményei, a népi Magyarország tizenkét éve mély nyomokat hagyott a néptömegekben. Erről szólt Kádár János 1957. január 26-án a Szakszervezetek Országos Tanácsa X. ülésén: „Amikor november 3-án ennek a kormánynak a létrehozásán gondolkodtunk, azt hiszik, nem tudtam azt, hogy nem virágkoszorúkkal fognak minket fogadni? Nagyon jól tudtam, de meg voltam győződve igazságunkról és arról, hogy a nép meg fogja érteni tettünket, helyeselni és becsülni fogja, hogy az ellenforradalmi áradattal szembeszegültünk, és megmentettük a magyar proletárdiktatúrát.”* Ugyanott. 19. old. * Az Országgyűlés már idézett ülésén pedig így fejezte ki ezt: „… abban is biztos voltam, pedig akkor nem úgy festett a helyzet, hogy a magyar nép óriási tömegei meg fogják érteni, hogy szakítanunk kellett, és az egyenes harc útjára kellett lépni.”** Ugyanott. 135. old. *
A Kádár János vezette forradalmi központ Szolnokon november 3-án megalakította a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt. Nem tartózkodott a kormány minden tagja Szolnokon, de az elhatározottságban egységesek voltak. Négyen írták alá a „Nyílt levél a magyar dolgozó néphez!” címzésű dokumentumot, amely így kezdődött: „Alulírottak, Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-én megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.”*** Szabad Nép, 1956. november 6. *
Az új kormány összetételét és céljait egy másik dokumentum, a „Felhívás a magyar néphez!” jelentette be. A kormány összetétele a következő volt: Kádár János miniszterelnök, dr. Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere, Marosán György államminiszter, Horváth Imre külügyminiszter, Kossá István pénzügyminiszter, Apró Antal iparügyi miniszter, Dögei Imre földművelésügyi miniszter, és Rónai Sándor kereskedelemügyi miniszter.* Ugyanott. *
Kádár János és Münnich Ferenc Szolnokon, a Vörös Hadsereg úti laktanyában tartózkodtak, ahol a szovjet csapatok parancsnokságával együtt megtervezték és irányították a fegyveres ellenforradalmi bandák felszámolására irányuló hadműveleteket. Münnich Ferenc kapta azt a feladatot, hogy biztosítsa: a Magyar Néphadsereg még együtt lévő egységei megértsék az új helyzetet és támogassák a szovjet csapatok műveleteit.
Apró Antal és Marosán György a Szolnok megyei tanács épületében (Kossuth Lajos u. 1.) szervezték a kormány polgári feladatainak ellátását, és felvették a kapcsolatot a forradalmi fellépést támogató személyiségekkel. Kiss Károly a párt szervezésének megindítását készítette elő. Velük volt Nógrádi Sándor és más elvtársak. Munkatársaik közül Simon Ferenc a Szolnoki Rádió adásait szervezte, Erdélyi Károly pedig Kádár János munkatársa volt. Horváth Imre külügyminiszter, mivel Bécsből nem tudott eljutni Budapestre, Prágába utazott, és ott kezdte meg az új kormány külügyi munkáját: a harcot a nemzetközi diplomáciai elismertetésért, és az ENSZ tájékoztatását. A többi miniszter Budapesten készítette elő a kormány tevékenységét, Uszta Gyula altábornagy vezetésével pedig a Honvédelmi Minisztériumban szervezkedett egy tiszti csoport, amely november 4-én támogatta az új forradalmi központ katonai akcióit.
Az új forradalmi központ ideiglenes, átmeneti székhelynek tekintette Szolnokot, amit Kádár János el is mondott a szolnoki pártaktívának november 4-én. A találkozóra délután öt óra tájban került sor a városi pártbizottság (Beloiannisz u. 22. sz. alatti) épületében, mintegy 25-30 fő részvételével. Kádár János tájékoztatta a résztvevőket a kialakult helyzetről, az új kormány megalakításáról, céljairól, és akkor szinte hihetetlennek tűnő optimizmussal beszélt a kibontakozás lehetőségeiről. Az oldott légkörre, az elvtársias hangulatra jellemző, hogy a részt vevő kommunisták sok-sok feltett kérdése közül jó néhány Kádár János elvtársnak az ötvenes években elszenvedett meghurcoltatására és börtönéveire vonatkozott. Ezekre is nyíltan válaszolt, hangsúlyozva: az egyéni sérelmeket is csak a szocialista törvényesség és rend helyreállításával lehet orvosolni.* E könyv szerzője 1971-1972-ben gyűjtőmunkát folytatott a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása körül tevékenykedő személyek között. Ennek alapján rendelkezik Demcsák Katalin, Feleki István, Fodor Mihály, Hudák László, Kálmán István, Simon Ferenc, Szabó József, Szekeres László, Szepesi Károly, Szepesi Károlyné, Varga Viktória és más elvtársak nyilatkozataival személyes tapasztalataikról és akkori tevékenységükről. *
A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány formális jogi törvényességét biztosította, hogy tagja volt az Országgyűlés elnöke, az Elnöki Tanács elnöke, Dobi István pedig támogatta a szakítást Nagy Imre kormányával, és jóváhagyta az új kormány megalakulását, személyi összetételét. Az új kormány november 7-én a Parlament épületében, Dobi István jelenlétében letette az esküt.
SaLa
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható 
piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!